1. nap

Az az egyetlen pillanat… Az a parányi részecskéje az időnek, amikor két sejt találkozik egymással, hogy életet adjon egy új lénynek és semmi sem lesz ugyanúgy, mint azelőtt volt. Isten belelehelte az élet lelkét egy új emberbe. Ő adott neki egy halhatatlan, örökkévaló lelket, amely létezni fog mindörökké. Jézus földi élete is a Szentlélek erejével kezdődött az örökkévalóság egy különleges pillanatában. Lásd, milyen fontos egy adott pillanat, az idő parányi töredékében. Ha mi mindig ezen adott pillanatra figyelve élnénk, nem tekintve vissza és nem aggódva a jövőért, az életünk tökéletesen megélt pillanatok sorozata lenne. Próbálj meg élni a mának, száz százalékosan összpontosítva a jelen pillanatra: hallgass figyelmesen, imádkozz nagyon mélyen és szólj meggondoltan…

2. nap

Amikor Mária elment, hogy meglátogassa áldott állapotban lévő Erzsébet rokonát, ő már szíve alatt hordta Jézust. Az üdvözlés után Erzsébet megvallotta Máriának: „Mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek.” (Lk 1, 44) Hogyan tudhatta az a csöppnyi János, hogy Isten van a közelében? Ki súghatta apró fülébe ezt? Ki mozgatta meg kicsiny szívét? Talán egy őrzőangyal… A gyermek fogantatása napján Isten rögtön mellé rendel egy őrzőt és gondviselőt – az őrangyalt, aki társa marad mindaddig a pillanatig, amíg megérkezik a Mennyei Atyához. Sok értékes gondolat és inspiráció, amelyek támogatnak minket, ettől a mellettünk álló Tárunktól származik. Gondosan figyelj az ő sugalmazásaira és késztetéseire. Köszönd meg neki a neked nyújtott segítséget.

3. nap

Krisztus Urunk születésének napján a Betlehemi Barlang megtelt az angyalok kórusával, akik az Ő dicsőségét zengték: „Dicsőség a magasságban Istennek!” (Lk 2, 14a) Az egész Mennyország tudta, hogy a mi Megváltónk növekedett Mária szíve alatt és felkészültek az Ő üdvözlésére. Habár annak a gyermeknak a szülei, akiért te most imádkozol, még nem tudnak az ő fogantatásáról, de a Menny minden lakója tudja már. Egy ember sok olyan tényről nem tud, ami őt érinti. Csak néhányat fog megismerni belőlük, mint például egy gyermek megfogantatását vagy egy kialakuló betegséget. Néhány csak halála után lesz érthető számára. Szent Pál írja, hogy földi létünkben „megismerésünk csak töredékes” (1Kor 13, 9a). Csak Isten ismer minket teljesen, Ő tud rólunk mindent. Ezért van az, hogy nem vagyunk képesek megismerni és teljességgel megérteni önmagunkat Isten segítsége nélkül. Őnélküle az életünk leginkább a sötétben járás.

4. nap

Mária és Szent József elvitték Jézust a templomba, hogy bemutassák Őt Istennek, zsidó szokás szerint. Habár az egész világ Isten hatalma által létezik és él, habár nincs teremtmény, növény vagy anyagi dolog, amely nem Isten alkotó és életre keltő hatalmából származna, csak egy szabad ember képes dönteni teljességgel Istenhez tartozásáról. És egy ember életének kezdetén ez a döntés számára a szülő által történik. Habár a bemutatás a templomban egészen korán, még Jézus földi tudatának megjelenése előtt történt, de ez kijelölte életének leglényegibb útját, irányát. Lásd, mennyire a szülőkön múlnak a dolgok egy emberélet kezdetén. Főleg olyan esetekben, hogy megszülessen-e vagy elvétessen és elpusztíttasson.

5. nap

A jeruzsálemi zarándoklatból való hazatérés alatt, Mária és Szent József észrevették, hogy a tizenkét éves Jézus nem tért vissza velük, elveszett. Háromnapi keresés után a templomban, az Ő Atyjának házában találtak rá. Jézus világosan jelezte földi szüleinek, hogy számára a legfontosabb az Ő kapcsolata Istennel. Minden ember, minden – még a legkisebb is – élete elsősorban Istenhez tartozik. De a világ nem fogadja el ezt az igazságot és túl akarja harsogni. Azt ordítja hangosan, hogy egy asszonynak „joga van a saját hasához”. Sok apa tulajdonának tekinti a megfogant gyermeket és kötelezi anyját a terhesség megszakítására. Egy modern férfi szemszögéből, aki mint tulajdonával törődik egy gyerekkel, a tizenkét éves Jézus viselkedése teljesen felfoghatatlan. Időnként ez a szülői birtoklás keménnyé válik a felnövekvő fiatallal szemben is, aki független. Ma ne csak a meg nem született gyermekért és szeretteiért szóljon, de a szüleidért is – hogy mindig emlékezzenek arra, hogy te elsősorban Isten gyermeke vagy.

6. nap

Egy gyermek fogantatásának pillanatában már ott vannak a jellemző vonások, mint a neme, szemeinek, hajának és bőrének színe, hajlama a magasságra, az élettől duzzadó egészségre vagy sebezhetőségére néhány betegséggel szemben. Az ember genetikai kódja egy rejtjel, ami tartalmazza mindezen adatokat. A fogantatás pillanatában a gyermek egy adott család, egy közösség és egy nemzet tagjává is válik. A keresztelés az Egyház közösségébe fogad egy embert – magának Istennek a családjába. Istennek ez a gyermeke a miénk is, életünk része. Ezért van az, hogy a hívő szülők megkereszteltetik gyermekeiket, amilyen korán csak lehetséges. Megkeresztelése által Jézus Urunk megmutatta, hogy az ember és Isten és más hívők közössége végtelenül fontos. Te tudod szent keresztséged dátumát?

7. nap

A galileai Kánában lévő menyegző alatt elfogy a bor. Mária – aki mindig figyelmes mások szükségleteire – kéri Jézust, hogy segítsen. Habár először Fia kijelenti, hogy még nem jött el az Ő ideje, végül is segít a családnak szükségükben. Átváltoztatja a vizet borrá és ezáltal segít az új házasoknak, hogy elkerüljék a helyzetből fakadó bonyodalmat. Jézus sosem utasítja vissza Máriát. Nagy szentek állítják, hogy az Istenhez vezető út Márián keresztül a leggyorsabb és legegyszerűbb. Ezért van az, hogy a Mária-kegyhelyek kedvelt helyei sok országban. És ezért van az is, hogy Márián keresztül továbbítjuk Istenhez a meg nem született gyermekekért és családjukért szóló imánkat.

Nap: 8

Nagyon aprócska. Mint egy mag. A legkisebb mag – a mustármag. Elvetve mélyen – egy szív alatt, amely még semmit sem sejt róla, de ott van VALAKI, aki cselekszik. VALAKI, aki már álmodott róla, és álmaival burkolja be: Hogy elindul a legnagyszerűbb felé. Hihetetlen jövő előtt áll. Uralkodni Isten Királyságában. És ezek nem tündérmesék. Ez egy ígéret magától Istentől. Csupán egy kikötése van, hogy a mag növekedhessék és hozza a tervezett, megálmodott termést: el kell őt fogadni. Szívből, amely kapcsolatban áll annyi más dologgal. Érzésekkel. Félelmekkel. Eljön majd egy idő, mikor e Szívnek vissza kell térnie sok tévútról, meg kell állnia ennél az egynél és csak… rejtett kincs. Szépen mellé állni – a Szív – szívet kér. A te szívedet.

Nap: 9

Napi teher. Fáradtság. Lehangoló vesződséges kapaszkodás. Folyamatos „felfelé küszködés”. Az jó, ha a lehető legjobb társaságban vagyunk, ha bensőségesen ismerjük egymást. Mindent tudunk egymásról. Nos, majdnem. Képesek vagyunk-e még meglepni egymást bármivel, akár jó, akár rossz módon? Amikor végre elérjük a csúcsot, álmaink csúcsát – megkönnyebbülten körülnézünk – „olyan öröm itt lenni” (Mt 17,4). Együtt. Mi csináltuk ezt. Egymásnak vagyunk. Maradjunk itt. Maradjon az út olyannak, amilyen. Örökre. És ha van VALAMI, amit még nem ismerünk? És ha van ott valami több, amihez éppen most érkeztünk el? Még VALAKI? A tisztánlátás fénye elbűvölhet minket, de le is üthet a földre. Ily módon nem fogjuk tudni, mit mondjunk, sem hogy mit tegyünk. Jó, ha felkészülünk a meglepetésekre, különösen, ha elhatározzuk, hogy követünk egy bizonyos utat és mikor rá is lépsz ezen útra – a lehető legjobb társsal.

Nap: 10

Én. Te. Ő. Mi. Mindenki különböző. Mindenki az asztal különböző oldalán van. Mindenki a saját oldalán van – és még együtt. Az asztal összeköt minket. Pillantások. Nevetések. Biztonság. De bizonytalanság is. Mert valami „ijesztően felemelkedni” látszik mögöttünk. De hagyjuk – most ott van a kenyér és a bor. Mindegy, melyik oldalról nyúl ki egy kéz, hogy elérje a kenyeret, melyik oldalról adják át a kelyhet. Ami fontos, az az EGY, aki ADJA. Kielégíti éhségünket, oltja szomjunkat. Táplál. Megerősít. Szavaival is. Furcsa. Öröknek tűnik. De az ünnepség végéhez ér. El kell mennünk. Még nehezebb együtt lennünk, odakint. Táplálva lenni ugyanazzal – egyéni módon „emésztünk”. De önmagunkban van ez az étel. Akkor is, ha szétszór minket az éjszaka és a sötétség. Megerősödtünk. Az ÉLETRE. Nem csak saját magunk. Nem is sejthetjük, ki fogja hasznosítani ezt az étket bennünk.

Nap: 11

Éjszaka. Csend. De a békés alvás helyett – nyugtalanság. Avagy talán egy folytonos félelem. Mi van, ha…? Nem, az lehetetlen… De nyugalom… Ó, Istenem…! Mi fog történni most? Nem tudom elképzelni… Kérlek téged… Szóval, végül ott van valaki… De nem… Nincs senki, akivel megoszthatom. Ott vannak az ő saját… álmaik. Túl sok ez együtt minden… Először a kívánságok, álmok, hűség elbódító kelyhe… Azután a meglepetés – Ez volt az? Ez minden? A keserű magány kelyhe a kézben. És ez csak a kezdet… Az út kezdete vele, amely láthatatlan volt. És most sincs sokkal több tudás róla. Alig érzékelhető… Tényleg nincs ITT senki, aki ISMERI? Kiért tartasz ki? Végül talán lesz egy Angyal, aki megvigasztal, megerősít. Egy fény a sötétségben. Egy nem oly rémisztő út. Vagy lehetséges… nem tudva még, mi fog történni, miután beleegyeztünk – hagy történjen. Jöjjön, ami jöhet. Aki jöhet. Ha ő a létért van.

Ha ő… VAN?

Nap: 12

Lehet egy szó. Vagy egy tekintet. Vagy nevetés… Nem baj, amikor megüt. Megsebez. Akaratlanul vagy akarattal, Szándékosan vagy vakon. A test gyenge. Könnyen törik egy erősebb ütés alatt. Egy seb jelenik meg. Első, második, harmadik. A vér kiserken. És könnyek. Azután már nincs több erő. Állva maradni. Többé már nem jelent problémát. Mi többet lehet elviselni? És miért? Minek a NEVÉBEN? Kiért? Van-e akárki, akiért akarhatod, megpróbálhatod elviselni EZT? Lehet-e ez a fájdalom hasznára bárkinek? Meg tud-e védeni bárkit egy megsebzett test?

Lehet egy szó. Vagy egy tekintet. Vagy egy könny… Igazán mindegy, kit érint. Szívből jövően. Tudatosan. Gyenge test. Rejtett. És VÉR. Lüktető. Még fel kell tárja önmagát – kiben és kiért. Megéri… elfogadni. Még ha sebzett is.

Nap: 13

Rózsák. Milyen csodálatos illat. Elbódít. Van, aki eszméletét veszítheti. Amikor túl sok az illat, megzavarja az érzékeket. Tövisek. Milyen élesek. Megsebeznek. Van, aki eszméletét veszítheti. Amikor túl sok tövis van benned… szívedben. Mindenki boldogan nyúl egy virágért. De visszarántja egy tövises szártól megszúrt ujjait. De mégis, ez ugyanaz a növény. Bár két „világ” – de egy Szeretet. És annak különféle árnyalatai. Rózsaszín az álmokért, fehér az ártatlanságért. Sárga – az elárulás színe. Vörös – vér. És ott van a GYÜMÖLCS is. Édes. Vagy keserű. Megművelt – kívánatos, vagy vad – a nem kívánt. Rózsák adhatók egy ölelő szeretettel. De valaki le is vághatja őket és eldobja, mint egy gyomot. Történhet így vagy úgy, a rózsa egy KORONA „anyaga”. Dicsőségé vagy ítéleté.

Nap: 14

Egyszerű. Kíméletlen. Túl nagynak látszik. Nem alkalmas. Egy útra… Összezavarta az irányokat. Úgy volt, hogy kellemes, könnyű és élvezetes. Közben… Meghiúsult tervek. Az első önkéntelen érzés – egy bűnös érzése. Volt akkor egy választás. Másképpen is lehetett volna. De most már kár sajnálkozni, mivel az egy VÁGY volt, amely erre az útra vitt minket. Tekintetek, amelyek találkoznak. Egy szív hirtelen boldogsággal telik meg. Közös megértés. És most leszögez. Nem nyúlnak felé a karok önmaguktól. És még nem tudnak elkülönülni. Gyengeség, remegés, melyek bizonytalansággal érintik meg. És, meglehetősen váratlanul – támaszt találnak benne. Szorosan tartják. Még akkor is, amikor földre küld. Találkozás az utak kereszteződésénél - a Keresztútnál. Ő alatta. Az Ő árnyékában – az Ő dicsőségében. Kétségbeesés helyett – remény. Áldás.

Nap: 15

„Beteljesedett” – ez Jézus egyik utolsó mondata a kereszten. Isten fia érted adta az életét, mert annyira szeret téged. Isten elképzelhetetlen szeretettel szeret téged. Valószínűleg, már ezerszer hallottad ezeket a gondolatokat. De igazán hiszel bennük? Tudod, hogy mennyire értékes Vér ez? A Vér, amely megváltott téged. Ugyanez a Vér váltotta meg azt a magzatot, akiért imádkozol. Az élete ugyanolyan értékes Isten szemében. Tudja a gyermek hajának, szemének színét. Tudja, hogy milyen tulajdonságokat kap a szüleitől, milyen lesz a személyisége, mi lesz a hobbija. Mindenkinek küldetése van ebben a világban, amelyet be kell teljesítenünk. Ugyanez vonatkozik erre a magzatra is. Ha az élete kitörlődne, olyan nagy űr keletkezne a helyén, amelyet senki sem tudna kitölteni.

Nap: 16

Jézus feltámadása nem csak azokat lepte meg, akik halálra ítélték őt, hanem még a tanítványait is. Amikor féltek, Jézus a zárt ajtó ellenére is közéjük ment. Nem emlékeztette őket arra, hogy nem maradtak Vele a kereszt alatt; helyette ezekkel a szavakkal üdvözölte őket:”Béke veletek”. Csak Isten tudja megnyugtatni az emberi szíveket és békét adni nekik. Emlékezz erre, amikor életed darabjaira hullik. A várandósság harmadik hetének vége felé az anya kezdi felismerni, hogy új élet növekedik a szíve alatt. Nem biztos, hogy ez örömhir lesz számára. Ma imádkozz ezért a nőért, hogy békét, reményt és boldogságot nyerjen – Jézus feltámadásának gyümölcseit.

Nap: 17

Mielőtt Jézus felszállt a mennybe, azt mondta a tanítványainak, hogy menjenek és hirdessék az evangéliumot. Aztán amikor Jézus eltűnt a szemük elől, továbbra is az eget kémlelték. Bizonyára szomorúság töltötte el őket amiatt, hogy attól a pillanattól kezdve, többé már nem látták a Mestert fizikai értelemben. Azonban biztosak voltak abban, hogy az Úr mindig velük lesz a világ végezetéig. És hittek ebben. Engedelmeskedve szavainak, elkezdték hirdetni az Örömhírt. Csak maréknyian voltak, és mégis megváltoztatták a világ sorsát. Ha kiállsz az élet mellett és imádkozol egy magzatért, akkor te is jobb hellyé teheted a világot. Isten számít rád!

Nap: 18

Jézus halála után Péter visszament halászni. Előtte azonban, a zsidóktól való félelmében bezárkózott a többi tanítvánnyal együtt. Csak a Szentlélek kiáradását követően kezdett el bátran beszélni Jézusról. Amikor a zsidó főtanács megtiltotta neki, hogy Jézus nevében prédikáljon, így válaszolt: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek.” A világ úgy tartja, hogy egy magzat nem más, mint egy sejtcsomó, amit el lehet távolítani, ha a nő úgy dönt. Azonban Isten ezt mondja: „Ne ölj!” A magzat, akiért imádkozol, már három milliméter hosszú és látható nagyító nélkül. A gyermek bámulatos sebességgel fejlődik. Kialakul a teste, a szervei és az agya is. Bár még nagyon kicsi, teljes védelmet érdemel. Ne hallgass arra, hogy mit mond a világ. Hallgass Istenre, mivel ő az Igazság és az Élet.

Nap: 19

Ősszüleink bűnének következménye a halál. Azonban Mária mentes volt az áteredő bűntől, és annak következményeit sem hordozta, ezért teste és lelke földi életének befejezése után azonnal a mennybe került. A katolikus egyház katekizmusa hangsúlyozza: „A Szent Szűz mennybevitele különleges részesedés Fia föltámadásában, és elővételezése a többi keresztény feltámadásának”. Ennek a magzatnak is van lelke. Azok, akik azt sugallják, hogy egy nőnek joga van megölni egy ilyen gyermeket, teljesen megfeledkeznek erről. Ma imádkozz a lelki adoptált gyermek anyjáért, hogy ezt felismerje. Isten akarata hívta életre gyermekét, és csak Ő veheti el az életét.

Nap: 20

A Jelenések könyvében egy Napba öltözött asszony jelenik meg Szent János szemei előtt. A hold a lábai alatt és a fején tizenkét csillagból korona. Az egyházatyák tudták, hogy ez az asszony a Szent Szűz. Igen, Mária, a mennyek királynője, de még fontosabb, hogy Ő a te édesanyád. Gondolj arra, hogy milyen nagyszerű közbenjáród van a mennyben. Siess hozzá, mint egy gyermek, amikor azt érzed, hogy nem boldogulsz az életben. Ő mindig megoltalmaz és átölel téged anyai szeretetével.

Nap: 21

A Teremtő rábízta Máriára szeretett Fia életét, aki megváltotta az embereket. Abban az időben Mária már házas volt Józseffel és tervei voltak az életével. Mégsem tétovázott válaszolni Isten hívására. Isten békességet és reményteljes jövőt tervez minden embernek. (Jer 29, 11) Tervei felülmúlják legmerészebb álmainkat. Ha boldog akarsz lenni, ne félj igent mondani neki. Isten az „Élet Szerelmese”. Mindent szeret, amit megalkotott. Tudtad, hogy a huszonegyedik napon az emberi szív elkezd dobogni? Sok anya ekkor még nincs tisztában azzal a ténnyel, hogy várandós és az a pici szív már erőseket üt. Köszönd meg Istennek, hogy életet ajándékozott neked és a magzatnak, akiért imádkozol.

Nap: 22

Szent Erzsébettel való találkozása idején Mária elhozza Jézust minden anyához. Mária kiteszi önmagát egy hosszú utazásnak egyedül a gyermekkel, keresztül a hegyeken, hogy meglátogassa Erzsébet nagynénjét. Nem sajnálja önmagát és ugyanakkor nem várja tétlenül Jézus születését sem, hanem szeret és cselekvéssel bizonyítja ezt a szeretetet: elmegy segíteni a nagynénjének, és hogy megtapasztalja egy baba várásának örvendetes, de ugyanakkor nehéz idejét. Kalkuttai Teréz Anya, aki Máriához hasonlóan elkötelezte életét a szükséget szenvedők szolgálatának, szokta mondani: „Ha el tudjuk fogadni azt, hogy egy anya még saját gyermekét is megölhesse, hogyan mondhatjuk más embereknek, hogy ne öljétek egymást?” Rámutatott arra, hogy egy ország, amely elfogadja az abortuszt, ahelyett, hogy megtanítaná lakóit egymás szeretetére, a bűn használatára tanítja meg őket, hogy elérhessék azt, amit akarnak. Ezért tartotta az abortuszt egy olyan eseménynek, amely teljességgel lerombolja a szeretetet és a békét. Lehetséges, hogy a “boldogok a békességszerzők” között, Jézus azokat is értette, akik megmentik az emberi életet?

Nap: 23

„Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.” (Lk 2, 7) Nem tudjuk, mi mindenen kellett Máriának és Józsefnek keresztül mennie, hogy Jézus megszülethessen. E világra érkezése közben Ő meg akart tapasztalni mindenféle nehéz helyzetet, hogy közelebb kerüljön minden emberhez, akik nehéz időkön mennek át. Sok, Jézust követő híres ember állt már a megerőszakoltak, a kitaszítottak mellé, az élet mellé. Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke mondta egyszer: „Azt láttam, hogy mindenki, aki az abortusz mellé áll, megszületett már. Ha valaki nem biztos abban, hogy emberi életről van szó, kötelessége inkább az élet megvédése felé hajlani. Ha nem tudod, vajon egy test élő-e vagy halott, soha nem temethetnéd el. Úgy gondolom, maga ez a szempont elég lehetne mindannyiunknak arra, hogy ragaszkodjunk a még meg nem született védelméhez.” A negyedik hét végén a baba szíve verni kezd. Merre tart a világ, az a világ, amely gyorsan kioltja a babák és öregek gyenge szívverését? Ki fog manapság reagálni Szent II. János Pál pápa felhívására, hogy építsük fel az élet kultúráját?

Nap: 24

A zsidó szokásnak megfelelően, Mária és József elvitték a kis Jézust a Templomba, hogy bemutassák Őt az Úrnak. Ma, imádkozz az adoptált baba édesanyjáért, hogy mint Mária, ő is képes legyen rábízni Istenre a saját és gyermeke életét. Ugyanúgy, mint ahogyan számtalan bátor édesanya megtette ezt korábban, és hogy ne kövesse azok ösztönzését, akik rá akarják venni őt az abortuszra. Hány ember vált gazdaggá azáltal, hogy megölte babáját?... És mit ér az élet élet nélkül. Emberek tömegét mentette meg már édesanyjuk szeretete és most hálásak életükért. Hallottál már Nick Vujicicról, Andrea Bocelliről vagy Jack Nicholsonról? Ha nem lett volna bátor édesanyjuk, a világ soha nem találkozhatott volna tehetségükkel.

Nap: 25

Amikor Jézus tizenkét éves volt, először ment Máriával és Józseffel Jeruzsálembe zarándokútra. A Szentírás megmutatja Mária és József nagy félelmét és aggodalmát, amit akkor éreztek, amikor elvesztették Jézust. (Lk 2, 41-52) Együtt lenni Jézussal a legfontosabb dolog életükben. Lehetséges, hogy az általad adoptált baba szüleinek tragédiája azon a tényen alapszik, hogy ők elvesztették Jézust? Lehetséges, hogy „ennek az életnek” az örömei annyira elnyelték őket, hogy elfelejtették, mi a Bűn? Lehetséges, hogy annyira csak önmagukra támaszkodnak, és nem Jézusra, hogy már képtelenek bízni Benne? Emberek, akik mindenkitől függetlenek akarnak maradni, elvágják az élet útját a fogamzásgátló és az abortusz tabletták segítségével. Ezen a módon nem csak a szeretetet, de saját testüket is lerombolják. A valóság félremagyarázható, de az igazság, amelyet hamis állítások burka alá temettek, megőrzi izzását és előbb vagy utóbb egy kiolthatatlan lánggal lobban fel. Mint például az is, hogy az asszonyok kilencven százaléka, akiknek megtermékenyülési gondjaik vannak, előtte fogamzásgátlót használtak.

Nap: 26

„Én csak vízzel keresztellek benneteket.” mondta Keresztelő János. „De jön nálam erősebb… Ő majd Szentlélekben és tűzben fog benneteket megkeresztelni.” (Lk 3, 16)Pontosabban szólva, mi a Szentlélekkel és tűzzel lettünk megkeresztelve. A tűzzel, amely Isten szeretete az emberek számára. A tűzzel, amely megtisztít minket minden bűntől, és Isten gyermekeivé is tesz minket, Isten természetének részeseivé is válunk általa. A Szentgyónás megengedi Jézusnak, hogy elégesse minden bűnünket Isten gondviselő könyörületességében! Minél nagyobb a vétek, annál nagyobb Isten könyörületessége – nyugtatta meg Szent Faustina Kowalska nővért Jézus. Most gondold végig, hogy az imádságon túl mit tehetsz még az élet védelméért. Ismersz-e valakit, aki ezért a célért dolgozik szervezett formában?

Nap: 27

Jézus Názáretből, küldetésének kezdetén, egy esküvőre megy. Megmutatja nekünk, hogy Isten előtt egy férfi és egy nő kapcsolata az valami jó és szent dolog. Krisztus jelenlétével megszenteli a házasságot. Ő minden családban jelen van. Még azoknál is, akik krízist élnek át. Krisztus nélkül kifogyunk a borból. De, amikor Ő ott van, nincs hiányunk. De Ő sohasem tolakodik. Türelmesen vár ránk, hogy kérjük Tőle a csodát. Hiszel-e abban, hogy mindig lehetséges egy csoda? Egy férfi később érik meg a szülőségre, az apaságra, mint egy nő, mert nem ő hordja méhében a magzatot. Néha Mária csodájára van szükség, hogy egy férfi megértse, milyen ajándék minden élet.

Nap: 28

Krisztus meghív minket az Ő Királyságába és biztosít minket arról, hogy „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyenek.” (Jn 10,10) Vajon a bőség, amiről Jézus beszél, egyenlő azzal, amit a világ hirdet ma? Az-e a bőség, amire a torzult, pénzsóvár emberi természet törekszik? Lehetséges, hogy a baba, akiért te most imádkozol, egy olyan embrió, amely a mesterséges megtermékenyítési és kiválasztási eljárás során kerül veszélybe ? Gyümölcse egy mély, de rendezetlen vágynak a gyermekáldás után – amely vágy nem hátrál meg attól sem, hogy megölje a többi, saját megtermékenyült magzatát… Hát nem éppen a másik ember az, aki meggátolja a Jézusnak a gyermekekre vonatkozó ígéretének beteljesülését: hogy életük legyen, és bőségben legyen”? Csak a Sátán akarja lerombolni Isten terveit. És az emberek követik tanácsait…

Nap: 29

Vannak olyan pillanatok, események, találkozások, melyek megváltoztatják az életünket. Eljött Péter, Jakab és János életében is egy ilyen pillanat – amikor Jézus felvitte őket a Tábor hegyére, ahol megerősítette hitüket. Mindenki, akivel találkozunk, minden esemény esély, alkalom, lehetőség arra, hogy növekedjék a hitünk. Fontos a magzat édesanyjának is, akiért imádkozol. Ezekben a pillanatokban minden rajta múlik, hogy elfogadja-e megváltozott állapotát. Találkozik-e emberekkel, akik szeretettel veszik körül, akik segítik és támogatják? Nem tudhatjuk, hogy egy ember, akivel találkozunk, épp min megy keresztül. Mindig próbálj meg szeretettel közeledni másokhoz, bátorítani őket arra, hogy ők is szeressenek, és helyes döntéseket hozzanak.

Nap: 30

Az eukarisztia csodája. A fehérségben rejlő Jézus. Mekkora szeretet és hit kell ahhoz, hogy higgyünk Jézus jelenlétében! Ugyanígy az édesanya sem látja magzatát, még nem érzékeli mozgását, nem hallja őt, és még azt sem tudja, vajon fiú vagy lány-e, hogy nevet adhasson neki. Mennyivel egyszerűbb meglátni a problémákat, amiket a gyermek megfoganása okozott, de a szív képes megváltoztatni a gondolkodást. Isten bármit megtehet. Ajánld fel a szentáldozásod a gyermek, az édesanya és az egész család szándékára, hogy Isten töltse el szívüket szeretettel és az Ő gondviselésében való bizalommal.

Nap: 31

Jézus azért imádkozik a kertben, hogy meg tudjon birkózni azzal, ami előtte áll, de imádkozott itt korábban is, nem csupán akkor, amikor a szenvedéssel és a halállal kellett szembenéznie. Tudatában vagy annak, hogy mekkora ereje van az imának? Imádkozol másokért? Megtapasztaltad már mások imáinak erejét a saját életedben? Hatalmas ajándék. Az ima első hónapjának vége eljött. Lehet, hogy nehéz volt számodra, de az erőfeszítésekre szükség van. Ne add fel. Isten megerősít téged és a családot is, akiért imádkozol.

Nap: 32

Milyen gyakran ostorozzuk meg mi magunk is Jézust, amikor más emberek felé szeretetlenséggel fordulunk: kemény szavaink, elutasító tekintetünk, közönyösségünk, megértésünk vagy támogatásunk hiánya által. Különösen fájdalmas, ha az, akit bántunk, egy hozzánk közel álló személy. Talán ezekben a napokban jut az édesapa tudomására a megfogant gyermek létezése. Imádkozz azért, hogy ne okozzon fájdalmat az édesanyának és gyermekének szörnyűséges szavakkal, elutasító viselkedésével, önző hozzáállásával. Próbáld megkettőzni a szereteted. Ma próbálj meg annyi szeretetcselekedetet véghezvinni, amennyit csak bírsz.

Nap: 33

Jézust töviskoszorúval koronázták meg. A Jézus fejébe hatoló tövisek nem csupán fizikai, de lelki fájdalmat is okoztak. Számos ideológia zavarja össze a fejünket, ássa alá az emberi létezés legalapvetőbb értékeit. Talán a gyermek megfoganása is a rosszul értelmezett szabadság gyümölcse, de a már megfogant élet akkor is szent és vitathatatlan a gyermek élethez való joga. Ma imádkozz azokért, akik az igaz értékek ellen lépnek fel, hogy megkérdőjelezzék azokat, és adja meg nekik az Úr, hogy az Igazság útjára lépjenek.

Nap: 34

Jézus a vállán viszi a keresztet. Elesik a súlya alatt, de újra feláll. Keresztútján több emberrel is találkozik: édesanyjával, Veronikával, Simonnal. Talán miattuk volt képes újra felállni és továbbmenni. A meg nem született gyermek édesanyjának is vannak kétségekkel teli, lehangolt pillanatai, kudarcai. Vajon találkozik-e olyan emberekkel az útján, akik támogatják? Ki ad neki segítő kezet? Ma próbálj meg legalább egy mosolyt, egy barátságos pillantást vagy egy jó szót adni azoknak, akikkel találkozol, hátha ezzel egy kis erőt adsz nekik ahhoz, hogy továbbhaladjanak életük útján.

Nap: 35

Jézus meghal a kereszten. A titok arra emlékeztet, hogy mindnyájan meghalunk egyszer, de Jézus halála és feltámadása által a megváltottak örök élete vár ránk. Úgy élek-e, hogy majd élvezni tudjam a mennyországot? Törődöm az engem körülvevő emberekkel? Próbálok-e segíteni nekik abban, hogy elnyerjék az örök életet? Hiszek-e abban, hogy egy napon találkozni fogunk a mennyben? Még ha csak egy centiméteres is a magzat, halhatatlan lelke van, mely örökké élni fog. A meg nem született gyermekért és szüleiért folytatott ima lehetővé teszi a gyermeknek, hogy itt a földön is élvezhesse az életét.

Az imádság 36. napja

Elgondolkodtál-e már azon, hogy mit jelent számodra Jézus feltámadása? Számomra a Jézusba vetett hitem alapját jelenti. Soha ilyesmi nem történt sem azelőtt, sem azután. Ennek gondolata olyan számomra, mint a tavasz váratlan megérkezése, mint a kétségbe vonhatatlan öröm — olyan boldogság, melytől élni vágysz. Meg akarom köszönni Istennek az életemet, és annak a még meg nem született gyermeknek az életét is, aki még arról sem tud, hogy máris hálát adok Istennek az ő létezéséért. Egyedül Isten az élet teremtője, minden élőlény teremtője, akinek „segíthetünk” imádságainkkal, mégpedig a hálaadásunkkal.

Az imádság 37. napja

Elgondolkodtál-e már a Mennyországon? Azon, hogy Jézus meghívott az örök boldogság helyére? Hogyan képzeled el a Mennyországot? A Mennyországot én úgy képzelem el, hogy a fehér és a kék különböző árnyalatai váltakoznak benne, mert az Atya világosságában minden fehérebbé és tisztábbá válik. A Mennybe éppen belépő Jézust úgy képzelem el, mint egy győztest, aki egy súlyemelőhöz hasonlóan feje fölött tartja a keresztet. Olyan, mint aki éppen megnyert egy világbajnokságot. Az az édesanya, aki egy aprócska lelket hord a szíve alatt, hamarosan olyan terhet fog ott hordani, mely egyre nehezebbé válik. De ha elfogadja gyermekét, ez a teher nagy örömöt fog neki okozni. Hamarosan megláthatja majd gyermekét és az ő mosolyát.

Az imádság 38. napja

Válaszold meg az alábbi kérdést: Ki a Szentlélek a számodra? Tudatában vagy-e annak, hogy megkeresztelkedésed pillanata óta az Isten temploma vagy és a Szentlélek él benned? Számomra a Szentlélek életem Védelmezője. Olyan valaki, aki megvigasztal a mindennapi küzdelmeimben. Ő az én Örömöm. Úgy fordulok a Szentlélekhez, mint egy közeli baráthoz. A Szentlélek az, aki életet lehel abba az aprócska lélekbe, aki édesanyja szíve alatt fejlődik. Annak az édesanyának a szíve alatt, aki várandóssága alatti első hónapokban gyengeséget tapasztalt —émelygést, állandó fáradtságot, és a koncentráció hiányát… Egyedül a Szentlélek nevében találhatjuk meg a „Szent” szót, nagybetűkkel írva. Próbálj te is így, szentül élni, hogy megtapasztald a Szentlélek gyümölcseit a mindennapi életedben.

Az imádság 39. napja

Elmondod-e minden nap a Rózsafüzért? A Rózsafüzér a legrövidebb Mennybe vezető létra, a legegyszerűbb út, mely arra vezet, hogy Máriához hasonlóan elfogadd Isten akaratát minden helyzetben. Imádságoddal segíthetsz a még meg nem született gyermekek szüleinek, hogy Isten akaratának megfelelően elfogadják őket. A názáreti Mária volt az első nő, akit Isten beemelt a Mennyországba. Őt szent férfiak és nők sokasága követte ugyanezen az úton. Szeretnél-e ehhez a sokasághoz tartozni? A megváltás, melyben ők már részesültek, örök boldogság forrása, és a beteljesedés érzését hozza magával. Ha ezen a Földön már tapasztaltál akár egy kicsinyke boldogságot is, tudd, hogy a Mennyben ez megsokszorozódik intenzitásában és időtartamában egyaránt.

Az imádság 40. napja

A názáreti Mária vajon a női szépség, szerénység és diszkréció megtestesítője? Annak ellenére, hogy Ő a Menny és a Föld Királynője, a mindennapi, legegyszerűbb feladatok elvégzésén keresztül is Jézust és Józsefet szolgálta. Az emberség nagyszerűsége sokszor a legegyszerűbb dolgokban rejtőzik. Uralkodni annyit jelent, mint szolgálni. Az életszentség titka egyszerű, kicsiny jótettek sokaságában rejlik. Egy hathetes magzat, mely édesanyja szíve alatt rejlik, még igen apró. Gerince gombostű méretű, és bordái hajszálnyi vékonyságúak. Egyszer régen te is ekkora voltál, mikor édesanyád szíve alatt rejtőztél.

Az imádság 41. napja

Az életben vannak örömteli, és szomorú pillanatok is. Ilyenkor gyakran meglepődök, csodálkozok, és egy idő után elgondolkodom. Hiszel-e az angyalok létezésében? Azokban a tiszta lelkekben, akiket Isten hozzánk szóló küldetéssel ruház fel, éppúgy, mint ahogyan Máriához elküldte Gábriel arkangyalt? Isten neked is küldetést ad — imádságra hív, hogy megóvd a Föld még meg nem született gyermekeit. Azok a házaspárok, akik felfedezik, hogy hamarosan szülőkké válnak, gyakran meglepődnek és megrendülnek. Abban az esetben, amikor már régóta készülnek a gyermek fogadására, ez jó hírt jelent. Más esetben ez a hír fájdalmat vonhat maga után. Az a küldetésed, hogy imádkozz ezért a magzatért, hogy ő is meglássa a világ világosságát.

Az imádság 42. napja

Mihez kezdesz, amikor titkot őrizgetsz? Úgy teszel, mint Mária, aki barátnőjéhez rohant, át hegyeken és különféle akadályokon, hogy megossza valakivel a jó hírt? Vagy ha te vagy az a barát, úgy cselekszel-e mint Erzsébet, aki diszkrécióval és tisztelettel veszi körül Máriát és az ő titkát? Célod az, hogy imádsággal vedd körül a még meg nem született gyermekeket, hogy végül ugyanolyan örömmel fogadják őket itt a Földön, amilyen örömmel fogadta Mária Jézust. Már a magzat is a családhoz tartozik — Isten bízta őt annak a családnak a gondjaiba. Éppen úgy, ahogyan Jézust Máriára és Józsefre bízta. Ki az, akiben te megbízol? És ki bízhat meg ugyanígy benned?

Nap: 43

Isten fenntartás nélkül megbízott Máriában és Józsefben. Teljesen átadta magát nekik, annak ellenére, hogy védtelen volt. Megvolt vajon a bizonyossága, vagy csak reménye is arra, hogy részükről semmi rossz nem éri majd, hogy csak jó történik majd vele? Jézus a kenyér színében leszáll a Mennyből és megszületik az ember szívében. Isten szemében olyan vagyok, mint Mária és József. Erre a gondolatra elakad a lélegzetem, s felébred bennem az Istenfélelem…Hogyan van Jézus a szívem jászolában?

A kisbaba, akiért imádkozol, életének hetedik hetében eper nagyságú. Édesanyja először láthatja az orvosi vizsgálat során nem csak az alakját, hanem szíve lüktetését is!

Próbálj ma boldog lenni és tudatosan a jóra koncentrálni, hálával Isten iránt. Hozzáállásod legyen az édesanya számára lelki támasz, hogy amikor meglátja az ultrahangon kisbabáját, szíve örömmel és reménnyel teljen el.

Nap:44

Mária és József Istennek ajánlották a legdrágábbat, amijük csak volt, szeretett gyermeküket. Ezt nem csak azért tették, hogy teljesítsék a törvényt, hanem abban a meggyőződésben is, hogy az embernek mindene Istentől származik és az Ő tulajdonát képezi. Az idős Simeon megerősítette Jézus Atyaistenhez való tartozását, amikor megjövendölte az Atyától kapott küldetését: “Íme sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben“. De lehetséges volna az Ő szenvedése nélkül az elesettek feltámadása?

Ezekben a napokban az édesanya, akinek a babájáért imádkozol, el fogja árulni az édesapának a titkot, melyet méhében hordoz. A baba vajon szülei romlásának vagy feltámadásának oka lesz?

Ma kérd Istentől forró szívvel, hogy a gyermeket édesapja, mint magától Istentől jövő ajándékot fogadja el. Erre a szándékra ma minden hírt nyugalommal fogadj.

Nap:45

Először történt meg Máriával és Józseffel, hogy ennyi időre elszakadtak Jézustól. Először esteledett be úgy, hogy nem kaptak Tőle “jó éjt”- puszit.

Milyen nehéz Jézust elveszíteni. Elég egy figyelmetlen pillanat, egy kísértő pillanat, a bűn egy pillanata. Elég ha Isten helyére az embert tesszük, az anyagot a lélek helyére, az értelmet a hit helyére… Kérjük Máriát, hogy az életben mindig Fiával haladjunk, és ha elveszítenénk Őt, segítsen minket újból rátalálni.

A kisbabának, akiért imádkozol, életének 7. hetének közepe felé, már látszik az orrocskája, szájszöglete, és ajkai érintésre érzékenyek. Küzdj ma azért, hogy csak jó gondolataid legyenek. Ajánld fel erőfeszítésedet a gyermek szüleiért, azért hogy vágyjanak őt megcsókolni.

Nap:46

Ő, aki maga volt “a szeplőtelen bárány”, elment Jánoshoz megkeresztelkedni. Isten keresztsége az ember keze által! Így kellett történnie, hogy az Atya dicsősége megnyilvánuljon! Így kellett történnie, hogy soha senki ne kérdőjelezze meg az Egyház tekintélyét: minthogy maga Isten hajtja meg fejét az előtt, akit Ő maga küldött el. Honnan kaphat az ember jogot másképpen cselekedni? Elismered-e az Anyaszentegyház tekintélyét? Mindig a tanítása szerint cselekszel-e ?

Talán az édesanya, kinek a kisbabájáért imádkozol, nem gondolt még arra, hogy a kisbaba részesüljön a keresztség szentségében. Nem érdekes... Isten megengedi, hogy minden lépésről lépésre bontakozzon ki. Most itt az idő, hogy az asszony megújítsa Istennel keresztségi fogadalmát. Hogy úgy lássa önmagát, mint Isten szeretett gyermekét! Hogy érezze, hogy Isten szereti és elfogadja. Mária veled együtt közbenjár érte.

Nap:47

Annyi minden megkötöz minket… Néha a körülmények hangolnak le minket. Az édesanya akiért imádkozol talán így érzi magát: “Most nem jó az időpont. Túl fiatal vagyok. Nincs lakásunk. Épphogy elkezdtem dolgozni…”. Mária mellettünk van, mint a kánai menyegzőn. Mindenkire anyai szeretettel néz és hív minket: “ Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” Azaz: “Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Soha senki sem fogja megtölteni helyettünk a korsókat. Az isteni kegyelemnek szüksége van a mi közreműködésünkre. Mária tudja ezt, de azt is, hogy nem mindenkinek van bátorsága odamenni Krisztushoz. Ezért így bátorít minket: “Hozd elém mindazt, ami kínoz. Hozd elém a félelmeidet, szomorúságodat, örömeidet. Hozd el nekem azt, amit már nem tudsz elhordozni… Töltsd meg a vizeskorsódat és én, a te Édesanyád, elviszem azt Fiamhoz. Ő gyengeségeidet átváltoztatja borrá: az egészség borává, az öröm borává, a szív békéjévé, a megbocsátás borává”. Mondd el ma Máriának mi az amire leginkább szükséged van, és Ő elmegy vele a Fiához, hogy megmondja neki: “Nincs több boruk!” S akkor az életedben megtörténik a csoda! Az édesanya számára is, akinek a kisbabájáért imádkozol, kérdd a csodát, hogy ebben az Új életben képes legyen meglátni a szeretetre való hatalmas lehetőséget.

Nap:48

Manapság a “haladás” sokszor azt jelenti, hogy sodródunk a sokasággal egy zsákutca irányába, ez egy előre való menekülés, akkor is ha esetleg mások holttestén taposunk. Gyermekek holttestein, beteg idős emberek holttestein át.... Isten viszont azt mondja: "térj meg” én népem, “ne haladj tovább a rossz úton”. Megtérni annyit tesz, hogy megérezni a szív békéjét! Azt jelenti, hogy Isten kezébe helyezed az életedet és bízol abban, hogy Ő téged nyugodt utakon vezérel, az igazság útján. Azt jelenti, hogy gyönyörű terve van a számodra!

Az ember számára az egyik legszebb út életet adni egy gyermeknek! Erre az útra hívta el Isten azt az édesanyát is, akinek a gyermekéért imádkozol. Nevén szólította. Minden elhívásban, minden pillanatban Jézus apostolai vagyunk. Válaszolsz a kihívására? Elkötelezed magad Isten Országának építésére? A lelki adoptálás, melyre vállalkoztál az egy konkrét válasz erre a meghívásra. Ma fogadd el alázattal azt a helyzetet, amikor valaki elutasít, nem akarja meghallani az Örömhírt. Ajánld fel a baba édesanyjáért és azokért, akik ellene vannak. Járj közben a megtérésükért.

Nap: 49

"Míg imádkozott, külseje teljesen átváltozott, ruhája fehér lett és ragyogó” (Lk 9, 29). Az emberi szív átváltozásának kezdete az imádság. A Tábor hegyén látni a fényt azt jelenti: többé már nem kételkedni; a kétely az a lélek betegsége. A kétely megrémít, gyengít, megtilt… A Tábor hegyéről az apostolok átalakulva jöttek le. Jézus arcának ragyogása megerősítette a hitüket.

A kisbaba akiért imádkozol és édesanyja most a saját Tábor hegyüket élik meg. Bennük minden átalakul. A baba minden nap egy millimétert nő. Az édesanyának gyakran vannak rosszullétei, szédülése, ájulása és nagyon fáradt. Sokan nem is sejtik, hogy gyermeket vár és furcsálják a gyengeségét. Előfordulhat, hogy mások dühösek lesznek rá.

Kérd ma Máriát, hogy magad, a kisbaba édesanyja és hozzátartozói számára elkérje a szív átalakulását, a szeretetben és Isten bocsánatában való hitet. Hogy szíveitek megnyíljanak Irgalmasságának sugarai előtt és tündököljenek az ő szeretete ragyogásában. Ma Jézusról ne szavakkal, hanem tettekkel beszélj. Ragyogva az Ő Szentségét és szeretetet osztva bármerre is jársz.

50. nap

Az Eukarisztia csodája: Minden mise bemutatásakor megtörténik a kenyér Jézus testévé, a bor Jézus vérérvé való csodálatos átváltozása. Ez a legnagyobb és a „leghíresebb” csoda. Nincs Ennél nagyobb csoda. Ez hallatlan nagy erőt és hatalmat ad Isten akaratának elfogadására életünk minden pillanatában. Egy új élet megfoganásának elfogadására is. Minden megváltozik és nehezebb is lesz? Van rá „orvosság”. Az Úr Teste. Mit jelent számodra az Eukarisztia?

51. nap

Jézus magánya, magárahagyatottsága, teljes sötétségben: ez a Getszemáni kert. Talán ugyanez történik az édesanya lelkében is: fél, hogy elmondja, új életet hordoz méhében; retteg, hogy elhagyják, retteg a lelki sérülésektől. Csak az állhatatos imádság ad erőt az ismeretlentől való félelem legyőzésére, ami talán nagyon nehéz. Az édesanya és a benne megfogant kis élet most egyedül van ebben a kertben. De nem, nincsenek egyedül! Isten hatalmas szeretete és a te imádságod lepelként borul rájuk. Igen, Atyám… Legyen meg a Te akaratod bennem.

52. nap

Minden bűnünk egy ostorcsapás. Minél nagyobb a bűn, annál fájdalmasabb. Jézus irántunk való érthetetlen nagy szeretettel fogadta ezeket a csapásokat, melyek belehasítottak Testébe – mert annyira szeret minket. Szeretni mást jelent, mint kedvelni: azt jelenti, még az életét is odaadja a másikért. Sok hitre és szeretetre van szükség, hogy mindent elkerüljünk, ami kárt tehetne a magzatban. A mai imádságodban kérj védelmet az édesanyának a külső támadásoktól. Bárcsak ne fordulna ez elő, azonban ha mégis megtörténne, a te imád és szereteted legyen a pajzs.

53. nap

Jézust tövissel koronázzák meg. A tövisek nagyok, fájdalmasan felsértik a világ Üdvözítőjének fejét. Annyira fáj… Talán épp most születik meg az édesanyában a kétely, hogy nincs értelme megtartani, hogy könnyebb lenne lemondani róla és megölni a megfogant kisgyermeket és megszabadulni a „problémától”. Nem. Jézus ezt mondja: tarts ki, mindez el fog múlni, és igazi öröm és béke fog betölteni. Van értelme a szenvedésnek! Csak így lehet eljutni az igazi világosságra. Nincs rövidebb út. Ma imádkozz azokért a szülőkért, akik nélkülöznek és szegénységben élnek és nincs munkájuk. Imáid segítsenek nekik abban, hogy reménységgel tudjanak nézni a jövő felé.

54. nap

A kereszt: súlyos, nehéz, nyomasztó teher. A meggyötört, megalázott Jézusnak egyedül kell vinnie a keresztúton. De nem. Van ott még valaki. Kezdetben csak ráerőltették, de mikor tekintete találkozott Jézuséval, már az életét is odaadta volna Érte. Mi is találkozunk ilyen „cireneiekkel”. Csak körül kell néznünk. Isten az utunkba helyezi őket, hogy segítsenek nekünk, ha elesünk. Kezükkel letörli könnyeinket. Így már könnyebb, mert Isten a felebarátainkban lakozik. Van valaki, aki téged barátjának mondhat?

55. nap

„Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljutsz országodba!” Jézus halála egy új élet kezdete. Jézus halála egy új élet kezdete. Nem csak szenvedés, hanem a feltámadás felé vezető út is egyben. Mondjuk ki mi is, ahogy a jobb lator is tette, és ami a Golgotán történt, az az igazi életünk kezdete lesz. Hogy az anyaméhben fejlődő magzat ne csak szenvedést és aggodalmat jelentsen, hanem egyszersmind gyúljon remény a szívünkben és bizalom Istenben, ahogy az Ő útját választjuk, helyet készít nekünk országában. Ne félj, hanem mondd bizalommal: Jézusom, bízom Benned!

56. nap

„Jézus megszólította őt: Mária”. Jézus ma neveden szólít téged. Habár még nem ismered fel, de valóban Ő az. A feltámadás hajnalának csendje és titka. Nem, még ki kell tartanunk: még hiányzik egy beszélgetés a gyermek apjával, azon felül talán még a magány, a megnemértettség az úr. De az Ő hangja bátorít, szeretne az édesanya szívébe szeretetet adni az új élet iránt, reményt, bizalmat és békét. Ma, éppen ma szükséges az imádságban a csend és öröm, hogy hamarosan úgy nyíljon ki, mint egy szép virág. „Mária.” Te is hallottad, hogy Jézus a neveden szólít téged?

57. nap

Dicsőséges rózsafüzér 2. titok – Jézus mennybemenetele

A ház. Az édesanya, a meleg étel, a tiszta ágy illata. Vagy talán a kosz és az alkohol szaga. Milyen a te házad? Jézus, mikor felemelkedett az Égbe, visszatért atyja házába, hogy lakóhelyet készítsen számunkra. Ott leszünk örökké Jézussal és az Atyával kimondhatatlan örömben. Talán a szülői törődés hiányzik annak a kisgyermeknek a házából, akiért imádkozol. Ma imádkozz konkrétan annak a családnak az otthonáért, ahol gyermeket várnak. A gyermekért is, hogy szeretetteljes családba születhessen. Tudtad, hogy léteznek befogadó házak édesanyák számára, akik addig nem térhetnek vissza lakóhelyükre, míg gyermekük meg nem születik? Próbálj találni ilyen házat lakóhelyed közelében! Talán arra hív Isten téged, hogy anyagi és lelki támogatást nyújts nekik.

58. nap

Dicsőséges rózsafüzér 3. titok – A Szentlélek eljövetele

A Szentlélek leszállt az apostolokra és nagylelkűen átadta számukra ajándékait. Ezek nélkülözhetetlenek az egyház építésében és az Örömhír terjesztésében. Szükségünk van a Szentlélekre, a bátorság ajándékára, hogy legyőzzük gyengeségeinket és szembe tudjunk szállni a nehézségekkel. „Mindenre van erőm Abban, aki engem megerősít.” A terhesség második hónapjában az édesanya gyakran álmos és fáradékony. Megváltozik a napi ritmusa, kevésbé hatékony a munkában és egyéb feladataiban. Talán a kisgyermek édesapja nagyon furcsállja azokat a változásokat, amelyeket lát az édesanyán. Talán fájdalmas lehet számára, hogy az addigi aktív életét, mely tele volt szórakozással, most le kell lassítania. Kérd ma Istentől számára a bátorság ajándékát, hogy képes legyen odaadó apává válni és türelmesnek lenni a gyermek édesanyjával.

59. nap

Dicsőséges rózsafüzér 4. titok – Mária mennybevétele

Isten anyja, Mária, testestől-lelkestől felvétetett a mennybe. A teste is felmagasztalódott, mert feltétlenül bízott Istenben és átengedte magát Neki, hogy benne foganjon meg és tőle szülessen az Isten Fia. Ez a test egy szép, szeretetteljes edénnyé változott át. Azután a fájdalom tőre járta át, szánalom gyötörte meg Jézus kínszenvedése miatt. Ezért a legnagyobb megbecsülést érdemli. A nő teste, mely a 2. hónapban van, változni kezd: néhányan kivirágoznak, míg mások fáradtabbnak tűnnek. Bárhogy legyen is, ilyenkor a nő teste megszentelt hellyé válik, mely magában foglalja az ember teremtésében való részesedés misztériumát. Ma imádkozz azért, hogy a terhességi tünetek ne legyenek megterhelőek az édesanya számára és hogy tiszteletet, együttérzést váltson ki a körülötte élőkből.

60. nap

Dicsőséges rózsafüzér 5. titok – Szűzmária, mint ég és föld Királynőjének megkoronázása

A Biblia napba öltözött asszonyként írja le Máriát, lába alatt a holddal, fején 12 csillagból álló koronával. Ő a Királynő, az univerzum Urának és Királyának édesanyja. A Királynő, aki a kereszt lábánál mindannyiunk édesanyjává vált, mikor Jézus azt mondta Jánosnak: „Íme a te anyád.” Ezért mi, keresztények, a Királynő gyermekeiként királyi néphez tartozunk. Ezt a kiváltságot a keresztségben nyertük el. Emlékezz erre, mikor ellenséged, a sátán azt sugallja, hogy gyenge vagy. Jogod van mondani magadról: A Király fia vagyok, a királyi családhoz tartozom. Ma imádkozz azért, hogy a „te” gyermeked szülei tudatában legyenek annak, hogy ez egy nagyon értékes ajándék, s járuljanak hozzá Isten országának gyarapodásához.

61. nap

Örvendetes rózsafüzér 1. titok – A megtestesülés

Valaki mondta: „Ha szeretnéd Istent megnevettetni, meséld el Neki jövőbeni terveid!” Máriának, a názáreti leánykának, vajon voltak-e tervei? József menyasszonya volt, biztosan egy szép, istenfélő családról álmodozott. Az Úr minden bizonnyal tudta ezt. De azt is tudta, mennyire alkalmas és készséges volt; ő az egyetlen, aki így válaszolt: „Legyen nekem a te igéd szerint!” Méltán választotta ezért ki őt Isten, hogy fiának édesanyja legyen. Szent József, aki nemes és istenfélő volt, talán szintén érzett félelmet ebben a helyzetben és nem értett semmit. De bízott jegyesében és mindenek felett Istenben. Bátran és férfiasan fogadta a születendő gyermeket. Kérd ma Szent Józsefet, hogy segítsen az édesapának, aki nehezen viseli a gyermek megfoganását.

62. nap

Örvendetes rózsafüzér 2. titok – Mária látogatása Erzsébetnél

Összetalálkozik két édesanya, akik gyermeket hordanak szívük alatt. Mély öröm lehetett megtapasztalni, hogy fiaik is kölcsönösen tudatára ébredtek egymás létezésének. Szent Erzsébet tudta, hogy a várva várt Messiás Mária méhében fejlődik, összhangban a róla szóló próféciákkal. Az isteni öröm eltöltötte mindkettejüket. A Szentlélek elárasztotta őket és hálát ébresztett bennük Isten nagy művei iránt. Abban az időben Zakariás megnémult. Isten jel gyanánt megfosztotta hangjától. Miért nem hitt Gábor angyalnak Zakariás, amikor megjelent neki, hogy hírül vigye Szent János születését? Talán azt mérlegelte, hogy túl idős már? Vagy megrémítette az, amit mondott neki az angyal? Ma imádkozz azért, hogy akik körülveszik a szülőket, örömmel és lelkesedéssel fogadják a gyermek születésének hírét és ajánlják fel lelki és anyagi támogatásukat!

63. nap

Örvendetes rózsafüzér 3. titok – Urunk születése

Mária és József nehéz körülmények között találták magukat, mikor elérkezett a szülés ideje: épp úton voltak, ismeretlen helyen, mindenféle biztonságérzet nélkül. Szállást kerestek, de csak elutasítást kaptak. Nem volt fontos számukra, hogy fiuk szegényes és jelentéktelen helyen születik. Saját magukra voltak utalva, nélkülöztek, de fiuk számára a legfontosabb és legszükségesebb megvolt: mindkettejük szeretete. Szent József, Isten segítségével küldetése magaslatán sikerült megvédeni a feleségét és gyermekét, akit sajátjaként szeretet, fenntartás nélkül bízva Istenben és Máriában. Imádkozz a nehézségekért, amiken át kell mennie a szülőknek, hogy ne idegenedjenek el egymástól, ne romoljon meg az egység köztük, hanem erősödjön egymás iránti szeretetük, mely annyira szükséges a gyermek elfogadásához és a családalapításhoz.

Nap: 64

A szülők elviszik a Kis Jézust a templomba. Az öreg Simeon karjaiba veszi Őt, megáldja őket és hálát ad Istennek mert látthatta a gyermek Messiást. Ez az örömteli része a titoknak. De van egy másik része, Mária a következő súlyos szavakat hallja Simeontól : "A Te lelkedet tőr járja át”. A terhesség tizedik hetében az édesanya orvoshoz megy és először hallhatja a vizsgálaton kisbabája szívdobogását. Mit lát ebben a szívdobogásban? Megbocsátást, önmegtagadást, áldást? A szenvedés hire, amiről Mária hallott, anyaságából kellett származnia, mivel ő Isten Édesanyja. Hogy érezhetett akkor? Volt-e valami, ami megijesztette őt az anyai hivatásban? Mi lett az eredménye annak, hogy elfogadta a hivatását?

Nap: 65

Mária és József elveszítették a tinédzser Jézust. A harmadik napon megtalálták Őt a templomban, az Atya házában, az Ő Atyja házában. Ott volt ahol lennie kellett és ezt meg is mondta. “De ők nem értették meg, amit nekik mondott” olvassuk az evangélimban. A tizedik héten a baba körülbelül 3-4 cm-es. Milyen nehéz elveszíteni egy ilyen kisméretű dolgot. Milyen egyszerű a napi kérdések szédületében elveszíteni az élet értelmét, sajátunkét vagy a hozzánk közeliekét. Jogunk van nem érteni, jogunk van elveszíteni. Ugyanakkor kötelességünk keresni azt. Megvan az út, hogy hol kell keresni: Istenben, a mi Atyánkban. Benne minden megvan, amit keresünk. Hiszed ezt?

Nap: 66

Ez az első alkalom amikor a felnőtt Jézussal találkozhatunk a Szentírásban. Elmerült a Jordán vizében és János, aki felismerte Benne az Üdvözítőt, megkeresztelte Őt. Hogyan ismerte fel Őt? A Szentlélek galamb formájában leszállt rá és egy hang hallatszott az égből: “Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” (vagy egyszerűen igy is fordithatnánk: “Szeretlek”…) A terhesség tizedik hetében a kisbaba már érzékeli az édesanya érzéseit azoknak a hormonoknak köszönhetően, melyek a méhlepényen keresztül az édesanya véráramából érkeznek. Ezért azt érzi, amit az anyuka. Keresztségünk által Isten gyermekei leszünk, belekapcsolódunk az Ő véráramába. Isten mondja: “Szeretlek”, és kér minket: “Szeress”. S alkalmassá tesz minket erre. Nem mindig adatik meg ezt hallanunk földi szüleinktől. Szeretnéd hallani ezeket a szavakat? És ők? Hallották már ezeket tőled?

Nap: 67

Jézus első csodája. Az esküvőn borrá változtatja a vizet, hogy megmentse az ifjú házasokat a kellemetlenségtől: attól, hogy a vendégek számára elfogyjon a bor. Ki vette észre, hogy fogytán a bor? Ki hozta ezt a problémát Jézus tudtára? Mária. Az Anya. Édesanya. Édesanya nélkül nincs gyermek. A kisbaba számára, akit az Édesanya méhében hordoz, ő az egész világ. Az anya napi döntéseivel keretet ad ennek az új életnek. Az édesanyai ideál: gondoskodó, jelenlevő, gyengéd…szerető szívű. Mária. Íme, a te anyád.

