Olyan időket élünk, amikor az emberiség nagy része elmondhatja, hogy életét az édesanyjának köszöni. Ezeknek az anyáknak a hősiessége abban áll, hogy megszülték gyermeküket. Olyan időket élünk, amikor a megfogant élet nem számít embernek, az abortuszt végző orvosok büntetlenül maradnak, az anyák magukra maradnak, és gyakran a hozzájuk legközelebb állók is távol maradnak és nem támogatják őket az élet nehézségeinek vállalásában… Ma már nem így van, de abban az időben és azon a helyen, ahol én születtem, a rutin kérdések közé tartozott, amikor az édesanya először látogatta meg az orvost várandóssága alatt: „Szülés lesz, vagy eltávolítás?” Saját anyámnak ezt a kérdést akkor tették fel, amikor a harmadik gyermekével volt várandós. Amikor néhány évvel azelőtt kiderült, hogy én megfogantam édesanyám méhében, az orvos nem akart neki terhességi kiskönyvet kiállítani. Egyszerűen azért, mert – az ő véleménye szerint – túl korán érkeztem az előző gyermek után… Szerencsére szüleim véleménye más volt. Azokban a nehéz időkben öt gyermeknek adtak életet és fel is neveltek minket. Nem nagy lakásunk volt és szerényen éltünk. Emlékeimben azonban élénken él szüleim szeretete, a vidéken töltött szünidő, a kajakos kirándulások, a hegyi túrák, a síelés és az a sok gyerek, akikkel egész nap lehetett játszani… Egy gyereknek nem sok kell ahhoz, hogy boldog legyen. Amire pedig leginkább szüksége van, azt a szülei meg tudják adni neki.

Az az ember, aki ilyen otthonban nő fel, erős lesz, és félelmek nélkül indul el a nagyvilágba, és biztos kézzel tartja élete kormányát. Természetesen az ilyen embernek is vannak hibái, nehézségei, de békével éli meg ezeket, mert megvan a biztonsága, hogy mindig van kire támaszkodnia, és hogy támogatják őt szerettei.

Magam is mindig legalább négy gyermeket szerettem volna. Az esküvőnk után férjemmel elhatároztuk, hogy nem várunk a szakmai vagy anyagi megerősödésünkig, hanem minél hamarabb elkezdjük építeni családunkat. A kétszobás lakásunk összlétszáma hamarosan 6 főre bővült. Csupán a 4 gyermek érkezése után szűnt meg az az érzésem, hogy üres a ház. Sokan csodálkoztak rajtunk és erősítgették, hogy kemény fába vágtuk a fejszénket. Ami igaz is. Nagy család nagy gond. De nagy öröm is. Amikor legidősebb kislányom szomorkodott, hogy a harmadik gyermek születése után rá már kevesebb időnk lesz, azt mondtam neki: „Kislányom, amikor megszülettél, csak apa és anya szeretett téged. Most viszont már négyen lesznek, akik szeretnek”. Ez a tudat sok erőt adott neki, és soha többé nem hozta ezt fel. Örömmel tölt el, hogy gyermekeim felnőtt korukban tudnak majd egymásra számítani. Én magam is megtapasztaltam, hogy ez mekkora érték a nehéz időkben… Mint család, erőteljesen megtapasztaltunk az isteni gondviselést is. Jelenleg szép házban lakunk, annak ellenére, hogy néhány évvel ezelőtt nem is álmodtunk ilyenről. Nekem is, férjemnek is kiváló munkánk van, és a sorban következő gyermekek nem „törték meg a karrieremet”.

Nyilvánvalóan voltak nehéz időszakok is, mint például az, amikor egyik gyermekünk szíve leállt, még mielőtt felvette volna a rendes ritmusát. Ez volt az egyetlen olyan pillanat életemben, amikor úgy éreztem, meghalok a kétségbeeséstől. Két héttel korábban anyám saját anyját látta álmában, aki azt mondta neki: ’Kasia fia halott’. Itt megértettem, hogy valójában ez a gyermek nem csak az enyém. Ő a családunké, a nemzeté, az egész emberiségé… Amint a kórházban feküdtem a vetélés utáni szokásos beavatkozásra várva, a szomszédos ágyon egy fiatal lány abortuszon esett át. Már beadták neki azokat a szereket, amelyik a gyermek halálát okozzák. Ez a gyermek éppen haldokolt anyja testében, én pedig a kétségbeesés miatt – talán saját szeretett kisfiam miatt, talán az említett lány által elutasított gyermek miatt… Ott volt mellette a férje, aki mindvégig kérte őt, hogy gondolja meg magát. De a lány nem hallgatott rá. Elveszített már egy gyermeket, aki rögtön a szülés után halt meg egy súlyos genetikai hiba miatt. A mostani gyermek is beteg volt. A történtek után még egy ideig kapcsolatban voltam ezzel a lánnyal. A férje nem tudta, mit kezdjen az új helyzettel, amiben hirtelen találták magukat. Elhagyta feleségét. Egy idő után sikerült mindkettőjüket meghívni közös zarándoklatra Lagiewniki-be, az Isteni Irgalmasság Kegyhelyére. Részesültek a bűnbocsánat kegyelmében és egymásnak is megbocsátottak. Később egészséges kislányuk született.

Ettől az időtől kezdve folyamatosan imádkozom a meg nem született gyermekekért és családjaikért. Annyira nagy szükség van erre! Már több, mint tíz éve vállalok lelki adoptálást gyermekeimmel együtt. Zosia, Jedrek és Hania 6,5 és 2 éves korukban vállalták a lelki adoptálás imáját. Írtam nekik akkor egy könyvet 270 elmélkedéssel a lelki adoptálásról gyermekek számára. Ezen évek alatt már sok kis életet megmentettünk. Néhány éve már Bartek, a legkisebb is imádkozik velünk.

Jelenleg saját gyermekeim tinédzserek, és arról álmodunk, hogy bárcsak minden fiatal megtapasztalná az abortusz által fenyegetett gyermekekért való imádságot. Így megtapasztalná a lelki szülőséget, és így később megfelelő döntéseket tudna hozni.

ADOPTÁLOK EGY MAGZATOT