Amikor először hallottunk a lelki adoptálásról, még jegyesek voltunk. Közösen határoztuk el, hogy bekapcsolódunk ebbe a kezdeményezésbe. Az ünnepélyes ígérettétel nagy hatással volt mindkettőnkre. Jóllehet, eleinte nehezen dolgoztuk fel, hogy így, miközben még nem vagyunk házasok, egyszerre mindketten egymástól függetlenül lelki szülei lettünk egy egyedül Isten által ismert gyermeknek. Az ima hatása azonban kézzelfoghatóan megmutatkozott az életünkben. Az állandó ima ezért a veszélyben forgó gyermekért elmélyítette személyes kapcsolatunkat Istennel, segített leküzdenünk megannyi kísértést, mindenekelőtt, ami külön öröm volt számunkra – kitartani a házasság előtti tisztaság megőrzésében.
Házasságkötésünket követően elhatároztuk, hogy ismét adoptálunk egy újabb, immár a harmadik gyermeket. Ez által a közösen vállalt kötelezettség által egymáshoz is közelebb kerültünk, az ima ismét segített legyőznünk a házasélet első kríziseit. Amikor negyedszer vállaltuk a lelki adoptálást, megtudtuk, hogy magunk is gyermeket várunk. Örömünk határtalan volt. A terhesség harmadik hónapjában azonban nagyon rosszul éreztem magam. Az orvos közölte velem a diagnózist: rózsahimlő és tüdőgyulladás. Azt tanácsolta, azonnal szakítsam meg a terhességet, amely veszélyezteti az egészségemet, és – ahogy jelezte – gyermekünk is valószínűleg súlyos károsodással születne.
Mit éltünk át ezekben a hetekben, egyedül a jó Isten tudja, akihez annál nagyobb buzgósággal kezdtünk imádkozni. Istenbe vetett bizalmunk és ráhagyatkozásunk a szülés közeledtével fokozatosan növekedett. Azt a meglepetést azonban, amelyet az Élet Adományozója készített számunkra, elképzelni sem tudtuk volna. Azon a napon, amikor a negyedik adoptált gyermekünkért vállalt imáinkat befejeztük, megszületett saját kisfiunk – épen és egészségesen.
Jelenleg én és négyhónapos kisfiam is jó egészségnek örvendünk, és szüntelenül hálát adunk az Úrnak azért, amit értünk tett.