Nap: 68

"Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!”: ez az Isten Országába való belépés formulája. Ezt mondja Jézus nekem, neked. S az édesanyának, aki tíz hetes magzatát méhében hordozza. Mindannyiunknak mondja, mindenki meg van hívva a megtérésre. Nem csak a bűnre kísértett lány, aki azt tervezi, hogy megszakítja terhességét, hanem te is, aki imádkozol, hiszel, gyakorlod a vallásodat. De ha te már ismered az Isten Országába, az Örök Boldogságba való belépés titkát, mit szeretnél tenni vele? Megőrzöd magadnak? Véka alá rejted?

Nap: 69

Jézus kinyilatkoztatja három legközelebbi barátjának a titkát: Ő a Messiás. Színében elváltozik előttük: felemelkedik a földről, ragyog az arca és a ruhája, Mózessel és Illéssel beszél, akik sok évvel korábban hunytak el és most ott vannak mellette. Mit mond Péter (a szikla, a kő) amikor meglátja? Valami balgaságot, mert ahogy a Szentírásban olvassuk: “Nem is tudta mit mond” A benyomástól butaságot mondott, csak hogy mondjon valamit. Néha jobb befogni a szánkat, hallgatni, gondolkozni. Fogd be a szád, hogy hallhass. Szent Lukács azt mondja, hogy e történés után a tanítványok hallgattak…azokban a napokban.

Nap: 70

Jézus Önmagát ajándékozza nekünk. Testét és Vérét. Mindennap. Örökre. Így táplálja lelkünket, megerősíti, hogy legyen ereje küzdeni a jóért és üdvözülni. Az édesanya önmagát a megfogant gyermeknek ajándékozza. Neki adja testét és vérét körülbelül kilenc hónapra. Az élet, melyet a méhében hordoz, belőle születik. Az édesanya és édesapa testéből származik. Jézus elfogadta, hogy elveszíti életét azért, hogy neked életed legyen. Ki vagy Jézus számára? Vannak édesanyák, akik magukat áldozzák fel, elfogadják, hogy elveszítsék életüket azért, hogy megfogant gyermekük élni tudjon. Ennek az édesanyának a számára ki ez a gyermek, akit méhében hordoz?

71. nap

Fájdalmas rózsafüzér 1. titok – Ima a Getszemáni kertben

Jézus a Getszemáni kertben tudta, mi vár rá. Harcolt benne a borzalmaktól való emberi félelem és a határtalan isteni szeretet. És mindezek mellett ott volt az alvó tanítványok támogatásának csüggesztő hiánya. Az édesanyát nem mindig tölti el örömmel az, ha észleli, hogy új élet fejlődik benne. Néha, mikor rágondol, megbénul a félelemtől. Néha a félelem fokozódik az édesapa hiánya vagy távolléte miatt is, hogy nincs mellette senki. Próbálj támasz lenni azok számára, akik szükségben vannak, vagy megkérnek rá téged. Imádkozz Istenhez, hogy adja neked kegyelmét ahhoz, hogy társa legyél azoknak, akik különböző életkörülmények között állandó félelemben élnek.

72. nap

Fájdalmas rózsafüzér 2. titok – Az Úr megostorozása

Jézust a megostorozáskor lelkileg és testileg is megalázták. Elviselhetetlen volt a fájdalma. A borzalmas fájdalom miatt még az eszméletét is elvesztette. A teste rettenetes sebekkel volt borítva, nem is emlékeztetett a kis Jézus testére Mária ölében. A kisgyermek, akiért imádkozol, ma még csak egy formálódó kis emberke, és ahogy neked, neki is szüksége van szülői szeretetre. Talán nem is egyszer te is szenvedtél el részükről fizikai vagy lelki bántalmazást. Talán sokszor okoztak már neked is könnyeket vagy fájdalmat. Emlékezz rá, hogy Jézus a szívében hordozott téged, mialatt szenvedett és ugyanígy tesz ma is.

73. nap

Fájdalmas rózsafüzér 3. titok – Jézust tövissel megkoronázzák

Jézust gúnyolták és becsmérelték. Hóhérai, akik fejére tették a töviskoronát, megvető és gyűlölködő pillantásokkal illették. Jézus tekintete mindig lelkesítő és méltósággal ruház fel. Mária Magdolna is ezt tapasztalta. Talán a gyermek édesanyja, akiért imádkozol, valaki bíráló tekintetétől szenved. Talán a szomszédasszony leereszkedően hangoztatja, hogy „megint a fejébe vette, hogy szül egy gyereket”, vagy „ez az ő korában felelőtlenség”. Próbáld meg, hogy minden tekinteted és gondolatod azok felé, akikkel ma találkozol, jók legyenek, és hogy ezek az emberek rajtad keresztül Jézus tekintetével találkozhassanak.

74. nap

Fájdalmas rózsafüzér 4. titok – Jézus vállára veszi a nehéz keresztet

Jézus kálváriája a nehéz kereszttel nem volt könnyű. Ellenkezőleg: a legrosszabb és legszégyenteljesebb út volt, amit csak el lehet képzelni. Az út vége is ugyanolyan fájdalmas volt. A gyermek szülei, akiért imádkozol, szintén úton vannak. Lehetnek benne nehéz pillanatok és talán szenvedések egész sorát kell átélniük. Lehetséges, hogy ebben az időszakban értesülnek a szülők arról, hogy gyermekük beteg. Ez nagyon nehéz pillanat. Add át Jézusnak azt, ami mögötted és előtted van. Szegődj társául minden pillanatban, örömben és bánatban egyaránt.

75. nap

Fájdalmas rózsafüzér 5. titok – Jézus keresztrefeszítése és halála

Jézus megalázva, összeverve, eltorzítva, szenvedve meghal a kereszten. Mindenki, aki ott volt, látta Őt és szenvedését. Vajon Jézus szégyellte magát? Szerette volna, ha mindez véget érne? Kívánta már a halált? Egy egyedülálló várandós anya, megalázva és bántalmazva, támogatás hiányában vajon szeretne-e még tovább élni? Nem kívánja-e a halált, annak ellenére, hogy vele együtt meg nem született gyermeke is meghal? Lehet, hogy már te is tapasztaltál akkora szomorúságot, hogy az öngyilkosságot fontolgattad. Adj hálát Istennek az életedért, azért, amilyen, és hogy mindig van lehetőséged felállni és újrakezdeni.

76. nap

Dicsőséges rózsafüzér 1. titok – Az Úr feltámadása

Jézus feltámadásának perspektívájából világosodik meg életünk igazi értelme. A bűn és a halál legyőzetett egyszer s mindenkorra. Elég hinni Jézusban és irántunk való végtelen szeretetében. Ez a hit lehetővé teszi, hogy helyreálljon méltóságod még a legsúlyosabb bűnök után is. Ennek segítségével győzedelmeskedünk a gyűlölet felett. Erőt ad, hogy megbocsássuk mások súlyosabb bűneit is. Ezzel a hittel a gyermek édesanyja, akiért imádkozol, képes lesz élvezni várandósságát, a változásokat és le tudja győzni a külső és belső akadályokat. Gondold át, ma miből tudsz feltámadni? Milyen sírt tudsz ma hátrahagyni? Valamilyen függőséget, bűnt? Vagy mások kritizálását, esetleg a beteges irigységet?

77. nap

Dicsőséges rózsafüzér 2. titok – Az Úr mennybemenetele

A mennybemenetel, még ha nehezen is értjük, nemcsak egy múltbéli esemény. Csak mi emberek gondoljuk úgy földi érzékeinkkel, hogy valami már megtörtént, vagy meg fog történni. Jézus minden nap a mennyben van, öröktől fogva és örökké. Ebben az öröklétben fogunk örvendezni mi is vég nélkül, túláradó boldogságban. Lehet, hogy akkor találkozol valakivel, akiért életed során imádkoztál, akinek épp most kezdődik az élete édesanyja méhében. Adj hálát Istennek, hogy erre a nagyon fontos imádságra elhívott téged és te elfogadtad a felkérést. Kérd azt is, hogy a különböző nehézségek hatására se lankadj el az imádságban.

78. nap

Dicsőséges rózsafüzér 3. titok – A Szentlélek eljövetele

Talán többször hallottál már olyan gondoskodó szülőkről, akik szinte tenyerükön hordozták gyerekeiket. Amikor kicsi a gyermek, több törődést igényel. Egy szerető anya, mikor méhében hordozza gyermekét, állandóan az jár eszében, és mindig azt választja, ami a magzatnak jót tesz, és kerüli azt, ami kárt okoz neki. Ugyanúgy, ahogy a születendő gyermek az édesanyjától kapja az életét, az egyház sem tud létezni a Szentlélek nélkül. Amikor a Feltámadt Jézus kiárasztotta Lelkét az apostolokra, rájuk lehelt (Jn 20,22). A Biblia így ír erről az Apostolok Cselekedeteiben: „Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha heves szélvész közeledett volna. (Apcsel 2,2). Jézus is egy figyelmes édesapa, aki Szentlelkét küldi el gyermekeinek, hogy gondoskodjon róluk.

79. nap

Dicsőséges rózsafüzér 4. titok – Szűzmária mennybevétele

Isten Máriát testestől-lelkestől felvette a Mennybe. Így dicsőítette meg azt a testet, akitől Megváltónk világra jött. A terhesség 12. hete az első trimeszter vége és a második kezdete, a legbiztonságosabbnak tartott időszak. Ha a terhesség alatt fennáll a spontán vetélés veszélye, az általában az 1. trimeszterben szokott történni. Sajnos néha az anyaméh, melyben a magzat fejlődik, egyben a sírja is lesz. Mi marad utána? Fájdalom, könnyek, szenvedés, de a hit is, hogy az Atyánál találkozhatunk majd. Az, hogy az Úr a hétköznapi emberek testét nem viszi az égbe, nem jelenti azt, hogy minket kevésbé szeret. Isten mindnyájunkat szeret teljes valónkban. Azt várja tőlünk is, hogy mindenkit kellő tisztelettel kezeljünk, tekintet nélkül arra, hogy a teste még csak néhány centiméter, vagy már felnőtt méretű.

80. nap

Dicsőséges rózsafüzér 5. titok – Mária, mint ég és föld királynőjének megkoronázása

Az Úr alázatos szolgája királyi méltóságra lett kiválasztva. Igen, Mária királynő, ég és föld királynője. Minden szentek és angyalok fölé emeltetett. Isten anyjának királynői méltóságában nincs gőgös felsőbbrendűség, nincs hozzáférhetetlen messzeségben, mely elérhetetlen távolságba helyezné őt. Mária királynő, de anya is, aki mindnyájunkhoz közel van és törődik mindennapi ügyeinkkel. Kérjük a Szűzanyát, hogy Isten alázatos szolgájaként segítsen felfedezni magunkban Isten fiainak méltóságát.

81. nap

Örvendetes rózsafüzér 1. titok – A megtestesülés

Isten elküldte Gábor angyalt egy Szűzhöz, József jegyeséhez (Lk 1,26-27). Gondoltál már valaha Máriára, mint kislányra, akinek tervei, álmai voltak? Ki tudja, talán saját gyermekekről álmodott, akik názáreti házacskájukban futkároznak körülöttük. Eközben Istennek más terve volt, amire Mária igent mondott. Lehetséges, hogy a gyermek, akiért imádkozol, váratlanul jött, nem tervezték, nem várták. Minden édesanya, aki elfogadja Isten tervét egy új gyermek személyében, hozzájárul a világtörténelem megváltozásához. Habár a világ megváltása már egyetlen gyermek által megtörtént, aki Betlehemben született, vegyük észre, hogy minden gyermek megváltoztatja a világot. A puszta létezésével és a többi emberrel való kapcsolatai által mássá teszi a világot, mint létezése előtt volt.

82. nap

Örvendetes rózsafüzér 2. titok – Mária látogatása Szent Erzsébetnél

Az angyali üdvözlet után Szent Lukácsnál olvassuk: „Abban az időben Mária útnak indult és a hegyekbe sietett (…). Betért Zakariás házába és köszöntötte Erzsébetet.” (Lk 1,39-40) Gondoljuk végig, miért használta azt a szót az evangélista, hogy „sietett”? Az út a hegyekbe, ráadásul sietősen, nem egyszerű dolog egy várandós nőnek és nem is tanácsos. Mi ösztönözte ennyire Máriát, hogy sietősen útnak induljon? A látogatás öröme? Vagy az öröm, hogy rokona végre gyermeket vár? Vagy Szent János édesanyjáért aggódott, aki – idősebb asszonyként - már segítségre szorul? Néha elég egy apró dolgot megtennünk ahhoz, hogy a másik élete megváltozzék. Néha elégséges csak jelen lenni, beszélgetni, elfogadni a másikat... Talán ez az, amire szüksége van a „te gyermeked” édesanyjának is? A mai imádságod a piciért legyen „sietős útnak indulás” részedről, amivel segítesz a kisgyermek édesanyjának.

83. nap

Örvendetes rózsafüzér 3. titok – Urunk születése

Jézus úgy született, ahogy a karácsonyi énekben is énekeljük: szegénységben, nélkülözésben, hidegben. Világrajövetelének embertelen körülményei nem vették el a méltóságát. Királyok Királyának és Urak Urának született. Ugyanígy tőlünk sem veheti el senki méltóságunkat, hacsaknem mi magunk adjuk oda. Talán az édesanya, akiért imádkozol, nem akarja elfogadni a gyermeket, mert, ahogy szokás mondani: „nincsenek meg a megfelelő körülmények.” De nemcsak az anyagi nehézségek miatt félhet egy anya elfogadni a gyermekét. Épp most, a terhesség 12. hete körül kerül sor arra az ultrahangra, amikor az orvos megpróbálja kizárni a genetikai rendellenességeket. Ráadásul ez az az időszak, amikor néhány édesanya úgy dönt, megszakítja a terhességét az édesapa támogatásának hiányában. Ezek az édesanyák tartanak a beteg emberi test kiszolgáltatottságától, szegénységétől, nélkülözésétől. Imádkozz az általad adoptált gyermek édesanyjáért, hogy félelmeivel bizalommal forduljon Máriához.

84. nap

Örvendetes rózsafüzér 4. titok – Jézus bemutatása a templomban

Mária és József elvitték a templomba a Kis Jézust, hogy felajánlják Istennek. Ugyanabban a pillanatban érkezett Simeon és Anna prófétanő a Szentlélek által késztetve. Felismerve a gyermekben a Messiást, áldották és dicsőítették az Istent. Mostanság gyakran hallatják hangjukat a hamis próféták, akik szemben állnak Istennel, tagadják az igazságot, s szembe mennek a józan ésszel is. A rosszat jónak mondják és a nők saját testük feletti jogaikról beszélnek. A gyermekeket agresszornak titulálják, akik a nők szabadságát, függetlenségét, karrierjét veszélyeztetik. Ne engedd, hogy ezek a hazugságok a szívedig hatoljanak. Mária és József, mielőtt felajánlották a gyermeket Istennek, először elfogadták tőle. Egy gyermek nem betolakodó, hanem ajándék, de ugyanakkor Isten tulajdona. Mennyire bízik Isten azokban, akiknek utódokat ad!

85. nap

Örvendetes rózsafüzér 5. titok – Az elveszett és a templomban megtalált gyermek

Mennyi könnyet és aggodalmat okozunk szüleinknek, akik gyakran nem tudják, miért így cselekszünk és miért nem amúgy, miért ezt választjuk, miért nem amazt. Választhatunk: Istennel, vagy nélküle. A döntés rajtunk áll, miénk az utolsó szó. Jézus az Atyánál volt. Látja az Atyát és Hozzá vezet téged. Bízz Istenben, akkor is, ha a világ az ellenkezőjét mondja. A gyermek, akiért imádkozol, még nem lát, de érzi Teremtője jelenlétét. Legyél olyan, mint ez a gyermek: Bízz abban, hogy meg vagy mentve!

86. nap

Világosság rózsafüzér 1. titok – Jézus a Jordánban megkeresztelkedik

A keresztség vízben való megmerítkezés, minden bűntől való megtisztulást jelent. Nem mintha Jézusnak lettek volna bűnei. Akkor miért keresztelte meg őt János? Talán, hogy vezessen ezen az úton? Az Atyához való visszatérés útján… A születendő gyermek lehet az üdvösség útja. Munka és fáradozás, a gyerekneveléssel kapcsolatos szeretet gyümölcsei természetesnek tűnnek, de egyben lépések is a szentség felé. És az odaajándékozott szeretet visszatér… Talán elestünk ezen az úton, de Istennel együtt minden lehetséges. Talán más utat terveztünk, de ez a legrövidebb út, mely üdvösségre vezet. Merthogy oda akarunk végső soron eljutni, igaz? Ma igyekezz viszonozni a szüleidtől kapott szeretetet.

87. nap

Világosság rózsafüzér 2. titok – A kánai menyegző

Jézus a víz borrá változtatásával nyilvánította ki magát a világ előtt. Mondhatni, kevésbé látványos dolog. Meggyógyíthatott, vagy föltámaszthatott volna valakit, az látványosabb lett volna… De ő ezt a pillanatot választotta, egy menyegzőn. És így ez az esküvő a történelem egyik legnagyobb eseményévé vált. Egy új család életének kezdete… Egy új élet lehetősége, ami hálaadásra késztet Isten iránt. De az élet gyakran lakomák és öröm nélkül zajlik. Isten nélkül semmi nem létezne, Ő mindenhol ott van. És az egész univerzum örvendezik ennek a kis lénynek, akinek szívecskéje már saját ritmusában dobog.

88. nap

Világosság rózsafüzér 3. titok – Isten országának meghirdetése

A gyermek, akit édesanyja a szíve alatt hord, megváltoztatja az anya életét. Már semmi nem lesz ugyanaz. Soha. Felkészülési idő. De mire? Életre vagy halálra? Az örök boldogságra? Vagy a szüntelen fájdalomra és sóvárgásra? És soha nem lesz újra ugyanaz. A kisgyermek csak 13 hetes, de létezésével megváltoztatja az életet, beleértve a szülei örökkévalóságát is. És hang nélkül mondja: AJÁNDÉK VAGYOK! Ne félj, ne aggódj: Isten elég.

89. nap

Világosság rózsafüzér 4. titok – Krisztus színeváltozása

Isten minden fenségével emberi testbe öltözött. Volt idő, mikor még csak 13 hetes volt. Ennek ellenére az emberiség egész történelmét megváltoztatta. Milyen kicsi és mégis milyen nagy! A színeváltozás a Tábor hegyén bennünk is végbemehet, ha megengedjük. Engedd, hogy a Szentlélek átváltoztasson! Most. Hagyd, hogy betöltsön! Mint éltető fuvallat, meggyógyít téged, megerősíti a szíved és erőt ad. A sátán soha nem hagy fel azzal, hogy elcsüggesszen. Ő is megpróbálja átformálni az életed. Ha sikerül is neki egyszer-másszor, Jézus a Tábor hegyén vár, hogy saját kezeivel formáljon át téged.

90. nap

Világosság rózsafüzér 5. titok – Az Eukarisztia alapítása

Az élelem nélkülözhetetlen az élethez, nélküle meghalunk. Oltáriszentség nélkül is meghalunk. A hétköznapi élet néha annyira kemény, hogy lehetetlenség elviselni. A napi szentáldozásnak hála, mindent el lehet viselni: Azonban ez túlzásnak tűnhet: naponta?! De hát nincs is időm! A ház, a munka, a kötelességek, az órák… De megtörténhet, ha ezt az időt Istennek ajánlom, több időm lesz. Hihetetlen. Olyan, mintha Isten megváltoztatná az idő járását. A kisgyermek, akiért imádkozol, még csak (már!) 13 hetes. Már hallja az édesanyját. Így azt is észleli, ha haragos, vagy nyugodt a hangja. Az oltáriszentség megnyugtat, lecsillapít, kisimítja az idegeket. Akkor is, ha emberi szempontból már nincs remény. A pszichoterapeutáknál egyre hosszabb sorok állnak. Mennyi idő és pénz…! Az Oltáriszentség a legjobb terápia stressz ellen.

91. nap

Fájdalmas rózsafüzér 1. titok – Ima a Getszemáni kertben

Magány. Nem ért meg senki. Problémák, szenvedés, reménytelenség, fájdalom… De mégsem vagyok egyedül. Az Atya velem van. Ne az én akaratom legyen, hanem a Tied… Legyen, ahogy te akarod! Tényleg kész vagyok erre? Nem… és félek. De a félelem a sátántól ered. Ő manipulálja érzéseinket. Megtesz mindent azért, hogy a félelem és a reménytelenség mélyére vessen minket. Az imádság által menekülünk meg, akkor is, ha rettegek a jövőtől és a jelen elviselhetetlennek tűnik. Nem vagyok egyedül!

92. nap

Fájdalmas rózsafüzér 2. titok – Az Úr megostorozása

Isten irántunk való szeretete minden emberi értelmet meghalad. Isten azért küldte el Fiát, hogy megszabadítson minket a halál torkából, hogy üdvözüljünk. Úgy született, mint bárki más: volt kisgyerek, védtelen és tehetetlen, teljesen a szülei gondoskodására volt utalva, ki volt szolgáltatva szeretetüknek, minden tőlük függött. Jövetele megörvendeztette és boldoggá tette őket, mint minden szeretettel várt gyermek esetében. Feltételezhette-e az édesanyja akkor, hogy szeretett Fiát, aki jó és ártatlan, a jövőben brutálisan megkínozzák, megostorozzák és vérét ontják? Borzalmat kelt bennünk az, ahogy a Megváltónkkal bántak. De ugyanígy megostorozzák ma is minden anyaméhben, ahol elpusztítják a megfogant életet. A picike, aki el akar menekülni a halált hozó eszközök elől, teljesen védtelen. (Ez látható Dr. Nathanson dokumentum filmjében, amelyben egy ultrahangfelvételt mutatnak be egy abortusz közben. Ahol a magzatnak teljes biztonságban kellene lennie, ott nagy szenvedés és halál vár rá, s sokszor a szemétdombon leheli ki lelkét, mert valahogy mégis túlélte a kivégzést.

93. nap

Fájdalma rózsafüzér 3. titok – Jézust tövissel koronázzák

Jézus Király, az univerzum Ura és Istene, azért jött a világra, hogy megnyissa számunkra a menny kapuját. Hogy megszabadítson minket, és hogy átadja nekünk magát az Oltáriszentségben. De övéi nem fogadták el. Koronát tettek a fejére… tövisből. Mi, szeretett fiai. Minden gyermek fogantatásától kezdve Isten gyermeke. Ajándékokat kap Atyjától, hogy az életét a maga teljességében tudja megélni. És Vele egységben jussunk el az Ő országába, amely, ahogy mondta, nem evilágból való.

94. nap

Fájdalmas rózsafüzér 4. titok – Jézus vállára veszi a nehéz keresztet

Mindannyian úton vagyunk, az idő irgalmatlanul rohan. Megszületünk, felnövünk, megöregszünk. Az élet gyalogútja meredek és keskeny. Az ember pedig rózsás útról álmodik. Rózsaillatról álmodozik, végül mindig csak a tövisekbe ütközik. Menjen tovább? Forduljon vissza? Letérjen az útról? A kényelemszeretet, az egoizmus, a gyereknevelés nehézségei miatti félelem… Néha az anya hagyja el a helyes utat. Kialszik benne az anyai ösztön, melyet Isten adott neki és az abortusz mellett dönt. Az élet fonala elszakad. Utána jön a trauma és a csüggedés, mely gyakran élete végéig elkíséri. A másokkal való kapcsolat megromlása, a kölcsönös harag, a szemrehányás, hogy „senki sem törődik velem”… Ezek talán megerősítik őt ebben a döntésben. A magzat megölése merénylet Jézus Szíve ellen is, aki feltétel nélkül fogadja a gyermeket. De azok szíve is sérül, akik elkövetik ezt a bűntényt. Jézust a saját keresztje mellett még ezek a keresztek is nyomják. Szenved, de hű marad, mert annyira szeret. Ismeri az emberi gyengeséget és szánakozik rajtunk. Ez a hatalmas szeretetében való bizalom tart vissza minket a tévutaktól és visszaterel az Isten és embertársaink szeretetének útjára.

95. nap

Fájdalmas rózsafüzér 5. titok – Jézus keresztrefeszítése és halála

A kegyetlen dráma elérte tetőpontját. Krisztus, az Üdvözítő, az univerzum Ura, megalázva, meggyötörve, gúny és köpködés célpontja, emberszámba se vették… Ahogy Izajás próféciájában is meg volt írva. Ő, aki mártírhalált halni jött a világra, megszabadítani minket a sátán hatalmából és megnyitni számunkra az Ég kapuit, fel van szegezve a keresztre. „A Vére által szabadultunk meg”, mert „a végsőkig szeretett minket”. A mi bűneink szegezték őt keresztre. A végsőkig karjában tartotta a meg nem született gyermeket, hogy magával vihesse Isten országába. Magára hagyták őt. És a gyermek? Halált jelent számára, amikor kétségbevonják létezését. „De hát nem más, mint egy sejtcsoport”… De hát akkor, miért sír?

96. nap

Dicsőséges rózsafüzér 1. titok – Az Úr feltámadása

„És lett világosság.” Fényrobbanás… Jézus újrateremtette a világot. Feltámadt, ahogyan megmondta és minden megváltozott. Megvalósult a megváltás. Megnyitotta örök királyságának kapuit, mindazokat meghívta az örök boldogság lakodalmára, akiket a világ elvetett, akik szomjazzák a szeretetet, az éhezőket, a betegeket. Új lehetőséget adott nekünk, mert elvesztünk bűneink miatt. De újra visszatérhetünk a reménységre. Habár bűneink olyanok, mint a skarlát, fehérek leszünk, mint a hó. (Vö. Iz 1,18) Újból van választásunk, mert az Úr hűséges Isten. Hogyan használtuk fel ezt a feltámadásból eredő szabadságunkat? Vajon nem maradtunk-e a jövőtől való félelem rabszolgái, vajon hiányzik-e az isteni kegyelemben való hitünk, mert nem hisszük, hogy a legnehezebb helyzetekben is tud segíteni? Nem kellene-e azonnal hinnünk Isten abszolút erejében, aki azért jött hozzánk, hogy mindenki életét megmentse? Igen, a még meg nem születettekét is: hogy fejlesszék, építsék az egyház közösségét, sokszorozzák meg az Isten szentjeinek számát, Isten és az emberek dicsőségére.

97. nap

Dicsőséges rózsafüzér 2. titok – Az Úr mennybemenetele

Amikor nagy boldogságot és teljességet élünk meg, azt mondjuk: „a hetedik mennyországban érzem magamat”. Ki ne szeretne boldognak lenni? Az egész élet folyamatos vándorlás a boldogság felé. A földi boldogság ideigvaló. Később felüti a fejét az elégedetlenség, a csalódás. Hogyan ismerjük fel azt az utat, melynek végén mérték és vég nélküli boldogság vár? Ha őszintén keressük, rájövünk, hogy csak az igazi szeretet adhatja meg ezt nekünk. Csak Isten a teljes szeretet és csak Ő biztosíthatja számunkra a teljes boldogságot. Csak ő a forrás. Isten jó, és megtanít minket arra, hogy az isteni törvényekkel ellenkező ötleteink soha nem a vágyott cél felé vezetnek, nem az öröm, hanem a boldogtalanság felé visznek. Milyen fájdalmas felismerés ez azoknak a nőknek, akik a gyermekük elvetetése mellett döntenek. Ahelyett, hogy a hetedik mennyországba érkeznének, a lelkiismeret furdalás és az önvád poklába jutnak. Mindezek ellenére Isten nem hagy el soha senkit. Sőt, leszállt a poklokra, hogy kiszabadítsa onnan azokat, akik segítségül hívták az Ő nevét. Legyenek bár teljes reménytelen helyzetben. Jézusban mindenkinek van reménye, hogy felmehet a Mennybe. „Isten országa köztünk van” (Lk 17,20), már itt a földön is. De a teljes boldogságot csak akkor tapasztalhatjuk meg, ha majd színről színre látjuk az Urat (1Kor 13,12).

98. nap

Dicsőséges rózsafüzér 3. titok – A Szentlélek eljövetele

Ahogy haladunk előre a korban, egyre jobban észrevesszük, hogy mennyire gyengék és alkalmatlanok vagyunk a kihívásokkal szemben, amelyeket elénk tár az élet. Isten szabad akaratot adott nekünk, így állandóan döntéshelyzetekbe kerülünk. Sok út van. Vagy vonzanak, csalogatnak, vagy megrémisztenek minket. Nehéz felismerni az igazságot ezekben a helyzetekben, felismerni a tényleges értékét a „visszautasíthatatlan ajánlatoknak”. Elveszünk az ötletekben, hogy hogyan kerüljük el az ismerősök kritikáit, s egyben a lelkiismeretünk szerint is viselkedjünk… Néha hiányzik a bátorságunk, hogy megőrizzük meggyőződéseinket. Néha a téves utak tűnnek az „egyedül megfelelőnek”, mert mindenki más így viselkedik. Félünk, hogy mások leértékelnek, kinevetnek és így könnyen az ő véleményükkel azonosulunk. Elveszítjük saját akaratunkat. Könnyű elkövetni olyan visszafordíthatatlan hibát, amelyet egész életünkben bánni fogunk. De Isten örökké szeret minket. Keres minket és szeretne segíteni nekünk. Elküldi a Szentlelkét, hogy megerősítsen minket ajándékaival: a bölcsességgel és a bátorsággal. Az Ő világosságában ismerhetjük fel az igazságot. Az igazság megszabadít bennünket. A felismert és a Szentlélekben elfogadott igazság teljessé teszi az életünket, a sajátunkat és azokét a gyermekekét, akik így minden veszély nélkül megszülethetnek.

​ Az ima 99. napja
​ Dicsőséges rózsafüzér 4. titka– Aki Téged, Szent Szűz, a mennybe fölvett.
Éppen hogy elkezdődik a kisbaba életének tizenötödik hete. A szempillák már védik szemecskéit, és a teste körülbelül 12 cm-es. A létezés 99 napja: oly’ kevés, és ugyanakkor elég ahhoz, hogy édesanyja méhében aktív életet éljen.
Mária testével és lelkével vétetett fel a Mennybe: ez Isten Anyja kitüntetésének nagy kifejezése. Amint Názáreti Máriával mennybemenetelekor együtt voltak az apostolok, úgy mi sem egyenként megyünk a mennybe: együtt megyünk. Így értette Boldog Charles de Foucauld, aki megtérése után azért fordult a Jézust még nem ismerő emberek felé, hogy testvérükké váljon. Egy kis kunyhóban lakott a tuaregek között, ahol olyan súlyos beteg lett, hogy majdnem meghalt. Amikor egy éjjel elvesztette az eszméletét, szomszédai karjaiban tért magához, akik kecsketejjel itatták. Megértette, hogy nem elég azután vágyódni, hogy mások testvérévé váljunk, hanem engedni kell a többieknek azt is, hogy ők maguk testvéreinkké váljanak.
Gondoskodjunk a többiekről, különösen a gyengékről, tudatosítva, hogy nekünk is szükségünk van segítségre. Tudjuk elfogadni a segítséget.
Mária, útitársunk a Mennybe vezető úton, könyörögj érettünk!

​ Az ima 100. napja
​ Dicsőséges rózsafüzér 5. titka– Aki Téged, Szent Szűz, a mennyben megkoronázott.
Názáreti Mária világra hozta Isten Fiát, felnevelte, válaszolt a szükségleteire és meg meg emlékezett mindenről a szívében. A hit útján haladt…”a végső próbáig”. Földi életének minden lépése tele volt bizalommal, és ma Ő a menny és föld Királynéja, két világé melyek folyamatosan összetalálkoznak.
Amikor Isten hangját követjük, akkor mi is le tudjuk hívni a Mennyet a Földre. Mint Fausztyna Kowalska, egy egyszerű lengyel lány, aki a sok ellentmondás ellenére követte belső meggyőződését a hivatásáról, belépett az Irgalmasság Anyja Nővérei Kongregációba és később Isten eszközévé vált, hogy Jézus nagy és kimondhatatlan Irgalmasságának ismeretét átadja a világnak. Annak köszönhetően, hogy engedelmes volt Isten hangjának, az Isteni Irgalmasság szikrája Lengyelországból az egész világra kiterjedt.

Látszólag kis lépésekkel, bizalommal és határozottsággal hozzuk létre a földön a Mennyek országát: segítsünk egy idős asszonyt, aki a közelünkben él, forduljunk figyelemmel egy hajléktalan felé, akit a park egy padján találunk, segítsünk egy osztálytalálkozón, plébániai csoportban vagy legyünk önkéntesek olyan helyen, ahogy szükség van segítő kezekre. Szabadon és szeretetben induljunk a Mennybe vezető útnak, határozott léptekkel haladva a hivatásunk útján.
Mária, a bizalom mestere, könyörögj érettünk!

​ Az ima 101. napja
​ Örvendetes rózsafüzér első titka – Akit te, Szent Szűz, a Szentlélektől fogantál.
Az Isten által küldött angyal Máriához megy. Hogyan reagál a Szűz? Nagyon konkrét kérdéseket tesz fel: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” (Lk 1, 34). Választ keres. Végül bizalommal válaszol: “legyen nekem a te igéd szerint.” (Lk 1, 38).
Sok szent, mielőtt felfedezték és végrehajtották volan Isten róluk szóló tervét, kerestek… Mint az olasz Szent Gianna Beretta Molla. Orvos volt, Braziliába szeretett volna utazni egy misszióba, ugyanakkor továbbra is bizalommal kereste Isten számára szóló útját. Férjhez ment, gyermekei születtek és Olaszországban dolgozott. Elhatározta, hogy megszüli negyedik gyermekét, annak ellenére, hogy az orvosok azt tanácsolták neki, hogy szakítsa meg a terhességét. Harmadik kislánya születésekor halt meg. Miután elismerték két braziliai (!) asszony csodás gyógyulását, Gianna-t szentté avatták.
Mária, ki mindig kész vagy arra, hogy teljesítsd Isten akaratát, könyörögj érettünk!

​ Az ima 102. napja
​ Örvendetes rózsafüzér második titka – Akit te, Szent Szűz, Erzsébetet látogatván méhedben hordoztál
Mária, Jézust hordozván méhében, sietett útra kelni át a hegyeken át, hogy segítsen Szent Erzsébetnek. Sőt, vele maradt három hónapon át. Mint Ábrahám, aki a nap legmelegebb órájában elhagyta a tölgyfák árnyékát, hogy helyet készítsen az idegenek megvendégeléséhez. Mária viselkedése nem volt kockázatos? Ábrahámot valóbal a logika vezette?
Chmielowski Szent Albert, aki Krakkó közelében született, az 1863-64-es felkelésben Lengyelország eloroszítása ellen harcolt. 18 évesen amputálták az egyik lábát, melyet hősies türelemmel viselt el. Később festészetet kezdett Párizsban tanulni, majd képzőművészetet végzett Münchenben. Elismert művész vált belőle. Ennek ellenére teljesen feladta a karrierjét és olyan embereket kezdett szolgálni, akik anyagi és morális szegénységben éltek. Az amputált lába ellenére sokat utazott, új árvaházakat alapítva gyermekek és fiatalok számára, szállókat hajléktalanok, idősek és betegek számára. Azt mondta “olyan jónak kell lenni, mint a kenyér”.
Ne éljünk sietősen, hanem igyekezzünk a szeretetet elvinni mindenkihez akivel találkozunk útközben: egy autóbusz megállóban, az iskolában, otthonunkban.
Mária, buzgósággal teljes, könyörögj érettünk!

​ Az ima 103. napja
​ Örvendetes rózsafüzér harmadik titka – Akit te, Szent Szűz, a világra szültél.
Azzal, hogy kisbabaként született meg, Isten hihetetlen értéket adott a gyermekeknek. De az örökbefogadó szülők számára is. József, aki szeretettel fogadta Mária fiát, a legtökéletesebb örökbefogadó édesapa. S ő egy az Egyház legnagyobb szentjei közül. Egy spanyol házaspár 6 éven keresztül próbálkozott sikertelenül, hogy gyermekük szülessen. Végül elhatározták, hogy örökbefogadnak egy gyermeket. Az örökbefogadási folyamat negyedik éve vége felé a család a Szentföldre utazott, hogy imádkozzon a gyermekért, akit örökbe készültek fogadni. Ekkor egy testvérpár örökbefogadását ajánlották fel nekik. Elfogadták. Kicsit később az örökbefogadási központ megkérdezte tőlük, hogy hajlandóak volnának-e inkább három kolumbiai testvér örökbefogadására? Erre is ugyanaz volt a válaszuk. Kicsit később kiderült, hogy az édesanya ikrekkel van áldott állapotban. Tíz év bizalomteli várakozás után, hirtelen nagyon sok gyermekük lett. Nemrég született még egy kislányuk A világ tele van szentekkel. Emberek, akik a gyermekek iránti szeretetük által szentelődnek meg.
Legyünk minden nap nyitottak arra, hogy Jézus megszülethessen a szívünkben.
Mária, aki nyitott vagy az emberi életre, könyörögj érettünk!

​ Az ima 104. napja
​ Örvendetes rózsafüzér negyedik titka – Akit te, Szent Szűz, a templomban bemutattál.
Miután Jézust a templomban bemutatták, Jézus, József és Mária “lementek galileai városukba, Názáretbe. A gyermek pedig nőtt és erősödött, bölcsesség töltötte be, és az Isten kegyelme volt rajta” (Lk. 39-40). Mária és József életük minden napját fiuknak ajánlották, Isten Fiának. Sok szent ugyanígy erejét családok megmentésére fordította. Azért, hogy minden gyermek szerettei körében szeretetben nőhessen fel.
Maximilián Kolbe lengyel mártír, több millió másik emberhez hasonlóan, az auschwitzi német koncentrációs tábor fogvatartottja volt. Úgy döntött, hogy előrelép egy lépést és odaadja az életét cserébe egy másik fogvatartottéért, akinek felesége és gyermekei voltak. Feláldozva saját életét, ezt az embert az élethez való lehetőséggel ajándékozta meg. Minden édesanya és édesapa akik feláldozzák vágyaikat, álmaikat, idejüket a családjukért Mária, József és Maximilián nyomdokait követik.
Ajánld fel Istennek mindazokat az embereket, akikkel a mai nap folyamán találkozol.
Mária, mindennapi áldozatokkal teljes, könyörögj érettünk!

​ Az ima 105. napja
​ Örvendetes rózsafüzér ötödik titka – Akit te, Szent Szűz, a templomban megtaláltál.
Jézust szülei három napon át keresték. A templomban találtak rá és amikor válaszolt a kérdésükre “ők nem értették meg ezeket a hozzájuk intézett szavakat” (Lk. 2,50). Mária és József a meg nem értés állapotában cselekedtek, tanácstalanok voltak és mindenek ellenére követék Fiukat. Egész életükkel arra tanítanak minket, amit a libanoni költő jól megfogalmazott: “ Gyermekeitek nem a ti tulajdonotok: magának az életerők a gyermekei. Szülei vagytok, de nem a teremtői…”.
Janusz Korczak, egy varsói zsidó családban született, pedagógus, orvos volt és szociális területen aktivista. Megalapította Varsóban az Árvák Házát és Pruszkóvban a Mi Házunkat. A II. Világháború idején titokban a varsói gettó legnagyobb árvaházában tevékenykedett.
Korczak barátai meg tudták volna őt szöktetni a gettóból, de ő ezt nem szerette volna. A Treblinkai koncentrációs táborban halt meg együtt az Árvák Háza munkatársaival és körülbelül kétszáz gyermekkel. Bizonyosan Korczak, ugyanúgy mint Mária és József, nem értett sok dolgot, minden bizonnyal a válasz nélküli kérdések nem voltak számára ismeretlenek, de mindez nem akadályozta őt meg abban, hogy elkísérje a gyermekeket a végsőkig, mint barátjuk és nevelőjük.
Mária, aki mindent megkapsz, könyörögj érettünk!

​

106. nap

A Világosság 1. titka – Jézus megkeresztelkedése a Jordánban

Tizenhat hét. A kis emberke már elég nagy ahhoz, hogy mamája megérezhesse először mozgását. Mostantól kezei folyamatosan érintik és simogatják a növekvő hasat, csöppnyi szeretetet és gyengédséget adva a picinek. A gyermek érzékeli ezeket az érzelmeket és érzi a biztonságos áramlást anyja testének életadó vizeiben. Az Úr megkeresztelésének titka megmutatja nekünk az elhagyatott Jézust, mezítelenül, alámerítve a Jordán vizében. Ebben a pillanatban Jézus újjászületettnek látszik – többé nem Yeshua, az ács József fia, hanem mint a Messiás, az Isten Fia áll ott. Egy hangot hallunk a Mennyből és látunk egy fehér galambot. (Mt 3, 16-17; Lk 3, 21-22) Jézus, a világ megmentője, megkezdi misszióját.

107. nap

A Világosság 2. titka – A Kánai Menyegző

Az esküvőn, a galileai Kánában Jézus először tárja fel erejét a világnak. (Jn 2, 1-12) Ez köszönhető édesanyjának, Máriának, aki mint csupán egyike a meghívott vendégeknek, érzékelte a vendéglátás problémáját. Mennyire nyitottnak kell lenned mások irányába ahhoz, hogy a kavargó és lármás esküvőn ne csak észrevedd valaki aggodalmát, de gyorsan segítségére is siess, olyan diszkréten, ahogyan csak lehet. A terhesség tizenhatodik hetében a has már elég nagy ahhoz, hogy a környezet is képes legyen észrevenni állapotát. A gyermek lassan feltárja önmagát a világnak. Egy megszokott ultrahangos vizsgálaton a doktor nemcsak képes megállapítani a csöppség fejlődését, de képes meghatározni nemét is. A modern technológia megengedi nekünk, hogy hihetetlen részletességgel bepillanthassunk az emberi test belsejébe, három dimenzióban láthatjuk az ujjat szopó képet, markolva a köldökzsinórt… Ez természetesen sokkal több, mint az asszony testének egy része. Ez egy önálló lény, aki lassan elindul a neki megszabott életút irányába. Mint mi mindannyian.

108. nap

A Világosság 3. titka – Isten Országának meghirdetése

Jézus járja Júdea és Galilea útjait. A vándorlás és az Ige hirdetésének három éve. A csodák három éve, amint az Újszövetség beszámol róla. Jézusnak ez a missziós útja nem fejeződött be. Még láthatjuk Őt menni, vagy ülni a házak küszöbein, beszélgetve az emberekkel, vagy ahogy belép a kórházi szobákba, hogy gyógyulást vigyen, vagy amint belép egy börtönbe a Jó Hírrel. Hogyan lehetséges ez? Meghívottak vagyunk, hogy legyünk olyanok, mint Ő, minden nap. Meg kell vigasztalnunk a kétségbe esettet, meg kell etetnünk az éhezőt, meg kell gyógyítanunk a beteget – valójában bennünk van ez az erő. Kezeink legyenek az Ő kezei, lábaink az Ő lábai. Ha nem vállalsz fel egy feladatot, az nem lesz megcsinálva. Emlékezz rá, senki más nem tudja megtenni ezt helyetted! A világ olyan lesz, amilyenné mi tesszük. Egy anyja hasában rejtőző gyermek minden jelzést felfog tőle. Ha a mama rosszkedvű vagy beteg, vagy éppen drogoktól mérgezett – babája gyengén fejlődik és nem lesz képes elérni ereje teljét. Már az elején óriási hátránnyal indul. Emlékezzünk rá, hogy nagyon sok múlik rajtunk.

109. nap

A Világosság 4. titka – A Színeváltozás

Az emberi élet folytonosan változik. A mindennapi apró döntések egy új emberi személyiséget építenek fel. Mindannyian tapasztaltuk már, hogy amikor hosszú idő után találkozunk valakivel, rácsodálkozhatunk ezekre a változásokra – fizikaira, érzelmire vagy lelkiekre. Éppen csak negyven hét, és a baba átalakul egy apró embrióból egy rózsaszín lénnyé, aki felkészült a világba való belépésre. Egy gyermek aztán növekszik és fiatalemberré válik, akiből lassan felnőtt lesz, azután továbbfejlődik és végül megöregszik. Az öregkor a kapuja a legnagyobb változásnak minden emberi lény számára, a halálának pillanata. A temetéseken hallhatjuk, hogy az emberi élet folyamatosan változik, de sosem ér véget. Ez az, amit Jézus tanít nekünk ma a Tábor-Hegyen. (Mt 17, 1-13) Az Ő Színeváltozása eljövendő életünk látomása, amely életre teremtve lettünk.

110. nap

A Világosság 5. titka – Az Eukarisztia alapítása

Valószínűleg már láttál éhező, csont-sovány gyermekek fotóját a világ legszegényebb részeiből. Beesett arc, hatalmas szemek és éhségtől behorpadt has a vékony, görbe lábak fölött. Lehetetlen látni őket torokszorító érzés nélkül. Egy világban, ahol nagy tömegű élelmiszert dobunk ki, vannak emberek, akik éhen halnak. Nem élhetsz evés nélkül… Jézus eltávozása előtt hagyott ránk egy emlékeztetőt, valami nagyon foghatót és olyant, amely közel áll minden emberi lényhez – adott nekünk Kenyeret. (Mt 26, 26; Lk 22, 19) De ez nem az a kenyér, amit használunk, illatozó és ropogós, aranyló héjjal. Ez olyan, mint egy kenyér lelke, egy kis fehér ostya, szerény egyszerűségébe rejtve Jézus igaz teste. Isten tapintatosan elhomályosította ezt a fehér búza ostyát, így akár élősködhetnénk is rajta. De nem azért esszük, hogy testünk tápláléka legyen, hanem hogy azt táplálja, ami emberlétünk csodája: a lelkünket. Bámulatos, mindennapos különlegesség. Ha nem élnénk ezen a kenyéren, lelkünk éhen halna, és szívünk kővé válna. Csak nézd meg ezt a modern világot, amely megöli saját védtelen és apró gyermekeit. Szükségünk van erre a Kenyérre, hogy világunk megmaradjon.

111. nap

Az 1. fájdalmas titok – Vérrel verejtékezés

Nehéz elhinni azt, hogy a nők, terhességük tizenhatodik hetében még képesek lennének az abortusz mellett dönteni. A baba néhány rendellenessége kimutatható ebben az időszakban. Nehéz elhinni azt, hogy egy asszony képes beleegyezni abba, hogy szétszaggassák gyermeke testét – arra hivatkozva, hogy a szenvedéstől akarja őt megmenteni. Csak mert egy gyermeknek eggyel több kromoszómája van, vagy torz a feje vagy szívelégtelensége van… Az igaz, hogy ezen hiányosságok legtöbbje halálos vagy végzetesen súlyos. Akárhogy is, minden embernek, még a legkisebbnek is, még fizikailag a leghátrányosabbnak is joga van ahhoz, hogy méltósággal haljon meg, amikor eljön az ideje. Jobb élni legalább egy pillanatig, mint egyáltalán nem élni. Az élet minden személy alapvető joga, tekintet nélkül fizikai vagy mentális állapotára. Rosszabbak vagyunk a barbároknál. Kitépjük a babákat anyjuk hasából… Jézus imádkozva az Olajfák Hegyének Kertjében megtapasztalta minden bűn következményét, az abortusz bűnéét is. (Lk 22, 42-44) Csak az Ő áldozatán keresztül lehetséges minden bűn megbocsátása, még a legsúlyosabbé is. Habár megérdemeljük a halált, mégsem halunk meg. Habár ölünk, van remény számunkra. A kereszt ugyanolyan visszataszító, mint a bűn, de ebből fakad számunkra a kegyelem és a megbocsátás. Nincs más út.

112. nap

A 2. Fájdalmas Titok – Jézus megostorozása

Mel Gibson filmjében, a Passió-ban, Jézus megostorozásának jelenetét valószínűleg a legnehezebb végignézni. Jim Caviezel, aki Jézust alakította, meséli, hogy az egyik római katonát játszó színész véletlenül őt ütötte meg a vaskorbáccsal a hátán lévő farönk helyett. A korbács csontig felhasította a bőrét és szétrántotta a sebet. A fájdalom olyan erős volt, hogy a színész majdnem elveszítette az eszméletét. Jézust nem csak egy véletlen ütés érte, hanem száz. Teste össze volt törve, nem volt rajta hely, ahol a korbács nem érte volna. Mint a bűn következményei. A bűn nem csak azokat öli meg, akik vétkeztek, de az ártatlanokat is elpusztíthatja. Gyerekeket, akik erőszak, alkoholos befolyásoltság, drogos roham által fogantak… Ártatlanok és halálra ítéltek, nem akartak, gyűlöltek és meggyötörtek, mint Jézus. „Keresztre vele!” Ordították Jeruzsálem lakói. (Mt 27, 23) „Öld meg, öld meg!” – sikítják az emberek – mert hogyan magyarázhatod meg egy megerőszakolt nőnek, hogy adjon életet a babának… Egyik erőszak szüli a másikat… Jézus magára vette a bűnöket, szó szerint, amennyire csak lehetséges. Vess egy pillantást a Torinói Lepelre – ez az Ő szenvedésének egy dokumentuma. Az Ő Fájdalmas Passiója által van a könyörület rajtunk és az egész világon.

113. nap

3. Fájdalmas Titok – A tövissel való koronázás

Ez már egy új ember életének száztizenharmadik nap. A baba növekszik, erősödik és fejlődik. Már több mint 30 centiméter hosszú! Mozog, alszik, nyújtózik. Isten volt az, aki megalkotta ezt a kisgyermeket és azt akarta, hogy éljen. És örökké éljen. Még akkor is, ha ez az élet nagyon rövid volt, nehéz vagy szenvedéssel terhelt. Isten hozta létre ezt a gyermeket a kezdeteknél az Ő Gyermekével együtt… a Herceggel. Nehéz most az édesanyának, de minden egyes nappal közelebb kerül a babájával való találkozáshoz. Minden nap egy kis győzelem. A töviskoronázás a megaláztatás elfogadása, amely az anyákra, a szülőkre és magára a gyermekre is vonatkozik. Megaláztatások a következő terhesség miatt, a nagycsalád miatt, vagy amikor az emberek “felelőtlenség”-re hivatkoznak, csak persze szebb kifejezésekkel, vagy a gyermek betegségére. Ezek a felvállalt és elviselt megaláztatások azonban dicsőségessé válnak.

„Igazán szükségem van az imáitokra, hogy képes legyek élni – méltósággal és szépen. Mint egy király.”

114. nap

A 4. Fájdalmas Titok – A Kereszt hordozása

Az állapotos asszonyok számára a kereszthordozás maga a terhesség. Ide tartozik a kimerültség elviselése, a különféle korlátozottságok és a megnövekedett súly melyek ebből az állapotból fakadnak. Az is a kereszt vitele, hogy el kell menni az orvosokhoz, megmérettetni, ultrahangos és más vizsgálatokon részt venni – különösen akkor, amikor valami rosszra fordul. Amikor kétségek merülnek fel, és amikor azt súgják, hogy „meg kell szakítani a terhességet”. „A gyermek szenvedni fog, és igen – mi szívességet teszünk neki.” „Anyuka, választania kell”… hányszor halljuk ezt! És mi van, ha nem? És ha Isten akar számunkra „ilyesvalami” jót? Milyen jogunk van határozni arról, ki és mikor haljon meg? A kereszt vitele egy folytonos küzdelem ezekkel a kedvezőtlen megítélésekkel, tanácsokkal és a „mindentudó” emberekkel. Ez egy nagyon nehéz hét. Amikor az idő szorít, mert az orvosok félnek a következményektől, de a gyermek élni akar… Csak egy pillanatig itt a földön, de mindörökké – a Mennyben. Mert Isten ezt rendelte.

Imádkozz az anya helyes döntéséért, és hogy a szülők számára ez legyen egy békés, jó időszak.

115. nap

5. Fájdalmas Titok – Jézus halála a kereszten

Halál… A fájdalomban néha elfelejtjük, hogy ez nem a vég. Ez csupán egy átmenet. Egy állapot, amely átváltoztatja a betegséget egészséggé és a halottat élővé, a gyöngeséget győzelemmé, a sírást nevetéssé… Halál nélkül nem lehetne Élet. Mint éppen most. Valaki meghal, hogy életet adjon. A baba édesanyja, akiért te most imádkozol, többé már nem tud a hasán fekve aludni, időnként fájdalom hasít a hátába és emésztési zavarai vannak… Halálosan megkíván valamit, szeszélyes. És azután jön majd a szülés fájdalma. És azután felkelni éjszakánként etetni, együtt érezni és aggódni a gyermek szenvedése vagy betegsége miatt… és igy tovább… a halál megérinti életünket, amely a fogantatással kezdődött. De a halál egy ajtó – nem a vég.

Imádkozz ma különösen „fogadott” gyermeked édesanyjáért, hogy a nehézségek és a “kis halálok”, melyekkel ma szembesül, ne homályosítsák el látását.

116. nap

Az 1. Dicsőséges Titok – Jézus feltámadása

Feltámadás. Feléledés a halálból. Meghalunk, hogy éljünk. A szív alatt már ott van egy ember, elrejtve a világ elől. Kicsi, védtelen, de már jeleket küld édesanyjának arról, hogy él, érzi, hogy létezik. Ezen a héten a terhes asszonyok először érezhetik meg a baba első mozdulatait. Ez egy hihetetlen érzés – teljes egészében függő viszonyban vagyunk anyánkkal és ugyanakkor függetlenek is vagyunk. A baba akkor alszik, amikor akar, felébred, amikor akar, mozog, amikor akar… Növekszik, fejlődik és majd másképp fog élni és gondolkodni, mint szülei. És nem lesz a szülők tulajdona. Mostantól fogva az anya egyre erősebbnek érzi a babájával való összekapcsolódást. Nagyon gyakran az apa csak akkor gondol a babára, amikor kézzel fogható bizonyítékot kap annak mozgásáról.

Ez egy tökéletes időszak arra, hogy imádkozzunk a családi sérelmek gyógyulásáért, az egészségtelen kapcsolatokért, hogy túllépjünk azon, ami elmúlt, és az élet megújulásáért. Foglald imáidba a gyermek sebzett családját.

117. nap

A 2. Dicsőséges Titok – Urunk mennybemenetele

Jézus oda megy, ahol Atyja vár rá. Visszatér Atyja házába. Kitárt karokkal… Nagyon hiányoljuk azokat, akik már eltávoztak. Hiányoljuk a meg nem született gyermekeket, az eltávozott szeretteinket, akik különféle okok miatt mentek el. A halottak… a Mennyben találkozunk velük. Sokan fognak üdvözölni minket. De mindenek fölött, találkozni fogunk az Egyetlennel, aki mindig mellettünk volt. Azon a napon „szemtől szembe” látjuk Őt. (1 Kor 13,12) Az Egyetlen, aki bár láthatatlan, megértette a megaláztatást, a fájdalmat, a halált, az elárulást… Kinyújtja kitárt karjait, megölel minket. Akkor majd minden olyan jó lesz! Ezért a pillanatért érdemes élni, megéri felállni az elesésből, megéri mindent elfogadni. A terhesség egy csodálatos időszak – sokaknak. De másoknak súlyos – telve megaláztatásokkal, megpróbáltatásokkal, fekve a kórházban, felelősségteljes elhatározások között. De ezt az időszakot is mindig Isten kegyelme hordozza. Hogy még többet találkozzunk Vele. Azért, hogy ne üres kézzel álljunk Őelőtte…

118. nap

A 3. Dicsőséges Titok – A Szentlélek eljövetele

Ahhoz, hogy egy nyelven beszéljünk – a szeretet nyelvén – meg kell tapasztalnunk a Szentlélek erejét. Ez az, amiért Isten nem hagyott minket magunkra. Odaadta nekünk az Egyetlent, Aki támogat és megvigasztal minket, Aki megtanít minket arra, hogyan szóljunk és hogyan viselkedjünk. Mennyire szükséges a szeretet lelke és az egyetértés a családban, hogy egy nyelven beszéljünk egymással, hogy megértsük egymást és ne különüljünk el egymástól, mint Bábel tornyának építésekor! Hogy egymás támogatói legyünk, hogy együtt dolgozzuk fel a szomorúságokat és az örömöket is. A babának már az első pillanattól fogva szüksége van egy anyára és egy apára is – egyformán mindkettőre. A családban, hasonlóan, mint a Szentháromságban, - amelyben teljes és tökéletes a szeretetkötelék – minden személy egyformán lényeges.

Amikor nehéz ellentmondani a rossz tanácsadóknak, azoknak, akik mindig jobban tudják, hogy mit kell tenni egy kedvezőtlen diagnózis után, a Szentlélek fog harcolni, imádkozni és szólni értünk. Ha kérjük Őt…

119. nap

A 4. Dicsőséges Titok – Mária Mennybevétele

Minden megpróbáltatás megkapja egyszer jutalmát. A szenvedés átalakul boldogsággá, a siralmas ének tánccá. Csak hinned kell és kitartanod. Bárki hisz Istennek a végsőkig, mint Mária, megszentelődik Őáltala. Felemeltetik a Mennybe. Az édesanya szíve alatt növekvő babának már apró körmei és ujjlenyomatai vannak ujjacskáin. Megjelenik a haj a fején. A szíve – bár apró, de erőteljes – naponta 24 liter vért pumpál át. Hallja a hangokat. Tüdeje már majdnem kifejlett. Ettől a pillanattól lélegezni tanul a gyermek. A csuklás, amit az anya apró rándulások sorozatának érez, segíti a hasizmok kialakulását. Egy csoda történik ott – nem a szemünk láttára, hanem rejtetten és titokzatosan. Az élet csodája. És ez az élet az örökkévalóságra és szentségre van meghivva. Nem véletlenül történik minden. Isten ott van élettörténetünkben a fogantatástól a végső pillanatig. Megteremtetett minket és cselekszik.

Minden napod legyen egy hálaadás az élet ajándékáért, a következő nap ajándékáért…

120. nap

Az 5. Dicsőséges Titok – Mária megkoronázása a Mennyben
Isten megkoronázta Máriát, mint a Mennynek és a Földnek Királynőjét. Ő a legcsodálatosabb királynő, aki valaha létezett vagy létezni fog. Ő az Anyakirálynő, a mi Anyánk is, akihez mi mindig odafordulhatunk és bármikor karjaiba menekülhetünk. Minden gyermeke ezt teszi – hozzá fordul, amikor boldog és akkor is, ha veszélyben érzi magát. A kisbaba feltétel nélkül szereti édesanyját, folyamatosan kívánja melegségét és közelségét. Egy kis emberke számára az édesanyja egy igazi királynő, egész világának királynője. A terhesség ideje alatt az anya valamennyi érzelmi tapasztalata a napról napra növekvő kisbabájának is részévé válik.
Bízzuk rá ezt a még meg nem született kisbabát és édesanyját Mennyei Édesanyjára, a Mennynek és Földnek Királynőjére, Máriára – kérve őt, hogy építsen egészséges szeretet-köteléket közöttük.

121. nap

Az 1. Örvendetes Titok - Az Angyali Üdvözlet
Amikor Gábriel Arkangyal meglátogatta Máriát, hogy megkérdezze őt, lenne-e Isten Fiának édesanyja, Mária nem sokáig gondolkodott a válaszon. Az elhatározás, hogy meg akarja valósitani Isten akaratát, azonnal megtörtént az Angyallal való rövid párbeszéd alatt. (Luk 1, 30-38) És te? Légy tekintettel erre, amikor nyugtalanságot érzel, aggódsz Isten életedre tett javaslatai előtt. Mondd el Istennek mitől félsz, kérve a szív békéjét. Ne feledd, hogy Istennek semmi sem lehetetlen. Az élet 18. hete majdnem fele a terhesség idejének. Az anya hasának növekedése egyre jobban észlelhető és a baba mozgása is egyre erőteljesebb. A baba jelenleg körülbelül 14 centiméter hosszú. Édesanyja egyre erősebben érzi babája állapotát és ebből fakadóan hol örömteli érzés tölti el, hol a jövőtől való félelmei kísérhetik.
Imádkozz ma azért, hogy az édesanya, mint azt Mária tette, képes legyen hinni Istennek, helyzetéből fakadó aggodalmai és nehézségei helyett.

122. nap

A 2. ÖrvendetesTitok – Mária látogatása Erzsébetnél
Mária sietve ment Erzsébet nagynénjéhez. Mindkét asszony áldott állapotban volt, és mindkettőjüknek, a szívük alatt hordott élet miatti nagy öröm ellenére, ez egy szokatlan és bonyolult helyzet is volt (fogantatás idős korban, illetve fogantatás a Szentlélek ereje által). Isten megadja nekünk azokat az embereket, akik tanúságot tesznek előttünk hitükről. Nekik köszönhetően, mi is megerősödhetünk hitünkben. Nehéz helyzetekben érdemes támogatást keresni ezeknél az ismerős, hittel teli embereknél, mert „A hit hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából.” (Róm 10, 17)
Imádkozz a meg nem született gyermek édesanyjáért, hogy örömöt találhasson helyzetében, és támogatásra lelhessen környezetében.

123. nap

A 3. Örvendetes Titok – Krisztus születése
Isten, akinek nem jutott hely a szálláshelyen, egy istállóban születik. Számára ez nem jelent problémát. Életünk folyamán gyakran keresünk megfelelő, tökéletes megoldásokat. Amikor valami nem találkozik álmaink mértékével, elképzeléseinkkel, kevésnek bizonyul számunkra és feladjuk. Gyakran csak a csomagolásra figyelünk és nem a tartalomra.
Imádkozz ma az örökbe fogadott „babád” édesanyjáért, hogy megértő legyen vele – csöppnyi szíve ütésének csodájával – nem törődve a külső körülményekkel. Isten életet lehelt ebbe a kis teremtménybe és az Ő képmására és hasonlóságára teremtette meg őt. (Ter 1, 26) Minden emberi lény születése egy csoda. Karácsony csodája, akár egy palotában, akár egy istállóban történik meg.

124. nap

A 4. Örvendetes Titok – Jézus bemutatása a templomban
Amikor Mária és József elvitte a Gyermeket a templomba, hogy felajánlja Őt Istennek, csak két öregember volt, aki felismerte benne a Messiást – Simeont és Anna prófétanőt. Azok, Isten szeretett öregjei, nem az evilági szükségleteket hajszolták, hanem érzékenyek voltak az Úr jeleire, már várták Jézus eljövetelét, megszületését. (Luk 2, 25-38).
Imádkozzunk azért, hogy Isten szülessen meg ebben a meg nem született gyermek szívében, és hogy édesanyja boldogsággal és békével várja csemetéjét. Ennek a kis teremtménynek a világra jövetele igazi boldogság lenne anyja számára, amint a Megváltó eljövetele volt Simeonnak és Annának. Kérjük Simeont és Annát, hogy erősítse meg e baba szüleit megszületésének örömteli várásában. Gondolj most azokra az “imádságos öregekre”, akik örvendenek a szivedben megszülető Krisztus láttán.

125. nap

Az 5. Örvendetes Titok – Jézus megtalálása a templomban
A tizenkét éves Jézust aggódó szülei három napig keresték Jeruzsálemben, amikor végül meglelték Őt a templomban. Jézus nem értette őket és meglepődött viselkedésükön. A te életedben is minden bizonnyal vannak olyan helyzetek, amikor valami másmilyennek tűnik számodra, mint ahogyan szüleid látják. Mária és József „… nem értették meg a hozzájuk intézett szavakat.” Akárhogy is, még ha Isten is volt, mégis Jézus „Velük ment hát… és engedelmeskedett nekik.” (Luk 2, 50-51) Földi szülei boldogok voltak, hogy megtalálták Őt, annak ellenére, hogy egyáltalán nem értették Fiuk egész helyzetét.
Imádkozzunk a gyermek szüleiért, hogy megszülessen szívükben a születés feletti öröm. Egész életedben emlékezz rá, hogy a templomban mindig menedéket találsz, olyat, ami Mennyei Atyádhoz kapcsol.

 

126. nap

A Világosság 1. Titka – Jézus megkeresztelkedése a Jordánban
Az Úr minden gyermekét szereti, minden emberi lényt, és a fogantatás pillanatától szól hozzánk. „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” (Luk 3, 22) Még ha valakit el is utasítanak szülei, Isten sohasem tagadja meg őt. Ő mindannyiunkat feltétel nélkül, a végtelenségig és megmásíthatatlanul szeret.
Imádkozzunk ezen feltétlen szeretet kegyelméért, a meg nem született gyermek szüleiért, hogy a Szentlélek átváltoztathassa szívüket, érzelmeiket és gondolataikat.

AZ IMA 127. NAPJA
A Világosság 2. titka - Jézus kinyilatkoztatása a kánai menyegzőn
A fiatal pár kifogyott a borból. Valószínűleg tartottak attól, hogyan alakul a menyegző a továbbiakban. Mit gondolnak mások? Végtére is ez szégyen. Mit fognak beszélni rólunk? Oly gyakran megkapjunk mások véleményét. Néha ez meghatározó a választásaink során ... Nem szégyellem-e megvallott keresztény értékeimet? Tudok-e Jézus tanítványa lenni a környezetemben, az iskolában, munkában, barátaim között? A gyermek megmozdult. Már érzed az első rúgását. De fejlődik-e megfelelően vagy egészséges-e? Mi van, ha nem? Ha súlyos rendellenessége van? Hogyan kezeljem ezt? Mit mondanak az emberek? Talán nevetni fognak rajta, az utcán kicsúfolják? A kórház valószínűleg ajánlani fogja az abortuszt. És akkor? Az egyik tanács az anyák legjobbjától származik: „Csinálj bármit is, amit a Fiam mond!” Istenem, könyörgök magamért és a gyermek szüleiért, akikért imádkozom, a Beléd vetett teljes bizalom bátorságáért.

AZ IMA 128. NAPJA
A Világosság harmadik titka – hívás Isten királyságára és megtérésre
Menjetek el az egész világra, és tanítsatok minden nemzetet. Hölgyeim, ti választottatok bennünket, ti terveztétek el, ti szőttetek a méhben. „Milyen lesz a baba? Mi vár rád ezen a világon? Milyen módon terveztétek őt?” – ilyenek a szülői kérdések. Talán a gyermekből orvos, talán pap lesz? Atyám, mi a terved velem? Mit tegyek az életemmel? Azt akarod, hogy hirdessük a Királyságod örömhíreit. Hogyan tegyem ezt? Milyen hivatást válasszak - házasság, papság, vallás, vagy talán egyedüllét? Szentlélek, jöjj hozzám a fényeddel, segíts megkülönböztetni Isten akaratát az életemben ...

AZ IMA 129. NAPJA
A Világosság negyedik titka - Átváltozás a Tábor hegyén
„Hat nap múlva Jézus magához vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, és magasra vezette őket külön-külön. Ott fordult hozzájuk, az arca olyan volt, mint a nap, és a ruhája olyan fehér volt, mint a fény. És a felhőből azt mondta: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok. Te adtál nekik erőt és reményt. Felkészítetted a hamarosan eljövő fájdalomra, szorongásra és a magány nehézségére. Valószínűleg érzed a nem kívánt gyermeket, bizonytalan vagy további sorsáról. Jézus, te vagy a fény, te vagy a hatalom, Te vagy minden. Tartsd távol ezt a gyermeket minden gonoszságtól, ragyogtasd fel a sötétségünket, figyelmeztess hitünkre, vigyél át a nehéz időkön, alakítsd át az életünket.

AZ IMA 130. NAPJA
A Világosság ötödik titka - Az Eucharisztia megalapítása
„Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” ... mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára”. Uram Jézus, mindannyiunknak adtad magadat. Minden nap magadat adod az embereknek minden Eucharisztiában. A kenyér és a bor formájában akarsz a szívembe jönni, hogy legyél a táplálékom, erőm és reménységem, az üdvösségem, a megbocsátásom. Imádott légy... Gyakran lelassítok, ha gyónni indulok, nem hallgatom meg a szavadat, nem mindig teljes mértékben részt veszek az Eucharisztiában, hétköznapokon nem vesznek részt szentmisén. Add nekem a vágyakozást a Szentáldozás iránt. Kérem tőlem a bűnbánat kegyelmét ezen gyermek szülei iránt, akikről lelkileg gondoskodom, hogy megtaláljalak a bűnbánat és a kiengesztelődés szentségében, hogy az élő Kenyér bátorsággal elfogadja a születendő gyermeket.

AZ IMA 131. NAPJA
A fájdalom első titka - Az Úr Jézus imája a kertben
„Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely.” Ezt a gyereket nem tervezték, nem kellett volna megjelennie. Tennünk kell valamit... A félelem, akár a rettegés, a harag, néha a gyűlölet - mindezek az érzelmek felmerülnek az abortusz által fenyegetett szülőknél. Ez a terhesség tizenkilencedik hete. A nadrág már nem rejt el, a baba nő, mozog, ugyanúgy érez, mint az anyja: boldog, amikor (anyja) boldog, bánatos, amikor szomorú, szenved, amikor valami fáj és elpusztítja ezt a kis idegrendszert. Túlélte… halálba akarják küldeni, de még van remény, még mindig meg tudod menteni őt. Imádság - hatalma van. Tarts ki végig, és a gyümölcsök nagyszerűek lesznek. Imádkozom, Uram, az imádság ajándékáért és a döntésekben való kitartásért.

AZ IMA 132. NAPJA
A fájdalmas rózsafüzér második titka – a sikoltozó Úr Jézus
Egy nap az Úr Jézus kinyilatkoztatta önmagát Brigidnek (esetleg Brigittának? A ford.) és azt mondta, hogy a testét 5480 csapás érte. Megverték, belerúgtak, leköpték, kigúnyolták, féktelen gyűlölték. Ki tette?! Tegnap ők, ma én és te, a mi bűnünk ... Örökkévaló Atya, az Ő fájdalmas szenvedésedért irgalmazz nekünk és az egész világnak. A terhesség eme szakaszában a baba akkora, mint egy nagy banán, súlya, mint két nektarin. És bár anyánk biztonságos menedék, néhány ütés és esés veszélyes lehet. Védd a lelki gyermekemet és anyját a veszélyektől és minden sérüléstől, hogy boldogan jelenthessék, hogy a megfelelő időben megszületett.

AZ IMA 133. NAPJA
A fájdalmas rózsafüzér harmadik titka - Tövisek koronázzák az Urat
Jézusnak „töviskoszorút fontak, a fejére tették”. Az ember kinevetette Isten királyi erejét, aztán vágyódott a halálára. Mindegyik bűnöm egy újabb szúrós tövis, szenvedés az Üdvözítőnek. Minden gyengeségemet és terhemet átvette, mert szeret engem. Jézus, bocsánatot kérek minden rossz szóért, melyekkel másokat megsértettem, különösen a hozzám legközelebb állókat. A hazugságokért, a pletykákért, a feltűnés keresésért, az egoizmusért, a felmagasztosulásért, melyekkel annyi lehetőséget elszalasztottam, hogy jó dolgot tegyek. Bocsáss meg nekem ... Jézus alázatos csendben fogadta az ítéletet. Egy meg nem született gyermek áll egy emberi bíróság előtt. Nem tud beszélni, nem tudja megvédeni magát ... Jézus, te bármit megtehetsz. Bízom benned és a gyermek nevében kérlek: legyél az ő védelmére.

AZ IMÁDSÁG 134.NAPJA
A 4. fájdalmas titok - A kereszt hordozása
Ez nehéz. Hiába is győzködné magát az ember, hogy nem így van. A has egyre nagyobbra nő, az erő egyre kevesebb. A rosszullét csillapodik, de több a betegség, a fertőzés és a fáradtság ... A gyermek anyjának, akiért imádkozol, már elege van mindenből. Nem titok, hogy ez egy kereszt. Nehéz, nyomasztó, néha teljesen legyűr. És magányosan kell hordozni. A férj nem érti meg, a gyerekek nem segítenek. Egyedül kell hordoznia az anyának. Néha csak egy lemondó sóhajtás az Egyetlen felé, akin kívül senki sem érti meg az anyát. Az Anya felé, akinek lelkét kard járta át. Amikor nem volt hely a fogadóban, amikor a Fiú elveszett Jeruzsálemből visszatérőben, és amikor az Anya figyelte, ahogy hordozza Fia a keresztet. Mindig átölelheted őt, és kérheted a közbenjárását.

AZ IMÁDSÁG 135. NAPJA
Az 5. fájdalmas titok - Jézus halála a kereszten
A terhesség a vége felé jár.. A láb folyamatosan felduzzad, a nőnek egyre kevesebb az ereje. A többi gyerek egyáltalán nem nyugszik. Szeretnék, hogy anyjuk velük legyen. A tennivalók nem csökkennek. Az anyának még azt is fel kell adnia azt, ami az övé: a teste nagyon megváltozik. Nem csak az ő teste már ez, hanem a gyermeké is, akit hordoz. És csak az a tudat marad, hogy a kereszt nem a kínok és a szégyen jele, hanem a feltámadásé és a reményé. Csak ez ad erőt. Jézussal szenvedni, felajánlani neki a bánat, a fájdalom és a magány gyakori érzését valamint a megértés hiányát, akár a közeliek által. És ismételgetni: Jézus, bízom benned.

AZ IMÁDSÁG 136. NAPJA
Az 1. dicsőséges titok - az Úr Jézus feltámadása
Egy erős rúgás kibillenti az anyát a szomorúságból. A szülők már tudják, hogy fiú vagy lány. Az ultrahang nem hagy kétséget. A babának óriási ereje van. És ez a mosoly, ami apró arcán kirajzolódott, amikor szülei a monitorról figyelték. Hasonlít apára, de egészen más is egyben. De nem a gyermek neme itt a kulcsfontosságú. Az orvos közelről figyeli a kis emberkét. Igen, a szív őrülten ver. És hirtelen egy kő esik le a szívekről. A gyermek egészséges, megfelelően fejlődik. A szülők ugrálni akarnak örömükben. Félre a szomorúsággal, az önsajnálattal. A kereszté nem az utolsó szó, a feltámadás hamarosan eljön. Éppen most történik, amikor boldogan nézed a csecsemő képét, és nyugodtan úgy gondolod, hogy minden rendben van vele. A születés előtti 20 hét gyorsan el fog telni. Az anyuka hamarosan magához ölelheti a gyermekét. Új élet. Feltámadás.

Az ima 141. napja

Az 1. örvendetes titok – Az angyali üdvözlet

A felénél vagyunk. A gyermek, akiért imádkozol, úgy néz ki és viselkedik, mint egy újszülött. Összegömbölyödve 20 cm, a lábak kiegyenesítése után 30 cm. Itt az ideje az újbóli ultrahang vizsgálatnak. Nem kétséges, hogy a gyermek valóban gyermek. Néha előfordul, hogy a szülők ilyenkor szörnyű diagnózist hallanak: „Ha a kisbaba megszületik, csak olyan lesz, mint egy növény.” Miféle bejelentés ez? Mi ez a félelmetes tervcsere? A képzelet gyorsan előre fut a jövőbe: egy év, tíz, negyven ... Egy ágy egy szobában, amit egy csecsemőnek készítettek , aki csak “növény”-ként él. Fölöslegesek a lábdák, rajzlapok, íjak, nem lesznek barátok, unokák ... A jövő a kétségbeesés mélységébe fullad. És mindenütt, mint boszorkányok a sötét erdőben, makacsul suttogják a füledbe, hogy a baba halála az egyetlen megoldás. Jobb megszabadulni most a problémától. Ne ítélj meg olyan nőket, akik ilyen pillanatokban az abortuszt választják. Nem tudod elképzelni, hogy mit éreznek ebben a pillanatban. Tudom, mit beszélek, megtapasztaltam ezt a félelmet. Köszönöm Istenem azokat az embereket, akik imádkoznak ezekért az anyákért az éjszaka sötétjében. Imádkoznak, amikor ők nem tudnak hozzád fordulni a tehetetlenségükben.

Az ima 142. napja
A 2. örvendetes titok - Mária látogatásaa Erzsébetnél

A várandósság gyönyörű időszak. Feltéve, hogy ez nem egy ítéletvárás örökös bizonytalansággal: nem fogok-e elvetélni, mennyi fájdalmat fog okozni a magzat ... élve születik-e meg? Látnom kell-e majd a halálát? Ápolni kell-e majd fogyatékossága miatt? Ha mindenki azt mondaná is, hogy a csoda lehetséges, annyira nehéz elhinni, hogy ez lehetséges a mi esetünkben ... És azok a fal mögötti fúró hangjához hasonlóan idegesítő kérdések: „Mikor lesz a szülés? Kész a szoba?” Maradjanak csendben. Az egész világ hallgasson. Imádkozzon érte. Mint a koldus a templom ajtajában, ő csak imáért könyörög. Mennyi együttérzés és szeretetet kell, amikor meglátogatunk egy várandós anyát, hogy ne váljunk kéretlen vendéggé... Higgy nekem, mert átéltem az ilyen pillanatokat. Köszönöm Istennek, hogy mindig van remény.

 

Az ima 143. napja
A 3. örvendetes titok – Jézus születése

Bárcsak minden beteg gyermek édesanyja, az elkerülhetetlen kétség után, megélné a Karácsony titkát! A megszületést Isten szívében, aki az utolsó remény, a mentőcsónak a félelem és a tehetetlenség óceánján. Még ha olyan kicsiny is, mint Jézus a bölcsőben, egy ilyen hatalmas világban. Az összes orvos, mint a keleti bölcsek, keresse az igazságot és a jót. Az orvosi készülékek között, ahonnan a kicsi, küzdő szív hangjai hallhatók, hadd mondja egy hang leginkább azt: „A döntéseket nem az orvosnak kell meghoznia. Az egyik legnehezebben gyógyítható betegség a posztabortusz trauma. Figyelj, mert tudom, hogy mit beszélek. Köszönöm, Istenem az orvosokat, akik nem akarnak Heródesek lenni. Az orvosokat, akik nem akarnak istenek lenni.

Az ima 144. napja
A 4. örvendetes titok - Jézus bemutatása a templomban

Az előző pillanat a kis Jézus születésének óriási öröme volt. Néhány héttel később, mielőtt belépett a templomba, Mária ezt hallja az öreg Simeontól: „a te lelkedet is tőr járja át” (Lk 2,34). Milyen fájdalmas, milyen szörnyű ez a prófécia ... Igen, Mária ismeri azon várandós anyák drámáját, akik attól félnek, hogy beteg gyermeket hoznak a világra. És ismeri kérdéseiket: „Mit jelentenek ezek a szavak? Mit jelent ez a tőr? Kinek a keze döfi majd bele a lelkembe? Melyik oldalról jön a támadó?” Mária tudta ezt. Ismerte a Szentírást. Egy dolog azonban tudni, egy másik dolog megtapasztalni valamit. Hidd el nekem - a kettő nem ugyanaz. A kórház egy olyan hely, ahol az ember rájön, hogy mennyire kevés múlik rajta...

Az ima 146. napja
A világosság 1. titka - Jézus megkeresztelkedése a Jordánban

Megkeresztelés gyorsan, a kórházban. A várt halál előtt, műtét előtt - ez az utolsó remény... A szem tele van könnyekkel. Ez az apróság, aki meghalt, már keresztény. Az egyházban – amely olyan, mint az összekapcsolt edények, én belőled merítek, te belőlem, és mindannyian Krisztusból ... Vajon ő szenved-e most? Vajon boldogul-e kisebb-nagyobb szenvedéseivel? Kisebb-nagyobb reményeivel és küzdelmeivel? Nehéz tapasztalat - hidd el nekem. De ugyanakkor magasztos is: sok jó dolog származik belőle, sok imádság, sok megtérés... Köszönöm Istenem, hogy vagy. Nélküled mindez értelmetlen lenne.

Az ima 147. napja
A világosság 2. titka - Jézus Kánában kinyilvánitja isteni erejét

„Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” (Jn 2, 5) - mondta Mária a szolgáknak a kánai mennyegzőn. Ne habozz, tedd meg, különben baj lesz belőle - higgy nekem egy szóra. Istennek van egy csodája számunkra is, nem csak mások számára. De először hidd és tedd azt, amit a Fiú mond. Nehezen megy? Emlékeztesd magadat azokra a pillanatokra, amikor biztos voltál benne, hogy Ő van, vezet, hogy Ő szeret téged. Mindig úgy tartsd azokat a pillanatokat, mint egy megcsomózott kötelet, ami nem enged lecsúszni. Vidd magaddal, és legyen mindig kéznél. Nem véletlenül mondja a zsoltár: „ne feledjétek el Isten tetteit” (Zsolt 78,7). Ez egy ugródeszka, amikor úgy tűnik, hogy a feneketlen mélységbe zuhanunk. Köszönöm Istenem, a nehéz tapasztalatokat, amelyek által annyi mindent megtanítasz nekünk.

​​ Az ima 148. napja
​ A Világosság 3.– Aki meghirdette Isten Országát.
Ez már a 22. hét melyet a kisbaba édesanyja méhében tölt. Körülbelül 20 cm-es és megközelítőleg fél kilós. Ekkor indulnak intenzív fejlődésnek az érzékszervei: hallja édesanyja szívdobogását és hangját, a véráramlás moraját, a belekből érkező hangokat. Hallja továbbá a világ életének a “pocak túloldaláról” érkező visszhangjait, olyanokat mint egy kutya ugatása vagy egy mentő szirénája. A gyermek még nem tudja, hogy ez a világ olyan mint egy sivatag, melybe az igazság magját kell elültetni. Egy világ, melyben az orvostudományi kar orvosai megtanulnak hazudni és ölni. Egy világ, melyben a meg nem született gyermekek szüleinek az arcába hazudnak. Mindezek ellenére csak az igazság szabadíthat meg minket a sötétség és a hazugság fejedelmének rabszolgaságából.
Most van itt az idő az igazság és Isten Országának meghirdetésére! Szeretnéd Jézust követni visszatekintés nélkül és anélkül, hogy levedd a kezedet az eke szarváról?

​ Az ima 149. napja
​ A Világosság 4. titka– Aki a Tábor hegyén megmutatta isteni dicsőségét.
A terhesség huszonkettedik hetében a kisbabának már van fehér szemöldöke, szempillája és haja. Érdekes: Milyen színük lesz születésekor? Ekkortájt a többség már túl van egy másik ultrahangon, egy másik vizsgálaton, ahol láthatják szabad szemmel a láthatatlan életet. Hihetetlen! De nem láthatunk mindent a szemünkkel. A világról való ismereteink többségét nálunk bölcsebb emberektől kapjuk.
Jézus a Tábor hegyére nem minden tanítványát vitte fel. Csak hármat választott ki közülük. A többi apostolnak a szemtanúknak kellett hinnie. Az igazságot megvallani kész tanúságtevők nélkül a többiek nem ismerhetik meg azt…
Szeretnél tanúskodni az igazságról? Szeretnéd a Mester nyomdokait követni?

​ Az ima 150. napja
​ A Világosság 5. titka– Aki az Eucharisztiában nekünk adta önmagát.
A mi lurkónk édesanyjának szervezete továbbra is forradalmat él át. A nő ellenben, aki naponta látja magát a tükörben, nem veszi észre átalakulását napról napra. Azok veszik észre rajta a változást, akik ritkán látják. Hasonlóképpen történik ez az Eucharisztia esetében is: ha hittel és szeretettel vesszük magunkhoz átformál minket, noha szabad szemmel nem látjuk a változást. De ha abbahagyjuk a Szentáldozáshoz való járulást, nagyon gyorsan leroskadunk.
Jézus mondta: “Aki befogad egy ilyen gyereket az én nevemben, engem fogad be” (Mk.9, 30-37). Uram, add meg kérlek ennek az édesanyának, hogy ünnepelhesse a gyermeke születésére való várakozást, az időt, melyben azzal a Jézussal lehet közösségben, aki a befogadott kisbabában, rejtekben van jelen.

​ AZ ima 151. napja
​ Az 1. fájdalmas titok – Aki érettünk vérrel verítékezett
Az édesanya már hetek óta érzi a baba ugrándozását és akrobata mutatványait. Eleinte olyannak érzi azokat, mint egy lepke szárnyainak finom verdesését. Az édesanya lelkében szívfacsaró érzést élhet át; a baba korábban “anonimabb” volt. De most már nem tagadhatja a létezését, mert ő maga ad sűrűn életjelet önmagáról. A gyermek nem törődik a világgal, az édesanyával.Egocentrikus, mint minden ember. Mint én és te. A világ viszont a terhességben majdnem mindig az édesanya “én”-jét látja és nem a gyermekét. Védtelen idősek esetében ez a perspektíva megfordul. Miért az az “én” a fontosabb, amelyiknek több ereje van elérni a világot?
Jó Isten, add, hogy az édesanya, gyermeke fizikai jelenlétének megtapasztalásakor, vigaszt éljen át nehéz helyzetében, s ugyanakkor annak jelét is, hogy kisbabája élni vágyik. Adj erőt az édesanyának, hogy minden nap igent tudjon mondani életében a Te tervedre.

​ Az ima 152. napja
​ A 2. fájdalmas titok– Akit érettünk megostoroztak.
A terhesség 22. hete… Sok országban életének ebben a fázisában a gyermeket még megölhetik akkor, ha valakinek kellemetlen valamely fogyatékossága. Ha az orvos megerősíti, hogy ez a jobb megoldás. A kisbabát továbbra is “sejtek halmazának” fogja hívni? Az összezavarodott édesanyának elmagyarázza a kisebbik baj alapelvét? Megpróbálja elhitetni, hogy gyilkosságra való tanácsai a humanitárius eszmék közül valók, mely szerint a gyermek életének elfogadása durva cselekedet lenne?
Talán Jézus megostorozáskor látta a halál eszközei között a csipeszeket, szívócsöveket és más gyalázatos eszközt, melyeket arra használnak, hogy a gyermekeket édesanyjuk méhében megöljék? Talán úgy érezte magát, mint egy gyermek, akit az anyaméhből kitéptek?
Uram, könyörögve kérlek, küldj el az “én” gyermekem édesanyjához angyalokat, akik minden lépését és minden gondolatát oltalmazzák a gonosz sugalmazásaival szemben.

​ Az ima 153. napja
​ A 3. fájdalmas titok – Akit érettünk tövissel koronáztak.
"A legfontosabb, hogy egészséges legyen”, ez egy azon leggyakoribb jókívánságok közül, melyeket akkor mondanak az emberek, amikor egy ismerős áldott állapotáról értesülnek. És mi történik akkor ha nem lesz egészéges? … Az élet értéke csak az egészséges testre van korlátozva? Milyen reakciókkal kell szembesülnie az anyának akkor, ha a kisbaba betegen születik? Az elvetettség tövise, a hallgatás, az elszigetelődés “koronázzák” az édesanya életét. Pedig a nem ideális gyermekek csurig telve vannak Isten szeretetével!
Uram, oltalmazd meg kérlek, azt a kisbabát, akit a szívemben hordozok. Töltsd el a lelkét annak érzésével, hogy szeretve van, akkor is ha az édesanya nincs abban az állapotban, hogy megadja neki ezt az érzést vagy ha a szíve megbénult a fájdalomtól és a félelemtől.

​ Az ima 154. napja
​ A 4. fájdalmas titok – Aki érettük a keresztet hordozta.
A kereszttel megterhelt Jézus közelében ott van a terhes édesanya. Mind Ő és az édesanya olyan keresztet hordoznak, melyet nem hagyhatnak el, nem vehetnek le magukról. Mi van akkor, ha a fizikai fájdalmak mellé még olyan terhek is kapcsolódnak, melyek nem egyeznek meg a világ látásmódjával, egy döntés amely az árral szemben halad?
Gondolj azokra a asszonyokra, akiknek a saját családjukban kell az árral szemben haladniuk. Hány olyan család van ahol a házaspár veszekszik a kisbaba élete fölött? Olyan veszekedés, melyben egyikül a gyermek életét akarja, a másik pedig a halálát. Hogyan lehet ezután élni? Hogyan adják át magukat egymásnak feltételek nélkül, amikor egyikük meg akart szabadulni a gyermektől vagy meg is tette azt, a másik akarata ellenére? Hány házaspárnak van ilyen rejtett titka, hányan hordoznak ilyen keresztet?
Uram, Te tudod mennyire fáj az elutasított szeretet, milyen súlyos az emberi közömbösség keresztje. Könyörögve kérlek, segíts minden édesanyát, aki azt a világ számára érthetetlen hősies döntést hozza, hogy elfogad minden életet.

​ ​ Az ima 155. napja
​ 5. fájdalmas titok – Akit érettünk keresztre feszítettek
A kisbaba életének hatodik hónapja kezdődik el. Ilyenkor a korai születés már nem feltétlenül jelenti a halált, mert esély van az életbenmaradásra. Ugyanakkor a világ sok helyén ez az utolsó lehetőség arra, hogy büntetlenül megölhessék a kisbabát.
Jézus kínszenvedését oly sok próféta jövendölte meg, és mindezek ellenére a tanítványai megrémültek. Ártatlan Uruk és Mesterük lett meggyilkolva. Hasonlóképp ártatlanok azok a kisbabák, akik még születésük előtt halnak meg, egy szörnyű és fájdalmas halálra ítélve a náluk erősebbek által. Ha sebész végzi a műtétet, akkor kapnak érzéstelenítést. Ezekkel a kegyetlen gyilkosságokkal senki sem törődik.
Tettem-e valamit azért, hogy a körülöttem élők felismerjék ezt a tragédiát?
​ Az ima 156. napja
​ 1. dicsőséges titok – Aki a halálból feltámadott
Minden nap egy kis lépés a fejlődésben, egy lépés a születés felé. Az édesanya testén túlról jövő hangok egyre erősebben hallhatóak. Különösképpen a hangja.
Harmadnap hajnalán, amikor Mária Magdolna Jézus sírjához látogatott, nem találta Őt. Beszélt vele, de nem ismerte fel Őt. De elég volt a hangját hallania, amint nevén szólítja őt: “Mária” - ahhoz, hogy felismerje Mesterét. Megannyi mártírnak adott halála előtt reményt és erőt Jézus feltámadása, s így nem hagyták abba az Igazság hirdetését...
Manapság annyi hazugságot mondanak a születésre váró babáról. Hallotta-e ma valaki az én számból az igazságot róla?
​ Az ima 157. napja
​ 2. dicsőséges titok –Aki a Mennybe fölment.
Az idő fut előre, elkerülhetetlenül közeledik az elválás ideje. A születés pillanata. Mielőtt ez bekövetkezne, a baba még négy hónapot fog eltölteni édesanyja méhében. Ez nem lenne lehetséges a védelem, oltalom, táplálék nélkül, melyet az édesanya testén keresztül kap.
Jézus nem rögtön a feltámadása után ment föl a Mennybe. Először megvigasztalta tanítványait, Szent Testével táplálta őket, hogy felkészítse őket Mennybemenetele pillanatára. Mégis az elválás nyilvánvaló, mert ahogy az édesanya mindig édesanya marad, akkor is ha nincs a gyermekével, úgy marad Jézus velünk is a Kenyér színe alatt“ minden nap a világ végezetéig”.
Megerősítetted-e ma egy felebarát hitét abban, hogy van értelme harcolni a meg nem született gyermekek életéért?
​ Az Ima 158. napja
​ 3. dicsőséges titok – Aki a Szentlelket nekünk elküldötte
Születése előtt a babának sok átalakulások kell keresztülmennie. A születése véglegesíti a születése előtti állapotát és ugyanakkor megnyitja a következőt, már a külvilágban. A Szentlélek, akit Jézus a hívőknek küldött, nem tudott volna eljönni, ha az Úr a földön maradt volna. A külvilág nem mindig befolyásolja pozitívan a kisbabát. Ennek ellenére, szülei bölcs oltalma alatt minden tekintetben - lelki, érzelmi, pszichikai, fizikai - jó irányba tud fejlődni. Ugyanígy az Egyház történelmének első korszakában, a Szentlélek természetfeletti vezetése nélkül, nem tudott volna fejlődni és növekedni.
Megmutattam-e ma valakinek mi módon tud hatékonyan küzdeni a megszületendő gyermekek életéért?
​ Az ima 159. napja
​ 4. dicsőséges titok – Aki Téged, Szent Szűz, a mennybe fölvett.
Nem a semmiből érkezünk a világba, hanem testünk édesanyánk testének köszönhetően alakul ki. Szükségünk van védelmére és oltalmára, hogy veszély nélkül születhessünk meg. Jézus amikor emberré lett, Édesanyjának, Máriának köszönhetően lett azzá. A méhében fejlődött, hogy megszülethessen és üdvözíthessen minket. A gyermekek legjobbika nem tudta elfogadni, hogy megfertőzze őt világunk szennye. Mária mennybemenetele egy gyönyörű beteljesedése volt földi útjának. Tökéletlenségeink ellenére mi is nagyvonalúak tudunk lenni az anyával és a gyermekkel. Az imára való készségünk mindkettejük számára jelentheti a megmenekülést a haláltól, a fizikaitól és az örök haláltól. Mily’ módon voltál ma az élet kultúrájának a tanúja?
​ Az ima 160. napja
​ 5. dicsőséges titok – Aki Téged, Szent Szűz, a mennyben megkoronázott.
Az érzékszervek, egyre fejlettebben, készülnek a külvilág millió behatásának befogadására. Annak ellenére, amit már most befogadnak az édesanya hasában, mint egy függönyön keresztül fogadják be, nem áttetszően. A születés után jön el a teljes megismerés ideje. Mélységesen hisszük, hogy Az, aki méhében a világ Megváltóját hordozta, a Menny és Föld Királynőjévé lett megkoronázva. Mária, a Kegyelmek Szerzője, kegyelmeinek teljességét, nem látjuk meg, amíg a túloldalra nem érkezünk. De már most kérhetjük, hogy küldjön a kisbabának és szüleinek minden fajta kegyelmet és áldást. Mária, az édesanyák legjobbika, nem tagadja meg ezt a kérést attól, aki azt Tőle forrón kéri.
​ Az ima 161. napja
​ 1. örvendetes titok – Akit, Te Szent Szűz, a Szentlélektől fogantál.
Az ultrahang felvételeknek köszönhetően már az édesanya méhében láthatjuk a kisbaba kinézetét. Sajnos, néha ezt a lehetőséget nem arra használják fel, hogy szeressék, védelmezzék, és ha szükséges gyógyítsák, hanem, hogy meggyilkolják. Mária, amikor meghallotta az angyal hangját, tudta, hogy az élete teljesen meg fog változni. Minden korábbi terve és álma megsemmisült e csodálatos hír hallatán: Az Isten Fiának édesanyja lesz! Egy gyermek érkezése, egy egyedi és megismételhetetlen gyermeké, kinek nemcsak teste, hanem lelke is van, azt eredményezi, hogy életünk tervébe még valakit be kell fogadnunk. Máriához hasonlóan, már nem vagyunk egyedül.
Biztos vagyok-e abban, hogy nem csak szóval, hanem tettel is szeretem a meg nem született gyermekeket?

​ ​ AZ IMA 162. NAPJA
​ 2. örvendetes titok– Mária látogatása Erzsébetnél
A terhesség hatodik hónapja végződik. Már elmúltak a rosszullétek, aluszékonyság és a folyamatos fáradtság. Bár a has továbbra is növekedik, nem okoz annyi kellemetlenséget, mint ahogy az elkövetkező hónapokban okozni fog. Az édesanyának most sok energiája van és nagyon aktív… Amikor Mária meglátogatta Erzsébetet, akkor János pont annyi idős volt, mint most az a baba akiért imádkozol. Zakariás fia, aki körülbelül tizenkét centis volt és kevesebb mint egy kiló, felismerte Jézust, ahogy meghallotta Mária hangját. Erzsébetet is betöltötte a Szentlélek és felismerte Máriában az Üdvözítő édesanyját.
És te? Felismerted már Őt, aki önmagát teljesen odaadta nekünk és minket az üdvösséggel ajándékozott meg? Ha nem, minek kellene ahhoz történnie, hogy elkezdj keresni? A Szentlélek az, aki megengedi nekünk, hogy felismerjük a Megváltót. Ma jött el az idő, hogy beteljesedjék bened az Úr ígérete. Kérd a Mennyei Atyát, hogy küldje el neked az Ő Szent Lelkét és légy bizalommal, hittel és nyitott szívvel várjad érkezését. Bízz Isten Szavában ahogy Mária és Erzsébet tette és engedd meg Jézusnak, hogy cselekedjen az életedben.

​ AZ IMA 163. NAPJA
​ 3. örvendetes titok – Akit Te Szent Szűz a világra szültél.
A terhesség második harmadának végére már nagy valószínűséggel meg tudja mondani az orvos, hogy kislány vagy kisfiú jön-e világra. Sok szülő türelmetlenül várja ezt a pillanatot. A gyermek olyan nemi identitással születik, amelyet Istentől kapott. De itt is teret kaphat a gonosz. Feltűnnek “forradalmi” elméletek, melyek meg akarják fosztani az embert a nemétől. A tudomány jó, de amikor megpróbál beleavatkozni Isten terveibe, akkor a Sátán eszközévé válik.
Az csak véletlen, hogy akik először látták Jézust a pásztorok voltak? Mit szeretett volna nekünk Isten ezzel mondani? A pásztorok el voltak foglalva saját ügyeikkel, meglepte őket az Örömhír hirdetése. Nem voltak úgy felkészülve, mint a Napkeleti Bölcsek. Az Örömhír mindenkinek szól és mindenkihez elérhet, még a legkevésbé felkészültekhez is. És meg tudja változtatni teljesen mindazok életét, akik azt meghallják. Ennek köszönhetően születünk újjá. Minden, ami volt elmúlik és valami új lesz.
​
​ AZ IMA 164. NAPJA
​ 4. örvendetes titok – Akit Te, Szent Szűz, a templomban bemutattál.
"Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak… Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember… a Szentlélek lakozott benne. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. “ (Lk. 2,22). Mária és József elviszik a templomba a kicsi Jézust. Amikor bemutatják a Fiukat, mindannyiunknak ajánlják az Üdvösséget, az életet Istenben. Simeon egész életében arra a pillanatra várt, hogy meglássa az Üdvözítőt. Hű volt Isten igéreteihez. Bízott bennük. Talán most van egy olyan pillanat, amikor “egy útkereszteződésben állsz”. Nem tudod mit tégy az életeddel. A Szentírás azt mondja, hogy Isten már akkor ismert téged, amikor még édesanyád méhében voltál. Már akkor egy csodálatos, különleges élettervet készített számodra. Tőled függ, hogy megvalósul-e vagy sem. A Szentlélek mindazokat vezeti, akik az igazságot és boldogságot keresik Simeonhoz hasonlóan, hogy elvezesse őket a Jézussal való találkozáshoz, a Megváltóhoz és az Igazság Forrásához. Bízz mindenben Istenben. Ő az élet teljességét szeretné neked ajándékozni.

​ AZ IMA 165. NAPJA
​ 5. örvendetes titok – Akit Te, Szent Szűz, a templomban megtaláltál.
"Szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére… A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei tudták volna(...). Három nap múlva akadtak rá a templomban..." (Lk. 2, 41). Talán te is elveszítetted őt hirtelen a szemed elől? Üresség, félelem és az elhagyatottség szörnyű érzése. Továbbá minden oldalról “bombáznak” kölönböző “igazságokkal” a szabadságról, arról, hogy megtehetsz bármit. A világ nyitott karokkal vár és egy idő múlva már nem tudod ki is vagy valójában. Stop! Kapcsold ki a rádiót, tévét, a számítógépet… Hallgasd meg a szívedet. Tudod, hogy hol találhatod meg Jézust… Bensődben, mert te vagy az Ő temploma. Jézus épp téged választott, hogy a te szívedben éljen. De csak te tudod azt Számára megnyitni. Téged túlságosan szeret és tisztel ahhoz, hogy bármit is a te akaratod ellen tegyen.

​ AZ IMA 166. NAPJA
​ A Világosság 1. – Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett.
"Ekkor történt, hogy amikor már az egész nép megkeresztelkedett és Jézus is fölvette a keresztséget, és amikor imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek galamb alakjában leszállt rá. Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” (Lk. 3, 21).
„Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” Mondok neked valamit. Amikor megkeresztelkedsz, akkor a Mennyei Atya rólad is ezeket a szavakat mondja. A Galatákhoz írt levélben olvassuk (Gal. 3,26) "Hiszen az Isten fiai vagytok a Jézus Krisztusba vetett hitben. Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra (...) Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki kiáltja: Abba, Atya!“ A Sátán azt mondja neked, hogy nem vagy méltó arra, hogy Isten Lelke benned lakjon. Ez igaz. Senki sem méltó erre, de Ő nem érdemeid, hanem irántad való szeretete miatt hív fiának téged.

​ AZ IMA 167. NAPJA
​ A Világosság 2. titka – Aki a kánai menyegzőn kinyilvánította isteni erejét.
"Harmadnap menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” (Jn. 2, 1). Mária. Mennyire érzékeny az ő szíve a mi legkisebb szükségleteink iránt is. Honnan tudta, hogy Fiának van ereje a vizet borrá alakítani? És a bizalommal teli szavai: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!”. Amikor Jézus nem mondta, hogy segíteni fog, és ennek ellenére ő azt kimondja. Tudta, hogy az Atyaisten megad mindent Jézusnak, amit csak kér Tőle. Sokszor problémáinkra a megoldást saját erőnkben keressük, reményünket vagyonunkba és bölcsességünkbe vetjük… Emberként próbálunk megoldani mindent. Hallgasd Máriát, megtanítja neked, hogy Jézus vágyik arra, hogy életünk minden területén segítsen nekünk. Adj át mindent Jézusnak, ahogy Mária tette.

​ AZ IMA 168. NAPJA
​ A Világosság 3. titka – Aki meghirdette Isten országát.
"Jézus most a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken.Tanított a zsinagógákban, és mindenki magasztalta." (Lk. 4, 14). Melletük volt. Halhatták tanításait, látták a csodákat amiket tett, beszélhettek Vele, még bele is kapaszkodhattak. És Ő azt mondta nekik, hogy jobb lesz nekik ha Ő az Atyához megy. Hogyan lehet ez? Mi lehet annál jobb, mint Jézust megérinteni? Amikor tanítottál, gyógyítottál, gonosz lelkeket űztél el, a sokaság összegyűlt körülötted. Hány pillanatot tudtál volna rám szánni? Hány percet? Minden pillanatban szeretném, hogy mellettem légy és ezért adok hálát az ígéretedért: “én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad.” (Jn. 14, 16). A Szentlélek a harmadik isteni személy és vágyik arra, hogy igaz kapcsolatba lépjen velünk. Beszélj Vele naponta, kérd a segítségét, minden kételyben fordulj Hozzá. Kérd, hogy cselekedjen benned és hogy növekedjen benned az Ő ereje. A Szentlélek annyi kegyelmet ad neked, amennyit képes vagy befogadni. Ne szabj határt Isten bőkezűségének.

​ Az ima 169. napja
​ A Világosság 4. titka – Aki a Tábor hegyén kinyivánította isteni dicsőségét
Jézus a Tábor hegyén kinyilvánította isteni dicsőségét. A tanítványok még inkább láthatták, a nap mint nap tapasztalt csodákon túl, hogy Jézus csodálatos. Egy lábon járó csoda. A kisbaba életének huszonötödik hetében megmutatja, hogy létezik, és hogy ő kicsoda. Erőteljes rúgásokkal adja tudtul : “Hé, itt vagyok”. Több hónap terhesség után, néhányan már megszokták, hogy az édesanya gyakran fáradt és rossz hangulatú. De nem tud nem foglalkozni a szükségletekkel, sem nem észrevenni azt, hogy egy Új Ember csodáját hordozza magában, aki gyakorlatilag kész arra, hogy “átformálja” a világot. A csoda akkor is megtörténik, ha az nem látható. Tudtad, hogy a tudósok véleménye szerint az emberi agy szerkezete összetettebb mint a világegyetemé?

​ Az ima 170. napja
​ A Világosság 5. titka – Aki, az Eucharisztiában nekünk adta önmagát.
Tudtad, hogy a kisbaba túlélő képessége az édesanya testén kívül a tüdeje fejlettségétől függ? Ma már vannak olyan speciális orvosi készülékek, melyek a babákat a légzésben segítik, de a terhesség hetedik hónapjának elején született kisbabák betegségeknek és más veszélyekek vannak kitéve…
A baba teljességében az édesanyától függ. Szüksége van az édesanya testének oltalmára ahhoz, hogy növekedjen és fejlődjön. Az édesanya odaadja neki a testét, hogy benne éljen, ugyanúgy, ahogy Jézus az Eukarisztiában nekünk adja az ő Testét és Vérét, hogy menedékre találjunk Benne. Gondolj hálával édesanyádra, aki lakásod volt kilenc hónapon keresztül. Adj neki hálát imával, szóval és valamilyen tettel.

​ Az ima 171. napja
​ 1. fájdalmas titok – Aki érettünk vérrel verejtékezett
A sötét éjben a tanítványok aludtak, Jézus viszont imádkozott és mély szomorúságot élt át. Olyan nagyot, hogy teste szokatlan módon reagált: Jézus vérrel verítékezett. Látta mindazt, ami történni fog vele, a kínszenvedését és halált is. Tudta, hogy már közel van.
Azok a szülők is, akik kisbabájuk születését várják félhetnek attól, hogy a személy, akinek születése könyörtelenül közeleg, teljesen megváltoztatja majd az életüket. Félhetnek attól, hogy ez az új élet számukra szenvedéssel és erőfeszítéssel jár majd, különösen akkor, ha a baba betegen, fogyatékosan fog megszületni. Imádkozz ma mindazokért, akik ilyen félelmektől szenvednek, azért, hogy a félelem ellenére, tudjanak az igazságban és jóban megmaradni, s megkapják az erőt egy nagyobb jó reményével.

​ Az ima 172. napja
​ 2. fájdalmas titok – Akit érettünk megostoroztak
Az ember kezei okozhatnak kárt egy másiknak, ahogy a Jézust ostorozó katonák kezei tették; de segíthetnek is, mint Szent Veronika kezei. Gondolj ma azokra a szülőkre, akiknek nem sikerült örömet érezniük az új élet miatt, melyet ők indítottak útnak, akik a baba elfogadása helyett, elutasították azt. Sokszor vannak kétségbeesve, és sok éven keresztül a sok gyónás ellenére sem tudnak a bűntudattól megszabadulni. Az imád segítheti annak a kisbabának a szüleit, akiért imádkozol, a megfelelő döntés meghozatalában, s azoknak akik hibáztak, segíthet, hogy rátaláljanak Isten irgalmára.

​ Az ima 173. napja
​ 3. fájdalmas titok – Akit érettünk tövissel koronáztak.
Fel lehet ismeri az emberi méltóságot és meg lehet hajolni előtte, de vicc tárgyává is lehet azt tenni. A töviskorona Jézus valódi méltósága megcsúfolásának és kigúnyolásának jele volt. Az édesanya a terhesség harmadik harmadában élheti át édesanyai örömeinek csúcsát. Az ő szülői méltóságának is látható jele van. Ennek az örömnek teljessége nem rombolódik-e le olyan emberek kezében, akik ennek a méltóságnak a jelét gúny tárgyává változtatják át? Talán Jézus feje azért szenvedett annyit, mert a csúfolás, gúny és a kritika pont az emberek fejéből származik.

​ Az ima 174. napja
​ 4. fájdalmas titok – Aki érettünk a keresztet hordozta
Isten tudta, hogy senki sem fogja Érte megváltani a világot és csak ezért vette a kezébe a Keresztet, a szörnyű szenvedés és fájdalom ellenére is. És elindult a Kálvária felé ezt az embertelen gyötrelmet hordozva. Az édesanya is tudatában van, hogy a babát senki más nem szülheti meg, csak ő. Ugyanígy a kellemetlenség és erőfeszítés szemszögéből nézve, vállai ezzel a súllyal vannak megterhelve. Néha megéri fáradozni, még az életet is odaadni egy ideálért, egy eszményi célért.
Egy meg nem született baba elutasítása miatti bűn terhe nemcsak az édesanyára, hanem az édesapára és különösen azokra száll, akik a nehéz pillanatokban tudtak volna segíteni, de nem tették. Az ember gondolattal, szóval, cselekedetel és mulasztással vétkezik.ű

​ Az ima 175. napja
​ Az 5. fájdalmas titok – Akit érettünk a keresztre feszítettek
Megtörtént. Minden szenvedés, fájdalom, kín, bántás Jézusnak ebben a kiáltásában csúcsosodik ki: “Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Isten meghal, hogy megmentse a világot, minden embert és mindegyiket személy szerint. És hogy utána dicsőségben feltámadjon. Annak ellenére, hogy a szülés után a kisbabáról leggyakrabban azt mondják: “érdemes volt”, előtte szükséges erőfeszitéseket vállalni. Egy fáradozás amit meg lehet szakítani, el lehet utasítani. Abortuszt végrehajtani, megszabadulni egy olyan csodától, mint ez a kisbaba, aki most az édesanyja hasában él. Néhány országban még a huszonötödik héten is ki lehet szakítani a babát az édesanya méhéből. Annak ellenére, hogy már több mint harminc centiméter hosszú és képes túlélni édesanyja testén kívül is. De lehet-e egy ártatlan gyermek meggyilkolására gondolni azzal a tudattal, hogy Isten az életét adta érted, azért, hogy boldog legyél…? Megteszel-e minden tőled telhetőt azért, hogy ez az igazság minden egyes emberhez eljusson?

​ Az ima 176. napja
​ 1. dicsőséges titok – Aki a halálból feltámadott.
Öt hónap fejlődés után, melyet a kisbaba az édesanya hasában töltött, hirtelen valami megváltozik. Ettől a pillanattól már semmi sem lesz olyan mint régen. Ezen a héten fejlődik ki teljesen a baba retinája, a szem azon része, mely a fényingerek fogadásáért és azok agyba való átadásáért felel. És amikor ez megtörténik, akkor megnyílnak a baba szemhéjai és látni kezd! Jézus feltámadása a tanítványok számára olyan tapasztalat volt, amely újra megnyitotta lelki szemeiket. Megértették kicsoda Krisztus valójában. Megértette ezt az akkor élt ember és később megszámlálhatatlan tömegek a rákövetekező generációkból. Hittek, pedig nem láttak... Minden édesanya számára a legszebb ajándék látni újszülött gyermekének kristálytiszta szemeit, melyek hittel, reménnyel és szeretettel tekintenek rá. A pillanatokkal azelőtt átélt fájdalom árnyéka nélkül. Imádkozz hitért mindazon családok számára, ahol új élet jelenik meg, hogy szeretettel és odaadással fogadják azt el. Hogy a szülők emlékezetében örökre megmaradhasson ez a gyermekükkel való első találkozás emléke.

​ Az ima 177. napja
​ A 2. dicsőséges titok – Aki a mennybe fölment.
Az édesanya több mint öt hónapja várja, hogy megismerje gyermekét, és napról napra jobban vágyakozik arra, hogy láthassa őt. A pillanat, amikor az ultrahang segítségével megláthatja őt, nagyon magávalragadó. Életének hatodik hónapjában a baba vékonyka arcocskáján már tisztán láthatók a szemöldök és a szempillák. S a feje finom pihékkel van borítva. A kisbaba agya már szinte teljesen kifejlődött, annak ellenére, hogy a teljes fejlettség elérése után is tovább fog fejlődni… De amit az emberi ész nem tud felfogni, azt hittel lehet megérteni. Jézus mennybemenetele mindenki számára az öröm nagy napja. Jézus ezen a napon erősítette meg azt a tettét, hogy legyőzte a halált. Ez a remény mindenki számára, ugyanis a Feltámadott mielőtt az Atya házába indult volna megerősítette: “Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok”. Az elválások fájdalmasak, de sokszor szükségesek. Fontos kihasználni az elszakadás idejét az újratalalálkozásra való felkészülésre.

​ Az ima 178. napja
​ A 3. dicsőséges titok – Aki nekünk a Szentlelket elküldötte
A kicsike épphogy elkezdte kinyitni és becsukni a szemeit. Gyakorolja a pislogást és a kacsintást. Még nem tudja, hogy a látást lehet a legkönnyebben becsapni az összes érzékek közül. Hányszor történik az meg, hogy amikor nézünk egy bizonyos dolgot, mindenki mást lát… Talán ezért gondolhatták a Szentlélek elküldésének tanúi, hogy egy illúzió áldozatai. Pünkösd napján: “Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre.” Érdekes az, amit akkor láttak…A Szentlélek eljövetele Jézus kínszenvedésének és halálának első gyümölcse. Ahogy Szent Pál mondja: “Senki sem mondhatja: Jézus az Úr!, csak a Szentlélek által (1 Kor 12,3). A Szentlélek át tudja alakítani a TE szívedet, meg tudja változtatni a TE életedet, és ennek következtében értelmet adhat neki. Kérd imában a Szentlélek segítségét, hogy jól használd fel az életet, jó utat válassz, megfelelő társakra találj és hű legyél Krisztushoz.

​ Az ima 179. napja
​ A 4. dicsőséges titok – Aki Téged, Szent Szűz a mennybe fölvett.
Miközben várják születését, a szülők azon gondolkoznak, milyen nevet adjanak a kisbabának. Jézus neve azt jelenti: “Isten megment”. Isten Igéje azt mondja Róla, hogy “ő szabadítja meg népét bűneitől” (Mt. 1,21). A te neved mit jelent? Kínszenvedése és halála után Krisztus a mennybe ment, de Szűz Máriát Isten vette fel a mennybe. Ahogy Damaszkuszi Szent János magyarázza: “Illő volt, hogy ő, akinek szüzességét a szüléskor is sértetlenül megőrizte, halála után is megőrizze testét minden romlástól”. Tours-i Szent Gergely szerint, aki a VI. században élt, maga Jézus jött el Édesanyjáért földi életének utolsó napján. Ez egy gyönyörű kép, melyben a Fiú nagy szeretetét látjuk Szülője iránt. Vigyázol-e édesanyádra és tiszteled-e őt, úgy ahogy kell? Ha már elhunyt, imádkozol-e érte? Kimutatod-e felé a háládat azért, hogy méhében hordozott téged, és éveken keresztül legjobb tudása szerint felnevelt?

​ Az ima 180. napja
​ Az 5. dicsőséges titok – Aki Téged, Szent Szűz a mennyben megkoronázott.
Az lelki érés olyan nehéz folyamat, melyben egy követendő példa keresése zajlik. Egy mintáé, mely megmutatja hogyan viselkedjünk, és mi vezessen minket az életben. Válaszd akár próbaként Máriát, mint követendő példát, és rá fogsz jönni, hogy Ő nem okoz csalódást, és nem hagy el téged. A pici, akiért imádkozol, padlizsán méretű és egy kiló körüli a súlya. A következő 14 hétben továbbra is szétválaszthatatlanul az édesanyához kell kötődnie. Mégis, ha most kellene megszületnie, nagy valószínűséggel életben maradna. Amikor egy asszony rájön, hogy édesanya lesz, sokszor ez ösztönösen arra készteti, hogy jobban oltalmazza gyermeke életét, mint a sajátját. Az anya szereti gyermekét, mindegy, hogy az 5 vagy 50 éves. De a valódi szeretet már akkor elkezdődik, amikor az édesanyává válás még csak egy boldog kifejlet reménye. Imádkozz ma azért, hogy az édesanyák legtökéletesebbike által, a kisbaba iránti szeretet a fogantatás pillanatától fogva minden édesanya számára valóság legyen. Kérd még a mások szükségletei iránti érzékenység kegyelmét. A felebarátok iránti szeretetet Mária, az Isten Anyja, Ég és föld királynője tudja neked megtanítani.

​ Az ima 181. napja
​ 1. örvendetes titok – Akit, Te Szent Szűz, a Szentlélektől fogantál.
A kisbaba életének huszonhatodik hetében tovább folytatódik az érzékszervek fejlődése: a látásé és a hallásé. A terhesség e fázisában a baba már reagál az érintésekre. Ezek pont azok az érzékszervek, melyeket egy másik emberrel való találkozáskor használunk. Ingereket küldünk ennek az embernek. Szeretnénk ha látna, hallana minket, és érezné a mi jelenlétünket. Ennek köszönhetően nem érezzük magunkat egyedül… Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe, amikor Gábriel Arkangyal meghirdette neki, hogy Isten Anyja lesz, Lengyelországban az Élet Szentségének a napja. Mert minden élet szent. Azé az életé ami még fejlődik az édesanya méhében, s azé is, ami már kész arra, hogy megszülessék. Nekünk őrzésre adatott és nem tulajdonként. Imádkozzunk azért, hogy ne a kényszer döntse el, hogy mely élet folytatódhat és melynek kell befejeződnie. Mária számunkra az engedelmesség és az Isten akaratának való alárendeltség példaképe. Tanuld meg a testeddel és érzékszerveiddel dicsőíteni és nem megbántani az Istent.

​ AZ ima 182. napja
​ 2. örvendetes titok – Akit, Te Szent Szűz, Erzsébetet látogatván méhedben hordoztál.
Az édesanya teste sok energiát használ fel most a kisbaba fejlődésére. Ennek köszönhetően egyre kevesebb ereje van. Nagy has, a lábak néha bedagadnak, nehézségek a koncentrálásban… Minden fajta segítség nagyon értékes egy asszonynak a terhesség előrehaladott fázisában. Pont ebben az állapotban volt egyszer Szent Erzsébet. Amikor Szent Gábriel Arkangyal elmondta Máriának, hogy unokanővére “is fiat fogant öregségében és már a hatodik hónapban van, ő akit magtalannak hívtak”, egy nagy útra indult, hogy meglátogassa, segítse őt, és Krisztust magát és ő áldását elvigye hozzá. Ne felejtsd el tisztelni a beteg embereket, öregeket és fogyatékosokat. Ha nem tudsz nekik segíteni, ajándékozd meg őket legalább a mosolyoddal és légy velük egy pillanatra figyelmes. Próbálj ma megértéssel és türelemmel lenni az emberek iránt. Ajánld fel nekik a segítségedet.

​ Az ima 183. napja
​ 3. örvendetes titok – Akit, Te Szent Szűz, a világra szültél.
Egy új élet születésének a csodája. Egy gyönyörű pillanat. A hit, remény és szeretet csodája: Jézus. Ő egy ajándék, ahogy minden megfogant gyermek ajándék. Mária, Te tudtad, hogy elfogadni egy életet az elsősorban választás és az Isten-Jézus befogadása a szívbe. A mai világ szeretet pótlékokat kínál. Sokszor hívják szeretetnek azt, ami valójában nem több, mint kívánság, vágy, szeszély. Mennyi tragédiát élnek át azok, akik a szeretet egyszerű utánzását szeretetnek veszik. Mária, a Szép Szeretet Anyja, kérlek téged: tedd képessé szívemet az igazi szeretetre és a szülők szívét arra, hogy befogadják azt a gyermeket, aki éppen életének huszonhetedik hetét kezdi meg. Hogy a születéséig való várakozás olyan idő legyen, mely telve van békével és életük Istennek való átadásával. Mária, esedezve kérlek, taníts meg engem jó döntéseket hozni. Tedd, hogy Isten élete megszülessen és növekedjen bennem.

​ Az ima 184. napja
​ 4. örvendetes titok – Akit, Te Szent Szűz, a templomban bemutattál.
A felajánlás egy nagy misztérium. Megkívánja az alázatot, hogy megálljunk és mélyen elgondolkodjunk, Amikor csak magammal számolok és a magam erejével, akkor gyakran kudarcot vallok. Szükségem van segítségre és arra, hogy az életemet Istennek adjam át. A sötétségbe lépve nem tudom, hova fog lépni a lábam. De Isten tudja. Igéjét lépésről lépésre követve, a hangot, mely a lelkiismeretemen keresztül szól hozzám, nem bukom el. Mária, esdekelve kérlek, hogy annak a gyermeknek a szülei, akiért imádkozom, számíthassanak hozzátartozóik támogatására, hogy meg tudják kapni a szükséges segítséget. Azért esedezem Hozzád, hogy az édesanya, aki néha rossz időszakokon megy keresztül terhessége során, számíthasson a nagyszülők, nagynénik és nagybácsik, barátok támogatására.
Hogy ők is segítsék őt a hitben s legyen bátorsága erőfeszítéseit Istennek felajánlani.

​ Az ima 185. napja
​ 5. örvendetes titok – Akit, Te Szent Szűz, a templomban megtaláltál.
Sokszor érezzük elveszettnek magunkat, mintha hiányozna nekünk Isten és többiek segítsége. Vannak magányos napjaink, keresünk valamit, szeretetet keresünk és… nem találunk. Mi magunk nem vagyunk olyan állapotban, hogy szeretni tudjunk. Szent József és Szűz Mária, tudjátok hogyan sóvárgunk mindannyian oltalom után. Mennyire szükségünk van arra, hogy érezzük: biztonságban és oltalmazva vagyunk. Még Ti is egy bizonyos pillanatban megijedtetek, amikor elveszítettétek Jézust. Oltalomért könyörgök ma hozzátok Szent Család, annak a kisbabának a számára, aki az édesanya méhében növekszik és fejlődik, azért, hogy születése után szeretve és jó kezekben érezze magát. Hogy biztos otthona legyen. Azért, hogy a szülőknek, ha elveszettnek érzik magukat, legyen bátorságuk Jézust keresni a templomban, ott ahol minden nap tartózkodik.

​ Az ima 186. napja
​ A világosság 1. titka – Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett.
Sokszor érzem a saját gyengeségemet. Bűnös ember vagyok, szükségem van a tisztulásra, megmosakodnom, hogy újra megszülethessek Isten szeretetének. Jézus Krisztust Keresztelő Szent János keresztelte meg, én pedig a keresztséget egy atya keze által kaptam. Most Isten engem a bűnbocsánat kegyelmével vár a Bűnbánat Szentségében. Hányszor kell rám túl soká várakoznia… Mária, ebben a titokban tiszta szívért könyörgök Hozzád magam és a többiek számára, hogy képesek legyünk egymás és felebarátaink szeretetére. Könyörgöm: Vedd körül oltalmaddal annak kisbabának a szívét és lelkét, akiért ma imádkozom. És a szüleiét, hogy életük napról napra szebb és szentebb legyen. Kérlek téged azért a kegyelemért is, hogy megkereszteljék gyermeküket, aki hamarosan – körülbelül három hónap múlva – megszületik, hogy Isten kegyelmével az áteredő bűntől megtisztuljon.

​ Az ima 187. napja
​ A világosság 2. titka – Aki, a kánai mennyegzőn kinyilvánította isteni erejét.
Mindannyiunknak vannak fontos családi ünnepei. Az ünneplés az öröm, egy házasság az valami jó dolog! Jézus ember volt és értette az embereket. Mind a mai napig megad nekik mindent amire valóban szükségük van… Az emberi élet nemcsak munka és szenvedés, hanem mindenekelőtt öröm és a minket körülvevő világban és személyekben található jó megtapasztalása. Képes vagyok-e meglátni ezt a jót? Megpróbálom a világosságra hozni, megmutatni, értékelni azt? Ma azért a gyermekért imádkozom, aki már körülbelül 1,3 kiló és körülbelül 40 centiméteres. Napról napra gyorsabban nő. Hogy a remény forrásává váljon szülei számára, és az élete az Úr örömteli imádása legyen. Mária, kérd Jézust, hogy a szomorúságot örömmé változtassa át. Jézus, valósitsd meg a víz borrá alakításának csodáját.

​ Az ima 188. napja
​ A világosság 3. titka – Aki meghirdette Isten országát.
Szívvel a szív közelében lenni. Jézus annyira közel volt szeretett tanítványaihoz, annyira lenyűgözte őket tanításával, hogy minden idejüket Vele szerették volna eltölteni. Megtérésre hívta őket, csodákat tett, gyógyított és vigasztalt. Mária, segíts hinnem, hogy a te Fiad ma is nagy csodákat tesz. Jézus arra vágyik, hogy mind elhiggyük, hogy csak Ő az út, az igazság és az élet. Ma mindazokért könyörgök hozzád Mária, akik nem ismerik Jézust. Tégy engem szeretetének apostolává. Különösen neked ajánlom azt a családot, akiért imádkozom. Mária tedd, hogy az Atya országa bennünk és köztünk legyen.

​ Az ima 189. Napja
​ A Világosság 4. titka – Aki, a Tábor hegyén kinyilvánította isteni dicsőségét.
Minden embernek szüksége van arra, hogy közösségben éljen más emberekkel. Ma mindenekfölött szükségünk van olyan vezetőkre, akiknek élete mintaként szolgálhat számunkra. Hogy legyen belső bölcsességük, és oly módon érjék el életük céljait, hogy körülöttük a jó uralkodjon. Jézus, légy te a követendő példám. Nyilatkoztasd ki nekem a te erődet és szeretetedet, hogy tudjalak téged hallani és látni, hogy Te valóban Vagy! Tégy utamba olyan embereket, akik Hozzád vezetnek. Nyilatkoztasd ki magad annak a kisbabának a családjában is, akiért imádkozom, és adj a szülőknek erőt és bölcsességet az új élet befogadására. A kisbaba már kezd mosolyogni és szopja a hüvelykujját. Így edzi arcának izmait. Kérlek add, hogy a szülők örüljenek fejlődésének. Mária, Te tudod, hogy már nem kell félnünk, mert Jézus mindig velünk van. Mindörökre. Jézus, bízom Benned.

​
​ Az ima 190. napja
​ A világosság 5. titka – Aki az Eucharisztiában nekünk adta önmagát.
A terhesség huszonnyolcadik hetében a kisbaba tüdeje és agya intenzíven fejlődik. Ebben a periódusban a legtöbb időt átalussza. Úgy tűnik, mintha képes lenne már álmodni! Vajon miről álmodhat? …
Az édesanyának oda kell figyelnie az étrendjére, mert az nagy fontossággal van a kicsi fejlődésére. Annak ellenére, hogy az étel létfontosságú számára, a valódi étel, mely az örök életet adja neki majd egy napon, az Eucharisztia lesz. Isten legnagyobb ajándéka: Ő maga. Jézus valóban felajánlja magát értünk minden szentmisében és vágyik arra, hogy egyesüljünk Vele és táplálozzunk belőle. Észre veszed milyen csodálatos ajándék ez?... Hálás vagy érte? Próbáld meglátni a magának Istennek felajánlott borban és kenyérben, hogy szeretettel ad neked örök életet és erőt földi életedhez.

​ Az ima 191. napja
​ Az 1. fájdalmas titok – Aki érettünk vérrel verítékezett.
Sötét éj. Csak a csillagok az égen és az olivafák formátlan árnyékai körös-körül. Senki sem ért meg engem. A fáradtság legyőz, a magány elkedvetlenít, érzem, ahogy a szívben megszületik a félelem. Mi fog most történni? Hogyan lesz? Bárcsak vége lenne már. A test nem akar nekem engedelmeskedni, a szív ellenáll a szeretetnek. Mire van mindez? Talán másként kellett volna történnie? Talán még időben vagyok, hogy meghátráljak, talán vannak más lehetőségek? Könnyebbek. Mert nem vagyok képes előre haladni! Ki várhatja el ezt tőlem? Félek, már nem akarok… De, ez micsoda? Itt van valaki velem, aki nem alszik. Érzem, ahogy megmozdul. Bensőmben ez a pillanat felébreszti bennem a szeretetet. Van szeretet! Nem hagyott el engem! Véget vet a magánynak, csillapítja a félelmet. Atyám! Ne az én akaratom teljesedjék, hanem a Tied! A Szeretettel, melyet Te adsz, mindnyájan képesek vagyunk előre haladni!

​ Az ima 192. napja
​ A 2. fájdalmas titok – Akit érettünk megostoroztak.
Mindenkivel megesik, hogy valamikor ütést kap. Meg nem érdemeltet. Csak azt akarjuk, hogy vége legyen a fájdalomnak. Mennyire könnyebb lenne az, hogy amikor az ütést kapjuk eszünke jutna, hogy az Úr mellettünk van. Egy rossz szó… általában ez egy rideg, közönyös, elutasító szó. De Ő soha nem utasít el minket. Bármennyire rosszat gondolunk is magunkról. A Király gyermekei vagyunk. Mindenki egyenként. A védelme és szeretete nélkül tehetetlenek lennénk. Az emberi élet mindig törékeny. És a gyermek élete a kismama méhében egy törékeny ajándék. A gyermek éjjel-nappal attól függ, hogy mi történik az édesanyjával. Hallja édesanyja testének zajait és a külvilágét. Hallja a szív dobogását, vénáiban a vér keringését. Hozzáér az anyaméh oldalához, minden vízbe van merülve. Ahogy képes rá, értelmezi maga körül a világot. A világot ami olykor fenyegető. Mely képes ártani. Az édesanya nem mindig tudja majd megvédeni. Talán nem tudja, talán nem akarja. Talán pont ő lesz majd az, aki neki az ütést adja, megsebesíti. Ő csak egy személy. Mint az édesapja. A szülőknek is vannak sebhelyeik, az ütések nyomai, melyeket másoktól kaptak. Mégha a seb begyógyul is, néha heg marad utána. Olyan sebhely, mely deformálja a testet vagy a lelket. De van Ő, aki soha nem fog megütni engem és akinek van hatalma arra, hogy minden sebet begyógyítson, ha én megengedem azt Neki.

​ Az ima 193. napja
​ A 4. fájdalmas titok - Akit érettünk tövissel koronáztak.
Egy kiló. Csak ennyi és már ennyi. Egy emberke, kinek szíve már hónapok óta dobog, az élet első hetei óta… És mindent érez… Csak egy kiló, és mégis lehet teher … Egészséges lesz? Hogyan küzdök meg a betegségével? Lesz segítségem? A másik oldalról pedig annyi öröm: Mikor fog végre megszületni? Milyen lesz? Annyira vágyom magamhoz ölelni téged kicsikém. Már annyi minden történt és még annyi mindennek kell megtörénnie… Már nehéz ezt fizikailag elviselnem és a szívemben is… A cél világos, vágyott, de az út annyira nehéz… A születésig való várakozás és elfogadni úgy ahogy születik, az egy csodálatos idő, mely egyben nehéz is. Így ha olyan asszonnyal találkozol, aki a terhesség ebben a szakaszában van , törődj vele, add át neki a helyedet, segítsd egy mosollyal, hogy ő is nyugodtan tudjon foglalkozni azzal az élettel, melyet a méhében hordoz.
Jézus a bíróság előtt, ruhátlanul, megostorozva, töviskoronával való megcsúfolásnak kitéve… Már annyi minden történt Vele és még annyi minden van hátra… Ennek tudatában lenni lehangol, megrémít, terhel… De a cél erőt ad, a cél világos: minden emberrel törődve, úgy ahogy azt az Atya rábízta. Szeretetből mindent meg lehet csinálni. Megéri!

​ Az ima 194. napja
​ A 4. fájdalmas titok – Aki érettünk a keresztet hordozta.
És még mindig annyira kevés. Egy kiló súlyú új élet biztonságban elrejtve az édesanyja méhében. Egy gyermek, mely akkora mint egy padlizsán. Ennek ellenére az édesanya egyre súlyosabb, nehezére esik a mozgás, lehajolni vagy egyszerűen csak járni. És már mindenki tudja, hogy kisbabát vár. Nézik őt a gúnyolódók, mutogatnak rá az ujjukkal, mint Jézusra, amikor a keresztet hordozta? Nevetnek, köpnek… Akad valaki a tömegben, hogy letörölje arcát egy kendővel? Aki segítené, akár egy percre is hordozni nehéz keresztjét?... És én? Van bátorságom annak a “bolondnak” lenni, aki észreveszi a szükséget szenvedőket, azokat, akik nem mernek segítséget kérni?

​ Az ima 195. napja
​ Az 5. fájdalmas titok – Akit érettünk a keresztre feszítettek.
A Feltámadás előtt a halál van, a szenvedés, elhagyatottság, magány, a küzdelem önmagunkkkal, az elszigeteltség… Jézus szavai a Kereszten: “beteljesedett”, pecsét, mely lezár egy bizonyos időszakot. De Krisztus nem maradt a halálban. Te sem fogsz ebben a fázisban megállapodni.
A születés előtt a kisbaba és az áldott állapotban levő édesanya nagy kimerültségen megy keresztül, saját gyengeségeikkel való küzdelmen, a vágyával, hogy csak lenne már vége… A mag nem hoz gyümölcsöt, amíg el nem hal. Az édesanya olyan mint a mag, és néha megtörténik, hogy mint Krisztus maga, kiég, kimeríti erejét. Sőt odaadja életét azért, hogy a kisbaba megszülethessen. Krisztus minden fajta szenvedést megért. Ő az, akiben üdvösséget és segítséget kell keresni. Krisztus még a Keresztről is vigasztal: Ott, a Kereszt mellett, tudsz erőt meríteni ahhoz, hogy előre tudj haladni. Így megerősítve soha nem adod fel.

​ Az ima 196. napja
​ Az 1. dicsőséges titok – Aki a halálból feltámadott.
Jézus feltámadt! Ó, életem öröme és az örök élet nekem ajándékozója. Vágyom arra, hogy minden pillanatban, amikor a kicsire nézek, magam előtt lássalak. Még nem született meg, de már benne van a Te életed, megkapta Tőled az örök élet ajándékát. A földi élet csak a kezdet. De el kell kezdeni ezt az utazást, elindulni jó hangulatban, számolva az édesanya leggyöngédebb gondoskodásával és az édesapa hűséges jelenlétével. Körülvéve a közelében lévő emberek szeretetével. Nézz körbe és örvendj a környezetedben lévő embereknek. Szeretet, mely nem mindig tökéletes, de autentikus. Hagyd magad szeretni és szeresd az embereket önzetlenül, egy édesanya gyengédségével, egy édesapa hűségével. Oszd meg az örömet, mely a Fönséges Isten szeretetéből születik.

​ Az ima 197.napja
​ 2. dicsőséges titok– Aki a mennybe fölment.
Jézus különleges érzékenységgel volt az élet iránt. Azt lehet mondani, hogy lenyűgözték őt az emberek. Még azok is, akik ki voltak zárva a társadalomból: a vámosok, házasságtörők, a fogyatékosságokkal élők. Nehéz lenne kiszámolni, hogy mennyibe került naponta egy leprás ellátása az ókori Izraelben és mennyit tudott volna Cézár azzal megspórolni, ha kevesebb koldus lett volna az utcákon. Jézust az ember érdekelte.
Az emberek iránti érzékenységet gyakorolni kell: Akár egy részeget segítve fel a földről, akár úgy, hogy meghallgatjuk a baba rugásait, az édesanya hasában. Majd csak amikor a mennyben Jézussal élünk, akkor fogunk úgy érezni, gondolkodni, vágyni, mint Isten. Most ez a “régi ember” küzd még bennünk az “új teremtmény” ellen. Tőlünk függ, hogy ki győz.

​ Az ima 198.napja
​ A 3. dicsőséges titok – Aki nekünk a Szentlelket elküldötte.
Az apostoloknak csak miután megkapták a Szentlelket, lett bátorságuk és képességük arra, hogy menjenek és hirdessék az Evangéliumot. Előtte egyszerűen féltek. Minden bizonnyal, ha csak a saját erejükben bíztak volna, akkor semmit sem értek volna el ebből.
Ugyanez történik az életvédelemnél. Ha csak a saját ismereteinkben és meggyőződéseinkben bízunk, hiányozhat cselekedeteinkben a szeretet azok iránt, akik egy nehéz választással kell, hogy megbírkózzanak.
De a Szentlélek segít nekünk “kiolvasni” a különböző helyzeteket, hogy tudjunk segíteni az édesanyának, édesapának, egyes orvosoknak, egyes törvényhozóknak, a jó döntés meghozatalában. Segít nekünk megérteni felebarátainkat, megválasztani az őket megvigasztaló szavakat, gesztusokat. Ő az, aki folyamatosan új ötleteket javasol a minden ember méltóságáért való véget nem érő küzdelemben.
Imádkozz ma a Szentlékekhez és kérd Tőle a bölcsességet azok számára, akik az emberi életek felett döntenek.

​ Az ima 199.napja
​ A 4. dicsőséges titok – Aki téged, Szent Szűz, a mennybe fölvett.
A baba édesanyja méhében továbbra is sötétben van. Annak ellenére, hogy látása születése előtt még nincs teljesen kifejlődve, érzékeli már a fényt. Mi is, akik annak ellenére, hogy a teljes ismeretre majd csak a Mennyben jutunk, már itt, a földön mint a sötétségben, érzékelünk a Mennyből felvillanásokat.
Mária is fokozatosan jutott el a megismerésig. Az angyali üdvözlet idején nem sejtette a nehéz próbákat, melyeken mint édesanya keresztül kellett mennie. Az angyal olyan képet mutatott neki, melyben szenvedésről nem volt szó: a dicsőségre összpontosult, melyet mint Isten Anyja ér el. És ennek ellenére lehetett előérzete arról, hogy nehéz kihívás vár rá. De Isten fokozatosan tárta fel előtte terveit, különösen Jézus kínszenvedésekor, halálakor és feltámadásakor. Miért választotta már a kezdetektől fogva az életet? Nem tudjuk pontosan, de Szent Gábrielnek adott válaszából kiindulva az következik, hogy nagy volt benne a szolgálatkészség. Annyira, hogy felül tudott kerekedni a saját félelmein és a körülötte levő nyomáson.
Sok asszony hasonló utat tett meg. Mindennapi hősiességet gyakorolnak, melyet senki sem lát. Senki, csak az, Aki “a rejtekben lát”. Imádkozz ma ezért az egymagában levő asszonyért, akit nem ismersz. Talán pont most van szüksége a segítségedre.

​ Az ima 200.napja
​ Dicsőséges rózsafüzér ötödik titka– Aki téged, Szent Szűz, a mennyben megkoronázott.
Nem lett volna megkoronázás, nem lett volna dicsőség, egység Istennel, ha nem előzte volna azt meg egy kihívásokkal teli élet. Kihívások a legnehezebb fajtából: az Isten akaratába való beleegyezés, mely az életét felforgatta, Jézus felnevelése, aki nem a “nyugodtabbik” típusú gyerek volt, Fia mellett maradni végig szenvedésének teljes időtartama alatt és… a világ megmentésében való részvétele. Isten soha többé nem fog egy asszonytól sem annyit követelni, mint Máriától.
Egy gyermek mindig nagy kihívás a szülőknek. Létével együtt sok követelmény hárul rájuk. De ez nem takarhatja el azt, hogy egyben új lehetőség támad a jó megtételére is.
Imádkozz ma annak a gyermeknek a szüleiért, aki meg fog születni. Világosságért, hogy Isten megmutassa nekik a közelgő jót, és engedje őket a nehézségekről megfeledkezni.

​ Az ima 201.napja
​ Az 1. örvendetes titok – Akit Te, Szent Szűz, a Szentlélektől fogantál.
Ahhoz, hogy akárcsak egy kicsit is megértsük az Angyali üdvözletet és a Megtestesülést, ahhoz el kellene képzelnünk ezt az eseményt a mi korunkban. Egy fiatal lány, még egyedülálló, bár már eljegyzett, aki hirtelen arról vesz tudomást, hogy édesanya lesz. A vőlegénye erről semmit sem tud. És a család, az emberek körülötte? Mit fognak gondolni? Mit fognak mondani?
Néha nagy bátorságunknak kell lennie ahhoz, hogy az életet válasszuk. Gyakran nem segit, hogy egyszerűen a tradícionális értékekhez ragaszkodunk. Megesik, hogy ezek a tradicionális értékek épülethomlokzatok, melyek arra kényszerítik a leányt, hogy elvetesse magzatát, hiszen akkor minden visszatér a régi kerékvágásába: az emberek nem tudják meg a dolgot, senki sem fog pletykálni.
Bízni kell abban, hogy az élet melletti döntés a legjobb döntést jelenti. A félelemnél erősebb a bizalomra.

​ Az ima 202.napja
​ 2. örvendetes titok – Akit Te, Szent Szűz, Erzsébetet látogatván méhedben hordoztál.
Hogy van az, hogy egyes emberek barátok, sőt jó társak nélkül élnek? Életük ilyen fontos területét hogyan hanyagolhatták el ennyire?
Mária már eldöntötte, hogy az új életet választja. Most sietve Erzsébethez megy látogatóba, hogy megossza vele életét és segítse őt. Ő nem csak rokona volt; itt barátságról is beszélhetünk. Ezt a barátságot kellett, hogy ápolják már korábban: Mária és Erzsébet nem lettek volna együtt egy ilyen fontos eseményben, ha nem lett volna köztük kapcsolat korábban.
A terhesség az asszony számára egy nehéz időszak és szüksége van segítségre, nem csak a gyermek édesapja részéről, nemcsak az orvos és a szülésznő részéről, hanem egy barátnő részéről is (lehet az édesanyja vagy egy lánytestvére). Ezért fontos erről már korábban gondoskodni, találkozni, beszélgetni, egy megfelelő közösség életében részt venni.
Imádkozz ma azért, hogy a gyermeket váró édesanya képes legyen érett kapcsolatok kialakítására és fenntartására.

​ Az ima 203. napja
​ A 3. örvendetes titok – Akit Te, Szent Szűz, a világra szültél.
A terhesség hetedik hónapjában a gyermek mozgásai már nem annyira erőteljesek és hirtelenek, mint korábban. Az anyaméhben egyre kevesebb helye van, s hogy kényelmesebben helyezkedjen el összegömbölyödik és kezeit és lábait keresztbe teszi. A baba már 28 cm-es és 1,6 kilós. Viszont az édesapa nem érzi ezeket a mozgásokat és nem volt még a babával érzelmi kapcsolata.
Még sok félelme lehet: nem mindig van felkészülve, nem gondoskodott mindenről, talán a gyermek édesanyjával van nehéz kapcsolata. Talán hagyja, hogy gyengeségei uralják vagy a világ által ajánlott megoldásokat fogad el, akár azt is, hogy elhagyja az édesanyát és a picit.
Ennek ellenére a férfi szerepe átvezetni másokat olyan helyzeteken keresztül, melyek nehezeknek tűnnek, melyek meghaladják az erőinket. A Bibliában több tucat olyan férfi példáját találjuk, akiknek sikerült megbízniuk az Úrban, még akkor is amikor körülöttük mások pánikba estek. Ma, még ha nem is történelmi dolgokról van szó, sok lehetőségünk van arra, hogy megmutassuk a bátorságunkat.
Imádkozz ma azért, hogy a Szentlélek megadja a gyermek szüleinek a lelkierősség ajándékát.

​​ Az ima 204. napja
​ 4. örvendetes titok – Akit Te, Szent Szűz, a templomban bemutattál.
A templomba világos fény áradt be. Sok ember tartózkodott ott, volt aki imádkozott, mások kereskedtek, s voltak akik pénzt dobtak a perselybe. Ő is ott volt, Simeon, aki egész életében erre a találkozásra várt. Életének minden évét a gyermekre való várakozással töltötte. Amikor meglátta, szíve nagy örömmel telt el, mert meglátta a Messiást: a várva várt Urat, a negyven napos csecsemőt, kit szülei vittek oda. Ugyanezt az örömöt élték át Mária és József, Jézus szülei.
Általában örvendezünk és megcsodáljuk a kisbabákat, amikor találkozunk velük. Mindazonáltal vannak szülők, akik félelemmel élnek, feszültek, megkeseredettek. Szülők, akik szerették volna felajánlani gyermeküket, de nem tehetik meg, mivel nincs gyermekük. Ebben a titokban gondolj rájuk és kétségbeesett szívükre, hogy ismét kapjanak reményt.

​ Az ima 205. Napja
​ 5. örvendetes titok – Akit Te, Szent Szűz, a templomban megtaláltál.
Képtelen vagyok elképzelni azt a gyötrelmet és félelmet, melyet Mária és József élt meg, amikor észrevették, hogy Jézus nincs az úton lévők között. Elveszett. Elvesztették. Nem lehetett tudni, hogy hol van és hogy egyáltalán él-e. Milyen szörnyű élmény! Amikor megtalálták, az örömük fájdalommal vegyült, mert nem tudták megérteni, hogyan tehetett ilyet velük. Hiszen szülei voltak és aggódtak a fiukért. És ő már a maga útját járta. Jézus akkor már maga hozott döntésket és választotta meg azt, ami véleménye szerint fontosabb volt.
Egy gyermeknek születéséig leginkább édesanyjára van szüksége. És ahogy növekszik, úgy válik egyre függetlenebbé. A gyermekeket, akik a terhesség hetedik hónapjában születnek meg, meg lehet menteni, s az orvosi ellátásnak köszönhetően képesek az anyaméhen kívül életben maradni. És akkor mit mondjunk a 10, 15, 20 évesekrkől? Fejlődésünk természetes útja egyre inkább eltávolodni a mieinktől amikor életünk irányítását átvesszük.
Nézd meg ma a szüleiddel, barátaiddal való viszonyodat. Mennyire van jelen ezekben a függőség és mennyi az önálló döntésed? Mi vezet téged olyankor, amikor eltávolodsz és függetlenné válsz? Milyen értékek segítenek téged az iránykeresésben? És elvállalod-e a felelősséget döntéseidért?

​ Az ima 206. napja
​ A világosság 1. titka – Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett.
"Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” (Mt, 3, 17). Ő az, akinek a születését megterveztem. Azé, akinek a világra jöttére vágytam. Az, akit minden jóval és szükséges talentummal elláttam. A Fiú, akinek semmiben sincs hiánya, akinek életet adtam, s akivel az örök életben találkozni szeretnék. Minden szeretetet és örömet megérdemel az én szememben, egyszerűen azért, mert él.
"Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Nézem a fiamat és büszke vagyok rá. Teljes bensőmmel szeretem: segítem, gondoskodom róla, engedem neki, hogy egyre jobban megismerjen Engem. Még akkor is, amikor a földi szülei nem értik meg őt, még akkor is, amikor annak a városnak lakói, ahol lakik kigúnyolják, Én vele leszek. Én vagyok a legjobb és igaz Atya. A szeretetem sohasem távolodik el tőle, soha de soha nem hagyom őt el. "Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Ez a Fiú te vagy…

​ Az ima 207. napja
​ A Világosság 2. titka – Aki a kánai mennyegzőn kinyilvánította isteni erejét.
Az esküvőn Mária rögtön észrevette a szolgálókon a nyugtalanságot. Míg minden vendég szórakozott, addig Mária az ő arcukat ijedtnek és mozdulataikat idegesnek látta. Valami nem volt rendben… Elfogyott a bor. Ha ezt megtudták volna a meghívottak, akkor nagy botrány lett volna egész Kánában és az ifjú házasok elvesztették volna szomszédaik irántuk való tiszteletét. Ezért Mária segítséget kért fiától, aki már felnőtt volt és Ő tettekkel válaszolt erre a kérésre.
Ebben a titokban az Anya és Fia kapcsolatában levő szabadság látható. Ő úgy kéri Őt, hogy sem azzal nem foglakozik, hogy megteszi-e, sem pedig azzal, hogy ha igen, akkor hogyan. El is utasíthatja. Ennek ellenére szabadságában az engedelmességet választja. E két személy méltó arra, hogy élketünkben utánozzuk őket.
Amikor a terhesség hetedik hónapjában a kisbaba erőteljesebben rugdalózik, több édesanya azt mondja, hogy ez mutatja meg az alaptermészetét. Ahogy növekszünk egyre gyakrabban mutatjuk ki vágyainkat, melyek nem mindig esnek egybe azzal, amit a szüleink szeretnének. Ők konokul ránk adják télen a sapkát, mi pedig a sarkon túl már le is vesszük azt… Lehet, hogy néha megéri engedelmeskedni?

​ Az ima 208. Napja
​ A világosság 3. titka – Aki meghirdette Isten országát.
Láttál már valaha mustármagot? Ez a legkisebb mag mind közül - akkora méretű, mint a pont az i betűn a mobilod képernyőjén. A mustár, ami Európában nő, az egy körülbelül fél méter magas növény. A Közel-Keleten, megfelelő feltételek között, több méter magasságot érhet el és fára hasonlít a kinézete. Egy ilyen magas cserje madarak otthonává válik, akik fészket raknak a tetején, melyből új fiókák kelnek ki. Nem véletlenül hasonlítja Jézus a Mennyek országát egy pici mustármaghoz, melyből egy olyan magas és szép fa születhet, mely az új élet forrása.
Ezt az országot hirdetjük, amikor az élet hordozóivá válunk, amikor kedves szavakkal bátoritjuk őt. Amikor megalázás helyett védelmezünk. Amikor segítünk és nem haladunk el érzéketlenül mások mellett. Amikor megosztjuk azt, amink van, anélkül, hogy félnénk attól, hogy nekünk hiányozni fog. A mindennapok kis és nagy döntései mélyén e kettő között döntünk: Az életet szolgálod vagy a halált?

​ Az ima 209. napja
​ A világosság 4. titka – Aki a Tábor hegyén kinyilvánította isteni dicsőségét.
Jézus kiválasztotta a hozzá legközelebb álló apostolokat, hogy kinyilvánítsa előttük isteni természetét. Színeváltozása nem volt szokványos, nem lehetett azt nem meglátni. Péter, János és Jakab életükben először láttak ehhez hasonlót. Úgy reagáltak ahogy tudtak: három sátrat felajánlva, bizonyosan segíteni szerettek volna a maguk esetlen módján.
Hasonlóképpen az isteni élet szikrájának megnyilvánulása minden asszonyban a fogantatás. A terhesség ideje az ő számára az édesanyává válás ideje, ez egy változásokkal teli idő, amikor szüksége van mások kedvességére. Hogy valaki édesanya, azt nem lehet sem elrejteni, sem észre nem venni.
Néha megeshet, hogy a mi lelki adoptálásunk a támogatás és segítség esetlen próbálkozása lesz. Ennek ellenére itt óriási fontossága van elkötelezett szívemnek és azon szándékomnak, hogy az életet választom. Ahogy az apostoloknál is: az számított, hogy lehetőségeik szerint segíteni próbáltak.

​ Az ima 210. napja
​ A világosság 5. titka – Aki az Eucharisztiában nekünk ajándékozta önmagát.
Mielőtt Jézus megalapította az Eucharisztiát, lehajolt mindegyik tanítványa előtt és megmosta a lábukat. Olyat tett, amit eddig csak szolgák végeztek. Ő, az Úr és Mester, letérdelt minden apostol előtt, megmosta lábukat és a napi út porát. Emlékszel Péter hogyan reagált erre? Nem akarta engedni, nem akarta elfogadni ezt a gesztust. Csak amikor megértette, hogy ez még egy bevezető fázis azelőtt, hogy a Testet és Vért magukhoz veszik, csak azután nyújtotta ki lábát Jézus felé.
Az áldott állapot hetedik hónapjában, az édesanya hasa már nagy és kerek mint egy labda. Olyan ez, mind amikor egy vízzel teli nagy lufit magunkra kötünk és azzal mozgunk. Ilyenkor már nehezére esik a saját lábát megmosnia, egyedül lehajolnia, hogy cipőjét felvegye. Segítséget kell valakitől kérnie, és később el kell fogadnia ezt a segítséget.
Nehezemre esik, hogy nehéz helyzetekben segítséget kérjek vagy amikor azt a segítséget kell elfogadnom, amit nekem felajánlanak. Bár az igazság az, hogy sokkal egyszerűbb megengedni valakinek, hogy néha megmossa a lábam, mint, hogy én erőlködnék vele. Ki tudja? Talán ez is egy bevezető fázis, mely a kapcsolatokban nagyobb egységre és közelségre vezet?

​ AZ IMA 211. NAPJA
​ Az 1. fájdalmas titok - Aki érettünk vérrel verítékezett.
Magány, bizonytalanság, félelem… Az Olajfák hegyén imádkozó Jézusom, ismered a nehéz döntések szívet tépő fájdalmát, a nagy feszültséget a között, amire annyira vágynak és a test gyengesége között, mely el szeretné kerülni a szenvedést. Ismered ezt a kísértést. Ennek ellenére nem menekülsz, imádkozol és tűrsz. Tudod, hogy ilyen döntésektől függ minden élet. Nem a Tiéd, hanem az apostoloké.
Köszönöm Jézus, hogy maradtál, hogy mindvégig elviselted, hogy legyőzted a test gyengeségét. Ez visszaadja nekünk a békét. Az édesanyának, a várva várt kisbaba születésére való várakozás utolsó heteiben, amikor fáj a hát és a lábak, amikor nehezére esik olyan testhelyzetet találnia, melyben kényelmesen aludhat. Hűséged erőt ad, különösen a mindenfajta létfontosságú szükséglet utolsó fázisában.
​
​ AZ IMA 212.NAPJA
​ A 2. fájdalmas titok - Akit érettünk megostoroztak.
Fáj. Elképzelhetetlen fájdalom. Minden ütéssel jobban fáj. És ez így megy több tucatszor. Irgalom nélkül és igazságtalanul, az ember üti, kínozza az Istent. Már nem is testnek látszik. Egyetlen hatalmas seb lett. És Te, Jézus? Miért nem mondasz semmit? Az oszlophoz kötve csak a fejedet próbálod felemelni néha. Lehet, hogy a kínzód elkapta a tekintetedet. Rá kellett jönnie, hogy nincs gyülölet a szemeidben. Csak szeretet.
Isten úgy alkotta meg az embert, hogy az élet harmincegyedik hetétől még a szem pupillái is jelzik, hogy fogékonyak és nyitottak vagyunk másokra.
Jézus, akit érettünk megostoroztak, köszönöm, hogy azt a szeretetet tanítod meg nekünk, melyet a világ nem ért meg.

​ AZ IMA 213. NAPJA
​ A 3. fájdalmas titok - Akit érettünk tövissel koronáztak.
Megverve, összetörten, felismerhetetlenül. Így alázta meg az ember Istent. Jézus így jelent meg Pilátus előtt. Miért? Azért, hogy a sokaság gúnyolja és kinevesse. Jézus talpon volt. Egyedül, megalázva. Ráadásul ezek a tövisek, melyek úgy lettek fejéhez szögezve, mint a tűk. Miért van egyedül? Miért nem védi meg senki? Hol van Isten? Ő jelen van. Sokkal közelebb van akkor, amikor távolinak tűnik. Nehéz ezt megérteni… De hiszem, hogy ez így van. Hiszem, hogy Isten ezekben a pillanatokban sokkal közelebb van, mint az az édesanyja hasában levő gyermek, akiért imádkozol. A kisbaba még azt is érzékeli, hogy édesanyja mit eszik. Az Ő jelenlétének csodálatos volta mégis más. "Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk (…)" (ApCsel 17, 28).
Tövissel koronázott Jézus, köszönöm, hogy mindig közel vagy, különösen amikor a magány, elhagyatottság és gúny környékez meg minket.

​ AZ IMA 214. NAPJA
​ A 4. fájdalmas titok - Aki érettünk a keresztet hordozta.
A nehéz keresztfa összenyomja, de Jézus halad előre. Nagy megerőltetés árán halad. Állandóan megbotlik, elesik. Szeretete erejével kel fel az Őt körülvevő gyűlölet tengerben.
Jézus, hogyan segíthetek neked? "Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen." (Mt 16, 24). Szavaid különleges erővel térnek vissza hozzánk, amikor minket a meg nem értés keresztje nyom össze, a magány keresztje, amikor már nem bírjuk tovább. Visszatérnek amikor arra vágynánk, hogy elutasítsuk keresztünket, otthagyjuk azt az út egyik szélén. Vagy legalább egy jobbra cseréljük azt, egy kisebb súlyúra, könnyebbre.. Még jó, hogy ezek a szavak visszatérnek.
Ahogy a szülők a gyermeket tanítják már születésétől fogva – úgy mutatod meg a helyes utat nekünk Te, Jézus, Köszönöm, hogy előre mentél. A nyomdokaidba lépni sokkal könnyebb.

​ AZ IMA 215. NAPJA
​ Az 5. fájdalmas titok - Akit érettünk a keresztre feszítettek.
Egy embertelen szenvedés után, egy elképzelhetetlen kínszevedés után, azután amit az ember Istennel tett, Jézus a keresztre feszítve azt mondja: "Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek." (Lk 23, 34). Csak Isten szeret így.
Már meghaltál Jézus. Már semmi nem fáj neked. Mint ember haltál meg. A zsúfolt tömeg elment. De Te mindent megtehettél volna. Megmutathattad volna hatalmadat, amikor megaláztak Téged, amikor kigúnyoltak. Meghaltál. Miért? Hogy a halálnak értelme legyen, hogy a halálunk átlépés legyen a veled való életbe. Évszázadokon át. Az igaz életbe.
Hála Neked Jézus, hogy ez lehetséges. Isten megengedte a Te halálodat, megengedte egyetlen Fia halálát, mert Ő minden halált életté tud átformálni.

​ AZ IMA 216. NAPJA
​ 1. dicsőséges titok –Aki a halálból feltámadott.
Üres sír. Csak a lepel maradt, mellyel beburkolták megkínzott testét. Hol van Jézus? Ki vitte el a Testét? Senki. Feltámadott. Hogyan lehet ez? Lehetséges, mert Ő Isten. És ezt meg tudja érteni az, aki hisz. "Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek" (1 Kor 15, 17).
Hálát adok Jézus, mert a legnagyobb vereséget, rosszat a legszebb jóvá tudod átváltoztatni. Feltámadásod titkát szemlélve arra kérlek, hogy a születendő gyermeknek teljes élete legyen. Nemcsak azért, hogy megtapasztalja a világot amelybe készülődik (most a harmincegyedik hétben már képes érinteni, ízlelni, látni, hallani, sőt még lélegezni is, és a születéshez megfelelő testtartást veszi fel), hanem legfőképp azért, hogy egy napon meggyőződjön arról, hogy az igazi élet nem a világ, hanem az, hogy, hogy veled élhet.

​ AZ IMA 217. NAPJA
​ 2. dicsőséges titok – Aki a mennybe fölment.
Jézus elment. Jobban mondva, fölment a mennybe. Egy felhő takarta el. Mennybemenetele előtt meglepett tanítványainak megígérte: "S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig" (Mt 28, 20). S ha Jézus ezt mondta, akkor nem lehet másként. Valóban velünk van. Életünkhöz, ügyeinkhez közel.
Az élet harmincegyedik hetében ha észrevesznek a kisbabán valami fogyatékosságot, akkor már meg tudják műteni. Amint az orvos amikor az ultrahanggal vizsgálja meg a picit, bár az nem érzékeli a vizsgálatot, nem tudja, hogy figyelik, úgy tartja folyamatosan szeme előtt Jézus a mi életünket. És amikor velünk valami történik, fáj nekünk valami, valami nyugtalanít, akkor a megfelelő orvosságot választja.
Köszönöm Jézus, hogy a mennybe mentél, mert így sűrűbben tekintünk fel, hogy arra kérjünk Téged, érints meg és gyógyíts minket. Mert le akarjuk hozni a mennyet a földre.

​​ Az ima 218. napja
​ 3. dicsőséges titok – Aki nekünk a Szentlelket elküldötte.
A Szentlélek leszáll az apostolokra és bátoságot ad nekik ahhoz, hogy kilépjenek az utolsó vacsora terméből, melyben rémülten összegyűltek, és nyíltan hirdetni kezdjék az igazságot Krisztusról. Már nem féltek tetteik következményeitől, az emberek negatív reakcióitól, még attól a lehetőségtől sem, hogy meghaljanak érte. A legfontosabb az volt, hogy mindenkinek elvigyék az Örömhírt az üdvösségről.
Ma azok a hívők, akik a bérmálás szentségében megkapják a Szentlékek ajándékait, kötelezve vannak arra, hogy tanúságot tegyenek Krisztusról és az igazságról, melyet Ő hirdet. Az emberi élet értéke egy a legfontosabb és legalapvetőbb értékek közül, melyet védelmezni kell és megvédeni ha az veszélyeztetve van.
Az imád bátorságot ad annak a gyermeknek a szülei számára, akiért imádkozol. A picinek is segíteni fog bátorsággal megélni születése pillanatát és az első érintkezést az új, ismeretlen világgal. Ma azért imádkozz, hogy a születés csodájában való részvétel a gyermek egész családját közelebb vigye Istenhez.

​ Az ima 219. napja
​ 4. dicsőséges titok – Aki, téged Szent Szűz, a mennybe fölvett.
Mária, amikor földi élete véget ért, egyenesen a mennybe vétetett fel. Lelke és teste eszményien tiszta. Szíve a legszebb szeretetet érzi. Milyen nagy kell legyen a szeretete minden védtelen, még meg nem született gyermek iránt, kiknek sorsa veszélyben forog... Mária végtelenül szeret minden gyermeket, annak ellenére, hogy földi édesanyáik szeretete nem tökéletes. Kérd ma a Szűzanya közbenjárására Istentől a kegyelmet, hogy minden áldott állapotban levő édesanya növekedjen a szeretetben és hogy azt gyermekének adja. Hogy a gyermek azokra a küldetésekre készülve, melyeket fejlesztenie kell élete során már most megkapja azt az erőt, amelynek alapja édesanyja szeretete. Stefan Wyszyński bíboros, Lengyelország prímása, azt mondta, hogy a gyermekek nevelése kilenc hónappal születésük előtt kezdődik.

​ Az ima 220. napja
​ 5. dicsőséges titok – Aki, téged Szent Szűz, a mennyben megkoronázott.
A legszentebb Szűz Mária az Ég és Föld Királynője. Minden - Istentől a földön kapott kegyelem - az Ő kezein keresztül érkezik. Mária minden emberre vigyáz. Minden gyermek sorsára, mely a világra jön. Talán annak a gyermeknek a családja, akiért imádkozol, már készülődik érkezésére. Vagy talán édesanyja már tudja, hogy örökbe fogja őt adni... Függetlenül attól, hogy milyen körülmények között kezdi a pici az életét, Mária vigyáz rá. Gondoskodik róla és kegyelmeket szerez neki. Megáldja és szereti.
Isten, Édesanyját példaképként választva, arra vagyunk meghívva, hogy szeressük a felebarátunkat, képzettségtől, életkörülménytől, jellemtől függetlenül, attól hogy mások szeretik őt vagy sem. Minden ember megérdemli a szeretetet, a fogantatása pillanatától egészen természetes haláláig.

​ Az ima 221. napja
​ 1. örvendetes titok –Akit, te Szent Szűz, a Szentlélektől fogantál.
Mennyi minden függ egy emberi döntéstől. Habár Mária először megijed, amikor meghallja a hírt az Angyaltól, bízik Isten akaratában és Isten Anyja lesz. Ez nem egy minden emberi lehetőséget felülmúló küldetés? De mennyire hogy az! Viszont Isten mindig segíti az embert és megadja neki a szükséges kegyelmeket ahhoz, hogy megtegyék akaratát. Így van ez a gyermeket váró édesanyáknál is. Ez egy reménykedő, boldog állapot, mely a Szentháromság különleges áldásával bír. Mivel Isten hívta életre a másik embert, az az Ő akarata, hogy megszülessen és szülei szeretettel fogadják.
Megpróbálod megfejteni mi Isten terve a te életeddel? Bízol benne, hogy Ő tudja mi a jobb számodra? Hiszed, hogy csak akaratának teljesítésével éred el az igazi boldogságot?

​ Az ima 222. napja
2. örvendetes titok –Akit, te Szent Szűz, a Erzsébetet látogatván méhedben hordoztál.
Amikor Mária Erzsébet házába érkezett és köszöntötte őt, Erzsébet felkiáltott: "(...) az örömtől megmozdult méhemben a gyermek " (Lk 1, 44). Keresztelő Szent János, akit Erzsébet méhében hordozott, örvendezett, amikor Máriával és Isten Fiával találkozott. Az ember létezésének egészen a kezdetétől, teljes egészében személy. Már fogantatása pillanatában halhatatlan lelke van. Ezért már az anyaméhben képes Istennel kapcsolatot létesíteni. A gyermek akiért imádkozol a terhesség ezen szakaszában sok időt tölt azzal, hogy képességeit gyakorolja. Intenzíven készül arra az életre, mely őt születése után várni fogja. Gondolkodj el azon, hogy van-e valaki, akinek úgy tudnál ma segíteni, ahogy azt Isten Anyja Erzsébettel tette.

​ Az ima 223. Napja
​ 3. örvendetes titok –Akit, te Szent Szűz, a világra szültél
Mária amikor áldott állapotban volt, veszélyes útra indult Józseffel Betlehembe. Bármelyik pillanatban elindulhatott a szülés. Az utazás nehézségei minden bizonnyal letörték. De teljesítenie kellett Augustus császár által előírt kötelességét, hogy részt vegyen a népszámlálásban. Talán az édesanyának, kinek gyermekéért imádkozol, sok problémát kell még megoldania, különféle nehézségen kell keresztülmennie, túl kemény munkát végez... Vagy talán a szüléstől való félelem uralkodik rajta, hogy gondoskodnia kell a kisbabáról... Talán anyagi gondjai vannak vagy hiányzik neki azok segítsége akik körülveszik őt... Jóllehet talán már belefáradtál a lelki örökbefogadásba, mert egy szisztematikus, napi ima kilenc hónapon keresztül nagy erőfeszítést jelent, az áldozatod a kisbaba édesanyja számára értékes ajándék és segitség. Ma konkrétan azért imádkozz, hogy béke legyen a szívében, hogy örüljön annak, hogy a baba hamarosan meg fog születni, és hogy a baba születésére váró családban a problémák megoldódjanak.

​ Az ima 224. Napja
​ 4. örvendetes titok – Akit, te Szent Szűz, a templomban bemutattál.
Jézus földi életének idejében a vallási hagyomány szerint Izraelben a szülőknek a templomban Istennek kellett elsőszülött fiukat felajánlaniuk. A keresztség egy olyan esemény, melyben a gyermek az Egyház közösségébe lép be és az Atyaisten oltalma alá kerül. Ezt a szentséget csak egyszer lehet az életben felvenni, mert eltörölhetetlen nyomot hagy az emberben. Ennek ellenére fontos Isten áldását többször is kérni: papoktól és szülőktől is. A szóbeli áldás és a kereszt jelével a homlokon történő áldás az embert Istennek adja át. Te is meg tudod áldani a hozzádtartozó embereket, egy utazás előtt, egy fontos eseménynél vagy egyszerűen a nap kezdetekor vagy a házból való kilépéskor.

​
​ Az ima 225. napja
​ 5. örvendetes titok – Akit Te, Szent Szűz, a templomban megtaláltál.
Jézus szerencsésen előkerült. Máriát és Józsefet nagy öröm járta át, amikor meglátták. És Jézus? Ebben a titokban azt mondja Jézus nekünk, hogy ha az Atya velünk van, nincs miért aggódnunk. A jó édesapa vágyik a gyermekeivel való együttlétre, vágyakozik a szeretetükre és odaadásukra. Semmi mást nem szeretne, nincs szüksége többre. Csak az, hogy befogadjuk a szeretetét és válaszoljunk rá.
Már csak kis idő van hátra a születésig. A kisbaba egyre több hangot hall. Hamarosan megismeri a szüleit és testvéreit. Vagy talán egy nevelő vagy örökbefogadó családot... Az Atyaisten vágyik az emberek szeretetére. Ugyanerre a szeretetre vágyik az a kisbaba is, aki hamarosan a világra fog jönni. A szeretet ajándék. Önmagunk odaajándékozása.

​ az ima 226. napja
​ A világosság 1. titka – Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett.
Jézus alázattal és szeretetből való önátadás révén szeretne megtisztulni. Megalázza önmagát és Keresztelő János, az Isten emberének kezei által megkeresztelkedik. S ekkor egy hang hallatszott az égből: "Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem". Isten Jézusra mutat, aki emberré lett értünk. Arra hív minket, hogy bízzunk az ő végtelen Szeretetében. Olyan Istennek átadott embereket keresel, mint János? Olyan emberek közelségét keresed, akik arra inspirálnak, hogy Isten előtt meghajtsd a fejedet és bízz Benne?
Minél közelebb van a szülés ideje, az édesanyának annál több a félelme: egészségesen fog-e születni a kisbaba, hogy minden veszély nélkül zajlik-e majd le… Minden szerető édesanya vállalja a szenvedések legnagyobbikát, csak hogy gyermekének semmi baja ne essen. Jézus a Világosság, ne félj…

​ Az ima 227. napja
​ A világosság 2. titka – Aki a kánai mennyegzőn kinyilvánította isteni erejét.
Jézus hallja Mária hangját és … kinyilvánítja önmagát. Milyen nagy kell legyen a Fiú szerete Édesanyja iránt! Az ő szavai által nyilvánul meg az Atya terve: “Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” (Jn. 2, 5). Semmit sem tagad meg édesanyjától. Mária szavai olyanok, mint egy meghívás, hogy Isten legyen az emberek között.
II. János Pál különös szeretettel volt a sokgyermekes családok iránt és megáldotta őket. Megértette a gyermekek tanításának, nevelésének nehézségét, kifejezte tiszteletét az iránt, hogy úgy döntöttek: szülők lesznek. A szerető szülőket Isten mindig megáldja és segíti. Ne félj bízni.

​ Az ima 228. napja
​ A világosság 3. titka – Aki meghirdette Isten országát.
Nem ismerjük a jövőt. Idő adatott nekünk, de nem vagyunk képesek megmondani, hogy mennyi. Ugyanakkor tudatában vagyunk annak, hogy az idő halad. Nem nehéz észrevenni környezetünkban a szenvedést és fájdalmat. Nem idegen tőlünk a halál sem. "Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát." (Mt. 25, 13). De Krisztus azt mondja: nem a földi dolgok a legfontosabbak. Azok elmúlnak. És az igaz öröm Istenben van. Ha boldog akarsz lenni, és már most a Menny valóságába szeretnél lépni, akkor keresd az Isten akaratát. Meg vagy hívva arra, hogy megvalósitsad Isten akaratát, melyet számodra elkészített. Mely megvalósulása eléri az örökkévalóságot.
Az anyaméhben annak a kisbabának a napjai, akiért imádkozol, veszély nélkül telnek. Isten úgy döntött, hogy az emberi élet első kilenc hónapja olyan idő legyen, amikor a fejlődés az anyaméhben zajlik. Az ember nem ismeri halála időpontját, ennek ellenére Isten még azt is megtervezte.

​ Az ima 229. napja
​ A világosság 4. titka – Aki a Tábor hegyén kinyilvánította isteni dicsőségét.
Jézus a Tábor hegyén megmutatta isteni arcát. Fény és ragyogás áradt ki belőle, Isten jeleként az embereknek. Az Atyaisten megújítja állítását, melyet az embereknek Jézus keresztelkedésekor adott: "Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!" (Mk. 9, 2-9). Gyengék, esendők és sokszor elveszettek vagyunk. Jézus számunkra a világosság. Hiszel már az Atyában?
A kisbaba már születése előtt gyöngédségre vágyik… A kéz melyet a hasra tesz az édesapa és édesanya, az egész családnak örömet ad. A gyermek érzi a szülők jelenlétét, közelségét és odaadását. És mozgásával és rugásaival válaszol. Isten is közel van. Készen áll arra, hogy minden gesztusunkra feleljen. Minden irányába tett gesztus már egy válasz az Ő Szeretetére.

​ Az ima 230. napja
​ A világosság 5. titka – Aki az Eucharisztiában nekünk adta önmagát.
"Vegyétek és egyétek, ez az én testem!" (Mt. 26, 26). Jézus Önmagát adja nekünk: a Testét. Nehéz, ennek ellenére olyan állapot, mely lehetőséget ad megtapasztalni a Jézussal való mély egységet, hogy közösségben legyünk Vele. Továbbá ez a legrövidebb út az Atyához, és egy lehetőség arra, hogy már itt, a földön, az Ő életét éljük: "Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek." (Jn. 6, 51-58). Jézus el szeretne jönni. El kell fogadnod a legértékesebbet… Őt magát.
Annak az asszonynak a hasában, akiért imádkozol, egy élet fejlődik. Vagy talán több, mint egy… Egy másik emberrel együtt élni már a fogantatása kezdetétől fogva: kegyelem. Tudtad, hogy minden 81. szülés közül egy ikerszülés, minden 6400. közül egy hármasiker szülés, minden 512 ezerdikből egy négyes és minden 40 milliomodikból egyben ötösikrek születnek?

​ Az ima 231. napja
​ 1. fájdalmas titok – Aki érettünk vérrel verítékezett.
Jézus letérdel az Atya előtt. Hívja Őt. Megvallja a tehertől való félelmét, melyet majd hordoznia kell, előtte a leírhatatlan fájdalom, melyet el kell majd szenvednie. Emlékszel Ábrahámra, aki kész volt fiát halálra adni? Egy olyan időben, amikor megszokott volt emberáldozatokat bemutatni az isteneknek, az “Isten akarata” ezért nem lepte meg Izsák atyját. De Isten nem akarta ezt az áldozatot. Csak Ábrahám hitének volt a próbája. És előképe egy másik próbának... Az Olajfák hegyének kertje felkészülés az Istennek való önfeláldozásra. Egy áldozat, mely az Isten ember iránti szeretetét erősíti meg. Isten nekünk adja az Ő isteni Fiát. Ez egy fájdalmas és nagy áldozat. Olyan nagy, mint az Isten szeretete, mely kész erre...
A terhesség harmincharmadik hetében a kisbaba feje búbjától a teste végéig számolva körülbelül 30 centiméteres. És körülbelül két kiló súlyú. Már meg lehet állapítani a pici temperamentumát.

232. nap

Pilátus tudja, hogy Jézus ártatlan. Nyilvánosan mondja: „Semmi bűnt nem találok ebben az emberben." Mindennek ellenére ostorozásra ítéli. A te Istened bőre, minden ütéssel egyre több fájdalmat okozva hasad fel.
Az anyaméhben a kisgyermek szintén ártatlan. Nem mindig az édesanyja Pilátus. Mind Pilátusok vagyunk. Mert ahelyett, hogy segítenénk neki abban, hogy többé ne féljen, elítéljük és növeljük a félelmét. Vagy nem teszünk semmit. Nekünk minden mindegy. A közömbösség öl.
A kisbaba, akiért imádkozol már több mint két kiló. Az orvosok szerint, ha most születne, meg már életben tudna maradni az anyaméhen kívül is. A szülők ruhácskát vesznek neki. Előkészítik a szobát. Ha van miből. Sokuknak nincs. Nyiss nekik ajtót, ha kopogtatnak rajta.

233. nap

Az ember az Istened arcába köp. Az ember halálra ítéli a te Istenedet. Pilátus ingadozik. Enged a többségnek. Kimondja ítéletét: a keresztre vele! Mind Pilátusok vagyunk. Minden alkalommal amikor megvetjük felebarátunkat. Amikor szavaink úgy sebesítenek, mint egy töviskorona. Amikor közömbösségünk keresztre küld.
Amikor egy asszonyt előrehaladott nagy hassal látsz, rászánod arra magad, hogy megkérdezd segíthetsz-e neki? Vagy azt gondolod „Azt kapta, amit megérdemelt. Tudta, kivel tört házasságot.”? Talán ez az asszony fél? Talán szégyelli magát? Talán megverték és megalázták, mint a te Istenedet? És te a fejére teszed a töviskoronát? Szóval, gondolattal, közömbös mulasztással…
A kisbabának, akiért imádkozol, már körmei vannak. S bőre egyre inkább kisimul. Édesanyja most nagymértékben meghízik, de a hasa picit leszáll, és végre jobban tud lélegezni. Érzi, hogy közeleg a szülés ideje.

234. nap

Istenedet a város legnépesebb utcáin keresztül vezetik. A halálba. Istened hordozza a keresztet. És háromszor esik el a súlya alatt. A sokaság bámulja. És gyűlöli. A sokaságban ott van Cirenei Simon, aki segít. És Jeruzsálam asszonyai, akik siratják. A te Istened megvigasztalja őket.
Ki vagy te a tömegben? Amikor tudod, hogy hasában egy kisbaba növekszik, és egyedülálló édesanyjának nincs kenyérre pénze? Ki vagy te a sokaságban, amikor az emeleten melletted az édesapa veri őt, a gyerekek sírnak és az édesanyának már ereje sincs a keresztet hordoznia? Ki vagy te a tömegben?
A kisbabának, akiért imádkozol már kemények a csontjai. Minden belső szerve már majdnem normálisan működik. Ha körülöttük minden rendben van, a család örömmel számolja a napokat a születéséig. Az édesapa bölcsőt szerel össze, az édesanya a ruhácskát vasalja. Áldott mindennapok, melyeket nem értékelünk.

235. nap

Istened meghal a Kereszten. Nincs benne gyűlölet. Könyörög azokért, akik Őt keresztre feszítették: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!". Nincs benne harag. Nem vet el. Szeret. És megbocsát. A jobb latornak megígéri, hogy Vele lesz a paradicsomban, mert az oldalára állt. Szeret.
A kisbabának az édesanya méhében nincs bűne. Ezt tudják azok, akik halálra ítélik. Megérdemli a szeretetet. Mindig és minden ellenére. Azt mondják, amikor Down szindrómás, a szeretet nem az életet választja, hanem a halált. Megölni valakit soha nem mondható szeretetnek.
A kisbaba, akiért imádkozol erősen rugdalózik. Az édesanya hasán keresztül látszódik a sarka, és néha a könyöke. Mintha kopogtatna a világ ajtaján. Egyre kevesebb helye van, annak ellenére, hogy jól van és jó melegben érzi magát. Minden gyermek kopogtat az ajtón. Nem mindegyiknek nyitják ki. „Nyissatok ajtót Krisztusnak” … „Ne féljetek” …

236. nap

Sírba helyezik Istened testét. Amikor harmadnapon megérkeznek az asszonyok, egy angyalt szól hozzájuk: „Nincs itt”. Mária Magdolna sír, mert az gondolja valaki elvitte Őt. És nem tudja hova. Istened feltámadt.
Ez az éjszaka mindent megváltoztat. A jó mindig többet fog a latban nyomni, mint a rossz. A szeretet mindig erősebb lesz, mint a halál. Még akkor is, ha az úton keresztet hordozunk, mely gyenge karjainknak túl nehéz. Nem hordozzuk egyedül. Már soha nem lesz túl nehéz.
A kisbaba, akiért imádkozol, talán soha nem fogja azt megtudni, hogy szülei nem örömmel fogadták fogantatásának hírét, s hogy meghalhatott volna még azelőtt, hogy megszületik. Te tudod, hogy ez mindannyiuk számára a te Istened csodája. Már most tanít minket szeretni. Ahogy minket Jézus Krisztus tanított.

237. nap

Tanítványai szeme láttára a mennybe megy. Az Olajfák hegyén, ahol kínszenvedése elkezdődött. Tanítványainak és nekünk is ezt az ígéretet hagyja hátra: „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig".
Az édesanya talán nem tudja, talán nem érzi, de Istened a karjaiban hordozza őt. S vele együtt hordozza a méhében levő kisbabát. Annyiszor mondta neki valaki, hogy a tenyerén hordozná. Annyiszor leejtette őt…, így már nem hisz senkinek. Te ezt megváltoztathatod.
A kisbaba, akiért imádkozol nem fél, de érzi édesanyja félelmét. Magába szív minden érzelmet, minden örömet és minden fájdalmat. Ha meg szeretnéd menteni ezt a kisbabát, akkor először az édesanyját kell megmentened.

238. nap
Istened tartja a szavát. Megígérte az apostoloknak, hogy megkeresztelkednek a Szentlékekben. És a Szentlélek leszáll rájuk. Ettől a pillanattól kezdve már nem zárkóznak be az Utolsó Vacsora termébe, hanem bátran nyitnak az emberek felé. Semmi sem állítja meg őket, sem a fenyegetések, sem az üldöztetés, sem a halál. „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek!...” - mondják.
Az édesanyának szüksége van erre az erőre és a szív nyugalmára, mely bátorságot ad. Mert már nem csak önmagáért kell mindenkor küzdenie, hanem a gyermekéért is. Amikor világra hozza, minden meg fog változni. Mintha a pünkösdi szél fújt volna. A gyermek az erő. Mert megtanít minket önzetlenül szeretni, és megbocsátani… mindent. Ahogy azt Krisztus tanította.
A kisbaba, akiért imádkozol, már majdnem felkészült. Készen áll-e az édesanyja? Az mondják, ott van az Istened keze, amikor először ölelik át egymást és azt valaki lefényképezi.

239. nap
Mária felvétetett a mennybe. Elmélkedtél már részletesen erről valaha? Mária, kinek ugyanolyan teste volt, mint nekünk, a mennyben van. Nem lélek, nem energía, nem valami, amit most el sem tudnánk képzelni. Mit jelenthet ez nekünk? Hogy egy test, mint amilyet mi is ajándékba kaptunk, hihetetlen magas rangra lett felemelve! Mennyei! Megéri így gondolkodni annak a kisbabának a testéről is, akiért imádkozol és aki már 47 cm-es és 3 kilót nyom, tüdeje készen áll arra, hogy lélegezzen és a bőre alatt vastag, zsíros szövet van, mely melegen tartja őt; ha most születne meg ez a kisbaba, észre sem vennéd közte és egy egy hónappal később született újszülött között a különbséget. Megéri elgondolkodni az édesanya testéről is, aki látja, ahogy kisfiának lábacskái és kezecskéi mozognak hasának bőre alatt. Megéri elgondolkodni a saját testünkről… Ez a test, amit talán most nem fogadsz el, tökéletesre lett alkotva, és dicsőséges jövő várja. Még akkor is, ha ezt most nehéz elhinned. Bízzál, ez Isten műve, egy napon teljes bizonyossággal meg leszel erről győződve!

240. nap
Bár Mária nem abszolút Uralkodó, egyetlen és legfölségesebb - mert Isten az - ezt a titulust azzal érdemelte ki, hogy az Egyetlen Isten Anyjává vált. Testében hordozta Őt, nevelte, életének minden fontos pillanatában mellette volt, együtt szenvedte el Vele a szörnyű kínszenvedést… A kereszt lábánál Fia akaratából, a Te Édesanyáddá vált. Tudod, hogy számíthatsz rá? Nem találsz a földön, sem a Menny lakói között jobb vigaszt és a gonosz elleni hathatósabb védelmet, mivel Ő uralkodik és nagyon nagy hatalmat kapott Istentől.
Mária a meg nem született kisbabának is az Édesanyja és annyira szereti őt, mint… téged. A legjobbat kívánja neki és neked. Ne gondolj rá úgy mint távoli Királynőre, aki távol egy mennyei trónon ül elérhetetlen távolságban: hívd, hogy uralkodjon az életedben, és akkor az a legszervezettebb ország lesz ebben a világban.

241. nap
Képzeld el, hogy valaki hirtelen beállít hozzád? Valaki, akinek bizalmat ébresztő a megjelenése és mély benyomást kelt benned, majd… azt mondaná neked, hogy minden tervednek meg kell változnia és most az ismeretlen felé kell elindulnod? Mit tennél? Pont ilyen helyzetben találta magát Mária. Emberi módon is reagálhatott volna arra a kérdésre, hogy Jézust megfoganja és mondhatta volna: „Nem! Hiszen megköveznek, az én szeretett Józsefem el fog hagyni. Ha Isten szeret engem, nem kérné ezt tőlem!” Ismerősen hangzik neked ez a hozzáállás? Egy asszonynak egy nehéz helyzetben, amikor megtudja, hogy áldott állapotban van, ez nagyon ismerős. Sok kísértése volt, hogy megszabaduljon a „problémától” ami valójában ajándék és öröm. Olyan, amilyen Jézus volt Mária számára. A te problémáid is hasonlónak tűnhetnek: kilátástalannak. Talán a kétségbeesés szélén állsz, úgy tűnik ez a vég… Nem. Bízz Benne és mondd, hogy átadod Neki az életed. És Ő gondoskodni fog mindenről.

242. nap
Keresztelő János még hatalmasat is bukfencezett örömében, amikor látta eljönni a Megváltót, a várva várt Messiást. Még nem született meg, de már tudatánál volt. Még édesanyja bensejében sötétségben volt elmerülve és már megérezte előre a világosságot! Hogy ne lehetne itt értékelni az áldott állapot idejét? Talán az édesanya, akiért imádkozol, még nem értékeli azt. Csak a sötétséget látja és nem érzékeli a fényt, mely közeleg. Tudja, hogy egy személyt hordoz a méhében, de nem látja meg abban a szeretett fiát… Imádkozz ma azért, hogy megérezze az öröm bukfencét.
A gonosznak örömet okoz életedet füsttel megtöltenie: meggyőznie téged arról, hogy a problémák füstjén és a bukásokon kívül nincs más. De elég kezedet kinyújtani ebbe a füstbe, és rögtön megtapasztalod, hogy Valaki, aki a fény oldalán van, erővel megragadja kezed. És eloszlatja a sötétséget.

243. nap
Hihetetlen! Isten, aki mindent teremtett, aki egy ujja mozdításával megtehetné, hogy a világ ismét porrá változzon, engedte magát egy jászolba helyezni. Hogyan lehetséges, hogy egy asszony, aki az univerzum legnagyobb Királyát foganta, egy istállóban állatok között szüli meg gyermekét? Ha ott lettünk volna, azt gondolhattuk volna, hogy ez nem lehet az Isten akarata. Hogy egy tévedésről van szó és hogy valami nem stimmel. Nem a terv szerint történik. Ki tudja, talán az édesanya, aki gyermekét harmincöt hete hordozza szíve alatt, nem gondolkodik-e hasonlóan? Talán úgy gondolhatja, hogy mivel vállalta a terhességet és elviseli azt, mindennek simán kellene mennie. Istennek csodát kellene tennie. Segítsd őt abban, hogy megtapasztalhassa ezt a csodát, mert az biztos, hogy Isten tartogat számára valamit.
És te se aggódj, amikor valami rosszul néz ki és gyengének mutatkozik. Ebből a gyengeségből Isten erőt fakaszt.

244. nap
A templomba menet, Mária és József megmutatták, hogy bár szülei és gyámjai Isten Fiának, nem állnak a törvény fölött, nem „jobbak”. A mózesi törvénynek engedelmeskedve érkeztek a templomba és tisztulásuk végett. És lehetett olyan kisértésük, hogy nekik ezt nem kell megtenniük… Elmentek, hogy Istennek ajánlják szeretett fiukat. Hány szülő jön ma rá arra, hogy gyermekük nem az ő tulajdonuk? Hány szülő engedi meg azt, hogy Isten végrehajtsa akaratát gyermekeik életében? Ehhez bátorságra és hitre van szükség.
A baba, akiért imádkozol, már nagy és hamarosan a világra jön. Ez az utolsó készülődés pillanata: testéről eltűnik a pihe és a faggyúréteg, mely fedi, és egy gyönyörű rózsaszínű kisbabává válik. Imádkozz ma azért, hogy az újszülött kisbabát szülei ne sajátítsák ki és ne szigeteljék el őt így Istentől.
Te is beszéld meg életedet Istennel: ne engedd magad megtéveszteni; ha önmagadat Neki ajánlod, az sohasem jelent rabszolgaságot. Egyedül Isten engedi meg, hogy szélesre tárd szárnyaidat és repülj a magasban. Ha bízol Benne.

245. nap
Istennek átadni az életedet, nem azt jelenti, hogy az élet probléma és aggodalom nélküli lesz. Máriának és Józsefnek is volt benne része. Bizonyára el tudod képzelni Máriát, amint mondja: „Fiam, miért tetted ezt velünk? Látod, atyád és én bánkódva kerestünk”? Ismered ezt a hangot, igaz? Talán Jézus válasza: „De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?”, még több zavart és értetlenséget keltett fel a szívében…Nézd meg milyen fontos az a perspektíva, amiből egy eseményt szemlélünk. Évekkel később Mária, amikor eszébe jut ez a beszélgetés, nagyon jól megérti, hogy mindez miért történt meg. Korábban semmit sem értett, csak a Fiával kapcsolatos bánatára gondolt.
A még meg nem született baba szülei gondolhatják úgy, hogy születése bizonytalansággal, sírással, átalvatlan éjszakákkal, pénzhiánnyal fog járni… Talán eszükbe sem jut, hogy Isten gondoskodni fog róluk és megsegíti őket.
Emlékezz arra, hogy nem érthetsz meg rögtön minden nehéz helyzetet és nem vagy képes azokat mindig rögtön elfogadni. Néha idő kell ahhoz, hogy meglássuk mi volt a jelentőségük és miért volt azokra szükség.

246 nap
A keresztség, mint minden szentség, Isten láthatatlan kegyelmének a látható jele. A kegyelem olyan, mint egy orvosság, amit beveszel, és bár azonnal nem érzed a hatását, bizonyos idő elteltével jobban érezed magad. Jézus, a Jordánban való megkeresztelkedésénél az Atya szavaival azt hangsúlyozza, miként szereti az Isten a Fiát: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”. Ezek a szavak minden keresztény szívébe bele vannak vésve a keresztségétől fogva. Bár vannak olyan pillanatok, amikor ezt nem érezzük, amikor számunkra az élet fontos kérdései túl bonyolultnak tűnnek, akkor sem törik meg ez a keresztségi szövetség. „Semmi nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van”. Milyen fontos, hogy az élet nehéz pillanataiban találkozzunk valaki olyannal, aki emlékeztet minket erre az igazságra. Milyen fontos mások imádsága értünk, hogy újból fel tudjuk fedezni Isten Szeretetét. A mi napi imádságunk olyan, mint egy életmentő orvosság. Imáddal támogasd a gyermek szüleit, akik hamarosan új kötelességeket vállalnak magukra. Imáiddal olyan embereket is támogatsz, akik nehézségekkel néznek szembe.

247nap
A jelenet, melyben Mária észreveszi, hogy fogytán van a bor, a rendkívüli női lelket ábrázolja. A nő az, aki empatikus készségének köszönhetően képes reagálni mások szükségeire. Az anya ajándékba kapja gyermeke életét és képes a szükségleteire válaszolni, aki, számára abban a pillanatban a legfontosabb. A gyermek szükségleteit kielégíteni az anyaméhben rendkívül egyszerű, mert a vér az, ami táplálja és juttatja el a gyermek számára a tápanyagot. Mindazonáltal rövidesen az anyának kell megértenie, hogy a gyerekének mire van szüksége és kielégíteni azt. Mária példájára mi is Jézushoz fordulhatunk segítségért, ha úgy érezzük, egy problémát magunk egyedül nem vagyunk képesek megoldani. Figyeljünk oda mások szükségleteire! Tudtad, hogy a terhesség végével az anya szervezetében másfél liter vérrel több van, mint annak kezdetén?

248 nap
Amikor az emberek találkoztak az Isten Országát meghirdető Jézussal, betegeket és szenvedő embereket vittek Hozzá. Vedd észre, milyen fontos a közösség! Milyen fontosak azok az emberek, akik Jézushoz vihetnek minket, amikor saját erőnkből mi erre nem vagyunk képesek. Az imádságainkban másokat Isten elé viszünk, hogy meggyógyítsa és megvigasztalja őket, egyszerűen segítsen nekik. Ebben a pillanatban azt a gyermeket viszed Isten elé, aki hamarosan megszületik és az élet első kihívásai elé néz: az anyaméhen kívül lélegeznie kell, idegen hangok, másfajta táplálék... Isten elé viszed rokonait, akik türelmetlenül várják, hogy megszülessen és készülnek az új családtag érkezésére. A mai napon figyelj jól a környezetedre! Talán találkozol olyan tehetetlen „bénákkal”, akiket te tudsz az Úr elé vinni.

249 nap
Nincs átalakulás, ha nem megyünk fel Jézussal a hegyre, erőfeszítések árán és némi értetlenséggel a szívünkben a helyzetet illetően. Ugyanúgy, mint az apostolok, a szülők is erőfeszítéseket tettek, és talán nem értik, miért éppen most érkezett ez az új élet. Az első lépéseket már megtették. Azonban, ahogy Szent Ágoston mondta: „Attól még, hogy egyszer döntöttem, folyamatosan választanom kell”. Még sok további kihívás előtt állnak. Mindezt azért, hogy Jézussal együtt felmenjenek a hegyre, hátrahagyva félelmeket, szégyenérzetet, és magukra öltsék a szeretet új köntösét. Ne felejtsük ezt el, amikor az imádságban felmegyünk a hegyre a gyermek szüleivel.

250 nap
„Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az új szövetségé, amely sokakért kionttatik a bűnök bocsánatára” (Mt 26, 27). Jézus az Eucharisztia megalapításával itt hagyja Testét mindenki számára, kivétel nélkül. Nem azt mondja, hogy ezek a szavak csak azokra vonatkoznak, akik nem esnek el, akik gyengeségek nélkül tökéletesen teljesítik a parancsokat, akik minden pillanatban az ő tanításának tökéletesen megfelelően élik életük minden pillanatát. Ő mindnyájunkért meghalt kivétel nélkül, és Testét itt hagyta mindazoknak, akik Vele szeretnének táplálkozni. A mi feladatunk, hogy megfelelően válaszoljunk erre a nagy Szeretetre. A szülők már válaszoltak azzal, hogy elfogadták a gyermek életét. Imádkozzunk azért, hogy a születés után is elfogadják a Szeretetet a mindennapi nehézségekkel együtt, erőt merítve az Eucharisztiából.

251 nap
Az utolsó pillanatokban Jézus elfogása és a kálvária előtt. Jézus tudja mi vár rá. Ismerős érzések: félelem, rettegés és szeretet (mivel tudja, hogy rövid időn belül megváltja a világot). Az életünk fontos pillanataiban erős érzelmi viharokat tapasztalunk meg: egyik részről félünk az újtól, félünk attól, hogy nem állunk készen, másrészt pedig vágyunk arra, hogy tovább menjünk, új tapasztalatokat gyűjtsünk. A világ nem haladna a bátor emberek nélkül, akik készen állnak kockáztatni, veszélyekkel szembenézni mások érdekében. A hamarosan megszülető gyermek szülei is biztosan félnek az új helyzettől, és az új élet iránti felelősségtől, ettől függetlenül nagy szeretettel vannak a gyermek felé. Imádkozzunk azért, hogy ez a szeretet adjon nekik erőt a félelmek és a mindennapi problémák legyőzéséhez!

252 nap
Néha szavainkkal és cselekedeteinkkel megostorozunk valakit. Felszínesen ítélkezünk azok alapján, amit tudunk róla, annak ellenére, hogy nem vagyunk biztosak abban, hogy minden részletet ismerünk. Ehelyett érdemes ehhez az emberhez szeretettel közelíteni, átérezni, amit érez, megpróbálni megérteni a viselkedését. Ez nem mások rossz cselekedeteinek elfogadását jelenti, hanem törekvés arra, hogy másokat megértsünk.
Fontos, hogy az a nő, aki az anyaság csodálatos ajándékát kapta, számíthasson mások támogatására, akkor is, ha számára meglepő hírt kap és arra nincs felkészülve. Pontosan erre való az imádság: támogatni őt a fogantatástól a szülésig. Ne ítéld meg előre mások viselkedését, próbáld meg megérteni őket és segíteni nekik!

253 nap

„Íme az ember.” „És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be.” Mivel Ő a leggyengébb, minden figyelem reá szegeződik. Ő lesz a legfontosabb, az Ő jelenléte előkészületekre ösztönöz. Egyszer csak minden megváltozik, a család többi tagjának vágyai és szükségletei háttérbe szorulnak – a legkisebb kerül kiemelt helyzetbe, az Ő jelenléte tanít meg a szolgálatra. Rögtön tanítványokká válunk – elkészítjük számára az ideális helyet, a ruháját. Az édesapja tudja, hogy ezentúl nem számíthat felesége korábbi szolgálatkészségére, a testvérek tudják, hogy szüleiknek kevesebb idejük lesz rájuk. Nehéz önmagadat feladni és odaszánni a leggyengébbért. „Ecce homo". Ezáltal tanulhatod meg, hogy hogyan lehetsz még inkább ember.

254 nap

Kemény feladat. Sok nyelvben a várandós állapotot terhességnek nevezik. Mindazonáltal áldott állapotnak is hívják. Az édesanya nehezebben mozog, többé nem tud felállni, még a kocsiba való beszállás is nehézségekbe ütközik. A fizikai korlátok csak a még több teher kezdetét jelentik, ami még ezután jön. Igaz, kis gyermek - kis gond, nagy gyermek - nagy gond. De ez tényleg nyugtalanító? Várandós vagy? Ez a kereszted? Vagy talán mégis csak egy áldás ő. Öröm, amely a keresztben gyökerezik. „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” – vedd észre a várandós asszonyt és add át a helyed neki a villamoson… „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.” – szeresd az asszonyt, de tiszteld a testét – az az Isten szándéka, hogy az élet szentélye legyen, ne pedig kihasználják… „Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni” – Te szintén teher voltál édesanyádnak, bocsáss meg azoknak, akik számodra jelentenek terhet…

255 nap

A nő, amikor életet adni készül, szomorú lesz, mert eljött az ő órája. Ez az óra közel van. Az anya szenvedni fog, hatalmas mértékű igénybevételnek és kimerültségnek lesz kitéve. Átéli ezt, akár az első gyermekének ad életet, akár amikor egy újabb gyermek édesanyja lesz. Amikor eljön az óra, szomorúság, idegesség, bizonytalanság kerül felszínre – talán még félelem is. Elérkezik a csata pillanata. Mindannyian megvívjuk a saját, személyes harcainkat, amiben Ő szintén részt vállal. Minden nap kisebb-nagyobb próbatételeknek vagyunk kitéve, amely sok erőfeszítést igényel. Te és a döntésed, hogy szembenézel velük, a szolidaritás cselekedetévé válik, amit az anyával és gyermekével együtt vállalsz, így imádkozol értük.

256 nap

„Én vagyok, ne féljetek!” Nem látjuk, mégis érezzük, hogy jelen van. A legtöbb édesanya tisztán érzékeli a mozdulatait, amelyek néha kissé fájdalmasak is, amikor kinyújtja a lábát és egy érzékeny szervet talál meg a rúgásával. Az édesapák is észlelik, amint belülről a kis magzat hozzányomja a kezét vagy a lábát az édesanyja pocakjához. Ők állnak a legközelebb, hogy tanúi legyenek a gyermekük jelenlétének, felismerve őt azokból az életjelekből, amelyeket feléjük közvetít. Ez egy rejtett élet, mégis kézzelfogható, örömet fakaszt, mégis olykor bizonytalanságot, talán félelmet is. Arra emlékeztet, hogy az idő a végére jár, hogy valami új és ismeretlen közeleg. A feltámadás első napján az apostolokat félelem kerítette hatalmába, amint az felső teremben ültek. „A zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót”. Nem akartak hinni az asszonyoknak, akik azt állították, hogy Ő életben van. És aztán az este folyamán Jézus eljött hozzájuk és azt mondta: „Béke veletek!” Amikor eljön az idő, az ajtó szintén zárva lesz, de ez nem jelent számára akadályt. Ő megmutatja szenvedésének jeleit, amelyek határtalan szeretetének bizonyítékai és így fordul Tamáshoz: „Hittél, mert láttál engem. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” Egy kis ember érkezése, aki hamarosan belép a családba, hitet igényel. Nem csupán a szokványos hitet, miszerint „minden rendben lesz”, hanem az igazit. Elfogadni Őt, mint a remény jelét, egyet jelent a szeretet ígéretével.

257 nap

A kisded hamarosan elhagyja jelenlegi bensőséges helyét, ahol édesanyjával egységben élt. Hirtelen kiválasztott lesz – az édesanya, az édesapa és a legközelebbi családtagok számára. El fogják vágni a köldökzsinórt, amely egyúttal a szabadságot jelenti számára. Egy életen át tartó érési folyamat kezdődik el annak érdekében, hogy tartalmassá tegyük ezt az életet – , s mindez az elválasztás pillanatával érkezik.
Az elválás mindig szomorúságot ébreszt, de reményt is kelt. Az apostolok is szomorúan tértek vissza Jeruzsálembe, miután Jézus felemelkedett a mennybe, mert el kellett válniuk attól, akit annyira szerettek. Tudták, hogy Mesterük dicsőségben van, mégis nehéz volt számukra megbarátkozni a tudattal, hogy többé már nem fogják Őt látni a megszokott módon. Ennek ellenére hitték, hogy „erő tölt el benneteket felülről”, és várták Őt imában egyesülve. Az apostolok tanúságot tesznek arról, hogy hogyan készülhetünk az emberi próbatételekre – amelyek már az életünk elején és a legvégén is megmutatkoznak. Imádkozz erősen, hogy imáid időben meghallgattassanak. A lelki és szellemi befogadás egyre fontosabb, ahogy az idő közeleg.

258 nap

50 nappal Jézus feltámadása után az Egyház, amely addig titkos összejöveteleken húzódott meg, éretté válik arra, hogy megvallja a Megváltót. Amikor a Szentlélek leszáll, az Apostolok bátran kiállnak majd, hogy bizonyosságot tegyenek Róla, aki meghalt, majd feltámadott. Hogyan is ne lenne ma szükségünk a családok bátor tanúságtételére, akik üdvözlik azt az életet, amely egy boldog, szerető gyermekben ölt testet, aki a férj és feleség egységéből születik? A szeretet egy olyan nyelv, amelyet mindenki ért. Nincs szükség szavakra, hogy a világ felé kommunikáljuk, hogy minden élet értékes – elég, ha teszünk egy sétát a családdal; vagy ahogyan a szerető férj átöleli a feleségét; hogy életet adunk egy gyermeknek; találkozót szervezünk a barátokkal; vagy megnyitjuk otthonunkat mások előtt. Egy ilyen család a külvilág felé olyan erővel sugározza és hirdeti a szeretetet, mint Pünkösd napján Péter, kinek prédikációjában olyan erő lakozott, hogy minden nemzet értette szavát, a nyelvek különbözősége ellenére is.

259 nap
Az anya és a gyermek egysége egy olyan csoda, ami ésszel fel nem fogható. A gyermek szenvedése az anyáé, az Ő sikere az anya büszkesége, az Ő öröme az anya boldogsága. A gyermek dicsősége – az anya dicsősége, még akkor is, ha ő mindig a háttérbe szorul. Odaadása és áldozatvállalása igazi tiszteletet érdemel. Nem csupán tiszteletet, hanem felmagasztalást és megbecsülést is. Az anya nem törődik a környezet bírálatával, ami az anyaságát illeti; a több hónapos terhességgel; a szülés fájdalmával és a későbbi sok-sok álmatlan éjszakával. A gyermekét buzgó imádság övezi, aki egy napon az ő boldogságának és talán sok szenvedésének is forrása lesz. Ez mind ott van elrejtve a születés misztériumában – az életadás titka által magát a mennyországot is megtapasztalhatjuk.

 

260. nap
Nincs olyan keresztény ország, ahol Máriát ne tisztelnék valamilyen különleges módon. Nincs olyan város, amelyben ne lenne a nevét viselő kegyhely vagy kápolna, egy őt ábrázoló szobor. Valószínűleg nincs olyan otthon, ahol ne lenne valamilyen ábrázolás róla. Ha elérkezik az a nap, amikor Jézus vágya, hogy „legyenek mindnyájan egy” beteljesül, akkor ebben biztosan Máriának is része lesz. Mert Ő a menny és a föld királynője.
Életének 38. hetében a kicsi már teljesen kifejlődött. Ilyenkor az anya már kockázat nélkül szülhet. Mária, aki minden hozzád intézett imát meghallgatsz, vedd védőszárnyad alá a gyermek anyját ezekben a nehéz pillanatokban, amíg a gyermek születésére vár.

261. nap
Isten szabad akaratot adott az embernek, és mindig tiszteletben tartja a döntéseit. Ezért kérte Mária beleegyezését is, hogy Isten anyjává tehesse őt. Nem gondolkodsz el néha azon, hogy könnyebb lenne, ha nem lenne választási lehetőségünk, és így kötelezve lennénk a jót cselekedni? Vagy ha teljes cselekvési szabadságunk lenne anélkül, hogy a rossz választásaink következményeit viselni kellene? Isten azonban világosan megmutatja, hogy mi a jó és mi a rossz, de mégse kötelez minket a jó választására. Ha másként lenne, hol lenne helye a szeretetnek? Vajon nem éppen ez az, amit legjobban értékelsz a szüleid hozzáállásában irányodba? A szabadság és a szeretet lelkületében fogtál bele a lelki adoptálásnak, és a „te” gyermeked már 38 hetes. Kérjük a Mennyei Atyát, hogy küldje el őrangyalait a gyermek anyjához a jó hírrel! Mária, kérlek, tedd az anyát képessé Isten tervének megvalósítására az utolsó pillanatig! Segíts neki legyőzni a jövőtől való félelmet!

262. nap
Isten Anyjának látogatása Szent Erzsébetnél két várandós asszony megható találkozása. Erzsébet világra fogja hozni Jánost, aki arra hívja majd az embereket, hogy készüljenek fel az Üdvözítő érkezésére. Mária pedig a méhében hordozza az oly régóta várt Messiást. Az Erzsébettel folytatott beszélgetés során Mária örömében és hálából rázendít a Magnificat kezdetű himnuszra, amelyben Istent dicsőíti azokért a dolgokért, amelyeket vele művelt. Rokona iránt érzett szeretete arra indítja Erzsébetet, hogy vele örüljön. Milyen gyakran előfordul, hogy az emberek az irigységtől való félelmükben nem osztják meg örömeiket másokkal! Képes vagy együtt örülni másokkal?
Köszönd meg Istennek mindazt, amit neked adott, és dicsőítsd Őt. Ennek köszönhetően vidámabb, nyugodtabb leszel, és kevésbé leszel kitéve a gonosz cselvetéseinek. Áldd meg gondolatban a megfogant gyermeket, kérd a boldogságot számára és az édesanyja számára.

263. nap
Isten Fia, a kis Jézus világra jöttének idejét és helyét maga Isten választotta ki. Az emberi értelem nehezen érti ezt meg: Mária, a Szent Szűz otthonán és városán kívül, rokonaitól és barátaitól távol szült. Útközben, nagy fáradtság közepette, magányban, idegenek között hozta világra fiát. Egy istálló lett az otthona.
Sokan panaszkodunk és megsértődünk Istenre, mert nem olyan családba születtünk, amilyenben szerettünk volna, mert nem abban az országban élünk, amelyik megfelelne nekünk. És a szüleink sem tökéletesek. Mégis, Isten terve a legjobb út a mi üdvösségünkre.
A várandósság ezen szakaszában a legtöbb nő már összepakolta a holmiját, amit a kórházba visz magával. A gyerekruhák kimosva és kivasalva, a bölcső előkészítve várja a kisbabát. Mária, aki Isten Fiát az emberi méltósághoz méltatlan körülmények között hoztad a világra az Isten Fiát, kérlek, hogy az anya és gyermeke számára méltó legyen a szülés, lelki békében és nyugalomban legyen részük.

264. nap
Isten Anyja és Szent József tiszteletben tartják az Ószövetség törvényeit, és elmennek a templomba, hogy felajánlják fiukat Istennek. Találkoznak ott Simeonnal és Anna prófétaasszonnyal. Anna az imádságos, a Szentlélek sugallataira fogékony asszony példája.
Néha idegesítőnek találjuk azokat az időseket, akik sok időt töltenek a templomban és állandóan a rózsafüzért imádkozzák. Pedig lehet, hogy éppen ezzel eszközölnek ki nekünk olyan kegyelmeket, amelyekről sejtelmünk sincs? Bár az ember teste megöregszik és meggyengül, a lelke mindig fejlődik. Az idős kor fontos időszak az életszentségben való növekedésre. Ez a próbatétel utolsó pillanata itt a földön. Éppen ezért van hihetetlen értéke.
Anna prófétasszony böjttel és imádsággal szolgálta Istent. Te is böjtölhetsz az anyáért és a születendő gyermekért.

265. nap
Mária és József, a törvény szabályaihoz hűen, minden évben elzarándokoltak Jeruzsálembe. Nagyon bízhattak Jézusban, hiszen a templomból kijövet nem vették észre, hogy nincs a zarándokok között. Csak harmadnap jöttek rá, hogy nincs meg.
A szüleinktől kapott hitet nem egyszer s mindenkorra kapjuk. Ebben az életben kicsit eltévedhetünk, és ezért érdemes elmélyedni a hitben, és újra felfedezni Isten igazságait. Az egyik módja, hogy elmélyedjünk az Istennel való egységben, a zarándoklat szent helyekre. Az erőfeszítést, amibe ezt kerül, felajánlhatjuk az örökbefogadott gyermekünkért.

266. nap
Jézus megkeresztelkedése megmutatja nekünk Isten nagy misztériumát: a Szentháromságot. El tudunk képzelni tökéletesebbet, mint Isten, aki a szeretet tökéletes közössége? Hát nem csodálatos az Isten? Mennyire felülmúlja mindazt a képet, amelyet alkot róla az ember: az elzárkózó, magányos, távollevő isten képét! A keresztség szentsége beemel bennünket a Szentháromság életébe. Tudod, hogy mikor és hol kereszteltek? Hálát adsz ezért az eseményért és megünnepled az évfordulóját? Imádkozz a „te” gyermeked keresztelőjéért és a keresztszülőkért, hogy meg tudják vele ismertetni Isten nagy szeretetét.

267. nap

Telitalálat volt meghívni Jézust és Máriát a menyegzőre. Képzeld el, mi lett volna, ha a legfontosabb vendégek nem vettek volna részt! És mi a helyzet a mi életünkben? Hányszor bántuk meg a lelkiismeretvizsgálat, a gyónás, a bűnbánat során, hogy nélkülük éltük életünk megannyi pillanatát... Mária hozzád is intézte szavait: „Tegyétek, amit Ő mond!”. Kezd tehát újra! Kezd újra minden alkalommal! Hallgass Máriára!
A gyermek, akiért imádkozol, már készen áll arra, hogy a világra jöjjön. Valójában már bármelyik nap megszülethet. Az anyukája fejében mindenféle gondolat kering: Hogy is juthatott eszembe olyan, hogy nem akarlak megtartani? Mozdulj meg, kérlek, ne haragudj rám! Megpróbálok majd jó anya lenni, bár a kezdet nem volt valami fényes. Csak egy kis jelet adj, hogy életben vagy! Köszönöm, nagy kő esett le a szívemről. Mamának fogsz szólítani. Milyen lesz a hangod? Milyen színű lesz a szemed? Jaj, már alig várom...
A te igenednek, a te imáidnak hála, ezt a kis életet ilyen türelmetlenül várják...

268. nap
Jézus számtalanszor hív a megtérésre. Várja, hogy az ember visszatérjen hozzá, hogy így neki adhassa az Országát. Lehet, hogy már úton vagy ezen az isteni kalandon. Vagy talán még mindig várja, hogy Uradnak ismerd el Őt. Az emberi lélek a fogantatástól kezdve az örökkévalóságig fejlődik. Minden a földön eltékozolt pillanatot valamikor majd vissza kell szerezned. Milyen kár az elvesztegetett időért...
Az imáiddal kísért gyermek anyja egyre többet gondol gyermeke jövőjére. Ő is, ahogy Isten, a legjobbat akarja majd neki adni, egy kis királyságot teremteni neki. Képes lesz rá? Csak a szerető és nagylelkű Isten nyithat végtelen távlatokat. Nyílj meg ennek az igazságnak, fogadd be, és engedd, hogy Jézus vezessen!

269. nap
Az imáidba foglalt gyermek kis szíve kétszer olyan gyorsan ver, mint egy felnőtté. Mintha galoppozna. Vagy mintha félúton lenne egy meredek hegy megmászásában. Az anyukája számára is a mai nap egy újabb nap a hegyoldalon felfelé. Egyre nehezebb: fáj a háta, és bizonyos gondolatok nem hagynak neki nyugtot: Mi lesz? Hogyan fogad majd az apukád? Hogy fog ez működni? Amikor a szeretet nevében teszünk egy erőfeszítést, és amikor Jézussal járunk végig egy utat, utána mindig elérkezik a pihenés és a jutalom. Jakab, Péter és János részesültek egy az Isten nagyságát és fenségét kinyilatkoztató csodálatos, hihetetlen és megható élményben. Mindenkinek megvan a maga Tábor hegye. A legfontosabb az, hogy ott találkozzunk Jézussal. És teljesen átváltozva jussunk le róla.

270. nap
Jézus jól tudja, hogy nemsokára elérkezik szenvedésének és halálának órája. De az utolsó pillanatig szolgálni akar, felajánlani önmagát. Saját testével akarja táplálni a tanítványokat, és saját vérével itatni őket. A a szeretet végülis a teljes önátadásban és alázatban nyilvánul meg. Isten határtalan szeretete. Ehhez a szeretethez hasonlít az anyaság, ezért jár neki a tisztelet. Az anya megosztja a saját testét gyermekével. Csak Isten tud ilyesmit kitalálni. Az új élet nem csak az anyát változtatja meg, hanem az egész környezetét, amely lassan-lassan megnyílik erre az ajándékra. Amikor ezt a csodát nézem, könnybe lábad a szemem, önkéntelenül is térdre borulok, hogy szolgáljam az új életet. De mindenekelőtt Isten az, aki önmagát adva szeretével táplálja és megtartja az anyát és a körülötte levőket ezen az úton. És ennek az útnak te is részese vagy.

271. nap
A Getszemáni-kert: a Szeretet kínszenvedésének pillanata. A szeretet áll a Getszemáni-kertben történteknek, a vérrel való verejtékezésnek, a félelemnek és a bizonytalanságnak kezdeténél. A Szeretet mondott igent. Az anyában a gyermek és a saját jövője feletti aggodalmához hozzáadódik a szüléstől való félelem. Egyre közelebb van, az idő repül... akár már most is megtörténhet. „Megbirkózom az egésszel egyedül? Ki lesz velem, amikor elkezdődik? Kire tudok majd támaszkodni? Milyen lesz az a nap? Hogy bírom ki? Félek a fájdalomtól és az egyedülléttől. Tényleg félek. Istenem, segíts meg engem! Legszívesebben elaludnék és csak akkor ébrednék fel, amikor már az egésznek vége... Nem akarom! Nem.” Néhány rugdolózás vet véget a félelemnek és kétségbeesésnek: „Tudom, tudom... te is félsz, veled vagyok, együtt fogjuk végigcsinálni... Sikerülni fog, szeretlek” „Legyen meg a Te akaratod” (Mt 26,42).

272. nap
Elkezdődött. A Megváltó testére újra és újra lecsapnak a gyűlölet, a harag, a düh, a közönségesség, a megvetés, a tisztátalanság, az elutasítás ütései. Szétszedik szent testét. A fájdalom leírhatatlan és felülmúlhatatlan, és még annyi van hátra... Az első összehúzódás, a következő, és még egy... Nemsokára elkezdődik! A fájdalom csak nő, egyre elviselhetetlenebb lesz! Ilyen szavakat hallani: „Ön nagyon bátor asszony, nagyon jól csinálja, ez a fájdalom nagyon reménytkeltő! Nemsokára meglátja a kisbabáját.” A vigasztaló szavak, a kisbaba szabályos szívverése, egy korty víz egy pillanatra elfeledtetik az egész helyzet kényelmetlenségét. Mennyi van még hátra? Még hány ütést kell elviselnie Jézusnak, hogy megváltott és szabad legyél?

273. nap
A töviskorona. Újabb fájdalom, Isten újabb vérnyoma... és újabb megaláztatás az Istenember számára. Nem! Ez a korona az ő dicsőségének, Isten dicsőségének, győzelmének a koronája számunkra! Az első összehúzódások után jön a többi. Elérkezik a pillanat, amikor az imáidban hordozott gyermek anyja azt gondolja magában: „Most már tényleg nem bírom tovább!” De újra meghallja a kisbaba szívverését és a meleg szavakat: „Már látszik a fejecskéje, már nincs sok hátra!” Izzadságban ázik a homloka, egy utolsó nagy levegővétel – és egy leírhatatlan megkönnyebbülés! „Már vége mindennek, már láthatlak, megfoghatlak – milyen kis meleg a tested! Már nem kell hogy elképzeljelek. Igazi Isten csodája vagy!” Örömkönnyek folynak, a csodálat könnyei. Érdemes volt! Isten dicsőségének igazi koronája!

 

274. nap

Elérkezett a születés pillanata. Az a pillanat, amikor megkezdődik a gyermek számára az örök boldogságba vezető út. Előtte állnak az örvendetes titkok, a világosság titkai, és mielőtt megérkezne a dicsőséges titkokig, biztosan ott lesznek a fájdalmas titkok. Mint bármelyik ember életében. A kereszt: a félelem és a bizonytalanság. Bárcsak ez a gyermek sose veszítené el a hitet abban, hogy életét Istentől kapta. Remélhetőleg Krisztus példájára felveszi majd a keresztjét, és alázatosan végigjárja az útját az Atya házáig. Reméljük, hogy az élet terhét bizalommal és odaadással viseli majd, és hogy minden bukás után feláll és továbbmegy. Reméljük, hogy nem csak olyan emberekkel találkozik, akik megnehezítik az útját, hanem olyanokkal is, mint Cirenei Simon és Veronika, akik segítenek neki megmaradni abban a meggyőződésben, hogy sikerülni fog célba érni. Reméljük, hogy úgy mint Jézus, ő is felelősségtudattal és Istenbe vetett bizalommal viszi majd keresztjét végig az úton.

275. nap

Krisztus azért hal meg, hogy nekünk életet adjon. Benne felfedezzük, hogy nem csak önmagunkért létezünk. Arra vagyunk meghívva, hogy az élet és a megváltás ajándékát megosszuk a felebarátunkkal. A kereszt a földre nyomhat minket, de meg is nyithat egymás felé, ha szeretetből a jót tudjuk választani. Te is meghalsz, amikor életet adsz. Meghalni annyi, mint valami értékeset elveszíteni a felebarátért: az időnket, egy kis pihenést, a nyugalmat, pénzt, egészséget... Képes vagy odaadni egy részt magadból, megszabadulni az önzésedtől, és örömet, szeretetet és új életet vinni másoknak?

Reméljük, hogy a kereszt, amely a gyermek életútjának a része, a megszentelődésének útjává válik majd.

276. nap

Jézus feltámadása minden várakozást felülmúlt. Azoknak az asszonyoknak a várakozását, akik elsőként látták Őt, és a keresztények számtalan nemzedékéét, akikhez eljut annak az igazsága, hogy mostantól kezdve az életünk és a szabadságunk örökké tarthat. Ha nem a halált választjuk. Feltámadása után Jézus egy konkrét üzenetet bízott Mária Magdolnára: az apostolkodás részesévé tette. Neki köszönhető, hogy Péter és János hittek Jézus győzelmében. Bár esetleg nem gondolsz rá, az Úr téged is meghívott egy konkrét szolgálatra. A te imáidnak köszönhetően ennek a kisbabának a szülei ellenálltak a bűn kísértésének, legyőzték a kételyeiket, a félelmet és a bizonytalanságot. Mindannyian szabadok vagyunk döntéseket hozni, és az övék helyes választás volt. Hiszen az új élet nem szolgaság; csak a halál az. Győzött a szeretet! Reméljük, hogy ez a gyermek megtapasztalja majd Krisztus élő jelenlétét életének eseményei során. Reméljük, hogy találkozik vele személyesen, és megengedi, hogy megváltoztassa az életét.

277. nap

Isten azért teremtette az embert saját képmására, mert azt akarta, hogy az ő dicsősége ragyogjon mindegyikünkön. Az igazi szépség azonban nem a szemmel látható, hanem ami el van rejtve. A törékeny, betegségek és hibák sújtotta testünk csak a külső héj. Belül van Isten szeretetének igazgyöngye. Jézus a mennybemenetelekor nem hagyott minket árván. Itt van velünk most is, és velünk marad mindvégig. Bárcsak ez a kisgyermek, aki most kezdi élete kalandját, tudná majd elfogadni Isten ajándékait, bármilyenek legyenek is azok. Reméljük tud majd bízni az Úrban. Reméljük, hogy ennek az útnak a végén majd találkozunk a mennyországban, ahol véget nem érő lesz az öröm.

278. nap

A Szentlélek jelen van az ember életében a fogantatástól a halál pillanatáig. Leheletével megalkotja az emberi lelket, Őáltala tudjuk kijelenteni, hogy Jézus az Úr. Ő erősít meg bennünket az halál órájában is...Az viszont tőlünk függ, hogy mennyire tud gazdagítani minket ajándékaival. Aki megnyílik a Szentlélek ajándékainak, készen áll szabadon Isten rendelkezésére bocsátani egész valóját, mindenét. Nem válik az őt körülvevő világ rabjává, hanem bátran megvallja, még azok előtt is, akiktől fél, hogy Krisztus oldalán áll. Reméljük, hogy ez a gyermek is teljesen megnyílik majd a Szentlélek ajándékainak. Reméljük, hogy Őáltala majd ő is dicsőíti az Urat és hálát ad neki ajándékba kapott életéért.

279. nap

Máriának, a Nagyokosságú Szűznek, a Bölcsesség székének élete, mely alázatban, bizalomban, a felebarát és Isten szolgálatában telt, egyértelműen mutatja, hogy mit készített Isten az embernek. Ezen az úton jársz? Képes vagy bízni, ahogyan ő tette? Képes vagy szolgálni, ahogyan ő? A mennyország felé irányítod az életed, ahogyan ő?

Reméljük, hogy ez a gyermek mindig vigasztalást talál majd az Édesanyánál. Reméljük, hogy majd mindig nála keres menedéket, és Ő Isten felé vezető út lesz számára.

280. nap

Mária megkoronázása. Királynője az angyaloknak, pátriárkáknak, prófétáknak, apostoloknak, vértanúknak, hitvallóknak, szüzeknek, minden szentnek, a családoknak, az egész világnak, neked, ennek a kisbabának.... Mária legyőzte a sötétség fejedelmét, Ő adja neki az utolsó csapást: szívének alázatával, kedvességével, szeretetével... Kérheted Úrnődet, hogy segítsen felismerni a látszólagos boldogság kísértéseit, kérhetsz tőle szeretetet, kérhetsz tőle bármit.... Bárcsak ez a gyermek egy csillag lenne a koronáján. És a világmindenség Királyának koronáján.

Olyan időket élünk, amikor az emberiség nagy része elmondhatja, hogy életét az édesanyjának köszöni. Ezeknek az anyáknak a hősiessége abban áll, hogy megszülték gyermeküket. Olyan időket élünk, amikor a megfogant élet nem számít embernek, az abortuszt végző orvosok büntetlenül maradnak, az anyák magukra maradnak, és gyakran a hozzájuk legközelebb állók is távol maradnak és nem támogatják őket az élet nehézségeinek vállalásában… Ma már nem így van, de abban az időben és azon a helyen, ahol én születtem, a rutin kérdések közé tartozott, amikor az édesanya először látogatta meg az orvost várandóssága alatt: „Szülés lesz, vagy eltávolítás?” Saját anyámnak ezt a kérdést akkor tették fel, amikor a harmadik gyermekével volt várandós. Amikor néhány évvel azelőtt kiderült, hogy én megfogantam édesanyám méhében, az orvos nem akart neki terhességi kiskönyvet kiállítani. Egyszerűen azért, mert – az ő véleménye szerint – túl korán érkeztem az előző gyermek után… Szerencsére szüleim véleménye más volt. Azokban a nehéz időkben öt gyermeknek adtak életet és fel is neveltek minket. Nem nagy lakásunk volt és szerényen éltünk. Emlékeimben azonban élénken él szüleim szeretete, a vidéken töltött szünidő, a kajakos kirándulások, a hegyi túrák, a síelés és az a sok gyerek, akikkel egész nap lehetett játszani… Egy gyereknek nem sok kell ahhoz, hogy boldog legyen. Amire pedig leginkább szüksége van, azt a szülei meg tudják adni neki.

Az az ember, aki ilyen otthonban nő fel, erős lesz, és félelmek nélkül indul el a nagyvilágba, és biztos kézzel tartja élete kormányát. Természetesen az ilyen embernek is vannak hibái, nehézségei, de békével éli meg ezeket, mert megvan a biztonsága, hogy mindig van kire támaszkodnia, és hogy támogatják őt szerettei.

Magam is mindig legalább négy gyermeket szerettem volna. Az esküvőnk után férjemmel elhatároztuk, hogy nem várunk a szakmai vagy anyagi megerősödésünkig, hanem minél hamarabb elkezdjük építeni családunkat. A kétszobás lakásunk összlétszáma hamarosan 6 főre bővült. Csupán a 4 gyermek érkezése után szűnt meg az az érzésem, hogy üres a ház. Sokan csodálkoztak rajtunk és erősítgették, hogy kemény fába vágtuk a fejszénket. Ami igaz is. Nagy család nagy gond. De nagy öröm is. Amikor legidősebb kislányom szomorkodott, hogy a harmadik gyermek születése után rá már kevesebb időnk lesz, azt mondtam neki: „Kislányom, amikor megszülettél, csak apa és anya szeretett téged. Most viszont már négyen lesznek, akik szeretnek”. Ez a tudat sok erőt adott neki, és soha többé nem hozta ezt fel. Örömmel tölt el, hogy gyermekeim felnőtt korukban tudnak majd egymásra számítani. Én magam is megtapasztaltam, hogy ez mekkora érték a nehéz időkben… Mint család, erőteljesen megtapasztaltunk az isteni gondviselést is. Jelenleg szép házban lakunk, annak ellenére, hogy néhány évvel ezelőtt nem is álmodtunk ilyenről. Nekem is, férjemnek is kiváló munkánk van, és a sorban következő gyermekek nem „törték meg a karrieremet”.

Nyilvánvalóan voltak nehéz időszakok is, mint például az, amikor egyik gyermekünk szíve leállt, még mielőtt felvette volna a rendes ritmusát. Ez volt az egyetlen olyan pillanat életemben, amikor úgy éreztem, meghalok a kétségbeeséstől. Két héttel korábban anyám saját anyját látta álmában, aki azt mondta neki: ’Kasia fia halott’. Itt megértettem, hogy valójában ez a gyermek nem csak az enyém. Ő a családunké, a nemzeté, az egész emberiségé… Amint a kórházban feküdtem a vetélés utáni szokásos beavatkozásra várva, a szomszédos ágyon egy fiatal lány abortuszon esett át. Már beadták neki azokat a szereket, amelyik a gyermek halálát okozzák. Ez a gyermek éppen haldokolt anyja testében, én pedig a kétségbeesés miatt – talán saját szeretett kisfiam miatt, talán az említett lány által elutasított gyermek miatt… Ott volt mellette a férje, aki mindvégig kérte őt, hogy gondolja meg magát. De a lány nem hallgatott rá. Elveszített már egy gyermeket, aki rögtön a szülés után halt meg egy súlyos genetikai hiba miatt. A mostani gyermek is beteg volt. A történtek után még egy ideig kapcsolatban voltam ezzel a lánnyal. A férje nem tudta, mit kezdjen az új helyzettel, amiben hirtelen találták magukat. Elhagyta feleségét. Egy idő után sikerült mindkettőjüket meghívni közös zarándoklatra Lagiewniki-be, az Isteni Irgalmasság Kegyhelyére. Részesültek a bűnbocsánat kegyelmében és egymásnak is megbocsátottak. Később egészséges kislányuk született.

Ettől az időtől kezdve folyamatosan imádkozom a meg nem született gyermekekért és családjaikért. Annyira nagy szükség van erre! Már több, mint tíz éve vállalok lelki adoptálást gyermekeimmel együtt. Zosia, Jedrek és Hania 6,5 és 2 éves korukban vállalták a lelki adoptálás imáját. Írtam nekik akkor egy könyvet 270 elmélkedéssel a lelki adoptálásról gyermekek számára. Ezen évek alatt már sok kis életet megmentettünk. Néhány éve már Bartek, a legkisebb is imádkozik velünk.

Jelenleg saját gyermekeim tinédzserek, és arról álmodunk, hogy bárcsak minden fiatal megtapasztalná az abortusz által fenyegetett gyermekekért való imádságot. Így megtapasztalná a lelki szülőséget, és így később megfelelő döntéseket tudna hozni. Végül is ebből a vágyból született a gondolat, hogy a fiatalok számára elkészítsük az itt található elmélkedéseket.

Néhány évvel ezelőtt, amikor már három gyönyörű gyermek, Marta, Bartek és Basia édesanyja voltam, szokásos évi nyaralásunkat töltöttük a lengyel tengerparton. A ház mellett, ahol laktunk, állt egy öreg, ódon illatú kápolna. A kápolna bejárata mellett egy hatalmas Szűz Mária szobor áll, amely kinyújtott karjában a kis Jézust tartja. Mintha Mária oda akarná adni, szó szerint ’beletuszkolni’ Jézust annak a kezébe, aki a szobor előtt áll. Gyakran megálltam előtte és csak néztem Máriának ezt a mozdulatát. Néhány hónappal azelőtt kezdtem el egy megfogant gyermek lelki örökbefogadását, vagyis imában hordoztam egy anyát, akinek nehéz a születendő gyermeke elfogadása.

Forró nyári napok, felhőtlen boldogság. Napozunk, úszunk a tengerben. A gyerekek ’nagyok’, már inkább társaságot jelentenek, mint olyan kisgyermekeket, akikről gondoskodni kell. Az a gondolat, hogy valaki számára nehézséget jelent annak az eljövendő boldogságnak az elfogadása, amit a születendő gyermek jelent, valahogy elképzelhetetlennek tűnt számomra. De az ima kitágítja a szívet és lehetővé teszi, hogy magunkhoz öleljük azokat a helyzeteket is, amelyeket nem igazán értünk. És feltárja előttünk azt, amit még csak nem is sejtünk, mikor elkezdjük az imát. Mígnem…

Még a felénél sem voltunk a nyaralásunknak, amikor felfedeztem, hogy ismét anya leszek. Teljességgel váratlanul ért a dolog, meg sem fordult a fejemben, hogy ez megtörténhet. És mint korábban is mindig, amikor felfedeztem a gyermekeim létét, meglepődtem. Kicsit furcsa ez, hiszen ilyesmire egy feleség igazán gondolhatna, de legalábbis számításba vehetné.

A gyermekét tartó Mária szobor előtt gyakran imádkozva hamar megértettem, hogy ez ajándék, ami egyben Mária ígéreteként is értelmezhető: „Én vagyok az, aki neked adom Őt. Én adom neked ezt a fiút. Fogadd szeretettel őt, és ne félj!” Akkor még nem tudtam, milyen nagy jelentősége van ennek az üzenetnek – nemcsak a nyaralás pillanataiban, hanem arra vonatkozóan is, ami később történni fog.

Féltem. Hogyan mondjam el a férjemnek? Egymást követő gyermekeink hírére mindig bátran szembenézett a hírrel, hogy új jövevény érkezik a családba, így semmi okom nem volt azt gondolni, hogy most másként lenne. Mégis féltem. Meg fog ijedni. Túl nagy teher lesz számára. Honnan jöttek ezek a gondolatok? És más is. Prózai, zavarba ejtő gondolatok. Hatüléses autó? Mit fognak szólni a barátok és a család, főként a szüleink? Mindketten egykék vagyunk, így némelyeknek nehézséget jelentett a nagycsalád légkörének elfogadása. És még egy dolog. Végtére is már túl öreg vagyok ahhoz, hogy szüljek. Mindketten öregek vagyunk. Már túl vagyunk a pelenka korszakon. Mikor ez a kis jövevény tíz, tizenöt éves, mi már tulajdonképpen őslények leszünk… Ezekkel és más ilyen gondolatokkal birkóztam magamban két napon át a kinyújtott karjában a Kis Jézust tartó Szűz Mária szobra előtt. A szelíd hang: „Fogadd szeretettel…” A szememben könnyek, a szívemet jeges marok szorongatja és … a kísértés, hogy maradjak büszke és a saját fejem után menjek. A folyton visszatérő suttogás: „Miért jó ez? Minden olyan jó volt eddig – de EZ tönkre fogja tenni.” Elhatalmasodott rajtam a pánik.

De mire valók a barátok? Mielőtt rászántam volna magam, hogy beszéljek a férjemmel, felhívtam egy barátomat, aki bevezetett a lelki örökbefogadás imamozgalomba. És ő a maga türelmes, nyugodt és józan módján megnyugtatott. Megerősödve az ő támogatásában és imái által, rábízva magam a saját és a férjem őrzőangyala gondjaira, és még Szent József segítségét is kérve, megmondtam Martinnak, a férjemnek, hogy újra gyermekünk lesz. Egy kissé megdöbbent. De aztán, mint korábban is mindig, határozott döntést hozott. „Megbirkózunk vele. Isten megáldotta Ábrahámot és tartotta az ígéretét. Ugyanígy lesz velünk is. Mikor új életet ad, Isten megtartja az áldásra tett ígéretét.”

(Ábrahám története végigkísérte Martint a házasságkötésünkről szóló döntés során.)

Amint hazatértünk, orvosi vizsgálatra mentünk – egy újabb terhességi könyvecske és az első újdonság. Egy rendkívüli vizsgálat a korom miatt. Ultrahang vizsgálat. Fiú – ez jó hír (Mária fiúról beszélt.) De ez volt az egyetlen jó hír, és aztán semmi más, csak furcsa és egyre rémisztőbb megállapítások. Számos „rendellenesség”. Sürgősen további vizsgálatokat kell végezni, mert nincs sok idő. Nincs sok idő? Mire? Hazafelé menet ez a bibliai ige visszhangzott bennem: „Anyám méhében te szőtted a testem. Áldalak, amiért csodálatosan megalkottál, és amiért csodálatos minden műved.” Mindez ellentmondott annak, amit az orvostól néhány pillanattal korábban hallottam. „Nagyon rossznak tűnik...” és itt: Te szőtted, Uram a testét és csodálatosan elrejtetted belém. Nemrég magam is láthattam a monitoron.

Néhány nap múlva keserű és fenyegető találkozás az orvossal, aki ujjával a vizsgálati eredményekre mutat. Triszómia az egyik kromoszómapáron. Edwards-szindróma. Nincs esély a gyermek túlélésére születése után. A természet hibája. El kell távolítani. Várjon, várjon, doktor úr, az én gyermekemről van szó! Jeges tekintet. Közönyös hanghordozása megvetést tükröz. Te szerencsétlen. Milyen gyerek? Megtartani EZT, csupán több és hosszadalmasabb szenvedést jelent. Szenvedés – kinek a szenvedése? Ki fog itt szenvedni, ha állítólag nincs is szó gyerekről? A váróteremben egy tucat nő, akik hasonló beszélgetésre várnak. Idősebbek, fiatalabbak, egyedül, férjjel vagy egy barátnővel. És hirtelen megértettem, mi folyik itt. Agymosás. Kihasználni a váratlan helyzetben irányt vesztett nők gyámoltalanságát, akik szembekerültek a „tiszta természet” őreinek vagy klinikai esetek lélektelen kutatóinak cinikus közömbösségével. Emlékszem egy fiatal lányra, aki sírva rohant ki az orvosi szobából, anyja halálra váltan követte. Lerázva magamról ezt az ördögi befolyást, haraggal a szívemben hagytam el a várótermet, ami új erőt adott, hogy harcoljak – nem csupán a reményért, de ez ellen a mechanikus gépezet ellen is, ami nagyon tudatosan az élet ellen működik, a rendszer ellen, amelynek létezéséről nemcsak tudomást szereztem, de fájdalmasan meg is tapasztaltam.

Ebben a mi történetünkben szerencsére voltak más helyszínek is. Egy klinika, ahol valódi orvosokkal találkoztunk, akik segítettek és támogattak minket a szenvedésben. Mellettünk állva és mindvégig kísérve minket ezen a nehéz úton. Világosan beszéltek arról, mi vár majd ránk, minden lehetőséget részletesen megmagyaráztak. Tisztelettel fordultak felénk és valódi gondoskodással a születendő gyermek felé. Nem felejtkeztek el arról sem, hogy nagyobb gyermekeinket is felkészítsék arra, ami történni fog.

És mindenekelőtt voltak kedves emberek – ismerősök, akik igazi barátokká váltak ezekben a nehéz időkben. Ez nem jelenti azt, hogy a házunk állandóan tele volt emberekkel. Ellenkezőleg, a házunk nagyon csendes és nyugodt volt. Ebben a csendben tisztán éreztem a felénk megnyíló szíveket. Apró jelek, az értünk mondott imák oltalmának kifejeződései. Talán nehezen érthető, de miközben a kicsi fiamat – Mihályt – a szívem alatt hordtam kilenc hónapon keresztül, boldog voltam és békés. Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül valamiféle csodában bíztam – igen, imádkoztam csodáért, de mindenféle erőszakosság nélkül – hiszen így vagy úgy már tapasztaltam csodákat az életemben. A békém oka az volt, hogy a fiam élete ajándék volt, függetlenül attól, hogyan végződik közös történetünk.

A kicsi Mihály 9 hónapnyi méhemben töltött élet után meghalt. Ennyi együtt eltöltött idő adatott nekünk ezen a földön. A kórházban a születésekor az édesapja is velünk volt. Mindketten üdvözöltük a kicsi fiunkat, akinek csukva volt a szeme, csendes volt és nem dobogott többé a szíve. Egész éjszaka, egy egész éjszakán át velünk volt, a karunkban tartottuk és mindketten azt éreztük, hogy ő valóban velünk van. Ezek voltak tán a legerőteljesebb pillanatok az életünkben. Legerőteljesebb – ami nem tragikust jelent. Épp ellenkezőleg. Olyan erőt adott nekünk, amelyről nem is képzeltem, hogy létezik.

Amikor bekapcsolódtunk a lelki örökbefogadás imamozgalomba, még csak nem is sejtettük ennek az imának a jelentőségét. És azt sem, kinek lesz ez fontos. Nyilván egy gyermeknek, akit valószínűleg soha nem fogunk megismerni ezen a földön. Az édesanyjának, az édesapjának… De talán nem csak nekik? Talán ugyanakkor magunkért is imádkozunk? Amint mi tettük. Az én kicsi Mihályom történetében megtapasztaltam az ima erejét, akárcsak az édesapja és a testvérei. Kedves emberek tucatjai falként vettek körül és védtek minket az imáikkal. De azt is érzékeltem, hogy a saját imáim tértek vissza hozzám, az imák, amelyeket kicsi Mihály fogantatása előtti hetekben mondtam egy váratlanul fogant gyermekért és az édesanyjáért, aki számára nehéz elfogadni ezt a megfogant életet.

A fiát kezében tartó Máriát egy palást fedi. Ezt a palástot gyakran skapulárénak nevezik. Mária öltözete, ami kellemes, melegen tart, megvéd a hidegtől, fagytól… A katolikus hitben létezik a skapuláré elfogadásának gyakorlata, mint Mária palástja alatti lelki védelem szimbóluma. Amikor később kicsi Mihály megfoganásának pillanatát beazonosítottam, rájöttem, hogy akkortájt volt, amikor megkaptam a kármelita rend skapuláréját. Ennek jelentése az, hogy Mária palástjának oltalma alá kerültem. Már egy új élet kicsiny magvával a bensőmben. Egy élettel, amelyet Mária szintén az oltalma alá vont. Csak az én beleegyezésemre várt. A neki mondott rózsafüzér fontos segítség volt. Együtt – üdvözlégy Mária után üdvözlégy Mária, ahogy a szemek egymás után sorakoznak – egy láthatatlan páncélt kovácsoltunk magunk – a kicsi fiam, magam, az édesapja és az egész családunk – köré, ami védelmezett minket a gonosztól.

Rozália. A legnagyobb zűrzavar okozója az életemben. Egy határozott, közel három éves lány, aki fenekestől felforgatta terveimet – és mégis, furcsa módon ő az, aki miatt mégis képes vagyok megvalósítani azokat. Egy magabiztos, beszédes és barátságos kislány. Az én lányom.

Négy évvel ezelőtt mentem férjhez. Házasságkötésünk előtt megegyeztünk a férjemmel, hogy nem fogunk addig várni a gyermekvállalással, amíg munkakörülményeim nem stabilizálódnak. Az is közrejátszott döntésünkben, hogy abban az időben, egy olyan betegségben szenvedtem, ami megnehezítette a teherbe esést. Nem voltak ez irányban különleges terveink – úgy gondoltuk, majd kiderül, hogyan alakulnak a dolgok. Ha várandós leszek – nagyszerű! Ha nem, az sem baj. Van időnk.

A következő esemény történt velem. Már férjes asszony voltam, amikor egy gyakorlaton vettem részt a városházán. Azt latolgattam, hogy egyszer véget ér a gyakorlat és megkapom álmaim állását. A valóság azonban az, hogy sok év telt el, mire lett egy tartós munkaszerződésem. Így elkezdtem terveket szövögetni. Miután véget ért a gyakorlatom, felajánlottak egy egyéves szerződést olyan területre, ami engem nem érdekelt, viszont három barátnőm is ott dolgozott és vártak engem. Nem ez a munka volt álmaim netovábbja, de szerettem azokat a lányokat és kedveltem a főnökömet is. Szóval jobb volt, mint otthon ülni, így elkezdtem dolgozni ezen az új helyen. Úgy éreztem, hogy bedobtak a mély vízbe. Az új feladatköröm sok stresszel járt és nem támogattak a sokkal tapasztaltabb dolgozók. A testem reakciói – melyek olyanok voltak, amelyeket megtapasztaltam az egyetemen a vizsgaidőszakokban – nem leptek meg: minden reggel hánytam, fáradt voltam és gyenge, a havi ciklusom rendszertelen… egy komoly stressz teljesen normális jelei. Munkába állásom második hónapjának felénél azonban kezdtem elbizonytalanodni. Egy gondolat fészkelte be magát a fejembe. Lehet, hogy ez nem stressz és nem fáradtság. Ugyanakkor meg sem fordult a fejemben, hogy várandós lennék – lehetetlennek tűnt számunkra, hogy ez ilyen gyorsan sikerüljön. A nőgyógyász korábban azt mondta, hogy problémáim lehetnek a teherbe eséssel. És mindezek tetejébe – ki hinné el a munkahelyemen, hogy a szerződés aláírásakor még nem tudtam, hogy várandós vagyok. Vagy azt is gondolhatják, hogy a szerződéskötés után azonnal megpróbáltam teherbe esni. Féltem megcsinálni a terhes tesztet és nem volt mód arra, hogy elmenjek orvoshoz. Úgy tettem (még magam előtt is), mintha semmi sem történt volna. Azt mondtam magamnak, hogy az erősödő hányinger csupán a stressz következménye. Amikor erre gondolok, idétlennek tűnik, hogy így imádkoztam: „Drága Istenem, kérlek, nem lehetek most terhes! Fél év múlva, egy év múlva igen, de nem most! Túl korai, túl gyors, nem állok készen, félek! Még csak most kezdtem el ezt a munkát, amit csak azért kaptam meg, mert az alkalmazottak közel fele hamarosan szülni fog. Mit fognak gondolni? Istenem, te tudod, mennyire félek és hogy mennyire nem akartam ezt, tehát kérlek – ne most! Mindezek ellenére, három hónap múlva sem hagytak el nyugtalanító félelmeim.

Mi hozta meg az áttörést? Fura, mert nem volt jelentős esemény. Egy nap olyan rosszul éreztem magam, hogy szabadnapot vettem ki. Egyedül voltam otthon, lazítottam a kanapén és tv-t néztem. Egyszer csak lenéztem a hasamra és megkérdeztem: „Ott vagy?” És akkor végtelen nyugalom öntött el. Nem aggódtam többé amiatt, hogy mit gondolnak majd a munkahelyemen. Nem féltem már attól, hogy nem tudom kezelni a helyzetet. Ez volt az a pillanat, ami valódivá tette számomra a terhességemet. Azonnal megbeszéltem egy időpontot a nőgyógyászommal, aki már másnap fogadott. A teszteredmény azt mutatta ki, hogy a tizenkettedik hétben vagyok! Hihetetlen nem tudomást venni arról, hogy három hónapja egy gyermeket hordozol a szíved alatt. És mégis lehetséges. A lányom első ultrahangos vizsgálatán látni lehetett a fejét és a karjait! Annyira boldog voltam – és teljesen elégedett a helyzetemmel. Úgy rohantam haza, mintha szárnyaim lennének, és alig vártam, hogy a férjem hazaérjen és megoszthassam vele a jó hírt.

Nem is értem, hogy miért nem beszéltünk korábban erről a témáról. Nem volt okom félni a reakciójától – tudtam, hogy örülni fog. Nem volt kétségem afelől, hogy támogatni fog és minden aggodalmam véget érhet. De meggyőződésem ellenére valami megállított és nem tudtam neki elmondani. Talán megijedtem attól, hogy félelmeim átragadnak rá? Vagy talán nem voltam felkészülve arra, hogy boldognak lássam, miközben én nem ugyanazt éreztem? Hogyan kellett volna elmondanom neki, hogy nem állok készen, amikor csak hónapokkal korábban jelentettem ki valami mást? A mai napig nem értem a reakcióimat és az érzéseimet, amelyek a terhességem kezdetétől fogva meg voltak, és valószínűleg soha nem is fogom. Csak azt tudom, hogy nem lehet mindenért a hormonokat hibáztatni.

Egy másik rejtély számomra, hogy miért pont az a nap, pont az a pillanat volt az, amikor a problémáim a bennem növekvő élethez kapcsolódtak. Amikor az a pillanat megtörtént, mintha egy villanykapcsolót kapcsoltak volna fel. Nincs kétségem afelől, hogy ez a Fény volt az, ami belső félelmeimet nyugalommá alakította. Szó szerint úgy éreztem, mintha egy óriási Szeretet hullám ölelne át. Az imám is megváltozott – így szólt: „Istenem, köszönöm, hogy nem hallgattál meg korábban. Köszönöm, hogy jobban tudtad, mint mi, hogy mire vágyakozunk, és mire van szükségünk. Köszönet azért, hogy tudtad, hogyan áldj meg bennünket.

Fél évvel később Rozália világra jött. Édesanyám és nővérem ekkor vettek részt először lelki adoptálásban. Tőlük tanultam meg az imát, ami kíváncsivá tett. Vajon értem és a gyermekemért is imádkozott valaki? Ezért szállt el hirtelen minden félelmem? Akkor még nem vettem részt ilyen imában, mert éppen csak kezdtem megtanulni, mit jelent anyának lenni. Felkelni az éjszaka közepén, állandóan fáradtnak lenni napközben, félni attól, hogy megfeledkezem a mindennapos rózsafüzérről, vagy egyszerűen attól, hogy nem lesz elég erőm. Következő év március 25-én kislányommal a karomban tettem le a lelki adoptálás fogadalmát, ami hihetetlen érzés volt. Ami szintén hihetetlen volt, hogy nyolc hónappal később, karácsonykor megszületett az első lelki adoptált gyermekem. Ezért nem halogatom, hogy egy újabb életért imádkozzak. És alig várom, hogy a lányom is elég nagy legyen ahhoz, hogy részt vehessen velem az imában. Hiszem, hogy ez csodálatos élmény lesz mindkettőnk számára.

Megmentett gyermek vagyok!

1966 januárjában jöttem a világra szüleim harmadik gyermekeként. Amikor megfogantam, édesanyámnak problémái lettek a terhességgel. A jelenlétem bonyolította a dolgokat. Én lettem az oka hanyatló egészségének, és annak is, hogy a testvéreim esetleg árvákká válnak. Mindezek tetejébe az orvosi diagnózis azt állapította meg, hogy valószínűleg rendellenesen fogok fejlődni, más szóval nyomorék leszek. Lassan megszületett az ítélet: halál az anyaméhben. Miközben elvégezték édesanyámon a szükséges orvosi vizsgálatokat, tudatták a szüleimmel az abortusz várható dátumát: a halálom időpontját.

Minden elő volt készítve. Úgy volt, hogy reggel a szüleimmel bemegyünk a kórházba. Az egyik nagymamámnak az lett volna a dolga, hogy vigyázzon a testvéreimre, de aztán éjjel valami különös történt. Anyukám beszámolt arról, hogy volt egy álma. A kórházban feküdt egy műtőasztalon. Egyedül volt. Amikor felemelte a fejét, meglátott egy kicsiny gyermeket a műtőasztal mellett. A gyermek két szót mondott neki: „Egészséges vagyok”. Édesanyám meg volt róla győződve, hogy én voltam az, aki beszélt hozzá. Tudattam vele, hogy élek és jól vagyok. Azután fölébredt és rögtön elégette minden orvosi papírját, ami az abortuszhoz kellett volna. Ezután békésen álomba merült. Reggel azonban minden az eredeti terv szerint történt. Nagymama eljött vigyázni a testvéreimre és mi elmentünk a kórházba. Édesanya közben elmesélte az álmát apámnak, ennek ellenére mégis a kórházban találtuk magunkat. De a hiányozó orvosi papírok, amelyeket előzőleg elégetett, megóvtak az abortusztól.

Mi mentett meg? Isten. Édesanyám sosem tudott megbocsátani magának meggyilkolásom gondolata miatt. Megerősítésre és bizonyosságra volt szüksége ahhoz, hogy el tud boldogulni még egy harmadik gyermekkel is.

Életben maradásom egyik fontos következménye, hogy különösen érzékenyen viszonyulok az élethez. Keresem a teljességet, szeretem megfigyelni az embereket, akikkel találkozok. Figyelem, mennyire kreatívak, de legfőképpen azt, hogy mi mozgatja tetteiket.

Mindannyian valami jelet hordozunk magunkban a másik ember számára Isten jóságáról, szépségéről, bölcsességéről. Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett minket. Az ember nagyon közel áll Istenhez. Ez az, amiért részt veszek a Lelki Adoptálásban – azért, hogy az élet ajándéka ne vesszen kárba. A Lelki Adoptálás az életet szolgálja.

Életben maradásom másik következménye, amit szintén szeretnék megosztani, az a mély meggyőződés, hogy Isten jelen van az életemben. Sohasem fordítottam Neki hátat, sohasem távolodtam el Tőle és sohasem romlott meg kettőnk kapcsolata. Ő mindig mellettem van. Sem gyengeségeim, sem vétkeim nem tudják ezt megváltoztatni. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek nehézségek az életemben - vannak belső vívódásaim, gyakran esem a gyengeség vermébe, vannak rossz napjaim, amikor nem tudok túl sok dologgal foglalkozni, és mégis… mindez az Ő lankadatlan jelenlétében és szelíd tekintete előtt történik. Teljesen meg vagyok győződve arról is, hogy bármilyen problémáról legyen is szó, mindig fogok találni rá megoldást. Éppen úgy, mint amikor egy álom megmutatta édesanyámnak, hogy Ő velem van. Ő, az élő Isten, aki életet ad. Alleluja.

Emília és Veronika története

Az én nevem Kasia. 34 éves vagyok, van egy csodálatos férjem, és 5 hónappal ezelőtt született meg lányunk, Veronika.

Amikor 22 éves voltam, az orvosok egy hatalmas daganatot találtak nálam, mely elpusztította a petefészkeimet és a petevezetékeket. Az operáció alatt az egyik orvos közölte velem, hogy szükségesnek találják mindkét oldalról kiműteni a fent említett szerveimet. Azonban egy másik orvos szilárdan kiállt amellett, hogy megmaradjanak. Azt ígérte, hogy minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy megmentse a nemző szerveimet legalább az egyik oldalon. Operáció után tudomásomra hozta, hogy a megmaradt petefészek és petevezeték megsérült a daganat miatt, így bizonytalan, hogy lehet-e gyermekem, vagy sem. Világosan megmondta, hogy ha gyermeket akarok, akkor legjobb, ha mihamarabb megpróbálkozunk vele. Akkortájt azonban még nem volt férjem, bár az egyetemről volt egy barátom. Ez tíz évvel azelőtt volt, hogy megismertem a nagy Őt, a felelősségteljes és intelligens férjemet.

Esküvőnk után rögtön próbálkoztunk, és legnagyobb meglepetésünkre két hónappal később terhes voltam. Mielőtt felfedeztem, hogy egy új élet van születőben a testemben, egyik éjjel volt egy rövid, ám annál tisztább álmom. A kezemben tartottam egy apró gyermeket, aki alig volt nagyobb egy pár centiméternél. Tudtam, hogy egy ilyen apró gyermek nem maradhat életben az édesanyja méhén kívül, és egészen világosan tudtam, hogy ez a gyermek haldoklik. Ösztönösen suttogtam szívem mélyéből a következő mondatot: „Emília, én megkeresztellek téged”. Az álom itt véget ért. Amikor reggel felébredtem, valami megváltozott. Tudtam, hogy az a gyermek bennem van, hogy terhes vagyok. Csupán az lepett meg, hogy az Emília névvel álmodtam, mert amikor a férjemmel arról beszélgettünk, hogy milyen neveket adjunk a gyermekeinknek, az Emília név nem volt a lehetséges nevek között. Nem sokkal később már láthattuk és hallhattuk a négymilliméteres gyermekünk szívét. Sajnos hamarosan kiderült, hogy gyermekünk meghalt. Kórházba kellett mennem. Elhatároztuk, hogy abba a temetőbe temetjük kicsi gyermekünket, ahol a többi koraszülött gyermek is nyugodott, akiknek nem sikerült életben maradniuk. Tudom, hogy az a gyermek az álmomban a mi első leányunk volt. Hiszem, hogy azért jött el hozzám álmomban, hogy tudassa velem: ITT van. Azért jött, hogy bemutatkozzon édesanyjának. Azonban még mindig meg voltam lepődve a neve miatt. Utánanéztem a név jelentésének, és kiderült: az Emília név azt jelenti, hogy „őszintén törekedni egy bizonyos cél elérésére”. A keresztény élet legfontosabb célja a mennyben együtt lenni Istennel. A mi kislányunk oly egyértelműen sietett, hogy minél hamarabb eljusson Istenhez, hogy még a neve is kifejezte küldetését. Mindennapi imádságainkban megemlékezünk Emíliáról, és kérjük, hogy imádkozzon értünk.

Csakúgy, mint Emília, a mi néhány hónappal ezelőtt született Veronikánk is gazdagít bennünket. Lehetetlen megérteni, hogy milyen áldást jelent egy kicsiny gyermek a szüleinek, mielőtt valaki szülővé nem válik. Veronika új értelmet adott az életünknek, mosolya minden nap a szívünk legnagyobb öröme. Most már értem a titkot, hogy minden gyermek egy csoda. Fogantatásától kezdve egy csoda.

Az én nevem Damian, 34 éves vagyok, Kasia férje. Csak annyit szeretnék az előbbiekhez hozzátenni, hogy a szülői lét kétség nélkül nagy kihívást jelent. Amit azelőtt gond nélkül meg tudtunk élni, az most fáradtságot és időt igényel. A gyermek türelemre és alázatra tanít. A másik ember iránti szeretet, és az érte való áldozat alapos leckéjét hozza magával. Ugyanakkor a feltétel nélkül adott mosoly, az apró kéz belesimulása a szülő kezébe, a mi kicsink fejlődésének minden egyes jele hatalmas örömöt és biztatást jelent ebben az elköteleződésben.

Tanúságtételünk szavai által szeretnénk meggyőzni arról, mekkora ajándékot jelent a szülővé válás. Sokszor minden reményünk veszni látszik, amikor az orvosok semmivel nem biztatnak, de mégis van VALAKI, aki mindezek felett áll. Amikor Istenben kezdünk bízni, amikor megnyílunk egy új élet befogadására, amikor szeretünk, akkor olyan nagy dolgok is megtörténhetnek, amik emberileg lehetetlennek tűnnek.

Ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a szülői lét iránti nyitottság együtt jár egy új élet befogadásának és felnevelésének hatalmas felelősségével. Felelősségünk van abban, hogy egy független, érett, felnőtt életre készítsük fel gyermekeinket. Ez nem a jövő kérdése, hanem már elkezdődik iskoláskorban, vagy még azelőtt. Az erről való meggyőződés és a megfelelő hozzáállás már a foganás előtt kialakult bennünk. A szülői lét egy úthoz hasonlítható — a jól átgondolt felkészülés biztosan eljuttat a célhoz.

Janina története

Az alábbi történet édesanyám tanúságtétele, aki már meghalt, de biztos vagyok benne, hogy ha élne, meg akarná osztani a történetét.

Amióta csak eszemet tudom, édesanyám, Janina, mindig nagyon beteg volt. Kamasz koromban nagyon súlyos szívelégtelensége volt. A testvérem gyermekkora és az én gyermekkorom arról szólt, hogy édesanyám rendszeresen látogatta az orvosokat és a kórházat.

A mi családunkban vagy egy nőgyógyász, aki figyelt édesanyámra, amikor velem és a testvéremmel volt várandós. A születésünkkor is jelen volt. Mindkettőnk születésénél az orvos fogót (egy operációs eszköz) használt, hogy könnyebb legyen édesanyámnak a szülés. Felnőttként jutott a tudomásomra, hogy lett volna édesanyámnak egy harmadik gyermeke is, az én öcsém. Az ő születése veszélyeztette volna édesanyám életét, így édesapám és a család meggyőzték édesanyámat, hogy abortusznak vesse alá magát. Az orvosok is ezt a tanácsot adták neki. Nem volt senki, aki édesanyámat támogatta volna. Végül olyan nagy volt a külső nyomás, hogy beleegyezett gyermeke életének elveszítésébe.

Miután az abortuszt végző orvos (a nagybátyám) meglátogatta édesanyámat a műtét után, és látta állapotát, megesküdött, hogy ha tudta volna, milyen állapotba kerül, soha nem végezte volna el az operációt. Édesanyám súlyos abortusz-utáni szindrómában szenvedett, amivel soha életében nem tudott igazán megbirkózni. A műtét után egészsége hanyatlani kezdett. Hosszú időt töltött kórházban. A házassága szétesett. Először viták kerültek a felszínre, majd sérült a tisztelet, végül válás következett.

Édesanyám megváltozott. Az abortusz előtt átlagos hívő volt, utána azonban szilárdan kapaszkodott Istenben. 54 éves korában halt meg. Tudom, hogy előtte kiengesztelődött Istennel, önmagával és a férjével. Édesapám ott volt a halálos ágya mellett, és ő mondta, hogy egyszerűen csak elaludt, csendesen és békésen.

Bocsáss meg, hogy most sírok.

Egy meglehetősen hagyományos, katolikus családban nőttem fel. Gyakoroltuk a vallást, de mégsem voltak soha mélyebb beszélgetéseink és nem osztottuk meg a tapasztalatainkat a hitről. Mindig is egy komoly lány voltam. Megkövetelte tőlem ezt az élet, mert a családom pénzügyileg nem volt a legjobb helyzetben. Segítenem kellett a szüleimnek, emlékeim szerint mindig is próbáltam könnyíteni a terhükön; dolgoztam, hogy segítsek nekik.

Elég jól alakult az életem. Kitűnő eredménnyel végeztem el a középiskolát, befejeztem az egyetemet, majd kaptam egy elég jó állást. Most, hogy végre független lettem, elkezdtem „élni”. De nem találtam meg a számomra megfelelő fiút. Állandóan cserélgettem a fiúkat, de mégsem találtam meg, akire vágytam. Folyamatosan imádkoztam egy jó férjért, ugyanakkor kockázatos kapcsolatokban éltem, és az életem kusza volt.

Végre rátaláltam egy fiúra, aki nagyon vonzott. Nem volt teljesen az álmaim férfija, sokszor különbözött a véleményünk, és a hitünk is. De jószívű és őszinte volt, jó családból származott. Hogy őszinte legyek, nem tudom, miért vált a viszonyunk annyira intimmé, az álmom a házasságig megőrzött szüzesség volt. Talán a világi szellem befolyása miatt, vagy azért, mert azt éreztem, hogy már túl öreg vagyok ahhoz, hogy szűz legyek, esetleg azért, mert azt reméltem, hogy ez az intim aktus majd a házassághoz vezet. Semmiképpen sem gondolkodtam bölcsen… Aztán eljött a pillanat, amikor úgy döntöttünk, hogy szétválnak útjaink… ami nem volt könnyű, mert mindketten szerettük egymást, és hiányoltuk egymást. Ürességet éreztem. Féltem a magánytól, és megrémültem attól, hogy új társat keressek, és egy új kapcsolatot alakítsak ki. A gondolat, ami a legtöbb szomorúságot okozta az volt, hogy nem ő volt számomra az „egyetlen…”

Ekkor történt, hogy kiderült, gyermeket várok. Soha nem fogom elfelejteni azt az éjjelt, amikor kiderült. Egyedül voltam. Lefeküdtem, a plafont néztem, és rettenetesen féltem. Most mi lesz? Velem marad a barátom? Elvesz feleségül? Vagy elmegy, és otthagy engem egyedül? Ezek a rettenetes gondolatok kőként nehezedtek a szívemre. Jól tudtam, hogy nem így kellene kezdődnie egy gyermek életének. A gyermeket várni kellene, az életének biztonságban kellene kezdődnie az édesanyja méhében, akit szeret a férje. A félelmem oka a gyermek volt. Senkinek nem kívánom azt az éjszakát. Szerencsémre, a barátom kapott az alkalmon, azonnal felajánlotta, hogy feleségül vesz. És nem változtatta meg a véleményét, annak ellenére, hogy a gyermekünk röviddel azután meghalt.

Néha arra gondolok, hogy Isten nagyon sokat segített nekünk, habár egyikünk sem kérte a segítségét. Azzal, hogy gyermeket adott nekünk, segített minket, hogy az életünket helyes mederbe terelje. Azzal, hogy elvette a gyermeket, megakadályozta, hogy a gyermekünk legyen a házasságunk oka. Vagy talán a könnyelmű hozzáállásunk miatt kényszerültünk a házasságba?

„Tiszta lappal” léptünk be a házasságba. Vagyis majdnem tisztával, mert néhány dolgot már nem lehetett visszaállítani az eredeti állapotába. Ki tudja, ha talán én másképp cselekszem, elvezethettem volna a barátomat Istenhez? Talán egy magasabb szinten kezdhettük volna a házasságot, és nem egy sérüléssel? A házasság előtti tisztaság tényleg olyan fontos? Bizonyára az. Ha nem volna az, a férjem nem kérdezte volna meg tőlem kis idővel a házasságunk után, hogy megcsaltam-e, vagy bármikor, a házasságunk előtt megcsaltam-e. Azaz, minden szexuális viszony, ami a házasság előtt történt, a jövendőbeli férj megcsalását jelenti. Szerencsére nemmel tudtam neki válaszolni.

Mindenesetre ezekkel az eseményekkel még nem ért véget a történet. Azon gondolkodom, mit fogok mondani a gyermekeimnek, amikor majd az édesapjukkal való kapcsolat kezdetéről kérdeznek. Emlékszem, mikor kisebb voltam, az anyukámat állandóan ezekkel a kérdésekkel fárasztottam: Hogyan kezdeményezett apa? Meglepett téged? Milyen volt először várandósnak lenni? Mit fogok válaszolni ezekre a kérdésekre? Mélyen a lelkemben sajnálom, hogy nem volt rózsacsokor, gyűrűk, és első nászéjszaka. A múlt vádol engem és a férjemet. Szeretném a gyermekeimet úgy felnevelni, hogy nekik másként alakuljon a házasságuk, és hogy az első gyermekeik másképpen foganjanak. Még akkor is, ha az én életem nem a legjobb példa erre…

Akkor jöttem a világra, amikor az RH összeférhetetlenség még egy gyógyíthatatlan betegség volt. Gyengének és életképtelennek születtem. Miután megszülettem, egy nővér azonnal megkeresztelt. Az édesanyám egész nap imádkozott az életemért. Végül életben maradtam. Feküdtem a kórházban, egy nagy szalagot kötöttek a katéterre, melyen keresztül az édesapám vérét kaptam. Három hónap után hazamehettem. Valaki azt mondta, hogy az életem egy csodán múlott.

Életem második csodája 38 éves koromban történt. A harmadik gyermekemet hordoztam. Kétségek merültek fel, hogy a korom miatt tudok-e életet adni egy egészséges gyermeknek. A munkahelyemhez közel volt egy templom, a hosszabb ebédszünetekben odamentem imádkozni. Megköszöntem Istennek a gyermekemet, és kértem, hogy egészséges legyen. De azt is mondtam Istennek, hogy mindenképpen elfogadom a gyermeket, az állapotától függetlenül. Az imáim lassan arra összpontosultak, hogy ha a gyermek beteg, akkor is életet adok neki, és feltétel nélkül fogom szeretni. Röviddel ezután nagyon rosszul kezdtem érezni magam, és ehhez aggasztó tünetek is társultak. Az orvosi vizsgálatok alapján a diagnózis úgy tűnt, hogy méhen kívüli terhesség. Az első kérdés, amit feltettem az orvosnak az volt, hogy lesz-e esélye a gyermekemnek a túlélésre, akár az életem árán is. Sajnos, ez sohasem következett be… Azon az éjszakán a kórházban kötöttem ki. Egy rosszul végrehajtott operáció után (ahogy később megtudtam), hazaengedtek. Otthon nagyon sok belső vérzésem volt. Nagy fájdalmaim voltak, és elkezdtem nagyon gyenge voltam, alig tudtam mozogni. Egy hibás telefonos diagnózis, és az orvos helytelen utasításai miatt hat nappal később vissza kellett térnem a kórházba. Soha nem fogom elfelejteni az orvos meglepett arcát és szavait: Még mindig életben van? Valószínűleg egy azonosítatlan vérrög mentette meg az életemet. Habár én ezt nem a vérrögnek, hanem a Szűzanyának tulajdonítom. Azt hiszem azért is történt így, mert nagyon vágytam Zuzia-ra-így neveztem el a gyermekemet, bár nem tudom, hogy fiú lett volna vagy lány.

A Szűzanya nyilvánvaló segítségének megtapasztalása az életemben egy mélyebb lelki élmény kezdete. Innentől kezdve én is elkezdtem imádkozni a meg nem született gyermekekért. Öt évvel ezelőtt vettem részt először a meg nem született gyermekek lelki adoptálásában. Ez az imádság nagyon fontossá vált számomra. Böjtölök is erre a szándékra. Röviddel ezután Kasia lányom várandós lett az első gyermekével. Komoly komplikációk ellenére, imával és böjttel segítve, Urszulka egészségesen jött a világra és ő az egész család öröme.

Nemrégen terveztem, hogy Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén elkezdem a lelki adoptálást. Egy hónappal előtte, nagy vágyat éreztem arra, hogy az imát azonnal elkezdjem. Valami azt sugallta nekem, hogy nem várhatok. Nem tudtam megszabadulni attól az érzéstől, hogy valakinek szüksége van az imáimra… Teljes szívemmel tudom, hogy az édesanyjuk méhében lévő gyermekekért mondott imának hatalmas ereje van…

Három kis gyermekem van. Gyermekek, akik nélkül nem tudnám elképzelni az életemet, de akikre egy gyógyulatlan seb hatással van... amely seb még mindig vérzik. A szinte már felnőtt nagyfiam nem a helyes úton jár, nem halad előre, nincs önbizalma. Látom, hogy szenved, és ezzel a szenvedéssel másoknak is fájdalmat okoz.

19 éves koromban találkoztam a jövendőbelimmel. Melegszívű, védelmet nyújtó ember volt. Mindig tudtam, hogy számíthatok rá, függetlenül a helyzettől. Egész életemet vele kívántam eltölteni - efelől kétségem sem volt. Mindketten nagycsaládot és gyerekeket szerettünk volna. Házasságkötésünk után rögtön elutaztunk Afrikába. Úgy döntöttünk, hogy a gyermekeink akkor születnek majd, amikor – visszatérve Lengyelországba - már normális körülmények között élünk.

Miután visszatértünk, épp úgy, ahogy terveztük, világra jött a fiunk. Utána a lányunk. Nem sokkal azután a mindennapi emberi élet problémái értek el bennünket: anyám és mostohaapja súlyosan megbetegedtek, és a nagymamának daganata volt. Ennek ellenére, ők voltak az én közvetlen családom, s ezért igyekeztem segíteni nekik, amennyire csak tudtam. Időközben a férjem, aki eddig nagyon megértő volt, lassan félreértette, hogy nekem segítenem kell a hozzátartozóimon. Egyre jobban irritálta, hogy ahelyett, hogy szombaton moziba mennénk, el kellett mennünk az anyámhoz, a rehabilitációs gyakorlatok elvégzése miatt. Nem értette meg, hogy ahelyett, hogy együtt elsétálnék vele és a gyerekekkel az uszodába, segítenem kell nagymamámnak a bevásárlással. Közben rájöttem, hogy a következő gyermekemmel vagyok várandós. Az álmaink, hogy nagy családunk legyen, kezdtek igazzá válni. Miközben ezt az időszakot megjelölte közeli hozzátartozóim halálának várása, ugyanakkor egy új élet növekedett bennem. Annyira felemésztettek a mindennapi problémák, hogy észre sem vettem a közeledő vihart. Terhességem nyolcadik hetében voltam, amikor a férjem bejelentette, hogy elhagy. Ez a hír villámcsapásként ért. Nagyon dühös voltam - különösen azért, mert a férjem egy munkatársával került kapcsolatba, akivel (mint kiderült) már rég óta találkozgatott. Eközben egy csomó kérdésem volt: „Hogyan fogok boldogulni?", „Hogyan fogom felnevelni egyedül a három gyermeket?" ... Habár nem voltam különösebben vallásos, és a döntéseimet nem befolyásolta a vallás, tudtam, hogy meg fogom szülni ezt a gyermeket - ebben soha nem kételkedtem. A kérdés az volt, hogyan fogom ezt megoldani? Aztán nemsokára megjelentek a „rossz tanácsadók". A körülöttem lévő erős hangok egyre csak azt hajtogatták: „Meg kell szakítania a terhességet", „Nem fogod tudni egyedül kezelni", „Nincs más lehetőség", „Új munka, fogyatékkal élő anya, haldokló nagymama - miért csinálod ezt?" Körülöttem nem volt senki, sem a barátaim, sem az ismerőseim, akik a gyermek mellé álltak volna. Beültették a gondolataimba az ő megingathatatlanságukat, hogy el kell vállaljak egy abortuszt: „Lehet, hogy igazuk van? Lehet, hogy meg kell szakítanom a terhességet?" De mélyen tudtam, hogy ezt nem fogom megtenni. Hiszen ez gyerek volt! Sokszor töprengtem azon, honnan van annyi erőm a gyermekem védelmezésére, a körülöttem lévő világ ellenében.

Mind a mai napig Karácsony a legrosszabb ünnep számomra. Abban az évben egyedül töltöttem Karácsony estéjét a három gyermekkel. A néhány hetes kislányom a karomban volt. A mai napig azon tűnődöm, miként lehetséges, hogy még a férjem szülei sem segítettek, vagy hogy nem akartak együtt lenni az unokáikkal. Az apósom szülész-nőgyógyász. Abban az időben minden nőgyógyász egyúttal abortuszokat is végzett. Nem volt kivétel. Talán egy ilyen életmódnak az eredménye, hogy valaki elfordul a tehetetlen lélektől, egészen odáig, hogy a piciny emberke élete ellen megszólaló hang erőteljesebb lesz, mint az, amelyik szeretettel veszi körül. Abban a pillanatban apósomék engedtek fiuk szavának, aki „megtiltotta" nekik, hogy segítsenek nekem, amire pedig kétségbeesett szükségem lett volna.

Szerencsére az élet erősebb, mint a halál, és folyt tovább, mint egy folyó. Nehéz a gyermekeim számára, hogy elkerüljék a „köveket", amelyeket ez a folyó hordoz - az édesanyjuk és az édesapjuk között két (nagyon különböző) szeretet között szétválasztva, két (nagyon különböző) életfelfogással, nehéz megtalálni az útjukat; néha ezeknek az eseményeknek következményeképpen a víz betör a „csónakjukba", és megfeneklenek. Ezt különösen a fiamnál látom, akinek esetébe itt lenne az ideje elengedni a felnőtt kezét, és elkezdeni önálló döntéseket hozni.

Legfiatalabb lányom „múlt nélküli gyermek". Mit mondhatnék neki, amikor az életének kezdetéről kérdez? Szívesen elmesélnék neki egy történetet arról, hogy ő mennyire vágyott és akart gyermek volt, de ez nem az ő története. Még csak egyetlen fényképem sincs arról az időszakról, amikor terhes voltam vele. Az egész világ meg akarta ölni őt! Szerencsére előtte van a jövő, és a jelen is, ahol segítek neki abban, hogy rendezett élete legyen.

Néhány hónappal ezelőtt a barátom megkért, hogy segítsek neki egy olyan projekt grafikus oldalának az elkészítésében, amely a születendő gyermekek lelki adoptálásáról szól. Nem tudtam, mi is az a lelki adoptálás. Elkezdtem egyre többet olvasni erről a témáról, megkérve barátaimat, hogy mondjanak el minél többet erről az imádságról. És hirtelen megéreztem tisztán és belső biztonsággal, hogy a harmadik gyermekem azért él, mert valaki imádkozott értünk. Végül megkaptam a választ arra a kérdésre, hogy honnan volt bennem annak idején az az óriási erő... Ma támogatom ezt a tevékenységet, amennyire csak tudom, mert tudom, ezek az imádságok mennyire segítik az anyákat és mennyi gyermeket mentenek meg. Így hálából visszafizethetem, amivel tartozom annak az ismeretlen személynek, aki értem és gyermekemért kilenc hónapig imádkozott.

Harminc éves voltam, amikor Isten a feje tetejére állította az életemet. Egy pillanat alatt kezdtem hinni abban, hogy szeret engem, hogy szüksége van rám és megsegít engem. Olyan volt, mintha a Mártrix-szal kerülnék kapcsolatba. Teljesen megváltozott az, ahogyan észleltem a környezetemet.

Egészen addig keményen küzdöttem a jogaimért… Annak ellenére is, hogy addigra már feleség voltam és két kicsiny gyermek édesanyja. Nem voltam boldog, lázadtam a hivatásom ellen. Miért? Mert nem ismertem a másokért odaáldozott szeretet fogalmát, amely a legmélyebb, áldozatból fakadó öröm forrása. Otthonról csupán a kötelességszerű katolikus vallásgyakorlást hoztam. Úgy fogadtam a soron következő szentségeket, hogy nem gondolkodtam el az értelmükön és céljukon. Így elveszítettem a hitemet – mielőtt még kialakulhatott volna. Nem érintett meg különösebben az sem, hogy kétszeres keresztanya voltam, templomban esküdtem, és megkereszteltettem a gyermekeimet… Ma majdnem belehalok, ha arra gondolok, milyen fontosak is a szavak, melyeket a házasságkötés csendes pillanatai alatt mondtam ki. Saját önszántamból fogadtam meg, hogy a Katolikus Egyház hite szerint fogom nevelni a gyermekeimet, bár egy pillanatig sem gondoltam át, hogy ez mit fog jelenteni a számomra és a gyermekeim számára. Évekig próbáltam úgy megélni Isten parancsait, hogy a hangsúlyt az erkölcsi tisztaságra helyeztem. Ez az élet, habár tele volt vidámsággal és erőfeszítésekkel, hogy felhagyjak hóbortjaimmal, nem hozott megelégedést. A családomban a nagyszülők még jártak templomba, de a szülők már nem. Nem Istenben kerestem a támasz lehetőségét, ellenkezőleg. Más dolgok felé tapogatóztam. De Ő keresett engem, mégpedig kitartóan és türelmesen – dicsőség az Úrnak ezért!

Amikor 20 évesen rádöbbentem, hogy az életemből hiányzik az értelem, pszichiáternél és pszichológusnál kerestem segítséget. Azt a választ kaptam, hogy semmi baj sincs velem, ez csak egy ifjúkori mélypont, ami azért alakult ki, mert nem beszélgetek érdekes emberekkel.

Keressek meg egy filozófiával foglalkozó csoportot – javasolták.

Ma már úgy látom, hogy két kulcsfontosságú esemény volt az életemben, ami a jelenlegi életutamhoz vezetett. Két meghívás. A másodikkal kezdem.

Egy nap az egyetemi óráim után egyik kollégámmal leültünk Varsóban a Vár téren. Katolikus ifjúsági programok zajlottak éppen. Kíváncsian hallgatóztam és figyeltem, mert az Egyháznak ezt az oldalát még nem ismertem. Hirtelen meghallottam, hogy a pap minden jelenlévőt meghív Lednica-ba egy találkozóra, ahol több ezer fiatallal együtt meg lehet tapasztalni a Szentlélek kiáradását, erejét, és mindezt május 30.-án… A születésnapomon. Tehát a születésnapomon átélhetem a Szentlélek erejének kiáradását? Elmentem oda. Láttam kortársaim örömteli, őszinte hitét. Éjfélkor mindenki csendben volt, és csak Istennel beszélgetett. Ez volt az első tudatos párbeszédem Vele. Egyszerűen csak annyit kértem Tőle, hogy jöjjön be az életembe, és tegye értelmessé. Ez volt az a pillanat, amikor engedtem, hogy Isten cselekedjen.

Csupán 10 évvel később tapasztaltam meg a jelenlétét. Bár sok minden történt az életemben, nem vettem észre a keze nyomát, és templomba is csak alkalmanként jártam. Így történhetett, hogy 30 évesen, már feleségként és két gyermek anyjaként egy este ott ültem a számítógép előtt, és a környékünkben lévő intézmények elérhetőségei után böngésztem (A férjemnek segítettem egy internetes portál működtetésében). Ezen intézmények között plébániák is szerepeltek, így rákerestem a honlapjukra. Amikor a mi helyi plébániánkat felfedeztem, sürgető érzés fogott el a szívemben, hogy meglássam, mit írnak azon a weboldalon. Elolvastam a címkéket, és az egyiken megakadt a szemem: „Imádság papokért.” Egészen meglepett. Azonnal jött a gondolat: nekik kellene értünk imádkozniuk. Miért is imádkozzunk mi értük? Odaklikkeltem. Azt olvastam, hogy a papok a legsebezhetőbbek, mivel jobban ki vannak téve az ördög támadásainak. Ha csak egyikük is elbukik, az hatalmas következményekkel jár a hívők sokaságát nézve… És a Szűzanya is ismételten kéri a jelenések során, hogy imádkozzunk a papokért. További meglepetések vártak: Magánkinyilatkoztatások. Rákattintottam a „Mária jelenései”-re. Eltelt egy óra, majd kettő. A férjem, aki a közelben üldögélt megkérdezte, hogy mit olvasok oly nagy érdeklődéssel. A válaszomra ennyit mondott: Te lány, reggel, amikor a gyerekek felébrednek, te nem leszel magadnál. Hagyjad már ezt a dolgot.” De én nem hagytam. Elolvastam a japán Akito-tól a kevéssé ismert Apokalipszis című írást (papoknak írta), és hirtelen BIZONYOSSÁGOT NYERTEM. Olyan érzés volt, mintha valaki egy új valósághoz kapcsolt volna oda, és egy egészen ismeretlen világot tárt volna fel előttem. Ennek a kis szövegnek az elejét szó szerint idézem: „Hiszem, hogy Isten szeret engem és szüksége van rám. Bűnben élek, amely halálhoz vezet, de Ő bőséges életet akar ajándékozni nekem, és vár engem.

Vágytam a szentgyónásra, az Eucharisztiára, az imádságra. Ez ma is így van. Hamarosan Isten felébresztette a hitet a férjemben is. Mindennapi életünkben megtapasztaljuk az élő Isten hatalmát, ami megerősíti a kapcsolatunkat és a családi életünket.

És most az első élményemről, az első meghívásomról. Amikor elmeséltem édesanyámnak a fent leírt élményeimet, rázta a sírás, és elmesélte keresztelésem történetét. A szertartás után még ott maradt a templomban, és odavitt a Szűzanya mellékoltárához. Minden ellenérzés ellenére, annak ellenére, hogy nem gyakorolta a hitét, érezte szívében, hogy rá kell bíznia gyermekét a Szűzanyára. Egyszerű szavakkal imádkozott: „Vigyázz a gyermekemre!” Amikor édesanyám meghallotta a megtérésem történetét, meggyőződése lett, hogy Mária válaszolt az ő kérésére. Milyen felfoghatatlan hatalommal bír egy szülő a gyermekei sorsát illetően! Milyen felfoghatatlan hatalma van Máriának a reá bízott gyermekek sorsa felett! Milyen felfoghatatlan Isten irgalma, aki minden eléje gördített akadály ellenére kinyújtja kezét az ember felé és megszólítja: „Állj talpra!” És mindezt az imádság hatására…

Ps.: A papokért mondott imádság útja megmutatta nekem az irgalmas Atya arcát, aki annak a fájdalomnak ellenére, amit elszenvedett, mégis vállalja, hogy SZERET, hogy MINDIG SZERETETT. Kiderült, hogy mind a szüleim, mind a keresztanyám papokkal kapcsolatos rossz tapasztalataik miatt hagyták egy az Egyházat. Én mindhárom gyermekeket Mária gondoskodására bíztam. Azért csatlakoztam a meg nem született gyermekekért mondott imádsághoz, hogy ez által is kifejezzem a hálámat Istennek a hit ajándékáért.

Nehéz elkezdeni, nem is beszélve arról, hogy szubjektív módon érint. Egyszerűen a legelején kezdem, mert a kronológiának talán van valami értelme.

Ewa-nak és nekem nem sok elképzelésünk volt arról, hogy mit jelent, ha van gyerekünk. Nincsenek kistestvéreink, hogy lenne tapasztalatunk velük... Ennek ellenére terveink nagyon ambiciózusak voltak és három gyermekkel számoltunk. Sajnos nem minden a terv szerint történt. Ezért jöttek az orvosok, terápiák és más hasonló dolgok. Így emlékszem vissza ezekre az időkre. Bizonyos szempontból nem volt ez rossz időszak. Volt munkánk, otthonunk és élvezhettük az életet szándékunk szerint.

Amikor majdnem arra gondoltam, hogy nem lesz saját gyermekünk, megtudtam, hogy apa leszek. Örültem, de valami torokszorítást éreztem. Sajnáltam, hogy el kell búcsúzni ettől a kényelmes helyzettől, amikor azt tudtuk csinálni, amit akartunk. Nehezebb gondolat volt azonban a növekvő felelősség az új személy iránt. Itt már nem mondhatod azt, hogy nem illünk össze, váljanak el utjaink… Nehéz lett volna igazolást keresni a menekülésre.

Néhány nappal a szülés előtt meghívtak egy nagyon menő legénybúcsúra, amit Varsótól néhány száz kilométerre tartottak. Még volt másfél hónap a szülésig. Hosszú idő. A feleségem azt mondta: „Menj”. De valaki fentről vigyázott ránk. A megérzésem nem figyelmeztetett, de nem is hallgattam volna rá. Valaki hideg számítással rámutatott: „Mi történne, ha a feleséged, bár távol vagy, mindezek ellenére megszülne?” Tudtam, hogy szörnyű lenne, határtalan harag és düh törne ki. Tudtam, hogy bár a feleségem elengedett, egy ilyen helyzet befolyásolhatja életünk teljes hátralévő részét. Otthon maradtam és a fiam megszületett azon a hétvégén, amikor a buliban kellett volna lennem. Uff, jól ment. De a félelem még ott volt bennem. És akkor valami megint segített. Sok napon át a kapcsolat a fiammal, ahogy megérintettem, láttam, a fizikai jelenléte, hatással volt rám. Eltűnt a félelem és a klausztrofóbia, hogy az apaságból nincs visszaút. Ez erőt adott, és akkor könnyebb volt nekem. Különös tekintettel arra, hogy bizonyos nehézségek akkor jelentek meg. A fiunk csak az ötödik évben kezdett beszélni. A bizonytalanság és a félelem, hogy valamit rosszul csinálunk, óriási volt. A második fiú nem akart jönni. Az a félelem, hogy a mi fiunk nem beszél és nem tudtuk, hogyan segítsünk neki, valószínűleg elzárt minket további gyermekáldástól. Mert mi azt tanultuk, hogy mindig valami teljeset, tökéleteset kell alkotni.

Végül beszélni kezdett. És valami feloldódott. Biztosan ezért lány lett a következő. És hogy megmutassa nekünk, hogy nem mi vagyunk a probléma forrása, a lány mindent gyorsabban és könnyebben megtett, mint a bátyja. Mintha fiatalabb testvéreinek készítené a talajt, és megtanította nekünk, hogy a gyermekek temperamentuma és jelleme kevéssé függ tőlünk, a mi szerepünk egyszerűen csak az, hogy gondoskodjunk róluk. A lányunk jelenléte azt erősített, hogy nem is olyan nehéz a gyerekekkel. Csakhogy mi már nem voltunk annyira fiatalok.

És jött a harmadik. Minden félelem ismét feltámadt. És a kérdések: „Hogyan fognak a szüleink még egy újszülött hírére reagálni? Az új helyzetben a forrásaink kiapadnak? Van elég erőnk és energiánk ehhez?” Ismét valaki kezébe vette a helyzetet. A két idősebb testvér az elejétől imádta a kislányt. Semmi féltékenység. Megadta számukra a lehetőséget, hogy rájöjjenek, szükség van valakire, akiről gondoskodnak, és akivel kedvesek lehetnek. Jobbá tette őket. A szüleink - mindegyiknek csak egyetlen gyermeke volt - először megijedtek, de apránként, ahogy a legfiatalabb unokájuk azt mondta, hogy 'Nagymama' és 'Nagyapa’, végül teljesen elolvadtak.

Nehéz volt arra gondolni, hogy ismét újszülöttünk legyen, hogy arra ítéltettünk, hogy monoton tevékenységeket ismételgessünk, hogy minden délutánt ugyanúgy töltsünk el. Ekkor számunkra az elsősegély az idősebb testvérek formájában jelent meg. A kisbaba gondozása számukra új, csodálatos élmény volt. Büszkeséget éreztünk azt látva, milyen jól tették a dolgukat. Ez is adott nekünk egyfajta biztonságot és kényelmet, tudván, hogy ha nem vagyunk ott, a kis ember jó kezekben van. A kislány számára pedig az idősebb testvérekkel való időtöltés valódi meghívás volta a „nagyok klubjába”. Valaki ezt nagyon jól megtervezte, mert mindenki elégedett volt.

Az a tény, hogy néha a lányom nagyapjaként kezelnek, egy kicsit kínos. Másrészt viszont a kislány energiája és az alapvető dolgok iránti érdeklődése arra indítanak, hogy új szemmel nézzek az életre, és mindig keressem a legjobb választ. Mégpedig olyan választ, hogy kislányunk továbbra is folytatni akarja a velünk való beszélgetést. Semmi sem segíti jobban, hogy naprakész legyél, mint a felelősség egy fiatal személyért, akinek meg kell magyarázni a világot.

Milyen szerepe lesz gyermekeinknek a világban? Nem tudom, de ez a kérdés időnként felvetődik bennem. Mert nem csak a saját gyerekeimről van szó. És az én szerepem csak az, hogy vigyázzak rájuk és segítsek nekik megvalósítani azt a célt, amiért itt vannak a földön. Valaki segít nekünk, mert mi egyedül nem lennénk képesek ezt megtenni. Vagy talán mi vagyunk azok, akiknek még mindig vannak küldetése, és a gyermekeink azok, akiknek segíteniük kell bennünket ebben?

38 éves vagyok. Büszkeséggel hangsúlyozom ki, hogy abban az évben születtem, amikor egy lengyelt választottak Pápának. Hitemet a hagyományosan katolikus családban alapozták meg szüleim. Fiatalként hitem bizonyos kríziseken ment át. Nem távolodtam el drasztikusan az Egyháztól, de nem is ragaszkodtam hozzá erősen. Olyan volt, akár egy órainga: hol közelebb, hol távolabb kerültem Istentől. És nem tudom, ez hová vezetett volna életem során, ha nem következik be egy fordulópont 20 éves koromban. Ebben apám halálának volt szerepe. Akkor átgondoltam, mi az, ami igazán fontos az életben, mi a legfontosabb és mi az, ami teljesen lényegtelen. Ezek a gondolatok vezettek engem arra a meggyőződésre, hogy a legfontosabb Isten. Az ezt követő események és az emberek, akikkel találkoztam, megszilárdították ezt az igazságot és megerősítették viszonyomat Krisztussal, akiben felfedeztem Uramat.

Életemnek egy lényeges pillanata volt ez, hogy a hagyományos hitből, amelyben felcseperedtem, egy érettebb, tudatosabb hit született meg – most már tudatosan együttműködve a kegyelemmel. Megértettem, hogy az igazi kereszténység pontosan ezt követeli meg: egy ember személyes találkozását Krisztussal, neki adva életét, és nem csak a hagyományokkal törődve („Elmegyek a templomba, mert így lettem nevelve”). Húsz és huszonöt éves korom között megigézett a szerzetesi élet. Végül az életem más irányt vett, férjhez mentem 27 évesen. Férjem, Leszek, 12 évvel idősebb nálam. Nem féltünk sem a korkülönbségtől, sem az egyedül élt évek alatt már kialakult, berögzült megszokásoktól. Hiszünk Istenben és az Ő vezetésében. Ez a meggyőződésünk tökéletesen kifejeződött az esküvői meghívóra írt, Stefan Wyszyński Kardinális szavaiban: „Ha hiszünk a szerelemben és csukott szemekkel zuhanunk bele, akkor az ember soha nem töri be a fejét”. És valóban, tizenegy évvel a házasságkötésünk után még egészben van a fejünk .

Egy megérzéstől vezérelve néhány évvel ezelőtt történt az első lelki örökbe fogadásom, amely érzés azóta is ámulatba ejt. Ez volt az az időszak, amikor Piotr, a legidősebb és abban az időben az egyetlen fiunk, három és fél éves volt és hiába próbálkoztunk, hogy testvérkét adjunk neki. Egy napon a pap a templomban kihirdette, hogy Gyümölcsoltó Boldogasszony napján lehetőség nyílik egy gyermek lelki adoptálására. Nem foglalkoztam vele, úgy gondoltam, ez az egész életre szólhat, és én nem éreztem magam felkészülve ilyen elkötelezettségre. De a szertartás napján, a mise alatt valami vonzódást éreztem, hogy vállaljam el (időközben megtanultam, miből is áll) és erős késztetést éreztem, hogy elkezdjem ezt az imádságot. Egyike vagyok azon típusú embereknek, akik szeretnek mindent előre megtervezni és nem szeretnek spontán cselekedni. Volt egy megérzésem, ami egy gondolattal párosult: „Fogadj lélekben örökbe egy gyermeket, és akkor lehet, hogy Isten ad egy valóságosat is...”. Micsoda meglepetés lenne nekem, ha néhány nap múlva várandósnak találnám magam! Nem tudtam, de amikor elkezdtem a lelki adoptálást, már ténylegesen várandós voltam. Így tehát elmondható, hogy ez egy iker-terhesség volt. Marysia, „hús-vér” lányom, november 29-én született, és a gyermek „akinek nevét csak Isten tudja”, december 25-én jött a világra.

Egy idő után megszületett a vágy egy újabb gyermek iránt. Ez nem minden félelem és könnyek nélkül történt: a munkám miatt, életkorunk miatt és az aggodalom miatt, hogyan boldogulunk majd. Szerencsére, sikerült legyőznünk ezeket a félelmeket. Harmadik gyermekünk, Marta világra jöttekor mi már 35 és 47 évesek voltunk. Amikor csodálattal néztem a kis Martusiát és visszaemlékeztem a terhesség előtti félelmekre, el sem tudtam képzelni, hogy Marta ne létezne...

Ahogy ezeket a szavakat írom, megint tudatosul bennem az Isteni Gondviselés irányítása életemben. Milyen gyakran hiányzott a hitem benne! Folyton figyelem, mennyi kérdést próbálok boncolgatni és megoldani a magam módján, ahelyett, hogy egyáltalán... hinnék Istenben.

Boldog család vagyunk, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy mindennapi életünk a rózsák völgye... Nem egyszer türelmetlenek vagyunk egymással, elveszítjük a fejünket, de tudom, az út, amin járok, a jó út, és senki kedvéért nem változtatnék rajta. Az egyetlen dolog, ami ezen az úton szükséges, csüggedés nélkül kitartani a célig, követve a jeleket, melyeket Isten ad nekünk. És nem félni ezen az úton a kanyaroktól, a gödröktől és a munkától...

A férjem és én csatlakoztunk a Katolikus Karizmatikus Megújulás-hoz. Igyekszünk átadni hitünket gyermekeinknek. Reméljük, felnőttkorára mindegyikük felismeri, hogy Krisztus az egyetlen Uruk és Megmentőjük.

Hét gyermekes anyuka vagyok. Egy a Mennyországban van, így tehát most hat szaladgál körülöttem itt a földön. Általában, amikor gyermekeim számáról beszélek az embereknek, valahogy ekképpen reagál legtöbbjük: „Hú, milyen sok!” De én magamban ezt gondolom: „Milyen kár, hogy nincsenek többen!” Mert a gyermek ajándék és nem teher. Minél több gyermekem van, annál inkább értékelem az élet ajándékát. Az út kezdetén inkább az foglalkoztatott, hogy ideális anya legyek, más szóval, hogy saját elképzeléseimet valósítsam meg. Minden egyes gyermek érkezésével leadtam ebből egy kicsit. Ez nem járt együtt a lemondás és az önsanyargatás érzésével, hanem nagyobb szabadságot éreztem minden alkalommal. Igen! Felszabadulást az önzésből és abból, hogy csak és kizárólag saját magam érdekeit nézzem. Még ha állandóan a háztartás és a gyerekek foglalnak is le, könnyen lehet, hogy ebben csak az az igényem teljesedik be, hogy nélkülözhetetlennek és pótolhatatlannak érezzem magam.

A gyerekek a Mennybe vezető utat jelentik számomra.

Először úgy látszott, nem lesznek gyermekeink. Házasságunk első öt évét gyerekek nélkül töltöttük együtt kettesben. Ez nem a mi döntésünk volt. Csak nem jöttek. Akkor elhatároztuk, hogy csináltatunk egy tesztet, hogy megtudjuk, miért nem jönnek. Amikor elkezdtünk egy specialistához járni, június egyik napján Sára és Ábrahám történetét olvastam a Bibliában. Ismertem a történetet. Hogyan lett gyermekük idős korukban. Én már akkor elmúltam harminc éves. És akkor, életemben először éreztem magamban olyan igaz hitet „mint egy mustármag”. Férjemhez fordultam és azt mondtam neki: „Mához egy évre fiúnk lesz”. Áprilisban megszületett Sára. 

Egy olyan házban nőttem fel, ahol Isten volt az első helyen. Bár ez az időszak a Lengyel Népköztársaság ideje volt, és ez a felfogásunk nem volt politikailag „korrekt” a hatóságok szerint, a szüleinknek sikerült meggyőznie engem és a testvéremet, hogy minden a mi szerető Istenünktől jön, akitől minden jó és igaz származik, mert Ő a Szeretet és az Igazság. Ezért van az, hogy egyedül Neki van joga és hatalma irányítani az életünket. Ezt a nézetet osztotta a legtöbb lengyel.

Akkoriban nem éreztük magunkat szabadnak, bár már vége volt a háborúnak. Az iskolákban a hatóságok „politikai korrekt” programokat szerveztek – balos és materialista világnézetű alkalmakat. Az engedetlen tanárokat elnyomták. A hitoktatást megszüntették. A testvéremmel együtt minket édesapám tanított hittanra. Hamar megtanultuk, hogy Isten alkotta az első emberpárt, mégpedig szétválaszthatatlan párnak alkotta őket. Megáldotta őket, és arra rendelte őket, hogy „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá!” (Ter 1,28) Hittem abban az Istenben, aki az áldásai teljességében örök életre vezeti mindazokat, akik halálukig engedelmeskednek a parancsainak. Számomra úgy tűnt, hogy a legtöbb ember így gondolkodik, ugyanakkor tudtam, hogy különleges esetekben a nők néha „megszabadulnak” nem kívánt terhességüktől. Ez akkoriban illegális volt, misztérium és szégyen övezte, mert a törvény szerint gyermekgyilkosságnak számított, és börtön járt érte.

A hatvanas években az abortuszhoz való jogot elismerték és legalizálták. Nem igazán fogtam fel, hogy ez mit jelent. Akkor még az ultrahangos vizsgálat nem létezett, az emberek azt mondták, amit hallani akartál. A magzatról azt állították, hogy csak egy személytelen sejtcsomó. A gyermek megölése elnevezésében csak egy operációvá vált. Ezzel a szépítő kifejezéssel a tett kevésbé borzalmasnak tűnt. Talán azért is sikerült törvényi szabályozás alá vonni e cselekedetet, mert az emberek nem egészen értették, mi történik.

Abban a környezetben, ahol én forgolódtam, parázsló viták folytak a bevezetett abortusz törvény erkölcsi helyességéről. Az abortusz támogatói azt állították, hogy csak egy felvilágosulatlan keresztény képes az embriót gyermeknek nevezni. De akkor hogyan lehetséges ‒ tettük fel a kérdést többen ‒, hogy ez a „sejtmassza” géneket örököl a szüleitől, és egy egész ember tulajdonságai bele vannak programozva a szem- és hajszíntől kezdve a képességeken és intelligencián át a szépségig? Az ultrahang feltalálása és a fejlődő emberi magzat megfigyelési módszereinek kidolgozása után már egyértelművé vált, hogy ki ez a baba valójában, aki már szopja az ujját, sír, felemeli a lábát, vagy éppen alszik. Egyre többször szembe kerültem olyan barátaimmal, akik meg akartak szabadulni ettől a „problémától”, és akik félre voltak tájékoztatva. Egy ilyen „operáció” után az egyikük többé nem tudott teherbe esni. Tervezett házasságuk kútba esett. Mindketten a másikat vádolták ezért a szerencsétlen döntésért. Egy másik ismerősöm, aki abortuszon esett át, még mindig szenved és vágyódik az „eltávolított” gyermeke után. Ez az eset árnyékként kíséri házasságát és családja életét.

Az idő múlásával az abortusz témájának sokkoló volta megszűnt. Egyre kevésbé volt már szégyenteljes cselekedet. Amikor hitoktató lettem, nyíltan beszéltünk a fiatalokkal erről a problémáról – így készítettem fel őket a családi életre. Gyakran zavarban voltak, mert nem értették a házasság és a szülővé válás lényegét. Miután bíztak bennem, nyíltan megosztották velem kétségeiket. Kemény vélemények, ítéletek, kérdések, gyakran tanúságtételek hangzottak el. Nyilvánvaló azoknak a köröknek a befolyása, melyek ateista etikát hirdetnek, támogatják az abortuszt, és minden logika és a tudomány ellenében mereven és kitartóan állítják, hogy az embrió csupán egy „sejtcsomó”. A fiatalok meggyőző érvelést vártak tőlem. Természetesen az egyetlen hiteles, irányadó válasz maga Isten az Ő igéjében, vagyis a Szentírásban. Azonnal felismertük az összefüggést ősszüleinknek a Sátántól való hatékony megkísértése – valamint megfontolásunk tárgya között.

Ő, a nagy pusztító, aki gyűlöli Istent és az Ő teremtményeit, évezredek óta azon munkálkodik, hogy elpusztítsa az Úr szeretett gyermekeit azáltal, hogy képtelenné teszi őket a szeretetre és a gyermekvállalásra. Ezt a célt próbálja elérni azáltal, hogy büszkeséggel, önzéssel, irigységgel kísért, és túlzott magabiztosságot teremt bennünk az élvezetek, a kényelem és a pénz terén. Ez a kísértés állandó és kitartó. Mindig ugyanazon az elven működik, és évezredek óta bolonddá tesz bennünket. E beszélgetések után sokszor nagyon személyes beszélgetések is kialakultak fiatalokkal a hittanórákon. Sokszor volt segítségre és tanácsra szükségük. Mint katekéta, missziós parancsot kaptam az Egyháztól, hogy tanítsak. De nagyon jól tudom, hogy igazi segítséget csak a Mennyei Atya tud adni, a mi Istenünk, aki végtelenül szeret minket. Ezért azt a tanácsot adtam a tanítványaimnak, hogy nehéz kérdéseikre Istennél keressék a választ, ugyanakkor arra kértem Őt, hogy segítsen nekik keresztüljutni a kísértéseken, melyeket az ügyes és örökké kísértő gonosz lélek helyez eléjük. Ezenfelül meghívtam őket, hogy csatlakozzanak a Egyház ifjúsági közösségéhez, a Fény-Élet Mozgalomhoz. Ott segítségre találnak, és a közös imádságnak, valamint a képzésnek köszönhetően megerősödhetnek a hitben. Magam is sokat köszönhetek ennek a közösségnek, ahová évekkel ezelőtt kaptam meghívást. Ebben a közösségben kaptam a hivatást az evangelizációra – elsősorban olyan fiatalok felé, akik „nehéz élettörténettel” rendelkeznek, gyakran elveszettnek és kétségbeesettnek érzik magukat. Az én ötletem volt az is, hogy iskolai hittanórák keretében szólítsam meg őket. Nagyon boldog év van mögöttem. Egészen a mai napig tartok fenn kapcsolatot volt tanítványaimmal, csakúgy mint az „oázis” közösség tagjaival.

„Ha azzá válsz, akivé lenned kell, betöltöd fénnyel az egész világot.” Sienai Szent Katalin

Megtérésem pillanata óta ugyanaz van a szívemben, amit Charles de Foucauld is megfogalmazott a megtérése után: „Amint elhittem, hogy Isten létezik, megértettem, hogy már nem élhetek másként, egyedül csak Őérte.” Ez az egyik dolog, ami közös bennünk.

Amikor nyolc éves voltam, idegsejteket rajzolgattam. Mindig is orvos akartam lenni, aki olyan helyekre megy, ahol nincs orvosi segítség, kórházat épít és együtt él a szegényekkel. Amikor 12 éves voltam, teljesen elbűvölt Albert Schweitzer élete, aki közel negyven évesen befejezve az orvosi tanulmányait és feladva orvosi karrierjét Afrikába ment, hogy ott nyújtson orvosi segítséget. Később Wanda Blenska élete is nagy hatással volt rám, aki 43 éven keresztül kezelt leprásokat Ugandában.

A vágy, hogy misszionárius legyek, gyerekkorom óta bennem volt, és Isten lehetőséget adott, hogy önkéntesként Albániában a Szeretet Misszonáriusainak egy házában dolgozhassak tanulmányaim második évében. Ott találkoztam először olyan helyzetekkel, amelyekben az életért való küzdelem valóban jelen volt. Ebben a szeretettel és jósággal teli házban olyan gyerekekkel és felnőttekkel dolgoztam, akik különböző testi és értelmi fogyatékosságokkal éltek. Itt találkoztam Sarah-val. A szülei, amint megtudták, hogy fogyatékkal született, nem etették tovább. Dasi nővértől hallottam, aki a Szeretet Misszionáriusházában volt orvos, hogy Sarah a kóros alultápláltság miatt majdnem meghalt. Dasi nővér mentette meg az életét. Sok időt töltöttem Kamillával, a Down-szindrómás lánnyal, akit a szülei, bár diplomás, képzett emberek voltak, nem akartak felnevelni. Sok meccset játszottam Sobival, akit néhány éve a nővérek a szemét között találtak. Joanát pedig az árvaházban zaklatták. Marita apja pedofil volt. Mind a hatvan gyereknek, akik a házban éltek, különböző volt a története. De mindegyikükben hatalmas szeretetéhség volt. Hálát adok Istennek, hogy vannak emberek, akik készek életüket adni másokért, akik olyan helyeken élnek, amely elhagyott gyermekeknek nyújt menedéket.

Mind a mai napig visszhangzik bennem, amint az egyik tanárom mondott: „A gyermekeim az életem. Megmutatták nekem, milyen erős a kötelék egy szerető anya és gyermekei között. És általuk ismertem fel, milyen elveszettek a gyermekek, ha ez a szeretet nincs.”

Az életemnek volt egy időszaka, amikor a Varsói Gyermek Hospice Szolgálatnál önkénteskedtem, és ahol a halállal szembesültem. Itt találkoztam Sophie-val, egy öthónapos ukrán kislánnyal, akinek 1-es típusú spinális izomsorvadása volt. Fiatal édesanyja, egy rendkívül leleményes nő nagy érzékenységgel és tapintattal mindent megtett Sophiért. Gyógyszeradagolás, légzési rehabilitáció… A hospice szolgálat orvosaitól tudtam, hogy az ilyen gyerekek ritkán élnek tovább egy évnél. Egy hónappal azután, hogy Sophie-val először találkoztam, SMS-t kaptam az édesanyjától: „Sophie már morfiumon van, ha szeretne elbúcsúzni tőle, jöjjön.” Mentem, amilyen gyorsan csak tudtam. Egyedül voltam vele, amikor leállt a légzése. Az édesanyja a kimerültségtől elaludt, édesapja pedig a konyhába ment teát készíteni. A halála pillanatában fogtam Sophie kezét. Egy keresztet rajzoltam a homlokára és letérdeltem. „Köszönjük, hogy velünk volt, mert úgy eltávolodtunk mindenkitől.” – mondta a nap végén Sophie édesanyja. És újra éreztem az örömet, hogy egy embernek nem kell egyedül lennie. Hogy találhatunk társat a nehéz időkben és támogathatjuk egymást. Két nap múlva újra találkoztam Sophie szüleivel. Fényképeket nézegettünk, beszélgettünk. Az édesapja egy háromdimenziós csillagot adott a családomnak a karácsonyfára. Amikor indultam, kaptam egy fényképet Sophie-ról, amit a breviáriumomba tettem. Nem tudjuk lemérni, hogy ki mennyire távolodott el a körülötte élőktől, viszont mi magunk képesek vagyunk közel lenni.

Nem sokkal később újra elolvastam Szt. Matild életrajzát, akit a bérmálkozáskor választottam védőszentemnek. Tudtam, hogy egy király felesége és öt gyermek édesanyja volt. Buzgósága, igazságossága, a szegények és a szenvedők iránti odaadása miatt választottam akkoriban őt. Nem tudtam, hogy mindamellett, hogy ő az özvegyek, nagycsaládok, hamisan meggyanúsítottak védőszentje, azoknak a szülőknek is patrónusa, akik elveszítették gyermeküket.

Alexander neve a görög alexandros szóból származik, ami azt jelenti, népek védelmezője. Nem lehet véletlen, hogy szüleim – bár nem voltak tudatában a név jelentőségének – épp ezt a nevet adták a keresztségben. Talán egészségügyi tanulmányaim is szerepeltek Isten tervében. János evangéliumában a Bethesda-fürdőnél Jézus azt kérdezi a bénától: „Akarsz-e meggyógyulni?” A 38 éve beteg ember így válaszol: „Uram, nincs emberem, aki, amikor felkavarodik a víz, bevigyen engem a tóba…” Nincs emberem. Ez a kijelentés is mutatja, hogy nem az egészség utáni vágy a legmélyebb az emberben, hanem a másik jelenléte iránti.

Meggyőződésem, hogy mindig közel leszek élethez és halálhoz, amelyre nem félelemmel gondolok. Sienai Szent Katalin szavait alapul véve: „Isten szolgáinak minden hely a megfelelő hely és minden idő a megfelelő idő” minden embernek becsülnie kellene az életet és a tisztességes, természetes halált. A halált, ami az élet része.

A visszajelzés, hogy az „Anyák: bátrak vagy őrültek” című könyvem megmentette egy meg nem született gyermek életét, éreztette velem, hogy van értelme a munkámnak. Láttam, hogy megvalósul a feladat, amit magam elé tűztem az „Anyák ...” című könyvemben, hogy vigaszt és reményt nyújtson a rászorulóknak. A könyv egy fiatal svéd nő kezébe került, akinek az orvosa nagyon rossz egészségi állapota miatt javasolta az abortuszt. Nem adott neki esélyt, hogy a gyermekkel együtt kerüljön ki abból a helyzetből. Az „Anyák ...” olvasása megváltoztatta az ő hozzáállását. Hozzátette az erejét, hogy küzdjön a saját életéért és a babáért. Ez egy csata, ami győzelemmel ért véget. Ma mindketten élnek, a nő és a fia is.

Az „Anyák: bátrak vagy őrültek” egy könyvből és egy fotókiállításból álló projekt volt, ami olyan nők történetét meséli el, akik úgy döntöttek, hogy megszülik a csecsemőt annak ellenére, hogy a terhesség vagy a szülés veszélyt jelent az anya életére vagy egészségére. Hősnőim kemény, de győzedelmes harcot vívtak saját életükért és a meg nem született gyermekekért. Az összes leírt történet boldog véget ért, mind az anyák, mind a gyermekek életét megmentették.

Tapasztalataikat mind a hívő, mind a nem hívő nők megosztották. A csecsemőre várakozásuk során különböző nehézségekkel küzdöttek, súlyos betegségekkel, fogyatékosságokkal és a terhesség kóros fejlődési kockázataival. Megosztották azt a meggyőződésüket, hogy a meg nem született gyermek olyan ember, akinek joga van az élethez. Ezzel a meggyőződéssel olykor drámai erőfeszítéseket tettek az élet megóvása érdekében.

Ezen nem hívők egyikének otthonában rendkívüli élményben volt részem. Erre a nőre és fiára pillantva mély meggyőződésem volt, hogy valaki más is csatlakozott a gyermek életéért folytatott harchoz – valaki, aki a gyermek lelki örökbefogadását (adoptálását) vállalta. Nem tudom megmagyarázni, vagy ésszerűen indokolni ezt az érzést. Soha előtte vagy utána nem tapasztaltam hasonló dolgokat.

A 2012-es bemutató óta Lengyelországban és külföldön több ezer ember látta a kiállítást és olvasta az „Anyák: bátrak vagy őrültek” című könyvet, és meghallgatták a projektet bemutató előadást. Sokan megosztották velem a benyomásaikat arról, amit olvastak és időnként a saját életük lenyűgöző történeteit is. Az egyik városban egyszer egy férfi két fiával - egy tizenéves és egy hároméves fiúval- jött oda hozzám. Mesélt nekem a kisfiú születéséről. A felesége hosszú évek óta depresszióban szenvedett, folyamatosan antidepresszánsokat szedett. Amikor terhes volt, az orvos azonnal elrendelte az abortuszt. A házaspár mezőgazdasággal foglalkozott, nem is tudták, mi az abortusz. Amikor megértették, hogy a kifejezés a gyermek halálát jelenti, erősen ellenszegültek az orvos véleményével. Az asszony a teljes terhessége alatt nagyon rossz mentális állapotban volt és rosszul élte meg a szülést, de a férje soha nem bánta meg a döntést.

A második pro-life projekt, amelyet társszerzőként, fotográfusként hoztam létre, a „Rövidke történet arról, hogy miért jó az élet". Ez egy kiállítás volt, amit 2015-ben nyitottak meg az Európai Parlamentben. Bemutatta az emberi kapcsolatok szépségét és a tapasztalatokat a fogantatástól a természetes halálig. Az egész abból a meggyőződésből fakadt, hogy az emberi élet minden szakasza felbecsülhetetlenül értékes, hogy a különböző korlátok ellenére boldogságot és örömöt hoz, ami sok ember számára ma már nem egyáltalán nem nyilvánvaló. A „Rövidke történet...” Európán és Lengyelországon át most is úton van, célja, hogy segítsen megérteni ezt az igazságot.

Mit mondhatok az életemről? Egy biztos: Isten látványosan működik, és nem szándékozik ezt abbahagyni.
A lengyel mérce szerint elég későn házasodtam - csak a harmincas éveim elején. Röviddel azután, hogy megszerettem és elfogadtam a magányt és a népszerű „szingli” életmódot. Esküvő, majd persze a gyermekek utáni vágy - lehetőleg sok legyen. És itt az életem nem illeszkedett a tervekhez, melyeket elgondoltam. Gyorsan terhes lettem, de gyorsan el is vetéltem. Aztán jött a második terhesség és az orvosok, a kórházi személyzet nagyon rossz hozzáállása. Megígértem magamnak, hogy orvost váltok. Eljöttem egy jó és bölcs emberhez, aki tisztelt, és mint kiderült, a gyermeket is, akit méhemben hordoztam. Soha nem úgy beszélt a megfogant gyermekről, hogy embrió, zigóta vagy setjcsomó... mindig egy GYERMEKről - függetlenül attól, hogy 6 mm vagy 56 cm hosszú volt ...
Az orvosváltás után újra gyorsan teherbe estem, de ismét valami rossznak a kezdetét sejtettem. Bár az első ultrahangon, amikor a kicsi még csak 6 mm volt, láttam egy dobogó szívet. Tehát a gyermek nem adta fel ... A nagy problémák ellenére, mint vérzés, kórházba járás ellenére a gyermek élt és élni akart. A nehéz szülés után pedig különféle problémák következtek: agyvérzés, sárgaság, fertőzés, majd hydrocephalus, de a kislány élt és jól éreze magát. Egy évvel Marcelina születése után megtudtuk, hogy a fejtomográfia eredménye a Dandy-Walker-szindrómát mutatta ki, egy genetikai betegséget. És Marcelina élt, és az orvosok csodálkozására nagyon jól érezte magát - ezek az eredmények egyáltalán nem egyeztek az állapotával. Egészséges baba volt ...
Aztán hirtelen jött egy másik terhesség, és három egészséges fiút szültem. Van néhány hiányosságuk - pikkelysömör és pajzsmirigy-elégtelenség -, de jól fejlődnek. Azt hittem, most már minden rendben lesz. De két évvel ezelőtt hirtelen elveszítettük az egyik gyermeket, és a közelmúltban egy másikat ... Öt gyermek már a mennyországban van. Ahogy a férjem mondja, ők a mennybe születtek. Thomas, Paul, Justyna, Angelie és Micheline.
Isten azonban ezeken az eseményeken keresztül nyitotta meg szívemet az Életre annak értékére. Megmutatta, hogy a házasságban nemcsak a gyerekek fontosak, hanem mindenekelőtt a férjhez fűződő kapcsolat. Isten azt akarta, hogy ezek a gyermekek megfoganjanak, mivel az örök életre hívta őket. Ők már ott vannak és közbenjárnak értünk.
Az utolsó halál - Micheline - a szenvedés és az imádság erejét is feltárta. Isten megadja nekünk azt, ami a lejgobb az adott pillanatban. Ő minden erejével szeret minket, és annak ellenére, hogy ezt nem értjük, még ezekben a nehéz eseményekben is törődik velünk. És ez tényleg működik. Állandóan - pénzt, munkát, jó embereket küld nekünk, akik a nehéz időkben bukannak fel. Például egy orvost, hogy közvetítsen egy gyermek haláláról vagy közösséget, akik imádkoznak értem, amíg kórházban vagyok.
Isten mindig jó, semmi kétség. Csak esetleg elveszíted tisztánlátásodat , és olyankor nem látod ezt.

Először az 1980-as évek második felében hallottam az abortuszról, az általános iskola végén. Volt egy szerzetes a plébániáról, aki nagyon tevékenyen vett részt az élet védelmében. Imádságokat és virrasztásokat szervezett azzal a céllal, hogy megállítsa az abortuszhullámot. Emlékszem arra a sokkra, amit akkor tapasztaltam meg, amikor megértettem ennek az eljárásnak a lényegét. Ez akkor történt, amikor sokan kezdtek beszélni „A csendes kiáltás” című filmről. Soha nem láttam, de amit mások mondtak róla, az elrettentett. Valószínűleg ez csak kezdet volt. Tizennégy éves koromban egy kollégámtól hallottam, hogy saját anyja vélhetően megölte a gyermekét. Nem tudom, hogy ez igaz volt-e, mindenesetre az abortusz kérdése számomra újra erőteljesen jelentkezett.

Évekkel később rájöttem, hogy alaposan dolgoztak bennem ezek a tapasztalatok. Elmentem az egyetemre, nem igazán tudva, mivel akarok foglalkozni az életemben. Politikatudományt tanultam. Ez a kilencvenes évek első felében volt. Észrevettem, hogy a csoportomban a hitem és a konzervatív nézeteim miatt gyanakodva kezelnek. Kezdtem olyan könyveket keresni, amelyek már megjelentek néhány katolikus könyvesboltban, és Lengyelország legutóbbi történelmével foglalkoztak, a modern liberális demokrácia lényegével és az akkori társadalmi változásokkal, katolikus és konzervatív szemszögből. Ezek a könyvek alakították a társadalmi valósággal kapcsolatos nézeteimet. Ezek a könyvek beható módon foglalkoztak az élethez való jog és a család kérdésével, melyek a társadalmi rend alapjai. Mindezek a dolgok felkeltették vágyakozásomat arra, hogy dolgozni kezdjek „Istenért, az Egyházért és hazámért”. Elkezdtem imádkozni ezekért a szándékokért.

Isten válaszai gyorsak, megmagyarázhatatlanok és egyértelműek voltak. Még a tanulmányaim befejezése előtt kaptam egy állásajánlatot, ami tökéletesen beteljesítette a vágyamat, hogy szakmai munkámat a kívánt küldetéssel párosítsam. Isten lehetővé tette számomra, hogy mind intézményekben, mind társadalmi szervezetekben dolgozzak az élet és a család érdekében. Azoknak a csodálatos embereknek köszönhetően, akiket Isten küldött, hogy útnak indítsanak, megadta többek között azt a kegyelmet, hogy részt vegyek a média erkölcsének helyreállításában, vagy a lengyelországi életvédelem alkotmányos garanciáinak harcában. Láttam, hogy rendkívül sok embert vontak be, hogy foglalkozzanak a meg nem születettek sorsával.

Sajnos olyan kezdeményezéseket is láttam, melyek célja e tevékenységek leállítása. És ez volt a legfájdalmasabb tapasztalat. Ezek az események nagyszerű tanulságot jelentettek számomra a realitásról, és tovább formáltak: hogyan vizsgáljam az élet elleni küzdelem stratégiáit. Már tudom, hogy ennek alapja az ima. Az élet minden védelmezője egy nagyszerű lelki hadviselésben vesz részt, ami nem fog győzedelmeskedni kizárólag az emberi számítások alapján.

Imádság és munka - a két valóságnak folyamatosan kapcsolódnia kell egymáshoz a hatékony munka érdekében. De maga az ima nem elegendő. Isten adott nekünk értelmet és kezeket a munkára, hogy az egyrészt jól megtervezett legyen, másrészt meg is valósuljon. Isten nem tesz meg mindent helyettünk. Mi az Ő kezei vagyunk, ezért munkánkat nem végezhetjük akárhogy. „Ora et labora” [imádkozz és dolgozz, a ford.] - a régi igazságnak alapelvvé kell válnia az életért és a családért való küzdelemben is.

Néhány éve egy baráti társasággal együtt szervezzük meg „Az élet ajándéka” elnevezésű szimpóziumot, Skiernewice-ben, ahol élek. Ezen kezdeményezésen keresztül találkoztam a megfogant gyermek lelki adoptálásával. A kilenc hónapos imádság rendkívül jótékony hatású a magzatra és a szülőkre nézve, de annak is, aki imádkozik értük.. Különleges, titokzatos megtapasztalás övezi ezt az időszakot.

Nem tudjuk, vajon imánk a családunkban van-e hatással valakire vagy a föld másik sarkában. Csak Isten tudja. Ismeretlen emberek imádságos kísérése világosan mutatja Isten nagyságát és az egyház egyetemességét. Mélyen hiszem, hogy a megfogant gyermek lelki adoptálásának gyakorlata lassan megváltoztatja a világot. Remélem, hogy magam, vagy ha én nem, a gyermekeim megérik azt az időt, amikor a világ szégyellni fogja az abortusz bűncselekményét, ahogy már szégyellik a XX. századi totalitarianizmusából származó népirtásokat.

Kicsivel több, mint egy év ezelőtt kezdődött egy újabb szakasz az életutamon. Különféle bonyolult események szövevényének köszönhetően felelősséggel bíztak meg egy olyan alapítvánnyal kapcsolatban, amely elősegíti, megerősíti és védi az életet és a családot. Az Úristentől kaptam egy másik eszközt a kezembe, amivel felébresztem az emberek lelkiismeretét, és építem a jóakaratú emberek közösségét.

Ez a küldetés néha keserű. Gyakran kell szembesülni félreértéssel, gúnyolódással vagy igazságtalan ítélettel. De mindez természetes ha „haszontalan szolga”-ként értelmezem magam, és azt kell tennem, ami ebben az én részem.

Istené a dicséret azért, amit velem tett. Annyi mindent kell még tenni. Adja az Úr, hogy ne okozzak neki csalódást.

Volt idő, mikor minden nagyon jól ment, egyszerű és könnyű volt az élet. Jóképű férj, saját cég, magas fizetés. Nagyszerű lehetőségek előttünk – az én találékonyságomnak köszönhetően megépítettük házunkat, megteremtettük anyagi biztonságunkat. Csak a gyermek hiányzott – ez az egy szem puzzle darab, hogy a teljes kirakóssal elkészüljünk. A tizenegynéhány éves várakozás ellenére a gyerek helyén továbbra is csak üresség tátongott. Vizsgálatok, orvosok, tabletták... és semmi. Nem vagyok az a fajta, aki feladja a küzdelmet. Végülis találtam valakit, aki segítő kezet nyújtott. Ez pedig... az ördög volt. Akkor persze még nem tudtam, hogy ez ő. Ezotéria, hatalom, gondolatolvasás, „gyógyítás” kézrátétellel... Úgy tűnt, gyermekem is mindössze karnyújtásnyira van. De továbbra sem volt. Az ezoterikus gyakorlatok mellett férjemmel meghoztuk a döntést, hogy belevágunk, és kipróbáljuk az in-vitro fogantatás (mesterséges megtermékenyítás) módszerét is. Csak a cél számított. Akkoriban mindent az utódra való vágyakozás uralt.

Mígnem aztán eljött a nap, amikor álmaink beteljesültek. Gyermekünk megfogant! Már akkor tudtam, hogy férjemmel való kapcsolatomat sötétség kezdte beárnyékolni. Valami eltörött és már nem lehetett megragasztani. Az in-vitro után férj és feleség kapcsolata mindörökre megváltozik. Mint az ártatlanság megerőszakolása – nem tudom, hogy lehetne ennél jobban kifejezni.

Nem sokkal gyermekünk fogantatása előtt elvetettem az ezotériát. Aznap megláttam a gonoszt szemtől szemben. Azt a félelmet, bizonytalanságot, és fenyegetettséget képtelenség kifejezni. És elfelejteni sem lehet. A Gondviselés valami elképzelhetetlen fordulattal kezembe adta a rózsafűzért. Számolatlanul mondtam a rózsafüzéreket. Utána következett a gyónás – sok-sok év után először. Végtelen fénnyel és szeretettel, jósággal és irgalommal. A magammal kapcsolatos igazságot azonban csak lassanként ismertem meg. Isten nem akarta, hogy a teljes igazság súlya egyszerre összenyomjon. Időbe tartott mire felismertem, hogy a gyermekem életre hívásával halálra ítéltem testvéreitⁱ, és időbe tartott, hogy megbocsássak magamnak. Óriási volt a kísértés, hogy hazugságban maradjak: hogyan is tarthatnám rossznak azt az eljárást, ami által magamhoz ölelhetem szeretett kis csöppségemet, ami által a házamba kimondhatatlan boldogság költözött? Hogy bántam-e? Hogy is tudtam volna bánni, hogy ő van? A megbánás annak felismerése, hogy ha visszamehetnék időben, máshogy akarnék cselekedni. Csakhogy én nem akartam, hogy NE legyen gyerekem.

A sátán nem engedi egykönnyen szabadulni azokat, akik önszántukból együttműködtek vele. Gyógyulásom útjára léptem, ő pedig rombolni kezdte családom anyagi helyzetét. Kiderült, hogy bűnben fogant gyermekünk lelkére is igényt tartott. Éjszakai zaklatás kezdődött. Én pedig megállás nélkül imádkoztam a Fatimai Szűzanyához. Egyik reggel, egy rémálmokkal és kínzó kiáltásokkal teli éjszaka után a kis két és fél éves gyermekem sugárzó arccal ébredve a következőt mondta: „Azt álmodtam, hogy két ördög be akart húzni egy szakadékba, de a Fatimai Szűzanya megmentett.”. A gyermekem túl kicsi volt még ahhoz, hogy Máriának ezt a megnevezését ismerje… Úgyhogy, a mindenféle rossz ellenére, amely életének kezdetén körülvette, ő mégiscsak a Szűzanya szeretett gyermeke. Kezdetektől fogva, és továbbra is Isten kedves gyermeke. Most már kizárólag csak a Jóisten és Mária fognak rá vigyázni. Mekkora hála, mekkora öröm!

Alakulhattak volna másként is a dolgok? Minél beljebb kerültem Isten fénykörében, annál jobban értettem, hogy a boldogtalanságom, lelki gátoltságom és meddőségem egy sok évvel ezelőtti bűnből ered. Tizenkét éves lehettem, mikor édesanyám állapotos lett. Családunk anyagi helyzete pedig nagyon rossz volt. Akkoriban édesapám komolyan megbetegedett, még azt sem lehetett tudni, hogy túléli-e. Édesanyám teljesen kétségbe volt esve, és ebben a kétségbeesésében és magányában megosztotta velem drámáját. De nem kapott tőlem bátorító szót, nem vigasztaltam. Igen, kicsi voltam, de például unokatestvéreim hasonló helyzetben igyekeztek támogatni terhes nénikémet: „Anyucii, mi majd segítünk!”. Én ezt nem tettem, és édesanyám nem érzett magában erőt, sem a közeli hozzátartozók támogatását, hogy gyermekét elfogadja. Máig lélekben sírva fakadok felidézve ezeket az emlékeket. A kétségbeesés és a bánat gyógyulatlan sebbé vált. Sebbé, a termékenységemen. Ma már tudom, hogy ha Istennél kerestem volna segítséget már korábban, meggyógyított volna, és nem kellett volna lepaktálnom a gonosszal, elveszítve jó néhány gyermeket és a kapcsolatom férjemmel, csak hogy azt az egy bizonyos áhított gyermeket megkaphassam.

Most görcsösen az Úristenbe kapaszkodom, és haladok az úton, melyet nekem mutat. Vele apránként újra felépítem a lerombolt kapcsolatokat, Vele stabilizálódik anyagi helyzetünk, mely időközben meglehetősen leromlott. Vele minden visszatér a maga helyére.

W. A.

Soha nem kételkedtünk abban, hogy az életet meg kell védeni. Évekkel ezelőtt, gimnazista korunkban egy nagy kongresszuson vettünk részt, ami Varsó legnagyobb rendezvénytermében zajlott. Ezután Czestochowában találkoztunk Prószyńska Annával (A szerelem civilizációja szerzője). Megtanítottak bennünket, hogy mi az abortusz valójában. Hogyan néz ki és mennyire romboló módon érinti a nőt és a gyermeket.
Mindig nagy családot akartunk, annak ellenére, hogy ez nem volt nyilvánvaló abban a családban, ahonnan származunk. Egy kicsit várnunk kellett, hogy megvalósítsuk az álmot, mert valamilyen oknál fogva az esküvő után a gyerekek mégsem érkeztek. Az első néhány hónapban ez jó volt számunkra, hiszen mindketten a médiában dolgoztunk, én pedig befejeztem a tanulmányaimat. De teltek a hónapok, egy év, kettő és három, de semmi sem történt. A kérdések már kezdődtek: „Nincsen gyereke, mert nem akarja, vagy nem lehet neki.” Több gyermek is született a szomszédban, de a mi otthonunkban csend volt. Jött az első orvos. Aztán egy másik. Végül jött az ajánlott orvos. Valaki, aki nagyon életigenlő volt. Vizsgálat, diagnózis és végül könnyek, mert azt mondták, hogy még hosszabb ideig kell várnunk. Ami engem illet, nekem már sok volt. Miután II. János Pál pápa lengyelországi útján nagyon sokat munkálkodtunk, októberben Olaszországba indultunk. Célunk az volt, hogy részt vegyünk az Opus Dei alapítójának szentté avatásán. Ő nagyon hatékony volt ezekben a kérdésekben. Ekkor sok olasz szentélyt kerestünk fel, és mindenütt egyetlen szándékkal a szívünkben térdeltünk le. A hívő azt mondaná, hogy ez a szentek munkája volt, a szkeptikus azt, hogy pihenni kellett, és hogy egy ideig abbahagytuk a munkát. Mindenesetre december elején már nem volt kétség. Csoda történt. Ez a csoda ma 13 éves.
Mivel egyszer már sikerült, reméltük, hogy a második alkalommal ismét sikerülhet. Ezúttal Isten azt is megmutatta nekünk, hogy nem a mi akaratunk számít, hanem az övé. És bár szerettük volna, hogy a gyerekek között legyen korkülönbség, valami más történt. Ismét kezelésre kellett járnom, ami nehéz volt a gerincem miatt, de tudtam, hogy ez egy kisbaba érdekében történik. Időközben volt egy műtétem, mert egy ciszta kezdett nőni a petefészekben. A következő hónapok csendben teltek. Elviselhetetlen csendben. Aztán jött egy zarándoklat a Szentföldre. „Betlehemben, a tejbarlangbani, kérjetek egy gyermeket” - mindketten hallottuk ezt, mielőtt elindultunk. Ott voltunk. Egy hatalmas fal, ami tele volt tanúságtételekkel a világ minden tájékáról, reményt adott nekünk. Sokaknak sikerült és mi is sikeresek lehetünk. De még várnunk kellett. Egy augusztusi napon, amikor az ismerős álmosság ismét megjelent, és az illatok kifejezőbbé váltak, a tesztcsíkon két duzzadt vonal látszott. Nagyszerű!
Hamarosan két gyermek szülei lettünk. Ez vitathatatlanul a legnehezebb megoldás, és talán azért, mert ismerve gyengeségeinket, Isten kegyelmes volt hozzánk és megáldott minket egy másik gyermekkel. Mivel öt évet vártunk az első gyermekre, négy évet a másodikra, a harmadiknak három év után kellett volna érkeznie. Az új élet azonban a második gyermek születése után négy hónappal kezdődött. Nem kell mondanom, hogy ez a helyzet meglepett minket, de végül is megfogadtuk, hogy elfogadunk minden gyermeket, akit az Úr ad nekünk. Közvetlenül a harmadik gyermek születését követően egy dominikánus barátunktól kértünk imát erre a szándékunkra. Azt állította viccesen, hogy nagyon hatékonyan szokott imádkozni, amit jó bevezetőnek vettünk. Kiderült, hogy igaza volt.
És minden simán ment. Egyfajta „kimondod-megkapod” elv. Valahol bennünk volt a döntés egy újabb gyermekre. Hiányzott a szülés, az etetés és mindaz, ami a baba jelenlétéhez kapcsolódik. Egy gyermek utáni nagy vágyunk volt, és ez azonnal megvalósult. Ez nem jelentette azt, hogy nem volt félelem, aggodalom és kérdések, hogy megbirkózunk-e ezekkel, hogyan fogunk kezelni egy nagycsaládot. Tomasz azt mondja, hogy a félelmek azért vannak, hogy legyőzzük azokat, és egy kisgyermek jelenléte segítene ebben. Egy szülő folyamatosan dolgozik. Annyi munkája van, hogy nincs idő törődni ezekkel a félelmekkel. Nagyon jó volt ez így.
Öt gyermek szülei vagyunk. Nem tapasztaltuk meg az elvetélés fájdalmát, bár az utolsó terhesség során néhány napig bizonytalanságban éltünk, amíg meg nem bizonyosodtunk abban, hogy a monitoron egy kis szív verése látszik. Egy hét múlva már látható volt. A szívünkről nagy kő esett le. Világos volt számunkra is, hogy elfogadunk minden gyermeket, akivel Isten megajándékoz bennünket. Mert a baba nem büntetés, hanem egy ajándék. Minden áldott nap ezt megtapasztaljuk.

2015. december 8-adika az Irgalmasság Évének kezdete. A terhesség félideje, a második ultrahangos vizsgálat pillanata. Számunkra az a nap, amikor kiderült a szörnyű diagnózis: Mátyás kisfiúnknak, aki élete 21-dik hetének éppen a kezdetén volt, egy hatalmas daganat van a fejében és biztosan nem élhetné túl a megszületését. És ha élve születne is meg, csak vegetálna. A legjobb volna mielőbb megszabadulni a bajtól. Advent, amely szokásosan az örömteli várakozás ideje, számunkra Nagyböjtté vált. Szomorúsággá, haraggá, tanácstalansággá és kétségbeeséssé. „Az abortusz az egyetlen kiút”... „a gyermek érdekében”... Ezt mondták az orvosok nekünk. És minden specialista is így beszélt. A legjobbak is. Egyetemi tanárok is. Meg kell bíznod bennük. Szerencsére Isten jó emberek közé terelt minket, akik imádkoztak értünk ezekben a válságos időkben. Ők imádkoztak Őhozzá, amikor tehetetlenségünkben mi nem voltunk képesek erre.

Itt volt a szívem alatt ez az új élet, ez a kincs, ez a titok, és szörnyen irritáltak az emberek kérdései Matyival kapcsolatban. Mikor fogok szülni, hogy vagyok, kész van-e már a kisszoba? A várandósság végülis olyan szép időszak… Mi meg közben csak egy döntésre vártunk. Nem egy új életet, hanem egy ítéletet. Fogalmunk sem volt, mikor érkezik meg, és hogyan fogjuk tudni elviselni. És amitől a legjobban féltünk, az egyáltalán nem a kicsi halála volt. Amitől a legjobban féltünk, az a vegetáció volt, amiről a doktorok beszéltek... Csodás kúrákról olvastam történeteket, hogy gyermekek gyógyultak meg az imádságok hatására. Tudtam, hogy ezek az esetek megtörténtek, mert Isten a legjobb doktor. De nem tudtam elképzelni, hogy Ő képes meggyógyítani a mi kisfiúnkat is. Körülöttem mindenkit kértem, hogy imádkozzon erőért, egy csodáért és mindenekfelett azért, hogy legyen hitem. Mert ilyenkor nagyon nehéz hinni. Csak arra voltam képes, hogy hallgassam a Világ ifjúsági találkozó himnuszát Krakkóban, amely ezekkel a szavakkal kezdődik: „A hegyekre emelem tekintetemet, ki fog segíteni nekem, a segítség az Úrtól jön, az Ő nagy könyörületéből.” Csak ezt a verset hallottam.

Úgy mondják, egy gyermek érkezése nagy változást jelent egy család életében. Számunkra az életbevágó fordulat akkor következett be, amikor meghallottuk ezt a szörnyű diagnózist... A kétségbeesés első hete után Istenhez fordultunk, szorosan Ő belé kapaszkodtunk. Azokban a nehéz pillanatokban kiderült, hogy Ő az egyetlen reménységünk... Hogyan boldogulnak ilyen helyzetekben azok az emberek, akik nem hisznek Istenben...? Nem sokkal Karácsony után felcsillant a remény. Chazan professzor (híres lengyel nőgyógyász és abortusz ellenes sebész) segítőkész emberei Lodzba küldtek minket, ahol Szaflik professzor dolgozik, aki újfajta operációkat végez még embrió állapotú gyermekeken is. Két hétig voltam a kórházban. Egész Lengyelországból voltak ott asszonyok. Három óránként csináltak rajtunk kardiológiai vizsgálatot. A kis szívek ütéseinek visszhangja az egész folyosón hallható volt. Kis szívek küzdelme. Mint kiderült, hogy szinte minden lánynak azt javasolták, „szakítsa meg a terhességét”. De nem adták fel, harcolni akartak gyermekeik életéért. Szaflik professzor, mint kiderült, az az orvos, aki reményt ad gyakran minden reménytelenség ellenére, mert mint ő maga mondta, az orvostudományban és az ultrahangban ő többet lát, mint egy rendkívüli és váratlan esetet, és senkinek sincs joga ítéletet hozni. Ennek az orvosnak a véleménye szerint, a legnehezebben gyógyítható betegség a posztabortusz trauma.

Életének huszonhetedik hetében, a mi kis Matyinknak a fejébe egy apró szelepet ültettek be, hogy csökkentse a daganatot, és lehetővé tegye a további fejlődést. Az operációkat általában reggelenként csinálják. De én különös módon délután három órakor, az Isteni Könyörület órájában kerültem a műtőbe. Hála Istennek, minden jól ment.

Két sikeres Lodz-i műtét ellenére, a daganat tovább növekedett Matyi fejében és tovább rontotta a helyzetet. Férjem és én egy rózsafüzér kilencedet kezdtünk a pompej-i Szűzanyához. És ezt, a naponta egy órát, együtt töltöttük el a Rózsafüzérrel, amely egyetlen pihenésünk és megnyugvásunk volt. Húsvét elmúltával visszamentem a kórházba. Az orvosok harminc százalék esélyt adtak nekünk arra, hogy Matyi túléli.

Április elseje. Isten is szereti a tréfákat. Matyi megszületett. 8-as fokozatot kapott a 10-es Apgar-skálán. Egyedül lélegzett és evett. Gyenge volt, de élt. Ez egy bonyolult időszak volt. Egyrészről, a hatalmas boldogság a csoda miatt, hogy él. Másrészről a szörnyű nyugtalanság amiatt, hogy nem tudhattuk, mi fog történni később, mivel a daganat nagy volt. Matyi mindnyájunkat meglepett. Azokban a napokban a misén az elvetett kőről szóló történetet olvasták, amely később szegletkő lett. A mi kisfiunk volt a kő, melyet a doktorok elvetettek...

Megkereszteltük a kórházban... Egy nappal az előtt, hogy egy újabb szelepet ültettek be, amely csökkenti a daganatot... Annyira izgalmas volt. A keresztségben a Mátyás nevet kapta.

Április hetedikén, éppen azon a napon, amikor befejeztük a kilencedet, átadtam fiamat az idegsebészeknek... Szó szerint, mert a doktorok megengedték nekem, hogy karjaimban tartsam őt a műtőig. Amikor csak lehetett, imát kértünk ismerőseinktől. Isten nélkül nagyon nehéz lett volna szembesülni mindennel. Az operáció sikerült.

Matyi állapota két hónappal ezelőtt változott. Sokkal jobban van, mint bárki várta volna. Sok orvost látogattunk meg és mindegyik csodálkozott, hogy milyen jól van a kartotékában rögzített betegség-története ellenére. Még mindig nem tudjuk, mi vár ránk és mennyi van még előttünk. Nem tudjuk, mi vár a fiunkra. De mindent meg kell tennünk, amit Ő mond nekünk...

Mátyás Isten ajándékát jelenti. Semmi kétségünk ebben. Bár időnként nehéz ajándék ez.

Köszönet Neked, Istenem, Matyiért. Azért, hogy általa oly sok mindenre megtanítasz minket.

Az anyasággal kapcsolatos tapasztalataim az évek során teljes változáson mentek át. Az anyává válás óriási vágyától, amely annál nagyobb volt, minél jobban éreztem saját gyengeségemet ebben a témában – amely első lányunk örökbefogadásával végződött – , a sokkon és meglepetésen át, amit első terhességem okozott, egészen addig, hogy most várjuk következő gyermekünket... Amennyiben a történet rajtunk múlt volna, bizonyára itt be is fejeztük volna a szülőségről szövögetett álmaink megvalósítását.

Férjem meddőnek ismert meg engem, így első gyermekünk örökbefogadása, második gyermekünk váratlan világra jötte és a már várt harmadik gyermekünk születése után már elég „gondtalanul” álltunk a családtervezéshez. Arra számítottunk, hogy egy esetleges további gyermekért különösen kellene „próbálkoznunk”. Ezért aztán óriási meglepetés volt, mikor kiderült, hogy ismét állapotos vagyok. Őszintén szólva nem igazán tetszett Istennek ez a terve és ötlete a családunkról. Az én értékelésem szerint Hania még túl kicsi volt ahhoz, hogy eltávolodhassak tőle a következő gyerek ápolása miatt. Ráadásul szerettem volna végre egy új nyelv megtanulására összpontosítani (ekkor már néhány hónapja Németországban éltünk) és a további szakmai fejlődésre .

A várandósság felfedezése utáni egy-két hétben Istennel vitatkoztam, belül pedig vádoltam magam, amiért a bennem megjelenő új élet nem váltott ki örömet és szeretetet. Ehhez jött még, hogy nem ismertem a német terhes gondozási rendszert, és az is, hogy ott nincs terhességet kísérő kijelölt orvos. Végülis az első vizsgálatra nyolchetes terhesen egy berlini nőgyógyászhoz mentem. Ekkorra már kiegyeztem a ténnyel, hogy ismét anya leszek, de túl boldog továbbra sem voltam tőle. Akkoriban még nagyon gyengén ment a német, és a hölgy a regisztráción az orvosi szoba előtt, naná, hogy egy szót sem tudott angolul. Így aztán mindössze annyit sikerült tisztáznunk, hogy nyolchetes terhes vagyok, és orvost keresek. A hölgy viszont továbbra is csak bizonytalanul nézet rám, és nem állított ki semmilyen beutalót vagy papírt, pedig mindent kitöltöttem, amit kellett, megadtam minden adatomat.

Egy idő múlva az orvosi szobából kijött egy mosolygós doktornő, és váltott pár szót a hölggyel a regisztráción. Ezután hozzám lépett, és lassan, érthetően azt kérdezte: „Abortuszért jöttél, vagy szeretnéd megszülni a gyermeket?”. Kiderült tehát, hogy a döntés függvényében a rendelkezésre álló két szoba egyikébe, vagy másikába megyünk, és szintén a döntés függvényében a regisztráción is másmilyen típusú kórtörténeti űrlapot kell kitölteni.

Ez volt az első pillanat, amikor egyértelműen megéreztem a szívemben, hogy nem számít, mennyire „nem jól jött” nekem ez a gyerek, az egyáltalán szóba sem jöhet, hogy esetleg „ne legyen”. Ösztönösen védekező állásba helyezkedtem, és sértődöttséggel a hangomban közöltem, hogy meg akarom szülni a gyermeket, amire a doktornő ugyanolyan változatlan mosollyal bevezetett a szobájába – abba a másikba – és elkezdte felvenni a kórtörténetet. Amikor megtudta, hogy első gyermekünket örökbe fogadtuk, elmondta, hogy ő maga hat gyermek nevelőanyja. Nem értettem, hogy lehet ilyen. Hogy lehet egyszerre terhes nőknek javasolni gyermekeik életének elvételét, egyúttal pedig pár szerencsés életét megmenteni??? Később megtudtam, hogy Németországban nem praktizálhat nőgyógyászként olyan, aki előtte nem végzett legalább egynéhány abortuszt a gyakorlatban.

A kórtörténet felvétele után a doktornő ultrahangos vizsgálatra invitált – a terhesség nyolcadik hetében ugyanis már látható kellene legyen a kicsi dobogó szíve. Elkezdődött a vizsgálat, és én néztem az egyre kevésbé mosolygó doktornőt, valamint a képernyőt, amiből túl sokat kivenni nem tudtam. Először azt hallottam: „ezek ikrek lesznek, sőt, lehet, hogy hármas, vagy négyes ikrek”. Meglepetésemben felkiáltottam, amire a doktornő sietett hozzátenni, hogy nem lát dobogó szívet, és az eljárás szerint meg kell ismételni a vizsgálatot egy hét múlva. Ha pedig akkor sem lesz látható szívverésnek a nyoma, megegyezünk a „szükséges beavatkozás” részleteit illetően.

Ebben a pillanatban megszakadt a szívem. Nem azért, mert megijedtem volna, hogy egyszerre rengeteg gyermekünk lesz, hanem mert tudatosult bennem, hogy még nem is sikerült igazából megszeretnem e kicsi gyermekeket. Hogy a terhesség eddigi ideje alatt belső aggályaimra, és az Úrral való vitámra összpontosítottam, ahelyett, hogy egyszerűen csak „igen”-t mondtam volna, és kezdettől fogva boldog lettem volna a gyerekek érkezte miatt. Bűnösnek éreztem magam a halálukban. Úgy képzeltem, hogy anyjuk szeretetének hiányában hunytak el.

Nem bíztam ebben a doktornőben. Hazautaztam orvosomhoz Lengyelországba, akiben nagyon megbíztam, mint „Isten emberében”, hogy tőle halljam a kis magzatok fejlődésével kapcsolatos helyzetet. Megerősítette, hogy egy rövid ideig négyes ikreket hordtam a szívem alatt, és azt is, hogy mostanra viszont már nincs a méhemben élet. Kimutatta együttérzését, és kiállította a kórházi beutalót. Az elvetélt magzatok megszülése után megtudtam, hogy a gyermekeink testének kis kezdeményei több más, a kórházban elvetélt kicsi gyermek testével együtt lesznek eltemetve, és ez nagy bátorítást jelentett.

Pár hónap múlva ismét terhes lettem, és annak ellenére, hogy a külső tényezők mit sem változtak, elhatároztam, hogy a legelső pillanattól kezdve szeretettel fogadom a kicsit. Találtam egy új, lengyelül is beszélő doktornőt. Örömmel szemléltem a hetedik heti ultrahangon a kicsi dobogó szívet. Sajnos pár nap múlva komplikációk léptek fel, velük együtt pedig óriási nyugtalanság telepedett ránk. Azonnal kórházba mentünk. Az ügyeletes orvos nem találta a magzat pulzusát, de azt mondta, nem akarja elvenni a reményt, ezért ismételjük meg a vizsgálatot más orvosnál pár nap múlva. Két nappal később reggeltől kerestem szabad orvost, és végül találtam is egyet. A doktornő nagyon modern ultrahangos berendezéssel erősítette meg, hogy a kicsi már nem él, és elkezdte felírni az elvetélt magzat megszülését előidéző gyógyszert. Először nem is értettem, hogy mi folyik itt, meg is kérdeztem, hogy ez most akkor kórházi beutaló-e. A doktornő csodálkozva kérdezte, hogy miért kellene kórházba mennem. Egyszerűen csak nem akartam egyedül lenni ebben a szomorúságomban és félelmemben...

Megkérdeztem, hogy mit tegyek a kicskével, mikor kijön belőlem. Ekkor aztán a doktornő úgy nézett rám, mintha földönkívüli lennék, és azt kérdezte: „Miféle kicsikével?”. A beszélgetés további részei mindkettőnkből egyre nagyobb csodálkozást váltott ki. A doktornő makacsul győzködött, hogy a terhesség e szakaszában csak „vér” van bennem. Amire viszont én azt kérdeztem, hogy az a bizonyos „vér” akkor hogyan lehetett egy héttel korábban dobogó szív. Zavaros fejjel a közeli katolikus szülészeti klinika felé vettem az irányt, melyben pár lengyel szülésznő is dolgozik, és többek között ennek a kórháznak hála, a szülők kérésére a kórház elintézi az elvetélt magzatok temetését. Egy tört lengyelt beszélő szülésznő fogadott, akinek a szülei lengyelek voltak. Rögtön az ügyeletes doktornőhöz vezetett.

Óriási csodálkozásomra ez a doktornő is megerősítette a korábbi – magánrendelő doktornőjétől hallott – verziót, miszerint semmi értelmét nem látja annak, hogy kórházba utaljon. A történetemet a korábbi, lengyelországi vetélésemről azzal a meggyőződéses nyugtázta, hogy az a terhesség nyilvánvalóan előrehaladottabb volt, mint ahogy azt a berlini és a lengyelországi kollégája – nyilvánvalóan tévesen – meghatározta, és márpedig a terhesség e szakaszában a nő méhében nincs egyéb, mint „vér”.

Kezdtem őrültnek érezni magam. Kezdtem azt hinni, hogy velem nincs rendben valami...., pedig még a terhességgel foglalkozó internetes oldalakon is arról lehet olvasni, hogy mi minden történik a kicsi testében a terhesség e szakaszában! Azt hiszem, a szülésznőnek megesett rajtam a szíve, adott nekem egy formalinnal teli kis edényt, és elmagyarázta, hogyan is essek túl az egész eljáráson, otthon. Mennyire meg voltak lepve ezek a szülésznők és orvosok, mikor aztán másnap beállítottam a kórházba az edény „tartalmával”!

A szülésznő határozottam meg volt döbbenve, hisz egy nappal korábban engem vigasztalva, pont ő mondta, hogy bizonyára érdemes a doktornőre hallgatni, hisz nagyon okos nő ám. Meg hogy egyes nők a terhesség legelején elvetélnek, mikor még ki sem derült számokra, hogy valójában terhesek voltak. És hogy ilyenkor azoknak a magzatoknak a sejt-kezdeményei szintén a WC-ben végzik. A két nő egy rövid ideig nézte kicsi embriócskát, majd a doktornő bólintva mindössze annyit mondott, hogy elküldi a kis testet a temetőbe. Látszott, hogy kicsit ügyetlenül érzi magát.

Talán furcsán hangzik, de kicsit boldoggá tett, hogy a szenvedéseim által legalább ennek a két embernek sikerült meglátnia az igazságot az élet kezdetével kapcsolatban. Mindezek a tapasztalatok pedig megmutatták nekem, hogyan is néz ki a két civilizáció – az élet és a halál civilizációjának – harca. Meggyőződésem, hogy ennek a konfliktusnak a tragédiája abból fakad, hogy mindkét félnek mélyen gyökerező elképzelése van az emberi értékekről.

Egy év múltán megszültem lányomat, az egészséges és gyönyörű Basiát, aki a szeretet új szeletét hozta családunkba. A Jóisten nagyon boldoggá teszi családunkat, és hisszük, hogy Legjobb Atyaként vigyázza négy gyermekünket a menyben.

Egy rövid történetet szeretnék elmondani, ami 37 évvel ezelőtt kezdődött. Elnézésetek kérem, hogy nem bocsátkozom részletekbe, de koromnál fogva nem mindenre emlékszem. Pár hónapos, talán tizen-egykét hónapos lehettem. Biztonságos világban éltem. Meleg volt, volt mit ennem, és édesanyám szíve ringatott álomba. Én mondom, remek hely! Egész addig, míg egy nap furcsa hangokat hallottam, amelyek nyugtalanítani kezdtek. Ezek a hangok, ahogy később megtudtam, sírás hangjai voltak. Attól az első pillanattól kezdve nem szeretem a sírás hangját. Leírhatatlan nyugtalanságot, félelmet, és a nem tudni honnan jövő fenyegetettség érzését kelti bennem. Talán ugyanezt érezhette édesanyám is, mert veszélyesen gyorsan vert a szíve. Akkor még nem sokat értettem a hozzám is beszűrődő hangokból. Csak pár szóra emlékszem: szklerózis multiplex, betegség, abortusz, és „minek AZ neked?”. Nem igazán értettem, hogy miről is szól ez az egész, csak azt éreztem, hogy engem ott valaki nagyon nem szeret. Hallottam egy vékony férfi hangot – nyilván egy orvos volt – és egy nőét, ami a nagymamámé lehetett. Arra is emlékszem, hogy édesanyám nagyon sírt, ám mégis biztonság, meleg és érzékenység áradt belőle felém. Ezeket a sírásokat még sokáig hallottam, és minden nappal egyre élesebben. De édesanyám kitartott! Akkor megértettem, mennyire szeret engem. Végül eljött a nap, amikor minden, amit addig ismertem teljesen a feje tetejére állt. Ismét nyugtalanító hangok zaját hallottam! Ott kint valami történt! Nem éreztem jól magam, szédülni kezdtem, a szívem egyre gyorsabban vert, és nem kaptam levegőt, fulladoztam. Iszonyatosan féltem. Egyszer csak valami a fejemhez ragadt, és húzott kifelé. Elvakított az éles fény és fázni kezdtem. Nem volt túl jó érzés, de mit lehetett tenni? Később megtudtam, hogy kétszer is elnyertem valamit, amit életnek hívnak. Először, mikor édesanyám úgy döntött, hogy bár mindez felgyorsítja a betegségének a terjedését, mégis megszül engem. Másodszor pedig a szülészorvosnak köszönhetően, akinek egy tapadókoronggal sikerült engem a világra segítenie. Akkor még nem tudtam, hogy ilyesmi életért való küzdelem még sokszor fordul elő az életem során... De erről talán máskor.

Most térben, és időben is ugrunk. Közel 30 évvel későbbre, három nappal a születésnapom előtt, az esküvőmön napjára. Boldog, büszke, és hálás voltam! Gyönyörű, meleg ősz volt. Álomba illő idő az visztula-parti alsó-karimierz-i nászútra.

Ebben a hangulatos, csendes, kissé álmos kisvárosban, egy hűvös kis padlásszobában fogant meg gyermekünk. Az Új Élet csodája. A szülőség perspektívája olyasvalami, amit szavakkal nem lehet leírni. A boldogságtól a föld fölött pár centivel jártunk. Az öröm az ismeretlennel keveredett. Hihetetlen érzelmek voltak. Beköszöntött a december. A boltok hangszórójából karácsonyi énekek szóltak, a levegőbe fahéj illata vegyült. A karácsonyi nyüzsgés egyre gyorsult. Gondolataink a meleg családi ünnep körül jártak, amelyet szinte mindenki úgy vár. Mi sem voltunk ez alól kivétel. Ki számíthatott volna arra, hogy bármi is romba dönthetné ezt az idillt. Ugyan már, esélytelen... És mégis. Soha nem felejtem el, amint a háztömb előtt, szőnyeggel a vállamon találkozok síró feleségemmel. Magda egész testében reszketett, és képtelen volt válaszolni a kérdéseimre. Valahogy felmentünk a lakásba. Felérni a harmadik emeletre egy örökkévalóságnak tűnt. Ott aztán, mint a Golgotán, Magda könnyek között valahogy kinyögte, hogy elvesztettük a gyermeket. Egy pillanat alatt az idillikus, fahéjas-karácsonyi énekes valóságból, a pokol legmélyebb bugyraiban éreztük magunkat. Hideg, sötétség, reménytelenség, ellenségesség, kétségbeesés! A boldogságunk, melegünk, egység- és biztonságérzetünk apró darabjaira hullott, akár egy kristálypohár, amire a gyerekkorunkból emlékeztünk. Semmi esély, hogy újra összeragasszuk...

Az alapok túl gyengének bizonyultak, a fundamentumok túl törékenyek, és esélyünk sincs, hogy megvédjük magunkat a támadó kétségbeeséstől, az önvádtól és a közös jövő víziója is homályosnak tűnt. „Légy erős támasz Magda számára!” – hallottam a tanácsot egy barátom szájából. Igyekeztem, de napról napra egyre kevesebb erőm volt hozzá. Ó, én naiv! Saját emberi erőmmel próbáltam viselni ezt az egészet. És Isten?

Nem akartam ezzel zaklatni. Ha már így figyelmen kívül hagyta gyermekünk fogantatását, hogy nem tett semmit, hogy életben is maradjon, ugyan miről is beszéljek Vele? Ebben a pillanatban egyszerűen nem volt rá szükségem, teljesen közömbös voltam iránta. Hisz ott volt a bánatom, haragom, romboló érzéseim, amelyekből nap, mint nap táplálkoztam. Sokat, nagyon sokat nyelhettem ebből a méregből, mire megértettem, hogy ez a fajta táplálék öl. El akartam válni, és még inkább saját halálomat kívántam. A legapróbb értelmét sem láttam az életemnek. Már kezdtem tervezni, hogyan is történjen. Talán beugrom a Visztulába a hídról – úszni úgysem tudok, és senki nem fog észrevenni. De a csudába is, nem szeretem a hideg vizet! Esetleg altatóval? De mi van, ha nem működik, és még valaki megment? És így tovább, és így tovább...

Szeptemberben egy felsőbb döntés értelmében elküldtek „Jasna Góra”-ra, a Fogyatékkal Élők Zarándoklatára. Mit lehet tenni, a munka az munka. A legkisebb kedvem sem volt valamiféle ájtatoskodásra, és a gondjainkra bízott fogyatékos védenceinkkel vesződni. A szívem akkor durva, hideg, és könyörtelen volt. Célba értünk. Vártunk a misére. Az egyik résztvevő ápolójaként közvetlen a Fekete Madonna ábrázata előtt álltam. Száraz könnyek kezdtek hullani a szememből. Feladtam! Nem volt többé erőm, hogy játsszam a kemény fickót. Egyenesen Mária szemébe nézve azt mondtam: „Édesanyám, Te tudod legjobban, milyen elveszteni a gyermekedet. Tudod, milyen nehéz, tudod, mennyire fáj. Már nincs erőm. A házasságunk egy hajszálon függ, én pedig élni sem akarok. Kérlek, ha van rá valami esély, szólj már a Fiadnak. Nem tudom, hogyan lehetne ezt az egészet helyre hozni, ehhez én gyönge vagyok. Mindössze arra vagyok képes, hogy kimondjam: IGEN. Kérlek, ments meg minket...”

Nem volt tűzijáték: ahogy mentem, úgy jöttem. De talán mégsem teljesen úgy. Nem egész egy héttel a zarándoklat után megfogant Zsuzsi. Normális ez? Hát nem! Olyan emberektől fogant új élet, akik pár nappal korábban egymásra nézni sem tudtak, képtelenek voltak beszélgetni, nem is beszélve valamiféle egymás iránti gyengédségről. Akár hiszitek, akár nem! Számunkra ez egyértelműen csoda. Emberi ésszel felfoghatatlan! Mára Zsuzsi több mint négyéves kislány, és mi továbbra is egy család vagyunk. Persze ahogy az lenni szokott, egyszer jobban mennek a dolgok, másszor kevésbé, de most már tudjuk, hol is a Szeretet és az Erő Forrása. Tudjuk, honnan meríthetünk tele kézzel. Paradox módon a gyermekünk elvesztése által mutatta meg Isten, hogy nincs halál! Csak idő kérdése, mint a köszönésben: „Viszont látásra!”. Hogy nem tudunk találkozni vele a Szeretet Országában, a Mennyben? Dehogynem! Ehhez viszont elég a saját lelkedért harcolni!

Miért írom mindezt, mire is akarok kilyukadni, és mi a közös a két történetben? Hmm...? Az ima ereje! Ha nem léteznének a család, rokonok és kedves emberek imái, ezeket a történetek egész biztosan nem lennének. Az ő hitük, és talán kétségbeesett imái mentették meg az életemet többször is. Egész a fogantatásomtól a mai napig. Megmentették a házasságunkat, és általuk megtapasztalhattuk a szülőség csodálatos ajándékát! Hát ennyi csak – és ilyen sok.

Már évekkel ezelőtt hallottam az abortusz által fenyegetett gyermekek lelki adoptálásáról, de féltem attól, hogy nem fogok rendszeresen imádkozni, és nem tartok ki 9 hónapon keresztül. Egyfelől könnyűnek tűnik, mert naponta csak egy tized rózsafűzért és egy rövid imádságot kell imádkozni, de másfelől hatalmas dolog megmenteni egy kisgyermek életét.

Imádkoztam, hogy legyen bátorságom elvállalni ezt a feladatot. 2015 márciusában megkaptam hozzá a kegyelmet, először vállalkoztam lelki örökbefogadásra. Hogy közelebb érezzem magamhoz a kisgyereket, akiért imádkoztam, adtam neki egy nevet: Stas. Nem tudom, mennyire lehet ilyet, de nekem segített imádkozni és sikerült! Azóta már ebben az évben is örökbefogadtam egy gyermeket. A férjemmel évek óta próbálkozunk sikertelenül, hogy gyermekünk legyen. Sajnos egyelőre még csak imádkozunk bizalommal, hogy a Jó Isten meghallgatja imáinkat, a rokonaink, barátaink imáit, akik támogatnak minket.

2015-ben elkezdtem dolgozni az Önkéntesek az Életért és a Családért Támogató Központban, melynek fő küldetése az életvédelem és a család értékeinek népszerűsítése. Nagy kiváltságnak érzem, hogy itt dolgozhatom. Sokan kérdezik, nem megterhelő-e lelkileg olyan közegben dolgozni, ahol a nagy többség nagycsaládos, vagy amikor gyerekekkel kapcsolatos területen tevékenykedem. Mindig ezt válaszolom: nem. Abban a meggyőződésben teszem, hogy a végén mi is boldog szülők leszünk egyszer. A lelki adoptáció elcsitítja bennem a saját gyermek utáni vágyódást. Lelki értelemben vigyázhatok egy kisgyermekre, akit folyamatos lelki ébrenléttel – meggyőződésem szerint – megmenthetek a borzalmas haláltól.

A lelki adoptációs mobilalkalmazás jó eszköz arra, hogy végigkísérjem a kisgyermek útját a szülésig. Segít kitartani az imádságban 9 hónapon keresztül. Napról-napra, hétről-hétre megfigyelhetem a kisgyermek fejlődését az alkalmazás segítségével: látni, hogyan fejlődik a kicsi teste és ezzel együtt bennem is az anyaság ereje. Megerősíti az abba vetett reményemet, hogy általam is születhet új élet, hogy mégiscsak tudok úgy is szolgálni, mint azok, akik már édesanyává váltak.

Egy keskeny út

1986. január 3-án a körzeti nőgyógyász beutalt az egyik budapesti klinikára, mert a terhesség első hónapjaiban szokásos, kötelező rákszűrés, eredménye'' P4-es citológiai lelet lett.
A klinikán az első hét alapos kivizsgálással telt el. Izgatottan és mégis reménykedve vártam a laboratóriumi eredmények megérkezését.
Tizenegyedikén, amikor hozzám értek, a professzor anélkül, hogy bármi mást mondott volna, megkérdezte, hogy hány élő gyermekem van? Olyan oda nem illőnek látszó és rosszat sejtető volt ez a kérdés, hogy nem is tudtam hirtelen válaszolni. Vizit után behívtak a professzor szobájába, az osztályos orvossal várt rám. Közölték, hogy rosszindulatú daganatom van, és ezért azonnali közbeavatkozásra, operációra van szükség.

- Nem áltatjuk Önt. Látnia kell a helyzete súlyosságát, mert ha jobbnak hinné, mint amilyen, akkor esetleg a gyerek megszületése utánra akarná halasztani a műtétet. Márpedig nincs idő a halogatásra. Ha napokon belül eltávolítjuk a méhét - ami természetesen egyúttal a terhesség megszakítását is jelenti - még lelsz esélye a túlélésre, különben nem.
Nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Csak azt hajtogattam:
- De ez a gyerek már él, mozog.

A két orvos egymást támogatva próbált meggyőzni:
Számoljon asszonyom! Mi több, a négy vagy az egy? Magának már van négy élő, egészséges gyermeke, ha nem egyezik bele, nem tudja felnevelni őket. Rájuk kell gondolnia! Anyára van szükségük és nem egy sírra, ahová virágot vihetnek.

Iszonyú érzés volt szembekerülni ezzel a rettegett betegséggel és azzal a helyzettel, hogy az életem ára: megöletni a gyermekemet.
Attól kezdve nem volt nyugalmam, gyötört ez a választási kényszer. Egyik megoldást sem találtam elfogadhatónak. Nem akartam, hogy elvegyék tőlem ezt az ötödiket, ugyanakkor hatott rám az is, amit az orvosok és az egész kórházi légkör, a nővérek és a betegek sugalltak. Nehéz anyagi körülmények között éltünk és alig több mint ötven négyzetméteres lakásban, a legidősebb gyermekünk is csak kilencéves volt, rokonainkra nem számíthattunk. Ilyen helyzetben talán tényleg felelőtlenség itt hagyni a férjemet öt vagy négy kicsivel. Ezt mondta az eszem, a szívem azonban azt, hogy nem szabad egy másik ember élete árán meggyógyulni. Kinek van joga megmondani, hogy nem szabad egy másik ember élete árán meggyógyulni. Kinek van joga megmondani, melyikünk élete a fontosabb? A napok közben teltek egymás után és már nem lehetett tovább halogatni a döntést. Az orvosok tapintatosan, de érezhető türelmetlenséggel sürgették a beleegyező nyilatkozat aláírását.

Nyugtalanságomban a folyosókat járva gyakran láttam, amikor mentősök rohantak be inkubátorban egészen kis babát hozva. Lám, az emberi tudás őket már valószínűleg képes lelsz életben tartani, bárcsak az én kicsimnek is legalább annyi esélye lenne, mint egy ilyen koraszülöttnek! A végső döntés előtt magamra maradtam, rá kellett döbbennem: nincs ember, aki segíteni tudna! És abban a pillanatban, ahogy ezt felismertem, megérkezett a segítség! A tudatom alól, a lelkem mélyéből megvilágosodott bennem az ő neve, az Övé, akire gyermekkorom óta még csak nem is gondoltam.
- Uram, olyan vagyok, mintha keresztre feszítettek volna. Kérlek, segíts!

Bementem a kórterembe és a kimerültségtől elaludtam. Álmomban egy férfihang szólt hozzám:
"Ne öld meg a gyermekedet! Én adok erőt.''
Hetek óta először ébredtem derűsen, aggodalom nélkül.
A nővér éppen akkor jött be a bébidoppal. Ezzel a műszerrel az anyák naponta meghallgathatták a méhükben lévő baba szívhangját. Ezt nálam a tervezett beavatkozás miatt eddig elhagyták. Most én is magamhoz hívtam a nővért:
- Kérem, jöjjön ide is, hallgassuk meg a baba szívét!
Értetlenül, zavartan nézett rám.
Kérem, jöjjön, nem lesz műtét!

Bennem ezután minden lerendezetté vált, ugyanakkor a klinikán igen nehéz lett a helyzetem. A bébidoppos vizsgálat után az osztályos orvos hamarosan üzent, hogy keressem fel. Valósággal magán kívül volt, már értesült a döntésemről. Kiabált:
- Ennek az egésznek semmi értelme. A huszonnyolcadik hétnél tovább úgysem tudja kihordani a terhességét, és ha akkor esetleg meg is születik egy körülbelül egykilós gyermek, még mindig kérdés, hogy életben marad-e? Maga viszont minden esélyét elveszti, a daganat is fejlődni fog, kezelhetetlen lesz és a szülés után áttételek jelentkeznek majd. Eddig azt hittem, azért van négy gyereke, mert szereti őket, de már tudom, hogy csak felelőtlenségből. Már nem is magát sajnálom; majd eltemetik, megeszik a kukacok és kész, de mi lesz a gyermekeivel, azok anya nélkül fognak felnőni. Azt hiszi, hálásak lesznek ezért? Téved, utálni fogják az árvaságukért.

Megsajnáltam, nagyon rosszul nézett ki. Talán eszébe jutott az a több száz vagy ezer magzatelhajtás, amit addig csinált, hogy talán mégis emberek voltak, nem pedig egyszerűen csak megszületendő problémák. Hallgatott egy kicsit, aztán csendesebben folytatta.
- Elismerem, nehéz napjai lehettek, a rák valóban félelmetes betegség, nem csoda, ha már nem képes helyes döntést hozni. Pedig higgye el, egy gyors operációval még meggyógyíthatnánk.
A nővérek és a betegtársaim eddig sajnáltak. Itt valamennyien veszélyeztetett terhességgel feküdtek. Sokuknak talán pont azért vált kétségessé a kívánt gyermek, mert korábban a nem kívántakat elvetették. Most, mikor megtudták, hogy a betegségem ellenére sem egyezem bele az abortuszba, becsmérlő szavakat használva támadtak rám. Ebben a helyzetben jutott eszembe a férjemnek egy régebbi munkatársa, akit személyesen ugyan nem ismertem, de tudtam róla, hogy katolikus keresztény hitét megvallva és vállalva él.

Telefonon kerestem meg, ő volt az első ember, aki megértette a problémámat. Még aznap elment a férjemhez - akivel én csak látogatáskor tudtam volna beszélni, mert otthon nem volt telefonunk, és segítségét is felajánlva tájékoztatta a döntésemről. Férjem gyermekkorától ateista környezetben élt, meggyőződéses materialista volt, csak később tudtam meg, hogy évek óta kérte imában az általa csak ,,feltételesen'' elfogadott Istentől a hit kegyelmét.

Lélekben tehát arra is fel kellett készülnöm, hogy nem fogja elfogadni a választásomat, de nem így történt. Mikor megtudta tőlem, ki adott és ad erőt, hit töltötte el, és ő is megtért.

l986. március 1-jén szentségi házasságot kötöttünk, ugyanazon a napon részesült négy gyermekünk a keresztség, én pedig a betegek szentségében. Június 6-án áldott állapotom kilencedig hónapjában 4,30 kg testsúllyal megszületett Gábor fiam.
A műtétre csak a szoptatási időszak befejezése után, l987. áprilisában került sor.

Gábor - akinek az emberi tudomány szerint meg sem lett volna szabad születnie - ma már három és fél éves és esténként együtt imádkozik velünk, szüleivel és testvéreivel Urunkhoz Istenünkhöz.

Az a nő, aki megöli a magzatát, úgy érzi, elveszíti a privilégiumát arra, hogy anya legyen. Ez a meggyőződés élete végéig elkíséri. Amit Isten ad számunkra, nem azért adja, hogy általa még nehezebb legyen, hanem hogy tanítson minket, vagy lehet az valami csodálatos dolog kezdete.

Egy gyermek érkezésének híre mindig meglepetés, még ha reméltük, vágytunk is rá. Minket nagyon meglepett a férjemmel, mert csak 3 hónap telt el az esküvő óta, és azelőtt megbeszéltük, hogy bizonyos ideig élvezzük a kettesben töltött időt. Ugyanakkor tudomásunkra jutott, hogy sürgősen el kell hagynunk az albérletet. Az új lakás sietős átalakítása miatt a férjem súlyosan megbetegedett. Sok idő eltelt a kezelésekkel és a diagnózis sem volt világos. A mézesheteink…

Habár 26 és 27 évesek voltunk, nem voltunk erre egyáltalán felkészülve. Még szerettünk volna diszkóba járni, utazni, romantikázni, és most hirtelen minden megváltozik… Most ahogy nézem a kis Kornélia képeit, haragszom magamra. Nem emlékszem sem az át nem aludt éjszakákra, sem a fogacskák növekedése és a megfázások miatti aggodalmakra, csak a csodálatos kislányom mosolygós arcocskáját látom. Két évvel később ismét teherbe estem. Épp akkor fejeztem be egy sikeres projektet: vállalkozásba kezdtem ugyanis. Agyonhajszolt szervezetem nem volt kész az új kihívásokra. Amikor kisgyermekünk 12 hetes lett volna, alá kellett vetnem magam egy beavatkozásnak, hogy eltávolítsák halott kis testét a méhemből.

Mindig rosszul éreztem magam, amikor az orvosok, akik ultrahangoztak, ezt mondták: „Az embrió él”, az „embrió 2,5 cm hosszú”… Azt gondoltam magamban: De milyen embrió? Ő a gyermekem! Amikor azt halottam, hogy az „embriónak nincs pulzusa”, borzasztóan éreztem magam, hogy soha nem ismerhetem meg a Kicsit.

A szükséges beavatkozás előtt ezt mondták az orvosok és nővérek: „Miért sír? Fiatal még, lehet még gyermeke!” „Hogy? Én EZT a gyermeket akarom!” – gondoltam. Az orvosok figyelmetlensége miatt a műtőben láttam egy pillanatra. Ez a kép örökké belém égett. Elkeseredésemben meggyőztem a férjemet, hogy csináltassunk a kicsin genetikai vizsgálatot. Nem szerettem volna, ha névtelen marad. Kiderült, hogy kislány és Marcysiának neveztük el. Eltemettük, mert számunkra nemcsak egy embrió volt, hanem egy kislány, akinek nem volt lehetősége tovább fejlődni. Amikor kijöttem a kórházból, nem volt munkám, mert eladtam a vállalkozásomat. Bár pénzügyileg nem álltunk rosszul, Valaki „odafent” tudta, hogy ha egyedül maradok otthon, nem tenne jót nekem. Felajánlottak egy munkát egy olyan helyen, amely mindig is elérhetetlennek tűnő vágy volt számomra, - így minden felgyülemlett érzelmemet energikus munkába fektettem. Egy idő után minden visszazökkent a normális kerékvágásba, eldöntöttük, hogy készek vagyunk arra, hogy megszülessen a következő gyermekünk. Minden varázsütésre, a lehető legnagyobb rendben alakult. Egészséges gyermekünk született, Benjámin. Amikor a szemébe nézek, mint minden babáé, kristálytiszták és csillogóak, s látom, hogy minden okkal történik. Az első gyermekünk a vártnál hamarabb érkezett, a másodikért hosszú utat kellett megtennünk… De megérte!

ALLELUJA, megszületett.... !

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén jelen voltam az új Kismama Mária szobor megáldásán a budaszentlőrinci pálos romoknál. Itt, az ünnepi szentmise keretében tehettek fogadalmat (ígéretet) azok, akik a lelki adoptálásra vállalkoztak. Én magam korábban nem hallottam még erről az imáról, de ott valami belső indításra magam is csatlakoztam. Eleinte tartottam tőle, hogy elfelejtem az imát vagy nem lesz rá időm a mindennapi teendők, gondok, más imáim mellett. Később magam is csodálkoztam, hogy nem jelentett terhet a vállalt kötelezettség. Karácsony előtt egyik reggel különös dolog történt velem. Váratlanul egy hangot hallottam: „Alleluja, megszületett!” Csak akkor kezdtem visszaszámolni, és rájöttem, hogy most telt le a kilenc hónap a fogadalomtétel óta. Úgy éreztem, a hang, amit hallottam, annak a számomra ismeretlen gyermeknek születését adta hírül, akiért kilenc hónapon keresztül imádkoztam.

Egy hétgyermekes édesapa és nagyapa

A férjem egy csodálatos ember, akit az Ég küldött számomra és úgy gondolom, egyszer még szentté fogják avatni. 3 gyermekem van. Minden nap segítségemre vannak abban, hogy kilépjek önmagamból, hogy kérdéseket tegyek fel a világegyetemről, hogy csodáljam azt. Orvos vagyok, s a mindennapi munkám során szembesülök azzal, mennyire híján vagyok az alázatosságnak. A pácienseim arra tanítanak, hogy lélekben mindig jelen legyek és hogy a sokszor a legkisebb előrelépés és sikernek számít. Sokszor kétségkívül végére érünk a lehetőségeknek és be kell ismernünk, hogy vesztettünk. Termékenység-kutatás módszertan tanár vagyok, s én magam is alkalmazom ezeket a módszereket. Látom, milyen nagy és csodálatos ajándék is az élet. Lenyűgöző, mekkora potenciállal rendelkezik egy kis sejt, amely már embernek számít. Én is emberi lény vagyok, és mindig tanulni fogom azt, hogy nem minden tőlem függ, hanem van Valaki, aki többet tud.

Egy másfél éves kislánynak vagyok az apja, neve Ala. Sokan azt mondják, hogy amikor egy gyermek születését várják, az anyagiak nem fontosak. Ez nem teljesen igaz: még nem ismerjük valamennyi pozitív hatását annak, hogy gyermekünk van, és a családról való gondoskodás félelmei természetesek, különösen egy leendő apának.

Amikor lányunk világra jött, feleségemmel egy kis lakásban éltünk. Csak nekem volt munkahelyem, így feleségem nem tarthatott igény GYES-re. Akkori anyagi helyzetünk nem volt rossz, de nem is volt „ideális”. Lányunk megszületett, mert az említett problémák ellenére sem akartuk későbbre halasztani a családalapítást, arra a bizonytalan jövőre, amikor majd minden tökéletesen kész lesz.

Amikor lányunk megszületett, nem kellett különösképpen megváltoztatnom terveimet: feleségem volt otthon és gondoskodott a kicsiről. Ugyanakkor, az idő múlásával, mint apa, egyre több figyelmet kellett szentelnem a gyermeknek, mivel feleségemnek is lett állása. Persze nem csupán ezért vettem ki szívesen részem a gyermeknevelésből, hiszen lett volna lehetőségünk dadát alkalmazni. Nem érzem elvesztegetett időnek, amit a lányomra fordítottam, nem is töprengek azon, hogyan tölthettem volna azt az időt másképp, „jobban” kihasználva.

Mikor Ala fél éves körül járt, azt tapasztaltam, hogy kezd kialakulni saját személyisége. Bizonyára a folyamat korábban kezdődött, de én csupán egy férfi vagyok, aki csak a nagyon hirtelen változásokra reagál. Az első állomás egy nagyon széleskörű kíváncsiság volt a világra: a kislány egyre nagyobb érdeklődéssel nézett körül, mutatva mindenre kis ujjaival, kis sikongatással adva hangot meglepetésének. Ne is említsük boldogságát, amikor felfedezte saját lábait! A második állomás volt véleményének teljesen tiszta kifejezése. Amióta felfedezte a „nem” szó jelentését, egymás után ötször is képes ellenállni, mikor valamit mondok neki. Egészen világosan tudtomra adja mit akart vagy mit nem akart az adott pillanatban. Egyre több és több szükséglete van, nemcsak testi vonatkozásban. És ez az a stádium, amikor én, az apa, színre léptem.

Óvatosan kell cselekednem, de határozottan. Részt veszek abban a nagy kísérletben, hogy alakítsam lányom jellemét. Nagymértékben tőlem függ, hogy milyen emberré lesz: önző vagy túlérzékeny mások irányában, állhatatos, kitartó vagy szélkakas, segítőkész vagy állandóan ellenszegülő... Tényleg van befolyásom: utánoz engem, ismétli, amit mondok, örül, ha engem lát, és elkomolyodik, ha figyelmeztetőleg fölemelem az ujjam.

Sokszor elgondolkodom azon, hogyan alakult volna az apaságom, ha nem lenne ilyen örömteli, ha például nem ilyen egészségesen született volna meg a lányom. A munkahelyemen különféle segédeszközöket adok el rokkant embereknek, így időnként lehetőségem nyílik beszélgetni anyukákkal, akik magukra maradtak beteg gyermekükkel. A legtöbb esetben a férj elhagyja az asszonyt a szülés után, amikor rájön, hogy nehéz lesz. Furcsa, de soha nem éreztem sajnálatot vagy neheztelést ilyen anyukák részéről, hogy beteg gyermekeknek kellett életet adniuk. Inkább az a benyomásom, hogy még jobban szeretik őket, örömmel nevelik fel és szeretettel gondoskodnak róluk.

Úgy gondolom, mindig kell esélyt adni. Ha egy gyermeknek nem adjuk meg az esélyt, hogy világra jöhessen, magunktól és házastársunktól is megtagadjuk az esélyt, hogy fejlődjünk

Ugyanígy azoktól az emberektől is, akik gyermekünkkel egykor találkozhattak volna, és kapcsolatba léphettek volna vele. Minden bonyodalom, ami a gyermekneveléssel együtt jár, semmi ahhoz a feladathoz képest, amit szülőként vállalunk. Bárki mástól különb módon hozzájárulunk egy ember növekedésében.

Amikor először hallottunk a lelki adoptálásról, még jegyesek voltunk. Közösen határoztuk el, hogy bekapcsolódunk ebbe a kezdeményezésbe. Az ünnepélyes ígérettétel nagy hatással volt mindkettőnkre. Jóllehet, eleinte nehezen dolgoztuk fel, hogy így, miközben még nem vagyunk házasok, egyszerre mindketten egymástól függetlenül lelki szülei lettünk egy egyedül Isten által ismert gyermeknek. Az ima hatása azonban kézzelfoghatóan megmutatkozott az életünkben. Az állandó ima ezért a veszélyben forgó gyermekért elmélyítette személyes kapcsolatunkat Istennel, segített leküzdenünk megannyi kísértést, mindenekelőtt, ami külön öröm volt számunkra – kitartani a házasság előtti tisztaság megőrzésében.

Házasságkötésünket követően elhatároztuk, hogy ismét adoptálunk egy újabb, immár a harmadik gyermeket. Ez által a közösen vállalt kötelezettség által egymáshoz is közelebb kerültünk, az ima ismét segített legyőznünk a házasélet első kríziseit. Amikor negyedszer vállaltuk a lelki adoptálást, megtudtuk, hogy magunk is gyermeket várunk. Örömünk határtalan volt. A terhesség harmadik hónapjában azonban nagyon rosszul éreztem magam. Az orvos közölte velem a diagnózist: rózsahimlő és tüdőgyulladás. Azt tanácsolta, azonnal szakítsam meg a terhességet, amely veszélyezteti az egészségemet, és – ahogy jelezte – gyermekünk is valószínűleg súlyos károsodással születne.

Mit éltünk át ezekben a hetekben, egyedül a jó Isten tudja, akihez annál nagyobb buzgósággal kezdtünk imádkozni. Istenbe vetett bizalmunk és ráhagyatkozásunk a szülés közeledtével fokozatosan növekedett. Azt a meglepetést azonban, amelyet az Élet Adományozója készített számunkra, elképzelni sem tudtuk volna. Azon a napon, amikor a negyedik adoptált gyermekünkért vállalt imáinkat befejeztük, megszületett saját kisfiunk – épen és egészségesen.
Jelenleg én és négyhónapos kisfiam is jó egészségnek örvendünk, és szüntelenül hálát adunk az Úrnak azért, amit értünk tett.

Egy jegyespár

Habár nekem nincsenek gyermekeim, a fiatalok és a velük kapcsolatos dolgok mindig közel álltak hozzám. Mióta elkezdtem dolgozni, munkám során mindig volt velük valamiféle kapcsolódás. 16 éves koromtól, mint katekéta, nagyobb gyerekekkel foglalkoztam az általános iskolában szülőföldemen, Niedobczyczyben.

2003 óta, mint a „Kis Vasárnapi Vendég” katolikus havilap vezető szerkesztője, sok lengyel és külföldi fiatallal kerülök kapcsolatba. A szerkesztőségbe küldött levelek alapján az látszik, hogy sok olvasó bizalmát elnyertük. Köztük sok olyan, mára már felnőtt olvasó van, akik – több heves vita és levélváltás után a régebbi nevén „ingyenes különórák” c. rovaton keresztül – az élet megtartása mellett döntöttek, miután tinédzserként várandósak lettek. Ők mára már boldog édesanyák.

8 évvel ezelőtt győződtem meg személyesen arról, milyen fontos a megfogant magzatokért való ima. 2008 novemberében, néhány héttel azután, hogy az újság októberi áhítatként rózsafüzér imádságot javasolt a meg nem születettekért (az Életvonal c. cikkben), bizonyos baloldali szervek abszurd vádakkal illették a szerkesztőséget, hogy bizonyítékuk van arra, hogy bűncselekményt követtünk el. Feljelentést is tettek ellenünk. Habár az ügyészség, miután kihallgattak engem és azokat, akik összeállították az anyagot, megszüntették a nyomozást, a fiatal demokraták feljelentést tettek a bíróságon. Szerencsére a bíróság kivizsgálás után ejtette az ügyet. Amikor arra gondolok, miért rágalmaztak meg ilyen abszurd módon, erősen az a benyomásom, hogy mindez a meg nem születettekért való rózsafüzér miatt volt, valamint a képek miatt, mely a fogantatástól a születésig mutatták be a magzat fejlődését. Mindez nem tetszett a Sátánnak.

Cserébe, még ugyanabban az évben, 2008-ban, feljelentették a Vasárnapi Vendéget azért, mert gyilkosságnak nevezte az abortuszt. A feljelentést egy nő tette, aki – mikor újból terhes lett, a Lengyelországban lévő hatályos jogával élni kívánt és abortálni akarta a magzatát. Igényét látási fogyatékosságával indokolta. Szemészek szerint viszont a terhesség és a szülés nem jelent különösebb veszélyt vagy bármilyen befolyást a látására. Hogy életet ad-e több gyermeknek, vagy nem, nem idézi elő látásának további romlását. Ebben az esetben a nőgyógyászok nem hagyták jóvá az abortuszt. Ezután a nő bírósághoz fordult, de az összes beadványát elutasították. Eközben egészséges gyermeknek adott életet. Mindezek ellenére a strasburgi Emberi Jogok Európai Bíróságához folyamodott és bevádolta Lengyelországot, hogy meggátolták az abortuszban. Az Emberi Jogok Bírósága véleményezte: „Lengyelországnak 25 ezer Euró kártérítést kell fizetnie a károsultnak.”

Marek Gancarczyk atya, a Kis Vendég szerkesztője, az esetet kommentálva azt mondta, hogy ez a nő azért kapott pénzt, mert nem hagyták megölni a gyermekét. Ezekért a szavakért néhány hónappal később a bíróságon találta magát. Az említett hölgy nyilvános bocsánatkérést és 50 ezer zlotyt követelt a szerkesztőségtől és az atyától becsületsértés és erkölcsi károkozás miatti kárpótlás jogcímén.

A vezető szerkesztő azért került bíróságra, mert a Kis Vasárnapi Vendég szerkesztői kimondták az igazságot és néven nevezték a dolgokat. A bíróság első és másodfokú ítélete ellenébe ment a szólásszabadságnak: bocsánatot kell kérni a nőtől és 30 ezer zloty kártérítést kell fizetni neki. Egy jogi demokratikus országban olyan ítéletet hoztak, mely sérti az igazság kimondásának alkotmányos jogát: az abortusz egy meg nem született gyermek megölését jelenti. Mert aki ezt az igazságot nyomatékosan hangsúlyozta, II. János Pál pápa volt „Evangelium vitae” nevezetű enciklikájában, mondván, semmiféle szó nem változtatja meg a nyilvánvalót: a terhesség megszakítása, független attól, milyen módon végzik, egy emberi lény közvetlen és tudatos meggyilkolása.

Ezért köteleztem el magam arra, hogy részt vegyek a meg nem született gyermekek lelki adoptálásában.

Úton van az 5. gyermekünk, amitől bevallom őszintén először nagyon megijedtem, egy vasárnapi napon fogtam gyanút, és irtó pánik fogott el, mert a kislányom rángatta a szoknyámat, miközben mosogattam volna, és épp arra gondoltam, hogy már nyolc éve nem aludtam át egy éjszakát, és  egy mosogatást se hagytak befejezni a gyermekeim, szóval teljesen elegem volt. Ráadásul minden szabályt betartottunk a természetes családtervezést illetően, őszintén szólva haragudtam Istenre, hogy hogy mer nekem ennyi nehézséget adni, mikor mi önmegtartóztatásban élünk és minden szabályt betartunk… hát nem látja, hogy már beleszakadunk…misére se akartam menni, de nagy nehezen elmentem, de ott is csak puffogtam, áldozni se áldoztam, ki se akartam menni a családok megáldására. Végül csak kimentünk, N. atya volt, és mikor meglátta a gyerekeimet a családáldásnál, azt mondta, hogy ők a kincseim és ők maradnak utánam… Ott el is bőgtem magam, és azt hiszem a Szentlélek súgta ezt N. atyának, hogy ezt mondja nekem! Ilyen gyorsan még soha nem válaszolt nekem Isten. Azóta ujjongok a szívemben, és még nagyobb csodának érzem ezt a kisbabát, hiszen mi nem akartuk, és szinte kizárt volt, hogy megfoganjon, Isten mégis akarta őt és csodát tett a testemben.

Arek: Karol megfoganása meglepetésként ért minket. Néha beszélgettünk a feleségemmel arról, milyen szép lenne 4 gyerekkel, de végül mindig halasztgattuk. Emlékszem arra a pillanatra, amikor Elwira elmondta, hogy gyermeket vár, magamban azt suttogtam: adj erőt Uram! A következő nehéz lépés az volt, hogy közöljük a családdal a jó hírt, legfőképpen apósomékkal, akik addig segítettek minket a 3 gyerekkel. Ezután mindketten kezdtünk hozzászokni a gondolathoz, hogy újra gyermekünk lesz és kezdtünk Isten ajándékaként tekinteni rá. Ebben is együtt voltunk: egységünk és egymás kölcsönös támogatása egyre növekedett bennünk.

Kasia: Elwirát és Areket még az egyetemen ismertem meg a férjemen keresztül. Emlékszem, ahogy az esküvőjükön mennyire beletrafáltunk: egy dallal készültünk nekik, már nem emlékszem, milyen társasággal. Ilyesmi volt a dal szövege: „Ne aggódj értem, ne aggódj értem, jó ez így nekem. Ha vagy, hát vagy, ha nem vagy, akkor sem fogok sírni…”- s nem tudtuk, mibe bocsátkozunk akkor. Ezután zajlott az élet: nálunk is, náluk is jöttek sorban a gyerekek. Arek, aki nagyon ambiciózus és dolgos, rendkívüli módon átadta magát az építészetnek. Elwira, derék és bátor feleség – soha egy panaszszót nem hallottam tőle, soha nem veszítette el a türelmét. Engem mindig meglepett Elwira „azonnalisága”. Amikor elmeséltem neki, hogy belefogtam a gyerekekkel a lelki adoptációba és leírtam neki az imádságokat, azonnal elkezdték ők is imádkozni a családdal. Amikor elmondtam neki, hogy elmegyek egy lelkigyakorlatra, egyik napról a másikra szabaddá tette magát és eljött velem. Soha nem találkoztam még senki mással, aki ennyire gyorsan mondta volna ki az „igen”-ét.

Arek: Telt az idő. A munka, különböző megoldandó kérdések, problémák, - azt mondhatom, minden a normális kerékvágásban haladt. Jártunk vizsgálatokra, minden rendben volt, mint az előző terhességeknél. A 2010-es karácsonyi előkészületek ugyanolyan intenzív módon teltek a gyerekekkel, a családdal, mint minden évben. Az advent, a roráték, a lelki készülődés Krisztus érkezésére. Aztán az örömteljes családi együttlétek. Nagyhétig az idő gyorsan el is telt. Azt hiszem, a nagyhét első napján történt, hogy Elwirát aggasztotta valami a mellében. Megnyugtattam, hogy ne aggódjon, az ünnepek után elmegyünk kivizsgálásra. A vizsgálaton kaptunk egy beutalót egy részletesebb vizsgálatra, biopsziára. Az eredménytől mindkettőnk megdermedt: rák. Elwira ezután gyorsan a tettek mezejére lépett. Én csak követni tudtam. Mellette voltam, hogy minden igényét kielégítsem és ápoljam. De néha tehetetlennek éreztem magam. Elmentünk Varsóba, az onkológiai központba, ahol rákban szenvedő várandós nők számára is készítenek kezelési tervet. Kétségkívül kedvezőtlen volt a helyzetünk. Eltelt már a 6. hónap a terhességből, s ekkor ellenjavallt belevágni a kezelésekbe. Sajnos a betegség nagyon gyorsan terjeszkedett. Azt javasolták az orvosok, hogy 30 nap múlva, amikor a babának már fejlett tüdeje lesz és jobbak lesznek a komplikációk nélküli túlélési lehetőségei, szülje meg a babát, hogy minél hamarabb elkezdődjenek a kezelések. Az idő távlatából már sokkal világosabban látom, milyen bátor volt Elwira, hogy nem veszítette el a hitét és Isten akaratát kereste abban, ami velünk történt.

Kasia: Emlékszem, mikor találkoztunk akkor, amikor egy Krakkó környéki klinikáról jöttek visszafelé. Együtt ettünk és megnéztük az új házunkat. Mindez banálisnak tűnt annak fényében, ami Elwirával történt akkor éppen. Nehéz volt hallgatni, nehéz volt bármit is mondani, nehéz volt élni… a gyakori telefonhívások és fontos beszélgetések után. Milyen gyorsan válhatnak emberek lelki testvérekké… Milyen gyorsan juthat fel valaki életében a szentség csúcsára… Talán köszönhető ez az ő azonnali „igen”-ének is.

Arek: Végül elérkezett a szülés ideje. Krakkóban választottunk kórházat. Elwira valamilyen vizsgálatra várakozott, én pedig néhány sürgős ügyet intéztem. Hirtelen fiunk fuldokolni kezdett és rögtön cselekedni kellett, hogy megmentsék a kis életét. Minden az utolsó pillanatban történt. De az a terv, hogy rögtön elkezdjék Elwira kezelését, a császármetszés miatt nem valósulhatott meg. Néztem Karolt az inkubátorban, ez volt az első találkozásunk. Karol él és velünk van! Őt elnézve tudatára ébredtem annak, hogy előző évben Karolnak adtunk életet a lelki adoptáció által, amit imádkoztunk a gyerekekkel. Minden nap imádkoztuk a rózsafüzért egy magzatért és a szüleiért, hogy el tudják fogadni. Akkor azt gondoltam, ennek az imádságnak hála majd meg fog születni egy gyermek Afrika valamelyik szegény országában. De amikor a kisfiamat néztem, más gondolat ütött szöget a fejembe: És ha Karolért és magunkért imádkoztunk, hogy legyen bátorságunk végig kitartani ezért az ajándékért? Manapság sokszor jár a fejemben ez a gondolat, sokszor eltöprengek rajta. Bárhogy is, de tudom, hogy Karol Isten ajándéka, s ebből született meg az édesanyja életének ajándéka is, amit gyermekének adott.

Kasia: A következő nyáron ismét együtt voltunk a gyerekeinkkel egy lelkigyakorlaton. Karol nem volt jól, ezért ő és Arek csak pár nappal később jöttek utánunk. Máig emlékszem Elwira szavaira, amikor Karolt megölelte: „Kasia, annyira szeretem! Úgy hiányzott, hogy egész éjszaka nem bírtam aludni!”

Elwira akkor halt meg, amikor Pawel 11 éves volt, Kaja 8, Dominika 5, és a kis Karol kevesebb, mint másfél. Hiszem, hogy találkozunk a Mennyben és megértjük, miért kellett így lennie. Nem tudhatom biztosra, de néhányunk ugyanebben a helyzetben talán nem mondana „igent” Istennek. Halála előtt Elwira felismerte, hogy mekkora csoda számára szüleinek megváltozása, az ő teljes odaadásuk iránta, a férje és a gyerekei iránt. Erre azelőtt senki nem gondolt volna. Számomra Arek megváltozása is csoda. Néha felötlik bennem a hatalmas készsége, buzgósága, türelme és a gyerekek szükségletei felé való nyitottsága.

Arek: Karolra ma Isten nagy ajándékaként tekintek, mindenek fölött számomra nagy ajándék, habár azt hiszem, nem csak nekem az. Energikus, egészséges, telve örömmel… Ma az a hivatásom, hogy jó apja legyek a gyerekeimnek. Az életem és a tudatosságom földi hivatásommal kapcsolatban erős változáson esett át az értékskálán. Felfedeztem, mennyire fontos bízni Istenben és átadni magamat Neki. Neki köszönhetően van erőm. Ő az, aki bizton vezet engem. Minden nap gyakorlom azt, hogy elvessem saját terveim, hogy helyet készítsek Isten terveinek. Nehéz, de ha sikerül, Isten cselekedetei az életemben és a család életében kézzelfoghatóak.

Az egyetem első évében egy fotóriportot kellett készítenem ahhoz, hogy a fényképészet tantárgyból levizsgázzak. Egy szülészetre mentem el és lefényképeztem azokat a kisbabákat, akik arra vártak, hogy örökbe fogadják őket. Az édesanyák nem vitték őket haza. De világra hozták őket. Ezért adtam a fényképeknek a REMÉNY címet. Annak dacára, hogy sírtam, amikor a képeket készítettem. Erre emlékszem.

Később évekig megfeledkeztem a fényképészet dolgozatról. Akkor jutott megint eszembe, amikor „Az életet választottam” című könyvet írtam olyan édesanyákról, akik drámai körülmények között döntenek úgy, hogy világra hozzák gyermeküket. Nem ölték meg őket, bár néhányuk gondolt erre. Bátor édesanyák. Mindig velem vannak. Mint az édesanyám, akinek a tiszteletére a könyvet ajánlottam.

Én is édesanya vagyok, van két gyermekem, akik megváltoztatták az életemet. Ma úgy érzem, beteljesedett életem van. Nem volt ez így Antos és Marysia születése előtt. Bizonyossággal tudom. A gyerekek megtanítanak minket komolyan szeretni. Ingyenesen és mindvégig. És mindegyikük szeretnivaló. Attól a pillanattól kezdve, amikor az édesanyjuk és édesapjuk őket ebbe a világba hívja, vagyis, a fogantatás pillanatától. Nincs erősebb érv a szeretetnél. „A szeretet minden elmagyarázott nekem…”

Jól élek. Egy áldott normalitás, amiért mindennap hálát adok. Talán pont ezért nem tudok elfeledkezni azokról az édesanyákról, akiknek ez hiányzik. Hiszem, hogy ez a mi közös missziónk. Ha szeretnénk megmenteni a meg nem született gyermekeket, ahhoz először az édesanyjukat kell megmentenünk. Hogy ne féljenek. Hogy ne érezzék egyedül magukat. Hogy meg legyenek arról győződve, hogy a gyermeküknek lesz mit ennie és hol aludnia. Hogy megértsék, miért érdemes az életet választani.

Hiszem, hogy Isten kézen fogva vezet át az életen. Engem és mindannyiunkat. Mindenkit…

Adának hívnak. Rzeszówban születtem, de Varsóban lakom. Élettudományok szakon végeztem Varsóban… 27 éves vagyok és mindenekelőtt, reggeltől-estig, öt éve feleség és három gyermek édesanyja.

Éppen ma, amikor ezt a rövid tanúságtételt írom, az utcán egy idegentől ezt hallottam: „És ezek a gyerekek mind az Öné?”. Pillanatnyi gondolkodás után úgy döntöttem, hogy bóknak veszem. Végül ráadásul meg is értem. Ki gondolná, hogy pont nekem lenne ilyen „teljesítményem” ebben az életkorban?

Mióta az eszemet tudom, nem vágytam semmilyen stabilitásra. Legalábbis 30 éves koromig. A szüleim úgy neveltek, hogy „építs karriert, rengeteg lehetőséged van”. Támogattak és nagyon szerettek és ma is azt teszik. Az Egyház ritka vasárnapi kiegészítés volt, ami nem igazán nyomott a latban. Ahogy közeledett az érettségi ideje, annál inkább éreztem a közelgő szabadság szelét, amit „felsőoktatásnak” neveznek. Elhagytam a szülővárosomat. És pont ebben a szellőben „rejtőzött el” Isten…

Nem azonnal lépett be az életembe, úgy döntött apró lépésekben munkálkodik velem. Először megengedte, hogy szerelmes legyek egy környékbeli fiúba. Bolondulásig. Az ideálom. A világ e körül a személy körül forgott. Annyira vakító volt, hogy paradox módon, az sem érdekelt, hogy egy hitét komolyan megélő katolikus családból jött. Szoros kapcsolatban álltak egy számomra ismeretlen közösséggel. Mit tegyek, hát legyenek ilyenek, ha akarnak. Ráadásul kilenc gyermekük van. Először azt gondoltam: ez komoly? Én ki nem állhattam a gyerekeket, hogy lehet valakinek ennyi gyereke? Nem érdekes, lépjünk túl ezen, én a fiukat szeretem.

Egy bizonyos pillanatban, azt hiszem, Isten nem viselte el a tudatlanságomat és egy nagy ütést adott. Meghalt az álmaim fiújának 15 éves húga. Egy Istennek annyira átadott család, tehát hogy történhetett meg ez velük? Ennek az eseménynek az volt a gyümölcse, hogy környezetünkben sokan megtértek, majd végül én is magamba szálltam és megkérdeztem: „Rendben, Isten. Létezel? Szeretnél tőlem valamit?”

A barátom is felnyitotta szemét a szerelem zavaros felhőjéből, miután eltérítettem őt a tisztátalanság sötét útjaira… Elhatározta, hogy bevezet engem abba az életbe és környezetbe, amelyben felnevelkedett, és hogy megpróbálja megélni azt a hitet, amelyet szülei neki homlokuk verejtékével átadtak, és amelyben soha nem csalódtak. Akkor csak azt mondtam: „Rendben, Istenem, megpróbálhatjuk. Majd olvasok meg hallgatok valamit”. Fenntartásokkal elfogadtam, hogy részt vegyek a katolikus egyház közösségi életében. Mindent nagy gyanúval fogadtam, de Istennek ez elég volt. Kiárasztotta rám kegyelmeit. Elkezdtem meghallani, hogy a Bibliából származó Igék nem idegenek az én valóságomtól, hanem ideális válaszok arra. Megmagyarázzák a problémáimat, enyhítik a szomorúságot, örömet adnak… Kis lépésekben arra vezetett, hogy jegyességünk két évét tisztaságban éltük meg, nem költöztünk össze az esküvő előtt, az egyetem harmadik évében házasodtunk össze, és tíz hónapra rá született meg az első lányunk. Semmit sem veszítettünk ezáltal: befejeztük tanulmányainkat, aktív életünk van mind szakmai téren, mind a Katolikus Egyházban, sok gondunk van, és nem tudunk egymás nélkül élni. A lányunkkal voltunk egyetemisták, pénz nélkül: de soha semmiben sem volt hiányunk. Most a férjem dolgozik, és látom, hogy amit eddig gondoltam a házasságról, az a Sátán hazugsága volt, aki minden erejével el akarta rejteni, hogy mi az én elhívásom kezdetek óta; hazugságokkal tömte a fejemet. De Isten számára ő nem számít ellenfélnek.

E gondolatok írása közben valóban a saját tapasztalataimról írtam. Tudom, hogy nehéz elfogadni egy gyermeket tinédzserkorban: álltam már én is gyógyszertár előtt egy esemény utáni tablettáról kiállított recepttel (szerencsére nem jutottam el odáig, hogy megvegyem). Tudom, hogy nehéz elfogadni egy gyermeket, különösen akkor, amikor kevés a segítség. Tudom, hogy az egész világ körülötted megpróbál téged meggyőzni arról, hogy ez egy tragédia. Tudom, ezért tudom megosztani. Amikor életemet rábíztam Istenre és úgy döntöttem, hogy tiszteletben tartom az egyház bölcs tanítását, ez életem legnehezebb döntése volt, de ugyanakkor a legnagyobb kalandja is. Izgalmas, teli előre nem látott eseményekkel, de a mindennapok szürkeségével is. Az Istennek átadott életnek semmi köze a rabszolgasághoz: tudom, kipróbáltam, ajánlom!

Ada Rejch

Serdülőkoromban kerültem először kapcsolatba a Fény és Élet Mozgalommal, akiktől számos alkalommal hallottam a magzatokat érintő fenyegetésekről. Középiskolás koromban részt vettem egy szünidő alatt tartott lelkigyakorlaton, amelyet a Fény és Élet Mozgalom szervezett – a második Vatikáni Zsinatot követő egyház megújítás jegyében. A 15 napos lelkigyakorlat alatt a résztvevők minden egyes nap más és más titkokkal imádkozták a rózsafüzért. Valemelyik fájdalma titok imádkozása után az egyik délután hallottunk egy előadást az abortuszról és élet védelméről. Később a liturgia során lehetőségünk vállalni egy megfogant gyermek lelki örökbefogadását. Nem emlékszem, milyen okból kifolyólag vállaltam az imádság ígéretét, de akkor, amikor az elhatározásomat papírra vetettem és egy urnába helyeztem, határozottam éreztem, hogy valami különösen fontosat tettem. Attól a pillanattól kezdve egészen máig – most fejezem be az egyetemet – minden évben vállalom egy megfogant élet lelki örökbefogadását Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén – március 25-én.

A következő fontos lépése volt az életemnek, amikor elköteleztem magam, hogy az Életet fogom szolgálni. Ez egy olyan szolgálat a Fény és Élet mozgalmán belül, mellyel egy bizonyos felkészítés után kézzelfogható célért lehet imádkozni. Az Élet Szolgálata mindazon dolgokkal foglalkozik, amelyek a megfogant életet védik, mindezt a legszélesebb spektrumban. Amikor Krakkóba költöztem, hogy az egyetemen tanuljak és kapcsolatba kerültem az egyik Oázis aktivistával egy tanulmányi közösségben, azonnal az Élet Szolgálatáról érdeklődtem. Kiderült, hogy már számtalan embert foglalkoztat az élet védelme. Habár még nem voltam benne abban a közösségben, a mi kérésünkre megalapították ezt a Szolgálatot. Már 4 éve tagja vagyok és két éve felelős szerepem is van a közösség életében. Rendszeresen tartunk megbeszéléseket a közösségen belül, illetve az egyetemi diákság számára minden évben megszervezzük az Élet Fesztiválját, amelyet az angyali üdvözlet ünnepén tartunk. Ezeken a találkozókon különböző témákon keresztül vitatjuk meg, hogy hogyan védhetjük meg az életet, de mindezek felett a legfontosabb célunk hirdetni egy megfogant gyermek lelki örökbefogadásának lehetőségét. Sok ember csak a találkozóink során hall részletesebben az imának erről a formájáról. Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy ezzel számos gyermek megmentéséhez hozzájárulhatunk.

Amikor megpróbálom elmagyarázni az embereknek, hogy mi is a lelki örökbefogadás, gyakran emlékeztetem őket a gyerekkori álmaikra, amikor sokan szuperhősök akartak lenni és embereket megmenteni. Egészen pontosan a lelki örökbefogadás által megmenthetjük valakinek az életét, anélkül, hogy szupererőnk lenne. Elég lehet csupán a mi imánk. Számomra ez szinte hihetetlen és remélem, hogy minél több emberhez el tudjuk juttatni ennek a csodáját.

Emlékszem, hogy réges-régen, még diákkoromban beszéltem egy lánnyal a születendő magzati életek védelmének fontosságáról. Akkoriban számos könyvet olvastam a témában, így még ma is különösen tisztán emlékszem a még meg nem született gyermeket ábrázoló fotókra. Abban az időben egy kitűzőt is viseltem, amely egy 10 hetes gyermek lábnyomát ábrázolta 1:1 méretarányban. A lány nem volt tudatában annak, hogy ez a „valami”, ami a hatályos törvények szerint elpusztítható, ugyanolyan emberi lény, mint bármelyikünk. Az egyedüli különbség, hogy sokkal kisebb. Ahogy meséltem neki, észrevettem, hogy nagyon figyelmesen hallgat. Látható volt, hogy talán soha nem gondolt az abortuszra úgy, mint gyilkosságra. Egy ponton félbeszakított és azt mondta: „beszélnem kell az egyik barátnőmmel, mivel 2 nap múlva egy beavatkozáson esik át”. A lány meg akarta akadályozni a barátnőjét és el akarta neki mondani mindazt, amire rájött. Nem tudom, hogy végződött a történet, de akkor első alkalommal bizonyosodtam meg arról, hogy ebben a témában hatalmas az tudatlanság, amely ahhoz járul hozzá, hogy embereket gyilkoljanak meg.

Akkortájt értettem meg azt is, hogy az a jogrendszer, amely nem védi az orvosok szabad lelkiismeret szerinti hivatásgyakorlását, negatív szelekciót okoz a nőgyógyászok tekintetében: ezt a szakterületet nem keresték azok, akik nem akarták végrehajtani az abortuszokat. Már nem tudom, hogy kitől hallottam, de még visszahangoznak bennem azok a borzasztóan cinikus szavak: „ahány hónap, annyi ezer”, ami annyit jelentett, hogy a magánklinikákon a beavatkozás díja annyi ezer zlotyba került ahány hónapos várandós volt az illető.

Mindezek a tények arra vezettek, hogy a Varsói Egyetem újságíró képzésén a szakdolgozatom témájának az „Ellentmondások a sajtóban az engedélyezett terhesség megszakítások jogi feltételeiről” címet választottam.

A témára való felkészülés során a látott anyagok sokkolóan hatottak rám. Egyfelől láttam fotókat meg nem született gyermekekről különböző könyvekben, ill. a magzati fejlődés különböző fázisairól. Másfelől olvastam érveket, melyeket erős érzelmi töltéssel írtak a nők szabadságjogainak védelmében, egy olyan az országban, ahol nem volt szabadság, még a 80-as években sem, amikor a kommunisták törvényen kívül helyezték a Szolidaritás Szakszervezetet. Dávid és Góliát harca volt ez. A kommunista rezsim által publikált, széles körben elterjesztett sajtótermékek az abortuszhoz való jog mellett érveltek, egy erős érzelmi ráhatással az egyházat vádolva, miszerint be akar avatkozni a törvényhozásba, amihez nyilvánvalóan nincs joga. Mindezek mellett az ésszerű érvelések az élethez való jogról a katolikus sajtóban jelentek meg kis példányszámban és nehezen elérhető módon, amelyet beárnyékolt végső soron a cenzúra is.

Korábban nem gondoltam volna, hogy miután végzem, a karrierem legnagyobb részét annak szentelem, hogy az életről és II. János Pál pápa tanításairól fogok írni, akit a szentté avatása során Ferenc pápa a „családok pápájának” nevezett. Azt sem tudtam, hogy II. János Pál pápától határozott szavakat hallhatok majd az élet védelméről, valamint mély elköteleződést ebben a témában akár Krakkó püspökeként vagy római pápaként. Sohasem felejtem el, hogy mit mondott még 1997-ben, egy lengyelországi, kaliszi zarándoklaton: „A nemzet, amely megöli saját gyermekeiket, jövő nélküli nemzet”. Majd spontán módon hozzátette: „higgyenek nekem, nem volt ezt könnyű kimondanom, miközben saját népemre gondolok, mert azt akarom, hogy legyen jövője, szép jövője legyen”. Szintén megrázóak voltak szavai 1991-ből, mikor Radomban tartott beszédet az ötödik parancsolatról (Ne ölj!): „ az emberi kegyetlenség áldozatainak temetőjében állva, egy nagyobb temetőt látok századunkban: a meg nem születettek temetőjét, a védtelenek temetőjét, akiknek arcát még saját anyjuk sem látta, akiket szüleik önként vagy a nyomásnak engedve megfosztottak az élettől, még mielőtt megszülettek volna. Mert hiszen már éltek, már megfogantak és anyjuk méhében fejlődtek, anélkül, hogy érezték volna a halál fenyegetését. És amikor ez a fenyegetés valósággá vált, ezek a védtelen emberi lények megpróbálták magukat védeni. Egy kamera rögzítette ezt a kétségbeesett küzdelmet, ahogy egy gyermek próbál ellenállni annak a támadásnak, amely saját édesanyja keble alatt éri. Mind a mai napig nem tudok ettől megszabadulni, nem tudom ezt elfelejteni. Nehéz leírni ezt a drámát, annak szörnyű morális és emberi vonatkozásában.”

A Szentatya valószínűleg Bernard Nathanson filmjéről, a Néma Sikolyról beszélt, amelyben egy gyermek szemszögéből rögzítették az abortuszt ultrahangos eszköz segítségével.

1995-ben II. János Pál pápa megírta enciklikáját: az „Evangelium Vitae-t” (az Élet evangéliumát), melyben hangot ad az élethez való jog kérdésének, a fogamzástól a természetes halálig. A szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy számos megfogalmazás a szövegben dogmatikus hangvételű, ami azt jelenti, hogy Péter utódjának adott legmagasabb tekintély szavaiként kell azt fogadni.

Sok évvel a már említett beszélgetés után családot alapítottam. Egy évvel az esküvő után megtudtuk, hogy szülők leszünk. Egy atya elmondta nekünk, hogy a feleségem olyan, mint egy templom, melyben a szentség van elrejtve: vagyis maga a kicsiny magzat. Az évek múltán egyre tisztábban látom, hogy a család kulcsfontosságú az élet bármely területére nézve, de leginkább a saját benső érlelődésünk esetében. Van egy nagyon szép mondás, miszerint „egy gyermek az ember apja”. Mikor megjelenik, mindent megváltoztat. Olyan kihívásokkal kell szembenézni, amelyek az embert arra indítják, hogy kilépjen önmagából, megfeledkezzen önmagáról. Ez nem mindig könnyű, de hozzá segít ahhoz, hogy lélekben növekedj. Az első lányunk éjszaka született, néhány órával a második diplomám védése előtt a Családtudományok Intézetében. A védés az álmatlan éjszaka ellenére könnyen ment, bár az igazi vizsga csak ezután jött: 3 lányunk született. Az események hőse természetesen a feleségem volt, habár miután mindhárom lányunk felnőtt, elmondhatom, hogy ők adták meg a lehetőséget nekünk, hogy szüntelenül növekedjünk a házasság egységében és a hitünkben egyaránt. Mert az élet ajándékozója valójában Isten, mi emberek, szülők pedig leginkább segítői lehetünk.

Magdának hívnak. A védőszentem Szent Mária Magdolna, aki különösen is közel áll hozzám. Szeretném úgy szeretni az Úr Jézust, mint ő, és mindig közel lenni hozzá. Még ha ez azt jelentené, hogy a kereszt alatt kell állnom. 2014 szeptemberében abban a kegyelemben volt részem, hogy megcsókolhattam ennek a szentnek a kezét, amikor ereklyéi megérkeztek a varsói Pradz templomába. Másik igen kedvelt szentem pedig Szent József. Neki és a Szűzanyának ajánlottam egész családomat, hogy vegyék védelmükbe. Naponta felajánlom magamat nekik, rájuk bízva családunk minden ügyét.

Boldog feleségnek mondhatom magam, már 38 éve. A férjemet Leszeknek hívják. 5 felnőtt gyermekünk van, a legidősebbet Kajetánnak hívják. Utána következik Janek, Ágota, Wojciech és Zsófia. Amikor gyermekeink neveit választottuk, ügyeltünk arra, hogy a szent őrangyalaik mellett legyenek védőszentjeik is, akik vigyáznak rájuk, és hogy gyermekeinknek legyenek mennyei közbenjáróik és példaképeik. Minden fiatal édesanyának javaslom, hogy gyermekeiknek a szentek nevei közül válasszanak nevet.

Leszek-kel még az egyetemista éveink alatt házasodtunk meg. Amikor férjhez mentem, már édesanya voltam. Az Isten által alkotott rendet megváltoztattuk. Mélyen hívő szüleink számára ez egy igen nehéz időszak volt. Ennek ellenére úgy ők mint mi is nagy szeretettel fogadtuk a születendő gyermeket. Az ő segítségüknek és elfogadásuknak köszönhetően tudtuk végül befejezni a tanulmányainkat. Kajetán fiunk születésnapját várva, Leszek-kel telve voltunk örömmel, szeretettel és fiatalos lelkesedéssel. Minden szépnek és egyszerűnek tűnt az egyébként számos probléma mellett. Éreztük Isten oltalmát és bíztunk az Úrban.

Janek, a második fiunk 9 évre rá született, II. János Pál pápa lengyelországi zarándoklata idején. Emlékszem, amint a kórházi ágyban fekve, rádión keresztül hallgattam a történelmi jelentőségű pápai misét.

Aztán sorban született a többi gyermekünk. Miközben várandós voltam velük, az öröm mellett más, nehéz érzések is megjelentek szívemben. Például ilyen volt a félelem, hogy hol fogunk lakni. Nem volt saját házunk, bérelni kellett egy lakást, ami abban az időben nem volt egyszerű. Hiányzott a biztonság és megállapodottság érzése. Nem igazán tudunk tervezni semmit, mert minden bizonytalan volt és pillanatnyi. Abban az időben Lengyelországban a lakásokat úgy osztották ki. A stabilitás hiányát erősítette az a tény is, hogy a családunkat egyedül a férjem tartotta el, hiszen Janek születése után vagy 20 éven keresztül nem dolgoztam a szakmámban. A gonosz lélek ilyeneket sugallt: „Nem vagytok képesek eltartani ekkora családot egyetlen, bizonytalan fizetésből”. Ebben a nehéz időszakban gyakran fel kellett indítanom magamban az Úrban vetett bizalmat, hogy ez valóban az én utam, és hogy Ő vigyáz ránk. Időnként óriási nehézségek között is bízni tudtam.

20 év kaptuk meg a saját lakásunkat, amikor Zsófia, a legkisebb gyermek éppen 3 éves volt. Leszek, a férjem, végig saját gazdaságunkban dolgozott, ami rengeteg időt, energiát igényelt és az egészsége is megsínylette. Leginkább azt az időt sajnáltam, amit a kettesben és a családdal tölthettünk volna. Előfordult, hogy a nehéz helyzetekben egyedül maradtam a gyerekekkel, pl. amikor gépeket kellett javítani, vagy más okok miatt.

Ma már más szemszögből tudom nézni a családomat. Hálás vagyok Istennek a gyermekekért, a szüleimért és Leszek szüleiért. Nagyon tisztelem férjemet, akinek hozzánk hasonlóan nem volt könnyű dolga. A nehéz munkát a család iránti szeretetből és felelősségtudatból vállalta. Boldog vagyok, hogy kölcsönös szeretetünknek és Isten oltalmának köszönhetően minden nehézségen úrrá lettünk.

Világos számomra, hogy óriási áldást jelent, ha a szüleink – a gyerekek számára a nagyszülők - sokáig élnek. Nekünk részünk volt ebben az ajándékban. A mi gyermekeink élvezhették a nagyszülők szeretetét, akik az unokáikkal sok időt töltöttek együtt, az évi szabadságunkat is velük töltöttük. Nekem, mint anyának ez óriási segítséget és támogatást jelentett. A gyerekek pedig, amikor felnőttek sokat segítettek a nagyszülőknek. Láttam, milyen szeretettel és figyelmességgel viseltettek szüleim irányába, amikor lebetegedtek. Minden egyes felnőtt gyermekemben visszatükröződik valami őbelőlük. Azt hiszem, a nagyszüleik büszkék rájuk.

Két fiam már családot alapított. Csodálatos menyeim vannak. Az egyik fiamnak három gyermeke van, a másiknak egy másfélhetes kislánya, aki légzési problémákkal született. Az ő születésénél tapasztaltam, mit jelent „az eget ostromolni” imádsággal – hogy micsoda hatékonysága és támogató ereje van az ilyen imának a gyermek és édesanyja számára.

Hálát adok az Úristennek mindenkiért, akit életem útjára állított: a Családok Családjáért, a Házas Hétvégéért, a szerzetes nővérekért, akiknek iskolájában a gyermekeink jártak 14 éven keresztül, a segítőkész szomszédokért. Isten kegyelmének tartom azt a 20 évet is, amit otthon töltöttem, és nem egy szakmában helyezkedtem el. Ezt az időt a gyermekeimnek és saját lelki fejlődésemnek szánhattam. Hálás vagyok Istennek a Prímási Intézetnek is, ahol jelenleg dolgozom, és ahol Stefan Wyszynski bíboros gazdag szellemi örökségével találkozhattam. Még gyermekkoromban jártuk szüleimmel a bíboros úrhoz karácsonyi ostyáért, ő volt az, aki annakidején megbérmált, és most neki dolgozhatok. Tanulom tőle, hogy szeressem az embereket és a világot. Van tehát miért Magnificatot énekelnem Istennek.

Tanúságtételem és az „új élet csodája” feletti gyönyörködésem huszonhét évvel ezelőtt kezdődött, amikor az érettségi után a szülészet felé vettem az irányt. Ez az az idő volt, amikor Lengyelországban elkezdett növekedni az új életnek, mint csodának és jelentős dolognak tudatosítása. Huszonnégy évvel ezelőtt kezdtem dolgozni a nőgyógyászaton. Már az ottlétem első órájában megkérdezte tőlem az egyik osztályos kezelő, akarok-e látni nőgyógyászati kezelést. Akkor meg voltam róla győződve, hogy ez a kezelés az egészség helyreállítását szolgálja. Kiderült, hogy naív vagyok. Amikor megpillantottam az ártatlan, alaktalan testecskét, amelynek éppen most oltották ki az életét, majdnem megállt a szívem!

Főleg akkor, amikor még fiatal feleségként legalább három gyermek édesanyja akartam lenni. Ahogy később kiderült, ez a terv nem volt teljesen azonos Isten tervével, mivel a házasságunknak csak a hatodik éve után tapasztalhattuk meg ennek a nagy csodának a megérkezését Iwona kislányunk személyében. A várakozásnak ez a hosszú ideje a nagy vágyakozás, a fájdalom és a sokszor feltett „miért?”-ek ideje volt, de a szüntelen imádságban való kitartás és bizalom ideje is.

A nőgyógyászati osztályon végzett munkám során világosan kifejezésre juttattam, hogy ilyen kezeléseken, vagy jobban mondva gyilkosságon, nem veszek részt. Szerencsére az orvosok ezt figyelembe vették. Amikor két év múlva elkezdtem dolgozni a szülészeten, az újszülött gyermekek láttán összeszorult a szívem, örömöm szomorúsággal vegyült, és még jobban felerősödött bennem az anyaság utáni vágy. Végül elérkezett az idő, amikor én is megtapasztalhattam ezt a csodát. Nehéz leírni azt az ujjongást, amit akkor éreztem, amikor megtudtam, hogy édesanya leszek. Az az idő életem legszebb időszaka volt, és azóta is tart.

Megfogant gyermekek lelki adoptációját körülbelül hat évvel ezelőtt végeztem először életemben, amikor a korábbi évekből még emlékezetemben őriztem azt a csöppséget, akit megfosztottak a születés, a gyermekkor örömének átélése, a fiatalság, a felnőtté válás és a szülői szeretet megtapasztalásának lehetőségétől. Tudatosult bennem, hogy a Mennyei Atya mindezek ellenére nagyon szereti az ő kicsiny gyermekét, akit valaki elvetett, én viszont az imádságommal meg tudom menteni a következő lényt.

Amikor elvállalom a segédkezést olyan édesanyák szülésénél, akik gyermeküket örökbe adják a szülés után, köszönetet mondok Istennek a lelki örökbefogadás lehetőségéért, azokat az édesanyákat pedig hősnek tartom, látván az ilyen nehéz döntés meghozatalakor érzett fájdalmukat. Minden alkalommal ugyanúgy könnyes szemmel ismételgetik, hogy nagyon szeretik gyermeküket, de nem tudják biztosítani nekik a megfelelő gondoskodást és az emberhez méltó élethez szükséges feltételeket, ezért reménykednek, hogy olyan embert találnak, aki nagy szeretettel veszi majd őket körül.

„A megfogant gyermekek lelki adoptációjának” következő gyümölcse a Sziléziai Perinatális Hospice Szolgálat (HoPe) felállítása volt, amelynek tagja vagyok, és amelynek célja olyan szülők segítése, akik megfogant gyermekük betegségéről tudomást szerezve komoly fájdalmat és megpróbáltatást élnek át. Hospice-unkban a szakorvosi és szakápolói ellátáson túl a lelkisegély is biztosított az imaszolgálat által, amelyet szervezetünk tagjai végeznek.

Három évvel ezelőtt a férjem is vállalta a lelki örökbefogadást, akivel nemegyszer közösen imádkozunk a megfogant beteg gyermekek felgyógyulásáért. Az évek múlásával látom, hogy bár „test és vér szerint” csak egyetlen gyermekünk van, mégis, a lelki adoptálás révén a férjemmel jókora kis sereg gyermeket mondhatunk „sajátunknak”.

Az utóbbi időben számos egészségügyi problémát átéltem, ami rákényszerített, hogy hosszabb időt töltsek otthon. Akkor elgondolkodtam, hogy mi értelme van ennek az egésznek? Megfogant szívemben egy karitatív szolgálat alapításának vágya olyan felnőttekkel együtt, akik hozzám hasonló dolgokon mennek át. Az első kihívások egyike a szegénysorsú özvegy édesanyák fogyatékkal élő gyermekei rehabilitációjának megszervezése volt. A következő kihívást azok az ötgyermekes családok jelentették, amelyekben a legkisebb alig volt egyhetes, az édesapjuk pedig munkanélküli volt. Ami mindkét esetben szembetűnő módon azonnal feltűnt, az a szülők hatalmas szeretete volt, illetve odaadásuk gyermekeik iránt, és az az öröm, hogy gyermekük lehet. Ez nem más, mint az isteni szeretet kézzelfogható, igazi bizonyítéka!

Minden alkalommal, amikor egy olyan nő áll előttem, aki gyermeket szeretne, a megoldás keresésekor egyre inkább megfigyelem – az új élet csodája előtt való meghajlás húszegynéhány évi távlatából –, milyen rendkívüli és szép Isten szeretete és érzékenysége az ember iránt. Kifejezem Istennek hatalmas hálámat azért, hogy lépteimet évekkel ezelőtt pont a szülészet felé irányította, mivel a gyermekvállalással kapcsolatos stressz ellenére ebben a legszebb műben való részvétel feletti örömöm egyszerűen leírhatatlan. Annál is inkább, mert ez a bensőséges tevékenység, amelyben részt venni megtiszteltetés számomra, új családok születésének helye.

Dicsőség Istennek!

Ajándéknak érzem, hogy „kaptam” egy kis magzatot, és lélekben átélhetem az anyaság csodáját. Ez hitemet is erősíti, mert mélyebben és valóságosabban élek meg egy nem evilági történést: egy számomra ismeretlen, de létező magzat kihordását és lelki megerősítését egy ismeretlen kismamának. Isten végtelen kegyelméből imádságommal és a felajánlott áldozatokkal, a havi szentségimádással és a szentmisével az ő „nem kívánt terhességét” átváltoztathatom kívánt anyasággá, áldott állapottá – ahogyan nyelvünk olyan szépen nevezi a magzat kihordásának idejét.
Ajándék ez számomra, mert soha nem lehetett gyermekem, és most mégis lesz! Ha ismeretlenül is, de én segítek egy emberkét, egy lelket a világra. S ahogyan múlik az idő, egyre inkább érzem az ösztönzést, hogy a „kicsim” születése után továbbra is imádkozzam érte. Vagyis egész életemre szóló anyaságot kaptam Istentől – amikor már azt hittem, gyermektelenül halok meg. Áldom érte azokat, akik ezt a mozgalmat elindították. Bizonyára a Szentlélek sugallatára történt.

egy gyermektelen özvegy